Magyarországhoz hasonlóan Csehországban is megtorpant az ipar lendülete októberben: a termelés 6,9 százalékkal nőtt éves összevetésben, miközben szeptemberben még 12,4 százalék volt a tizenkét havi növekedés - derül ki a statisztikai hivatal kedden ismertetett adataiból.
A makrogazdasági mutatók javulása, a piac élénkülése, valamint a lízingügyletekre vonatkozó egyes szabályok módosítása ránthatja ki jelenlegi mély gödréből a lízingszektort - véli Dunavölgyi Mária, a...
Magyarországon jelenleg három alföldi megyében okoz gondot a belvíz. Békésben 28, Bácsban 13, Csongrád megyében pedig már 34 településen kell védekezni. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra érkezett vízügyi helyettes államtitkári jelentés szerint a hét első napjaiban 167 szivattyútelep és húsz szivattyú emelte a belvizet a csatornákba, összesen 29,5 millió köbmétert. Jelenleg 250 ezer…
A nyugodt kereskedésben az 1,3380-as ellenállásnál találta magát az EUR/USD, mely fölött potenciál nyílhat 1,3420-ig. Az EKB-tag, Bini-Smaghi ma ismét elmondta, hogy az EU-tagállamoknak szükség szerint fel kell készülniük az euró-mentöernyö volumenének növelésére. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Erősödött a forint miután az Országgyűlés elfogadta a 2011. évi költségvetéshez benyújtott, a kormány által is támogatott "első körös" módosító indítványokat. A forint a kora délelőtt tartott 279 f...
Christiano Ronaldót a napokban Daniel Cates kopasztotta meg a Full Tilt online pókertermében. A portugál focista a jelek szerint jó kapcsolatot ápol több pókeressel is, habár eddig nem sokat nyert tőlük.
Kémkedés és feljelentés elmulasztása miatt ismeretlen tettes ellen büntetőfeljelentést tett Volner János, a Jobbik frakcióvezető-helyettese kedden a rendőrségen a Wikileaks-ügyben. A politikus a rend...
Mától két héten át mindenki szavazhat kedvenc szaloncukrára. A szaloncukor.hu oldalon nem márkákra, csakis ízekre lehet voksolni, összesen huszonkettő közül lehet választani a zseléstől a marcipánosig. A szavazást december 19-én zárják le, 20-án pedig nyilvánosságra hozzák, melyik Magyarország kedvenc szaloncukra.
A vám- és pénzügyőri hivatal a több mint 2 millió forint értékű dohányárut és a szállításhoz használt gépjárművet lefoglalta, s jövedéki orgazdaság bűncselekmény elkövetése miatt feljelentést tett
A makrogazdasági mutatók javulása, a piac élénkülése, valamint a lízingügyletekre vonatkozó egyes szabályok módosítása ránthatja ki jelenlegi mély gödréből a lízingszektort - véli Dunavölgyi Mária, a...
Volner János a rendőrség Teve utcai székháza előtt azt mondta: nyomozóhatóság dolga kideríteni, hogy milyen amerikai diplomaták hogyan vettek részt ebben a kémtevékenységben Magyarország ellen
A fővárossal folytatott folyamatos viták miatt, csak jövő tavaszra várható a mintegy hét éve felújítás alatt lévő Rác fürdő átadása. Az egykori Rác fürdő Rácz Hotel & Thermal Spa néven nyitja majd...
Keddtől két héten át mindenki szavazhat kedvenc szaloncukrára. A szaloncukor.hu oldalon nem márkákra, csakis ízekre lehet voksolni, összesen huszonkettő közül lehet választani a zseléstől a marcipánosig. A szavazást december 19-én zárják le, 20-án pedig nyilvánosságra hozzák, melyik Magyarország kedvenc szaloncukra.
Egy hónap alatt 1627, az év első 11 hónapjában pedig 16 513 céggel szemben indult felszámolási eljárás - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból a Világgazdaság értesülései szerint.
Ellentmondásos hírek érkeznek arról, hogy hány ország képviselője vesz részt a béke Nobel-békedíj pénteki átadási ceremóniáján Oslóban. Kína szerint mintegy 100 ország Pekinget támogatja, a szervezők szerint a legtöbben ott lesznek, ahogy Magyarország is.
Az adótörvények elfogadása előtti utolsó pillanatban a munkaerő-kölcsönző cégekre is kiterjesztették a rehabilitációs hozzájárulás fizetésének kötelezettséget. Az érintettek egy hónap alatt felvesznek egy üzemnyi megváltozott képességű dolgozót, vagy százmilliókat fizethetnek - cikkezi a Napi Gazdaság.
Az iszapkatasztrófa után a Privátbankár.hu is csatalakozott médiatámogatóként a Nemzeti Segélyvonal felhívásához. Az 1752-es segélyszámon lehetett adományokat küldeni. A fenti gyűjtést 2010. decem...
Eladja maradék részesedését az amerikai kormány a kimentett Citigroup bankházban - jelentette be hétfőn az amerikai pénzügyminisztérium, a korábban 45 milliárd dolláros állami támogatásban részesülő vállalat értékesítéséért előzetes számítások szerint összesen 57 milliárd dollár kaphat.
A Moody's hitelminősítő ügynökség döntésével, amely Baa3 szintre fokozta le a Magyarország adósi besorolását, Budapest megkapta a számlát erősen vitatott pénzügyi és gazdaságpolitikájáért - írta kedden a Handelsblatt.
Hónapokon keresztül bántalmaztak egy borsodbótai férfit helybéli elkövetők, akik már a sértett édesanyját is megfenyegették. A rablássorozatnak a rendőrség véget vetett.
A világsajtót hetek óta elárasztó, bombasztikusnak szánt leleplezések között szerepel, hogy a "virtuális maffiaállamnak" nevezett Oroszországban, ahol a gazdaság szereplői számára a hatósági zsarolás...
A magas és csak lassan csökkenő államadósság miatt Magyarország sebezhetősége ebben az évtizedben fennmarad Simor András jegybank elnök szerint, aki úgy véli, ahhoz, hogy az ország a régiós versenytársak átlagát elérje, a következő tíz évben nagyon fegyelmezett költségvetési politikára van szükség.
Az országgyűlési és pécsi közgyűlési képviselőként is dolgozó politikusnak a tagok nagy többsége szavazott bizalmat: elnökké választását 118-an támogatták
A holland SHV Gas tulajdonában lévő Prímagáz Hungária Zrt. a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyásával megvásárolta a záhonyi térség legnagyobb pb-gáz átfejtő telepét és az azt létrehozó, működtető Intergas Hungária Zrt.-t, amely így beolvadt a Prímagázba.
A múlt heti terv alatti eladás után ennek ellenkezője következett be a 3 hónapos magyar diszkontkincstárjegy mai aukcióján a nagyfokú vételi érdeklődés láttán. Az Államadósság Kezelő Központ 40...
Az Országos Nyugdíjbiztosító Főigazgatóság közzétette az I-III. negyedévre vonatkozó ágazati feladatellátási mutatóit. A 2010-es év első kilenc hónapjában összesen 419 482 igénybejelentés érkezett, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 3,3%-os emelkedésnek felel meg. Idén szeptember végéig összesen 94 120 elutasító határozatot hoztak, ez a szám mára minden bizonnyal százezer felé…
Török Zsolt, az MSZP szóvivője a két másik ellenzéki párt kapcsán úgy fogalmazott: a történtek "azt látszanak bizonyítani, hogy őfelsége ellenzékei mégis kedvesek őfelsége számára"
Mindenki szeme láttára fújt meg egy épülő hidat egy 21 éves fiatalember Iaşi megyében. Ennek nagy részét sikerült is eladnia ócskavasként - írta a manna.ro.
Valamennyivel több fiatal orvos kerülhetett volna a betegágy mellé, ha az intézmények némelyike tiszta lappal játszik. Több helyütt ugyanis maguk a szakorvosjelöltek léptek vissza a munkavállalástól, sérelmezve a kórház eljárását - írja a Magyar Hírlap.
Egyenesen Hollywoodba repíti Szín Róbertet legújabb filmes sikere. A mindössze tizenhét éves fiú számos díjat nyert már, pedig amit tud, azt önállóan tanulta a filmezésről.