Meghosszabbította a salzburgi bíróság Ivo Sanader előzetes letartóztatását, a korrupcióval gyanúsított horvát exkormányfő legalább egy hónapig Ausztriában marad.
A Tel-Avivi Egyetem kutatócsoportja Izrael középső részén talált egy 400 ezer éves fogat, a homo sapienstől származó eddigi legrégebbi lelet fele ennyi idős
Mérsékelt eséssel indították a hetet, majd fokozatosan kapaszkodtak felfelé az amerikai részvénypiacok. Úgy tűnik, a befektetők már kezdik elfelejteni a kellemetlen híreket: így például nem tett jót...
Két nap alatt több mint 200 négyzetkilométerrel nőtt a belvízzel elöntött terület nagysága Magyarországon, a folyókon pedig kétezer kilométert meghaladóan van árvízvédelmi készültség. Továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legsúlyosabb a helyzet, Nyíregyházán több utca van víz alatt, a Bács-Kiskun megyei Pálmonostorán pedig újabb családokat kellett kiköltöztetni. A folyók is áradnak, a…
A Twitter nevű közösségi oldalon cáfolta volt férje, Charlie Sheen halálhírét Denise Richards színésznő – számolt be hétfőn internetes oldalán az amerikai People magazin.
A jelenlegi kormányfő másfél éve áll a kabinet élén. Hatalomra kerülésekor egyik legfőbb célkitűzése a korrupció elleni harc fokozása volt. Azóta mintegy 40 magas rangú vállalati vezetőt fogtak le korrupció gyanújával
A Vajdaságból már több ezren jelezték, hogy kérelmezni fogják a magyar állampolgárságot, az ügyintézési időpontok már tavaszig beteltek. Sokan érzelmi okból szeretnének a szerb mellett magyar állampolgárrá is válni.
A magyar labdarúgás a szövetség új vezetésével komoly kitörési ponthoz érkezett - mondta az InfoRádiónak adott évértékelő interjújában Egervári Sándor. A válogatott szövetségi kapitánya szerint van esély az előrelépésre 2011-ben.
Egyetemi körökből származó információk szerint hűtlen kezeléssel gyanúsítják Repa Imre professzort, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatóját, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettesét a Pécsi Tudományegyetem gazdasági főigazgatója és társai ellen indított nyomozással összefüggésben.
Az orosz főváros északnyugati részén lévő seremetyevói légikikötőben, valamint Moszkva legnagyobb és legkorszerűbb repülőterén, Domogyedovón hétfőn több mint 200 járat késett
Az Európai Bizottság megkezdte a magyar médiatörvény vizsgálatát - erősítette meg a hvg.hu tudósítójának adott telefoninterjúban Jean Asselborn, Luxemburg külügyminisztere.
A pécsi regionális híreket közlő internetes lap értesülései szerint a professzort azért gyanúsítják hűtlen kezeléssel, mert a jelek szerint közreműködött egy fiktívnek tűnő tanácsadói szerződés megkötésében, melynek az egyik gyanúsított, a PTE-s V. Bálint orvos tanársegéd volt a kedvezményezettje
Egyetemi körökből származó információk szerint hűtlen kezeléssel gyanúsítják Repa Imre professzort, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatóját, a Kaposvári Egyetem rektorhelyettesét a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdasági főigazgatója és társai ellen indított nyomozással összefüggésben - közölte hétfőn a Pécsi Újság nevű hírportál.
A kormány politikájának centrumában továbbra is a munkahelyteremtés áll, amelyben jelentős szerepet szán a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára az MTI-nek. Jelezte: jövőre előrelépés várható a rugalmas foglalkoztatásban, és szeretnék bővíteni a közfoglalkoztatottak létszámát is.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget kellett elrendelni a Tisza Gávavencsellő és Nagyhalász, valamint Vásárosnamény és Lónya közötti szakaszán az elmúlt napok csapadékos időjárása miatt - mondta az InfoRádiónak a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője, Bodnár Gáspár.
Több erős robbanás történt egy lőszergyárban a Szerbia középső részén lévő Cacak városában, 150 kilométerre délre Belgrádtól, a balesetnek azonban nincsenek sérültjei – számolt be róla hétfőn a szerb Beta hírügynökség.
Hillary Clinton washingtoni nyilatkozatában azt a gyanút fogalmazta meg, hogy a bírói testület döntését valójában politikai megfontolások diktálták, az Európai Unió sem ért egyet a moszkvai bíróság döntésével
A klasszikus karácsonyi menü igencsak megterheli a gyomrunkat, és mivel az ünnepek alatt csak pihenünk, rövid idő alatt jó néhány kilót lehet felszedni. És a főétkezések közötti nassolásokról nem is beszéltünk.
Egy fiatalember a helyszínen életét vesztette, mikor az autó, melyben utasként ült, nekicsapódott egy szemből érkező busznak a Bács-Kiskun megyei Csólyospálos határában – értesült a HavariaPress.
Robbanássorozat volt hétfő délután egy szerbiai lőszergyár raktárában - tájékoztatott a szerb média. Meg nem erősített hírek szerint a detonációk következtében senki nem sérült meg.
Röviddel 20 óra előtt 279,25 forintot ért egy eurót, a késő délutáni 279,59 forint után. Tavaly év végi értékéhez képest az euró most 3,21 százalékkal erősebb a forintnál
Jelentősen csökkent a légszennyezettség a vörösiszappal szennyezett területeken – derült ki a Veszprém Megyei Védelmi Bizottság hétfői közleményéből. A szállópor koncentrációja eszerint meg sem közelítette az egészségügyi határértéket.
A háborús bűncselekményekben illetékes belgrádi ügyészség közleménye szerint az 1998-99-es koszovói háború idején Berisha - akkor még albán ellenzéki politikusként - a Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik legfőbb fegyverszállítója volt
Június óta nem látott magasságokban is járt a 2 éves amerikai kötvényhozam az előtt, hogy az amerikai pénzügyminisztérium lebonyolította volna aukcióját. A 2 éves állampapír-kibocsátáson azonban...
Hétfőtől hatályos az a majdnem húsz új kormányrendelet, amely a többi között különböző hatóságok, hivatalok és szolgálatok, valamint az újonnan induló fővárosi és megyei kormányhivatalok működését, illetékességét és területi fennhatóságát hangolja össze.
Hét tonna könyvet és képeket visz számos afrikai országba a prágai állatkert - melynek egy gorilla szerepel az emblémáján -, azért, hogy felhívja a gyerekek figyelmét a veszélyeztetett gorillák védelmére - jelentették be a park vezetői.
Utolsóként jutott a legjobb négybe a Miskolc, miután a a magyar-román jégkorongbajnokságban negyeddöntőjének negyedik mérkőzésén győzött a Brassó vendégeként.
Sokat segít a havazás a holland rendőröknek: illegális drogtermesztőket leleplezett le, de a nyomkövetést is megkönnyíti, na meg otthon marasztalja a bűnözőket.
Egy juhászt és négy felnőtt fiát lőtték le hétfőn egy faluban az Olaszország déli részén lévő Calabria régióban – számoltak be az esetről olasz hírügynökségek. Az elsődleges vizsgálatok szerint birtokvita állhat a háttérben.
"Rémálom. A mai sok tekintetben sorsszerű nap. Hodorkovszkij és Lebegyev elítélése a törvények, a jog és az alkotmány lábbal tiprása. Az ország számára igen szomorú fordulat, a modernizálásról szóló szavak temetése ez" - mondta a volt orosz miniszterelenök-helyettes
A Szív Világszövetség idei jelszava utalt a mozgás fontosságára a szív egészsége szempontjából. Több nagy nemzetközi vizsgálat most közölt eredményei adatokkal is alátámasztották a rendszeres testmozgás jelentőségének elvét, amit a Magyar Kardiológusok Társasága hangsúlyozott a Szívünk Napjának ez évi programjában.
Az APEH átalakulása kapcsán a készpénzátutalási megbízásokon szereplő számlaszámok nem változnak, ezért a Magyar Posta Zrt. továbbra is elfogadja a korábbi APEH megnevezést tartalmazó csekkeket a befizetések teljesítésére - tette közzé az adóhatóság honlapján.