2010. december 6. hétfő

dec. 6
16:36
Hatalmas ugrás a Verigy papírjaiban! (ProfitLine)
Hatalmas emelkedéssel kezdték a hetet a Verigy vállalat részvényei. A pénteki záróárhoz képest több mint 33%-kal drágultak a cég papírjai a mai amerikai nyitásban. (Solar Capital)
dec. 6
16:38
Megrogyott a forint a Moody's-leminősítés után (ProfitLine)
Bár erősödéssel kezdett a forint hétfőn, jelentősen gyengült az árfolyam azután, hogy a Moody's nemzetközi hitelminősítő egyszerre két fokozattal visszaminősítette Magyarország deviza- és forintadósi besorolásait.
dec. 6
16:39
Már nem hisz a kormánynak a piac (Privátbankár)
Az adósosztályzati leminősítés a költségvetés reformok melletti kormányzati elkötelezettség hiányát tükrözi
dec. 6
16:40
Nem tetszik a horvát ellenzéknek az INA-Mol ügylet (ProfitLine)
A horvát ellenzéki szociáldemokrata párt felszólította a kormányt, akadályozza meg, hogy a Mol többségi részesedéshez jusson az INA kőolajipari csoportban annak stratégiai jelentősége miatt.
dec. 6
16:42
Hová tűnt a pénz?- kérdezik az esztergomi szocialisták (Alternatív Energia)
Az MSZP Esztergomi Szervezete nyílt levélben fordult Meggyes Tamás országgyűlési és önkormányzati képviselőhöz, Esztergom volt polgármesteréhez, melyben a több mint öt éve indított Szent Miklós Program során összegyűlt egymilliárd forint sorsát kérik számon.
dec. 6
16:42
Ismét 280 forint az euró (hirado.hu)
Jelentősen gyengült a forint árfolyam azután, hogy a Moody's egyszerre két fokozattal visszaminősítette Magyarország deviza- és forintadósi besorolásait
dec. 6
16:42
Pofonosztás külföldről, címlapokon Magyarország (Portfolio)
Úgy tűnik, hogy a magyarországi fejlemények folyamatosan izgalomban tartják a világ vezető hírportáljait. A Moody’s felől érkezett hétfői leminősítés ugyanis nem kerülte el a külföldi gazdasági...
dec. 6
16:42
Kovács Kati és Cipő lesznek az idei Fenyő-ünnep sztárvendégei (ATV)
Idén is a budapesti Syma Csarnokban tartja hagyományos karácsonyi koncertjét Fenyő Miklós.
dec. 6
16:44
Megkezdődött Kiss Ernő nyugalmazott dandártábornok munkaügyi pere (hirado.hu)
Az IRM jogutódjaként a Belügyminisztérium vált alperessé, mellette Kiss Ernő az Országos Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Rendőr-főkapitányság ellen is keresetet nyújtott be
dec. 6
16:44
Árvizek után télen a belvíz pusztíthat (ATV)
Jelenleg negyedmillió hektár van víz alatt.
dec. 6
16:45
Sosem vetette volna el magzatát szavazással (Blikk)
Minneapolis - Egy percig sem akart megszabadulni terhességétől az az amerikai nő, aki férjével internetes szavazásra bocsátotta, megszülje-e gyermekét.
dec. 6
16:45
Ananászos-kókuszos csirkemell mazsolás rizzsel (Mindmegette)
Hozzávalók: fejenként 1 csirkemellfilé A páchoz: 5 dkg kókusztejpor 5 evőkanál szójaszósz 1 dl olívaolaj 1 kisujjnyi reszelt gyömbér 1 picike fej hagyma reszelve 3 gerezd fokhagyma reszelve 1 kávéskanál currypor só durvára darált színes borskeverék 1 dl fehérbor 1 kávéskanál chilipor Valamint: 6 db sárgarépa pucolva, 1 cm-es db-okra vágva olaj 5 dkg kókuszreszelék 1 ananászkonzerv (darabolt) 2 dl…
dec. 6
16:46
Büntethetőség 14 év alatt is: Összhangban van a szabályozás az ENSZ Gyermekjogi Egyezményével (hirado.hu)
Belügyminisztériumi állásfoglalás szerint "a társadalomnak, és így a fiatalkorúaknak is tisztában kell lenniük azzal, hogy lopni nem szabad, a lopás bűn" és senki nem bújhat a fiatalkorúsága mögé
dec. 6
16:47
Pandának öltöznek a tudósok (Blikk)
Peking - Pandának öltözött tudósok szoktatják vissza a vadonba a fogságban született óriás panda kölyköket.
dec. 6
16:47
Tejbedarás hókocka (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 5 dkg margarin 40 dkg liszt 15 dkg porcukor 1 tojás 1 kávéskanál szódabikarbóna 3-4 evőkanál tej 6 dkg méz A krémhez: 20 dkg margarin 20 dkg porcukor 1 citrom reszelt héja 3 dl tej 6 dkg búzadara baracklekvár
dec. 6
16:48
Idén is a Fazekas lett a legjobb középiskola (HírTV)
A Köznevelés című oktatási hetilap 2010-ben is felállította a legjobb hazai középiskolák ranglistáját, melynek első helyét idén is a budapesti Fazekas Mihály Gimnázium érdemelte ki - olvasható a hvg.hu-n. A dobogóra még a szintén fővárosi ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola és a győri Révai Miklós Gimnázium került fel a nyelvvizsga eredményeik, a tanulmányi versenyeken, és a középszintű érettségin…
dec. 6
16:49
Joghurtos kedvenc (Mindmegette)
Hozzávalók: 1 pohár joghurt 0,5 pohár olaj 1,5 pohár cukor 2,5 pohár liszt 2 tojás 1 csomag sütőpor gyümölcs esetleg csokidarabok
dec. 6
16:50
Többszörös koponyasérülése van a szánkóbalesetben megsérült kislánynak (HírTV)
Többszörös koponyasérüléssel, a fővárosi Szent János Kórház intenzív osztályán kezelik azt a 8 éves kislányt, akit – egy kisfiúval együtt – szombaton gázolt el egy autós a Nógrád megyei Bercelen, miután szánkójukkal kicsúsztak az útra. Állapota súlyos, de kielégítő. Társa viszont továbbra is életveszélyes állapotban van – hangzott el a kórház sajtótájékoztatóján, hétfőn.
dec. 6
16:51
Diós álom (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 15 dkg vaj 15 + 15 dkg porcukor 4 tojássárgája 15 dkg darált dió 7 dkg rétesliszt 4 tojásfehérje A krémhez: 7 dkg vaj 5 dkg porcukor 7 dkg darált dió
dec. 6
16:51
Videó - Kirilenko nem csak a pályán gyönyörű (Sport365)
Maria Kirlienko nem csak a pályán vonzza magára a tekinteteket. A szőke teniszező a kameráknak pózolt egy fotósorozat erejéig, melyről videó is készült.
dec. 6
16:53
Recept: Karácsonyi citromos holdak (Mindmegette)
Hozzávalók: A tésztához: 28 dkg liszt 13 dkg margarin 3 tojássárgája 10 dkg cukor 1 citrom reszelt héja csipet só A mázhoz: 15 dkg porcukor 1 citrom leve
dec. 6
16:53
Elköltözik New Orleansból a Hornets? (Sport365)
Elképesztő hír látott napvilágot, ugyanis a New Orleans Hornets a gyenge nézőszám miatt tulajdonosváltáson mehet át, vagy a legrosszabb esetben elköltözik a franchise a városból.
dec. 6
16:55
Recept: Gombafasírt V. (Mindmegette)
Hozzávalók: 30 dkg gomba 2 zsemle 1 kis fej vöröshagyma 3 dkg vaj 2 tojás 1 evőkanál petrezselyemzöld 2 evőkanál zsemlemorzsa só bors olaj a sütéshez
dec. 6
16:57
Recept: Csirkecombok parasztosan (Mindmegette)
Hozzávalók: 8 db egész csirkecomb 2 közepes fej hagyma 2-3 szelet házi füstölt szalonna 1 dl fehérbor 1-2 kanál tejföl sültcsirke fűszersó bors olaj
dec. 6
17:00
Megkezdődött Kiss Ernő egyenruhaviselési pere (Metropol)
Megkezdődött hétfőn a Fővárosi Munkaügyi Bíróságon az a per, amelyet Kiss Ernő nyugalmazott rendőr dandártábornok indított eredetileg még az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium ellen, amiért a tárca akkori vezetője eltiltotta őt az egyenruha viselésétől.
dec. 6
17:00
KDNP: Az alkotmánynak meg kell védenie a magzatot (hirado.hu)
Az alkotmány-készítő alkotmányos alapértékek munkacsoportja különösen fontos, alapvető kérdésnek tartja az emberi élet legteljesebb védelmét; az ember fogalmát, "fogantatástól a halálig"
dec. 6
17:00
Államosítják az egyik legnagyobb energiaszolgáltatót Németországban (Portfolio)
Baden-Württemberg (BW) tartomány megvásárolja a francia EDF-től annak EnBW-ben lévő 45%-os tulajdonrészét. A tartomány 19%-os prémiumot fizet az utolsó záróárhoz képest, így részvényenként 41,5 eurót...
dec. 6
17:00
A legcikibb karácsonyi dalok (Metropol)
Karácsonyi dalok népszerűtlenségi toplistát állítja össze Bulgáriában az állami tévécsatorna a nézők szavazatai alapján. A csatorna kíméletből kérdezte meg nézőit azért, hogy ne bosszantsa őket az ünnepen olyan dalokkal, melyekkel már torkig vannak.
dec. 6
17:02
Rendkívüli belvízre kell számítani a télen (Metropol)
A hét közepén a leginkább veszélyeztetett területeken felmelegedés és további tíz-húsz milliméter csapadék várható, ami tovább növeli a belvízzel elöntött területek nagyságát.
dec. 6
17:02
High Security Printer minősítést kapott az Állami Nyomda (Portfolio)
High Security Printer minősítést kapott az Állami Nyomda, mely az egyik legmagasabb iparági bizonyítvány. A 2010. szeptemberi eljárásokat követően, hivatalosan is megkapta az Állami Nyomda a...
dec. 6
17:03
Videó: Tudni akarják, miért halt meg Dominik (Blikk)
dec. 6
17:03
Még mindig a zselés szaloncukor a menő (Infostart)
Csokoládémikulásból egy-két darabot fogyasztunk, szaloncukorból pedig háztartásonként másfél kilogrammot vásárolunk karácsony előtt - mondta az InfoRádiónak a Magyar Édességgyártók Szövetségének elnöke. Sánta Sándor hozzátette: a magyarok inkább a tej-, mint az étcsokoládét keresik, a szaloncukrok közül pedig hagyományosan a zselés a legnépszerűbb.
dec. 6
17:06
Svájcban befagyasztották Assange bankszámláját (Infostart)
A svájci posta banki leányvállalata, a Postfinance hétfőn befagyasztotta Julian Assange bankszámláját.
dec. 6
17:06
Babos mindent vitt (Blikk)
Bendigo - Kettős sikerrel zárta ausztráliai túráját Babos Tímea (17). A felnőttek mezőnyében idén debütáló teniszezőnő a párosok viadala után egyéniben is megnyerte a 25 ezer dollár (5,1 millió forint) összdíjazású bendigói tornát.
dec. 6
17:06
EUR/CAD Nyereség-kivétek (HírTV)
Az EUR/CAD lecsillapodott. Pénteken rövid idö alatt több mint 200 pipet emelkedett az árfolyam. A kanadai dollár alig reagált a kanadai adatokra. Csak a gyenge amerikai adatok után került sor eladásokra a devizánál. A hétvégén megnyugodtak a kedélyek. A mai kanadai adatok nem hoztak nagyobb mozgásokat. Az IVEY-beszerzési menedzserindex 56,7 pontról 57,5 pontra emelkedett. Az építési engedélyek…
dec. 6
17:06
Újabb tömegsírt találtak Boszniában (Metropol)
Újabb tömegsírt találtak Boszniában, amely az 1995-ös srebrenicai vérengzésben meggyilkolt muzulmán bosnyákok földi maradványait rejtheti.
dec. 6
17:08
Napokon át erőszakoskodtak vele (HírTV)
Tíz felnőttet és két kiskorút tartóztatott le a bosnyák rendőrség hétfőn, mert a gyanú szerint napokon át szexuálisan zaklattak és megerőszakoltak egy 15 éves, szellemi fogyatékos lányt. Az eset az ország észak-keleti részén, Tuzla közelében történt. A rendőrség szerint az erőszaktevők marihuánával és alkohollal kábították el a tinédzsert, hogy könnyebben molesztálhassák.
dec. 6
17:10
2011 után talpra állhat az amerikai ingatlanpiac (HírTV)
A Freddie Mac vezetö közgazdásza, Frank Nothaft szerint 2011-ben talpra áll az amerikai ingatlanpiac. A jelenleg alacsony árszint, az alacsony jelzálogkölcsön-kamatok és a fokozódó erösödés is hozzájárulhatnak mindehhez. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 6
17:12
200 ezer rászoruló ünnepét szeretnék szebbé tenni (HírTV)
Csütörtökön nyitja meg kapuit a MikulásGyár a budapesti 56'-osok terén. Egészen december 19-ig várják az adományokat nemcsak ott, hanem tíz vidéki és három fővárosi bevásárlóközpontban is. Idén 200 ezer emberen szeretnének segíteni, elsősorban tartós élelmiszerekre, ruhákra, játékokra, tisztálkodási szerekre számítanak. Ezeket a Magyar Posta és a Magyar Vöröskereszt segítségével juttatják el a…
dec. 6
17:15
Dzsudzsáké a Magyar Aranylabda (Metropol)
Dzsudzsák Balázs nyerte a Magyar Aranylabda-szavazást, azaz a hazai sportújságírók szerint a PSV Eindhoven légiósa volt 2010 legjobb magyar labdarúgója.
dec. 6
17:18
Leváltják a Fővárosi Gázművek Zrt. vezetőjét (Metropol)
Leváltják a Fővárosi Gázművek Zrt. vezetőjét - közölte a főpolgármesteri iroda. Bakonyi Tibor vezérigazgatót azonban - érdemei elismerése mellett - más fontos feladattal fogják megbízni - olvasható a közleményben.
dec. 6
17:18
Szépségkirálynőt választott társául Czanik Balázs (Joy)
Mint már beszámoltunk róla, immár 7. hete tart Czanik Balázs mozgásra ösztönző tornasorozata. Ezen a héten Kaló Jennifer szépségkirálynő szegődött társul Balázs mellé, hogy népszerűsítse a capoeira aerobikot.
dec. 6
17:18
Menesztik a Főgáz vezetőjét (hirado.hu)
A főpolgármesteri hivatal közlése szerint Bakonyi Tibor vezérigazgatót, más fontos feladattal fogják megbízni
dec. 6
17:18
Újabb világmárka Magyarországon (Pénzcentrum)
Újabb piacvezető divatmárkával bővült az Arena Plaza kínálata: a 35 éves múltra visszatekintő Claire's ékszer és divatruházati kiegészítő márka december 3-án nyitotta meg első üzletét Magyarországon, mely egyben a márka 1001-dik európai üzlete....
dec. 6
17:18
Újabb kémbotrány: Katyusa az angol parlamentben (ATV)
Egy brit parlamenti képviselő vasárnap bejelentette: Kátyát, személyi asszisztensét kémkedés gyanúja miatt kitoloncolják.
dec. 6
17:20
Roma fiatalok számára indul rendészeti program (hirado.hu)
Hatala József országos rendőrfőkapitány a programot bemutató rendezvényen hangsúlyozta: integrálni kell a különböző kultúrájú fiatalokat a rendvédelmi szervek állományaiba
dec. 6
17:21
Mínuszban zárt a BUX, gyengül a forint (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 149,40 pontos, 0,69 százalékos csökkenéssel, 21.370,03 ponton zárt hétfőn.
dec. 6
17:21
Élő kígyóval erőszakolták meg ketten (BorsOnline)
Élő állatot használt két férfi egy nő megerőszakolásánál – hangzott el a bíróságon, ahol az elkövetőket elítélték brutális tettükért. A 24 éves altoonai John Bullock, és a 25 éves Eau Claire-i a nő lakásán bántalmazák a nőt és a kígyót.
dec. 6
17:21
3 karácsonyi meglepetés (Blikk)
dec. 6
17:21
Megdöbbentő eredményt mutat a titokban tartott felmérés (Infostart)
Rengeteg németet megkísért a gyors meggazdagodás veszélyes vágya. Erre utal legalábbis egy most közzétett, a szövetségi gazdasági minisztérium által eddig kényes ügyként kezelt titkos tanulmány, amely szerint a nyolcvanmilliós országban legalább kétszázezren szerencsejáték-függők. Csak a fővárosban, Berlinben harmincezerre becsülik a félkarú rablók áldozatainak számát. És ez, a fel nem derített…

Keresés