Összeütközött Indiában egy temetésről hazatérő gyászolókat szállító kisteherautó és egy busz - jelentette vasárnap a Press Trust indiai hírügynökség. A szerencsétlenségben a legkevesebb 34-en haltak meg, és mintegy 30-an megsebesültek.
Erősödtek a részvények az elmúlt héten a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a forgalom az év végi ünnepek előtt rendkívül alacsony volt a részvénypiacon. Pénteken szünetelt a kereskedés.
Moszkva környékén a rendkívül heves időjárási körülmények miatt mintegy tizenhatezer ember maradt áram nélkül, hasonló okok miatt bezárt a moszkvai Domogyedovo repülőtér is.
Meglepően simán győzött a Miami Heat a címvédő Los Angeles Lakers otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) karácsonyi játéknapjának rangadóján.
Micsoda esztendő áll mögöttünk - minden megtörtént, ami megtörténhetett, sőt, gyakran még az ellenkezője is. Úgy gondoltuk, olvasóink se maradjanak ki a jóból, ezért közzé tesszük az év legérdekesebb képeit. Íme, egy fincsi kis koktél - 2010. januárjából.
Jól ismert dolog, hogy az ételeket megpróbálják színesebbé tenni, hiszen így könnyebben eladhatóak. Azonban vásárláskor megnézzük-e, hogy mitől is van ilyen szép színe? Megvásárolnánk-e, ha színtelen vagy nem olyan szép élénk színű lenne?
Hatalmas, szó szerint vérre menő ökölpárbajt vívott az NHL-ben a dallasi Jamie Benn és a Flames-játékos Jerome Iginla. A karácsony előtti bunyó a büntetőpadon végződött.
Bár az idei fellendülés a várakozásokkal ellentétben elmaradt a magyar pc-piacon, a szakértők úgy vélik, a 2010-es stabilizálódás után már biztosan lesz növekedés 2011-ben.
Majd húszezer őskori tengeri fosszíliát - halakat, hüllőket, rákokat, kagylókat tártak fel a kínai Jünnan (Yunnan) tartományban, a Luobing (Luoping) hegységben - a lelőhely révén a tudósok többet megtudhatnak, hogy miként regenerálódott az élővilág a földtörténet legnagyobb kihalási eseménye után.
Amit a piac két héttel korábbra várt, most bekövetkezett, a megugró novemberi infláció nyomán Kína ismét a kamatszint felemelése mellett döntött. A kínai jegybank szombaton október közepe óta már második alkalommal emelte meg 25 bázisponttal a kamatszintjét, ami azt jelzi, hogy a kormányzat eltökélt szándéka az infláció megfékezése, amely akár a politikai stabilitást is veszélyeztetheti.
Nincs hótól elzárt település az országban. A fővárosban 80 munkagéppel és több mint 500 hómunkás segítségével takarítják a főbb útvonalakat. A munkát nehezíti az erős szél, amely a már megtisztított utakra visszahordja a havat. A közösségi közlekedés lassú, de nincs fennakadás. Ferihegyen is zavartalan a közlekedés.
Hozzávalók: szikkadt beigli 5 dl tej 5 dkg nagyszemű mazsola vagy más aszalék darabolva 0,5 dl rum, gyümölcspálinka, stb. 0,5 mokkáskanál őrölt szegfűszeg 1 mokkáskanál őrölt fahéj 1 db alma
Tíz magyarból három idegenellenes, egy idegenbarát, ugyanakkor hat mérlegel abban a kérdésben, hogy Magyarországnak minden menedékkérőt be kellene-e fogadnia vagy sem. Az elmúlt évekbeli hasonló kutatásokhoz képest az idegenellenesek arányának halvány csökkenése tapasztalható
A szombaton lehullott átlagosan harminc milliméter csapadék miatt folyamatosan emelkednek a Felső-Tisza folyóinak vízszintjei, s nőtt a belvízzel borított területek nagysága - közölte a térségi környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság védelemvezető-helyettese.
Meglepően simán győzött a Miami Heat a címvédő Los Angeles Lakers otthonában az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) karácsonyi játéknapjának rangadóján.
Mintegy 14 ezer ember menekült át a szomszédos Libéria területére a vitatott elnökválasztásokat után kialakult erőszakos események miatt – jelentette be vasárnap az ENSZ.
Moszkva környékén a szombat dél óta hulló ónos eső miatt mintegy 100 ezer embert hagytak vasárnap délelőttre áram nélkül a leszakadt vezetékek; bezárt a Domogyedovó repülőtér, és az orosz fővárosban akadozik a troli- és villamosforgalom, a jégtakaró okozta közlekedési balesetekben több ember életét vesztette.
Az életét feldolgozó könyv jogait értékesítő szerződést írt alá Julian Assange, a bizalmas kormányzati iratok kiszivárogtatásáról ismert Wikileaks nevű internetes portál alapítója. Assange a brit Sunday Times nevű lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy az önéletrajzi könyvéért összesítve több mint egymillió fontot (vagyis 1.2 millió eurót, azaz több mint 333 millió forintot) kap, ami segítségére lesz…
Nyolc amerikai turista meghalt és 21 megsérült vasárnap kora reggel a dél-egyiptomi Asszuán és Abu-Szimbel közötti úton, miután autóbuszuk belerohant egy út szélén álló, homokkal megrakott teherautóba
Az egyik legnagyobb esélyesként jegyzett Wild Oats XI vezet a hagyományos, sorszáma szerint 66. Sydney-Hobart vitorlás viadalon, amelynek 87 hajó alkotta mezőnye vasárnap rajtolt el.
Egy új trópusi fagyöngyfajt mutattak be a tudósok a Kew Királyi Botanikus Kertben Londonban. A karácsonyi felfedezés mellett a tudósok felhívták rá a figyelmet, hogy idén találtak rá az eddig ismert legnagyobb genommal rendelkező élőlényre.
Tizenöt fokos lehűlést, viharos szelet, jelentős mennyiségű csapadékot, több centi havat hozott karácsony első napja Magyarországon. Még nincs vége, több hó és nappal is fagyos időjárás várható.
A szerelmi vagy az alkoholos hevület került-e az életébe Oroszországban egy birobidzsáni férfinak, nem tudni pontosan, de tény, hogy a hírek szerint meztelenül megfagyott egy lakótelepi ház erkélyén.
A közigazgatási tárcánál található 13 milliárd forintos keret felett rendelkezik a most létrejövő Bethlen Gábor Alap, amelynek létrehozásával egységes rendszer szerint lehet majd a határon túli magyar szervezeteknek a támogatásokat nyújtani - mondta el Ulicsák Szilárd miniszteri biztos
Dél-Korea a jövő héten folytatja haditengerészeti hadgyakorlatait, több mint húsz helyszínen tartanak katonai manővereket, de egyiket sem az Észak-Koreával közös, a tengeri határ mentén fekvő övezetben - közölte a dél-koreai hadsereg
Árad a Sajó, ezért a 26-os számú fút, valamint Sajókaza közötti úton teljes útzár lépett érvénybe vasárnap hajnaltól – tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságának ügyelete.
Dél-Korea a jövő héten folytatja haditengerészeti hadgyakorlatait, több mint húsz helyszínen tartanak katonai manővereket, de egyiket sem az Észak-Koreával közös, a tengeri határ mentén fekvő övezetben - közölte a dél-koreai hadsereg vasárnap.
Bár az idei fellendülés a várakozásokkal ellentétben elmarad a magyar pc-piacon, a szakértők úgy vélik a 2010-es stabilizálódás után már biztosan lesz növekedés 2011-ben.
Nemcsak a saját biztonságát, de egyes országokban komoly pénzbüntetést is kockáztat az az autós, aki nem megfelelő téli felszereléssel utazik külföldi síelésre. A legtöbb országban nemcsak a téli gumi kötelező, hanem minimális barázdamélységet is előírnak a hatóságok. A legsúlyosabb pénzbírságra Ausztriában számíthatnak a szabályszegők.
Ma Magyarországon a legolcsóbb lakásokat a lakótelepi panellakások között találjuk. Kérdés, hogy mi a különbség panellakás és panellakás között? Mitől függ egy panellakás ára? Hogyan árazzák be lakótelepi lakásaikat az eladók? Megvizsgáltuk egy fővárosi lakótelep lakáspiaci kínálatát....