2010. december 27. hétfő

dec. 27
15:30
Videó: Friderikusz lesenkizte Nagy Ferót (Blikk)
Új műsorral készül szilveszterre Bagi Iván és Nacsa Olivér, ebből nézhettek meg egy megasztáros jelenetet!
dec. 27
15:36
Mérföldkő – Kontraszt (videó) (HírTV)
Kőbe vésve vagy mégsem? 2010 3,8 százalékkal indult, az előző kabinet vésővel rajzolta meg a hiánycélt. Tavasszal az új kormány újraszámolta volna az egészet, aztán, mint később kiderült, ezt nem tették számára lehetővé. Maradt a 3,8 és köré rendeződött a gazdaság. Vendégünk Fodor István, a Széll Kálmán Alapítvány elnöke és Borókai Gábor, a Heti Válasz főszerkesztője.
dec. 27
15:36
Leváltanák királyukat a svédek (Blikk)
Stockholm - Sokba kerülhet Károly Gusztáv (64) svéd király nemrégiben megszellőztetett kicsapongó élete. Lehet, hogy egyenesen a koronájától kell megválni.
dec. 27
15:36
Biztató kilátások a magyar vegyiparban (ProfitLine)
A tavalyi mélypont után kedvezőbb eredményekkel zárhatja az idei évet a 74 ezer főt foglalkoztató magyar vegyipar, ugyanakkor a friss európai uniós szabályok jelentős adminisztrációs és pénzügyi terheket rónak a vállalkozásokra - mondta Budai Iván, a Magyar Vegyipari Szövetség (MAVESZ) igazgatója az MTI kérdésére.
dec. 27
15:38
Orbán Viktorhoz fordult a bajba került cég (HírTV)
Miniszterelnöki megbízott kinevezését kéri a mintegy 300 ezer lakossági fogyasztót gázzal ellátó EMFESZ Kft. Orbán Viktortól helyzetük rendezése érdekében. Góczi István, a szolgáltató ügyvezetője a Magyar Nemzet megkeresésére elmondta, azért lenne erre szükség, hogy megoldódjon az általuk rosszhiszeműnek vélt szereplők által generált körbetartozás.
dec. 27
15:48
Dinnyeméretű, csupasz cicijeivel kívánt kellemes ünnepeket – fotó (BorsOnline)
Arra, hogy meztelen cicijeit mutogatva kívánjon valaki boldog ünnepeket, csak egy nő képes: Coco-T.
dec. 27
15:48
34,6 milliárdos csúszás (Blikk)
Pécs – Már négy hónapja nem Európa kulturális fővárosa Pécs, mire befejezik a jeles alkalomból elkezdett beruházásokat.
dec. 27
15:54
Három emberrel végzett a H1N1 (HírTV)
December eleje óta három ember halálát okozta a H1N1 influenzavírus Szíriában – jelentette be a szíriai egészségügyi minisztérium egyik illetékese hétfőn.
dec. 27
15:54
Életvédő zarándoklatot Zalaegerszegen (Blikk)
dec. 27
15:54
Nyugtalanító az észak-magyarországi árvízhelyzet (hirado.hu)
A Sajón másodfokú, míg a Tiszán Tiszacsermelytől a Tisza-tóig, illetve a Bodrogon, a Taktán és a Tarnán elsőfokú az árvízvédelmi készültség - közölte az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság árvízvédelmi osztályának vezetője
dec. 27
15:54
Nagy benzináremelés jön! (Portfolio)
A Portfolio.hu értesülései szerint a MOL bruttó 5 forinttal emeli a benzin és 6 forinttal a gázolaj nagykereskedelmi listaárát szerdán 0 órától, így az üzemanyagárak a héten újabb csúcsra futnak. ...
dec. 27
15:54
Újabb levélbomba Rómában: nem robbant fel (ATV)
A robbanószerkezet egy nagy alakú, sárga borítékban volt.
dec. 27
15:56
Feladta magát a halálos balesetet okozó nő (Blikk)
dec. 27
15:56
Újabb brutális benzináremelés jön szerdától (hirado.hu)
Idén eddig 47 forinttal nőtt a benzin, 55 forinttal pedig a gázolaj ára
dec. 27
15:56
Itt a szomorú hír: kudarcra ítélt a svájci jegybank küzdelme (Portfolio)
A svájci jegybank nem lesz képes megállítani a frank felértékelődését az esetleges újabb devizapiaci intervenciókkal - fogalmaznak lesújtóan devizapiaci kereskedők. Egyes elemzőházak eközben...
dec. 27
15:57
Az MSZP visszaálltja a hárompilléres nyugdíjrendszert (Privátbankár)
Az MSZP azt javasolja a magán-nyugdíjpénztári tagoknak, hogy jól fontolják meg, hogyan döntenek. Kormos Kata, az MSZP szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: 3 millió magán-nyugdíjpénzt...
dec. 27
16:09
Veszteséggel indultak az amerikai piacok (ProfitLine)
A szombati váratlan kínai kamatemelés nyomán gyengülő indexekkel kezdődött a kereskedés hétfőn az amerikai tőzsdéken, a karácsonyi hosszú hétvégét követően.
dec. 27
16:11
Az amerikai lakosság még borúlátó gazdasági kilátásait illetően (ProfitLine)
Az amerikaiak 42 százaléka érzi úgy, kevésbé biztonságos az anyagi helyzetük, mint egy évvel ezelőtt - derül ki a Harris Poll felmérésének hétfőn nyilvánosságra hozott eredményeiből.
dec. 27
16:12
Feladta magát a gázoló nő (Infostart)
Feladta magát a rendőrségen hétfőn az a 32 éves nő, aki vasárnap reggel Tiszakécske közelében elgázolt egy férfit, és segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt - közölte a rendőrség.
dec. 27
16:12
Kiss László az olimpia után búcsúzik az úszóktól (Infostart)
Az idei év legnagyobb meglepetései között volt a 4x200 méteres női gyorsváltó Európa-bajnoki címe, a szingapúri ifjúsági olimpián érmeket szerző fiatalok eredményei, továbbá Gyurta Gergely ezüstérme a dubaji rövidpályás vb-n - mondta az InfoRádónak az év szövetségi kapitányának választott Kiss László.
dec. 27
16:12
Szlovéniában akadtak rá a lopott buszra (HírTV)
Szlovéniában, a határtól 15 kilométerre találták meg azt a távolsági autóbuszt, melyet még szombaton lopott el valaki a szentgotthárdi buszpályaudvarról – értesült a HavariaPress.
dec. 27
16:12
Ismét levélbomba a római görög nagykövetségen (Kripto Akadémia)
Ismét levélbombát találtak Rómában a görög nagykövetségen - közölte a római rendőrség szóvivője hétfőn. A csomagot a nagykövetség egyik alkalmazottja kibontotta, de a levélbomba nem robbant fel. Ezután tűzszerészek hatástalanították a robbanószerkezetet.
dec. 27
16:12
"Kulturális szabadságharcot" hirdetett a Jobbik (Alternatív Energia)
Több magyar zenét, azon belül is a Mahasz sikerlistáin vezető helyen szereplő rockegyüttesek dalait szeretné hallani a rádiókban a Jobbik. Lenhardt Balázs, a párt országgyűlési képviselője szerint egyfajta ízlésterror figyelhető most meg, a rádiók ugyanis csak "bizonyos zenéket" játszanak és a közszolgálati médiumok sem tesznek eleget ilyen értelemben a közszolgálatiságnak.
dec. 27
16:12
MSZP: a magán-nyugdíjpénztári tagok fontolják meg a döntésüket (hirado.hu)
Kormos Kata a szocialisták szóvivője azt mondta: az MSZP országos jogsegélyszolgálatot működtet, amely személyre szabottan tud segíteni az érdeklődőknek
dec. 27
16:12
Itt a szerencsejátéktörvény legújabb áldozata! (Pénzcentrum)
Egy Miskolcon működő illegális pókerklubra csapott le a rendőrség a napokban. Az APEH szerencsejátékfelügyeleti osztályának munkatársaival közösen tartott akció során, több pakli kártyát, készpénzt, illetve asztalokat foglaltak le....
dec. 27
16:12
"Kabátra már nem lesz szüksége" Rosszul lett, vagy sokkolóval ölték meg? (ATV)
A család feljelentést tett az intézkedő rendőrök ellen, akik szerint az autóban lett rosszul az előállított férfi.
dec. 27
16:14
Kibontotta, de nem robbant fel (HírTV)
Ismét levélbombát találtak Rómában a görög nagykövetségen – közölte a római rendőrség szóvivője hétfőn. A csomagot a nagykövetség egyik alkalmazottja kibontotta, de a levélbomba nem robbant fel. Ezután tűzszerészek hatástalanították a robbanószerkezetet.
dec. 27
16:14
Árváltozások a közlekedésben január elsejétől (hirado.hu)
Áremeléskeről tájékoztatta szerkesztőségünket a szaktárca. Íme a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közleménye
dec. 27
16:15
50 millióval tartoznak a Malévnak, repültek (Privátbankár)
A Malév Zrt. december 27-i hatállyal felmondta szerződését a Delfino Travel Agency-vel, amely több balkáni ország képviseletét látta el - közölte a Malév hétfőn az MTI-vel. A nemzeti légitársaság közl...
dec. 27
16:16
Szerződést bontott a Malév a Delfino Travel Agency-vel (hirado.hu)
A nemzeti légitársaság közleménye szerint a felmondás oka, hogy a Delfino a fizetési felszólítást követően sem egyenlítette ki mintegy 50 millió forintos tartozását, továbbá a Malév felszólítása ellenére a szerződésben kifogásolt pénzügyi garanciális elemeket sem módosította
dec. 27
16:18
Sokk! Holtan találták otthonában az amerikai énekesnőt (hirado.hu)
Teena Marie amerikai rhythm and blues énekesnőt a lánya találta meg, a halál okát egyelőre nem közölte a rendőrség
dec. 27
16:24
Nyomoznak az expolgármester után (BorsOnline)
Nyomozást rendelt el a sümegi önkormányzat feljelentése alapján a Veszprém Megyei Főügyészség. Az új városvezetés szerint az előző tisztségviselők tisztázatlan kifizetéseket hagytak jóvá.
dec. 27
16:24
Nincs szilveszter Bud Spencer nélkül (Blikk)
Magyarország -- Miként sok-sok éve, nem múlhat el karácsony Magyarországon anélkül, hogy valamelyik tévécsatornán ne adnák a Reszkessetek, betörők! című amerikai vígjátékot, úgy vannak a szilveszteri műsorkínálatból is kikophatatlan filmdarabok.
dec. 27
16:27
Még mindig borúlátóak az amerikaiak (Infostart)
Az amerikaiak 42 százaléka érzi úgy, hogy kevésbé biztonságos az anyagi helyzete, mint egy évvel ezelőtt - derül ki a Harris Poll felméréséből.
dec. 27
16:27
Így ünnepel Zvonarjova (Sport365)
A világranglista második helyén álló Vera Zvonarjova számára fontos a közös ünneplés, a családi kör és az orosz hagyományok. Bár most is keményen dolgozik, az ünneplés természetesen nem maradhat el.
dec. 27
16:30
Feladta magát a cserbenhagyó (HírTV)
Feladta magát a rendőrségen az a nő, aki halálra gázolt egy férfit vasárnap hajnalban Tiszakécskénél, majd cserbenhagyta a gyalogost. A rendőrök az autóst kihallgatták és őrizetbe vették.
dec. 27
16:30
A Frankfurter Allgemeine is a magyar médiatörvényt elemzi (Metropol)
A hiányzó évek címmel közölt terjedelmes cikket a magyar médiatörvényről Frankfurter Allgemeine Zeitung hétfő számában.
dec. 27
16:30
Magyar állampolgárságot kért, elvesztette a szlovákot (Kripto Akadémia)
A kettős állampolgárságot tiltó szlovák jogszabály hatályba lépése óta tizenkilencen veszítették el szlovák állampolgárságukat, miután más állampolgárságot is felvettek. Köztük egy volt olyan, aki magyar állampolgárságért folyamodott - közölte kedden a Hospodárské Noviny gazdasági napilap belügyminisztériumi forrásokra hivatkozva.
dec. 27
16:30
Csípős hideg és újabb havazás jön kedden (hirado.hu)
Kedd délutántól a dél-nyugati tájak kivéve újabb havazás várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és -6 fok között alakul
dec. 27
16:33
Amerika egyre pesszimistább (Privátbankár)
Az amerikaiak 42 százaléka érzi úgy, kevésbé biztonságos az anyagi helyzetük, mint egy évvel ezelőtt - derül ki a Harris Poll felmérésének hétfőn nyilvánosságra hozott eredményeiből. A 2.331 megkér...
dec. 27
16:33
Mikor jár a gyes a heti 30 órát túllépőknek? (Adózóna)
A karácsony előtt elfogadott salátatörvény értelmében 2011-től legfeljebb napi hatórás munkaviszonyt engedélyez a gyesen lévőknek. Az időkorlát azonban nem mindenkire vonatkozik.
dec. 27
16:42
Kemecsei haláleset: a család vádol, a rendőrség tagad (Blikk)
Az előzetes igazságügyi boncjegyzőkönyv szerint természetes úton, keringési elégtelenség miatt halt meg a rendőrök által vasárnap elfogott kemecsei férfi - közölte a rendőrség hétfőn az MTI-vel. A megyei Esélyek Házának sajtóreferense korábban azt mondta, a rendőrök sokkolóval akarták kiszedni az ágy alól a férfit, és amikor kihúzták, már halott volt. Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK)…
dec. 27
16:48
Hatalmas mennyiségű kokainra bukkantak a konténerben (HírTV)
Kétszáz kilogramm kokain foglaltak le holland vámosok hétfőn Hollandia déli részén egy raktárterület egyik konténerében – közölte a holland vámhivatal szóvivője.
dec. 27
16:48
Rendőrségi sokkoló okozhatta (Metropol)
Egy szabolcsi férfi halálát. A rendőrség cáfol.
dec. 27
16:48
Sokkoló okozta a bűnöző halálát? (Metropol)
Az előzetes igazságügyi boncjegyzőkönyv szerint természetes úton, keringési elégtelenség miatt halt meg a rendőrök által vasárnap elfogott kemecsei férfi - közölte a rendőrség hétfőn. A családtagok szerint a rendőrség sokkolóval próbálta kiszedni az ágy alól.
dec. 27
16:48
Alapos megfontolást tanácsol a magánnyugdíj-pénztári tagoknak az MSZP (Alternatív Energia)
Az MSZP azt tanácsolja a magánnyugdíj-pénztári tagoknak, alaposan fontolják meg, hogyan döntenek, maradnak-e a magánnyugdíj-pénztáraknál vagy visszamennek az állami rendszerbe. Kormos Kata, a szocialista párt szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: általános érvényű tanácsot nem lehet adni, a megfontolt döntés az egyéni helyzettől függ.
dec. 27
16:48
Az amerikaiak még pesszimisták (hirado.hu)
Egy évvel ezelőtt, a közvélemény-kutató akkori vizsgálata alkalmával az emberek több mint fele látta kedvezőtlenebbnek pénzügyi helyzetét, mint az azt megelőző évben
dec. 27
16:48
Szibériai olajmezőt venne az INA a MOL-tól (Portfolio)
A MOL 100%-os tulajdonában lévő nyugat szibériai olajmező megvételét tervezi az INA. Az olajmező 600 hordós napi kitermelést teszt lehetővé, és becslések szerint a készletek elérik 26 millió hordót,...
dec. 27
16:48
Társasházból palota - a milliárdos legújabb otthona! Képpel! (Pénzcentrum)
Roman Abramovics orosz származású milliárdos üzletember nem elégszik meg a világ számos pontján általa birtokolt ingatlanokkal, most Londonban fogott felújításba, hogy királyi igényeket is bőségesen kielégítő luxusházat alakítson ki egy az általa az évek során felvásárolt társasházakból....
dec. 27
16:50
Előzetesben marad a volt horvát kormányfő (Metropol)
Még legalább egy hónapig Ausztriában kell maradnia az ott őrizetbe vett Ivo Sanader volt horvát kormányfőnek, akit Zágrábban korrupcióval gyanúsítanak, és a kiadatását kérték.

Keresés