Szijjártó Péter szerint indokolt volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyelőbizottsági elnöke fizetésének emelése, hiszen a jegybankelnök és a Járai Zsigmond által viselt felelősség tekintetében kisebb...
Alapítójának letartóztatása ellenére a Wikileaks nevű internetes portál munkatársai bejelentették, hogy további bizalmas amerikai diplomáciai iratot fognak nyilvánosságra hozni. A Wikileaks alapítóját Julian Assange-t kedden Nagy-Britanniában tartóztatták le, a Svédországban kiadott nemzetközi körözés alapján - miután ott nemi erőszakkal gyanúsítják a hatóságok.
Hatályban marad az a szabályozás, amely szerint a kormány dönthet arról, hogy 2013-tól mely intézményekben, mely szakokon felvételi követelmény az emelt szintű érettségi vizsga
Közzétette a decemberi hónapra vonatkozó, szokásos piaci kitekintőjét az Erste, az elemzők kiemelik, hogy bár az európai adósságválság legújabb felvonását követően a piacok megnyugodni látszanak, a...
Létezik egy városi legenda, miszerint a Porsche 928-as modellje bizony nem előre haladva lenne a leggyorsabb, hanem hátramenetben. Ennél jobb táptalaja pedig nem is lehetne Adam és Jamie műsorának, a Mythbustersnek, a Discovery csatorna egyik legnépszerűbb műsorának. A mítoszvadászok kemény fába vágták a fejszéjüket, ugyanis már első hallásra is több kérdés vetődik fel bennünk a furcsa történetet…
A közigazgatási és igazságügyi minisztérium államtitkára hangsúlyozta: a kormány fontos célja, hogy a vállalkozásokat és a magánszemélyeket érintő bürokratikus terheket felszámolja és egyszerűsítse a hatósági eljárásokat
Jelentős szárnyalást mutat a mai kereskedésben az Egis, a gyógyszerpapírok árfolyama már 6%-os pluszban jár átlag feletti 514 millió forintos forgalom mellett. Jelentős szárnyalás bontakozott ki...
Nyolcadik kiadását éli a Vigasztalások könyve. Kornis Mihály kötete nem esszéfüzér, hanem útitárs, beszélgető-könyv. Talizmán, ami élni, tisztelni és hinni tanít, ami a tudatlanság fátylának helyére finomszövetű reménygyolcsot aggat. Bibliát akartam írni, máshogy, érthetően, egyszerűen. Szerintem sikerült – jegyezte meg beszélgetésünk után az író.
Miami–London — Köztudomású volt az Amerikában élt, ám magyar származású Joseph de Bicske Dobronyi „báróról" (†88), hogy csak úgy falta a híres nőket, de azt még a közvetlen rokonsága sem tudta, hogy II. Erzsébet brit királynő bugyija is benne van a magyar playboy gyűjteményében.
Dél-Korea és Finnország végzett az élen a 15 évesek olvasási készségét vizsgáló PISA felmérésben, amelynek során első alkalommal kutatták a gyerekek képességét a digitális információk feldolgozására - derült ki a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) adataiból.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség főtitkára nem zárta ki a lehetőségét annak, hogy változni fog a 2026-os világbajnokság helyszínének kijelölési menete.
Az Afganisztánban szolgáló Tartományi Újjáépítési Csoportnak (PRT) soha nem volt mandátuma fegyveres ellenállókkal szembeni harcra, tehát nem is lehet számon kérni rajtuk, hogy részt vesznek-e ilyen jellegű tevékenységben – így reagált a Honvédelmi Minisztérium a WikiLeaks által kiszivárogtatott, ezzel kapcsolatos dokumentumra. A New Zealand Herald című lap ugyanis a nyilvánosságra került ir...
Minden akadály elhárult annak útjából, hogy az Európai Unió támogassa Oroszország tagságát a Kereskedelmi Világszervezetben (WTO), a két fél képviselői kedden Brüsszelben jegyzéket írtak alá az EU egyetértéséről - jelentette be az Európai Bizottság egyik szóvivője.
A pénzügyi szervezetek németországi felügyelete (BaFin) bankalapítási engedélyt adott a Siemens-nek - közölte kedden a müncheni központú társaság. Az orvosi műszerektől a vasúti szerelvényekig a fe...
A bloghir.hu szerkesztői a magyar webnaplók tartalmát minőségi kritériumok szerint szemlézik, és témakörönként csoportosítva jelenítik meg. A gyűjtőportál naponta többször frissül a bejegyzés tartalma, kreativitása, aktualitása és hírértéke alapján.
"BB"-ről "BB+"-ra javította Lettország hosszú távú adósbesorolását a Standard & Poor's (S&P) hitelminősítő intézet, a rövidtávú adósbesorolást "B" szinten hagyta az S&P, az ország besorolási kilátása stabil.
Milan Khatri, az Aberdeen Property Investors vezető közgazdásza úgy véli, hogy a KKE régióban is megkezdődött a növekedés, de ez jelenleg jóval lassabban folyik, hiszen az itteni országok nagyban...
Eric Cantonának a bankrendszer megdöntésére irányuló felhívása kedd délutánig nem váltott ki forradalmat Franciaországban: az emberek nem rohamozták meg a bankokat, hogy kivegyék a pénzüket; az...
Indexerősödéssel nyugtázták kedden az amerikai értékpapírpiacok a Bush-kormányzat idején bevezetett osztalék- és tőkenyereség-adókedvezmények meghosszabbítását további két évre.
London - A lét a tét ma este a labdarúgó-Bajnokok Ligájának H csoportjában. A négyesből igazából csak az összes meccsét elveszítő, egyetlen gólt rugó szerb Partizan lóg ki, a másik három csapat még egyaránt továbbjuthat az egyenes kieséses szakaszba.
A szlovák jegybank elnöke, Jozef Makuch szerint nincs szükség a 750 milliárdos euró-mentöernyö volumenének növelésére. 'Az összeg megfelelö, de Európa gond nélkül megemelheti, ha szükség lesz rá', mondta. Az euró véleménye szerint elég erös ahhoz, hogy ellenálljon a válságnak. 'Európa és az eurózóna megbirkózik a helyzettel'. Nem ejtettek szót viszont arról, hogy Portugáliának is igénybe…
Élesen bírálja a német kancellárt és pénzügyminiszterét, valamint a német jegybankot Helmut Schmidt abban a terjedelmes interjúban, amelyet kedden közölt a Handelsblatt.
A korábbi trendvonal nyújtott támaszt az EURCHF árfolyam számára az elmúlt napokban. Míg októberben úgy tűnt, hogy komolyabb fordulat állhat be a devizapár jegyzésében, novemberre visszacsúszott az árfolyam az 1.30-as szint közelébe. (Solar Capital)
A 2011. évi költségvetést megalapozó, a kormány által is támogatott módosító indítványok hétfői parlamenti elfogadása nyomán az MNB fb-elnökének tiszteletdíja havi bruttó 1,2 millió forintra emelkedik
Nem járnak a vonatok a Szentgál és Városlőd között, mert egy pályakarbantartást végző munkagép meghibásodott, s elfoglalja a síneket – értesült a HavariaPress.
London — Mégsem válik vízi világgá a föld 2100-ra – állítja a brit meteorológiai intézet, amelynek legújabb kutatásai tévedésnek minősítik a klímaváltozással foglalkozó kormányközi panel, az IPCC 2007-es tanulmányát.
Csapat van, pénz nincs. Így foglalható össze Talmácsi Gábor helyzete. A magyar versenyzőnek egy főtámogatóra van szüksége, hogy indulni tudjon a moto2 2011-es versenyein.
Szócska Miklós egészségügyi államtitkár úgy véli, hogy eddig a "sokaknak adni keveset" elv érvényesült az uniós forrásoknál és a probéma gyökere az ellátórendszer struktúrájában keresendő
Milánó — Mostanáig sokan állították, meg vannak számlálva Ronaldinho (30) napjai a Milannál, de – úgy tűnik – újra kedvezőre fordult a brazil világbajnok futballista helyzete.
A tervek szerint haladnak a fővárosi elővárosi vasútvonalak és a hozzájuk kapcsolódó pályaudvarok, megállóhelyek korszerűsítésének előkészületi munkálatai. A beruházások előkészítési költségei mintegy 4,8 milliárd forintot tesznek ki, amit nagyrészt az Európai Unió Kohéziós Alapjából finanszíroznak - közölte honlapján a Nemzeti Infrastrukturális Fejlesztő Zrt..
Országszerte több mint 280 ezer hektárnyi földet árasztott el a belvíz, nagyobb része, 160 ezer hektár mezőgazdasági terület. A védekezéshez azonban kevés a szakember, már a nyugdíjas gépészeket is visszahívták, hogy a munkát segítsék. Észak-Magyarországon mind a hét belvízvédelmi szakaszon készültség van.
Az Egyesült Államokból származó értesülések szerint belátható időn belül váltás várható a Külügyminisztérium élén, s meg nem erősített források szerint Martonyi János utóda Németh Zsolt, jelenlegi politikai államtitkár lesz a külügyminiszteri poszton.
Néhány nyugat-európai ország csődben van, vagy súlyos likviditási problémákkal küzd, így hagyni kellene, hogy átstruktúrálják adósságukat, vagyis hogy csődbe menjenek - nyilatkozta a legendás...
A Volán-társaságok új autóbusz menetrendje december 12-én lép hatályba, abban a járatszámok lényegében nem változnak, de a közlekedés jobban igazodik az igényekhez, így például bővül az ütemesen közlekedő helyközi járatok köre - mondta el Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója keddi sajtótájékoztatóján....