A megnyugvás jelei érezhetőek a devizapiacokon: a forint óvatos erősödésnek indult, megállt a frank szárnyalása és az euró is magára talált. A javuló befektetői hangulatban a forint frankkal szembeni...
Folytathatjuk a korábbi napokra jellemző trendet, vagyis a nap elején picit felfelé mehet a BUX, a végére pedig némileg elfáradhatunk - véli Fernandez Yuri, a Solar Capital üzletkötője. A külföldi...
A kommunisták utódairól kiderült, nem tisztelik sokkal jobban az alkotmányos politizálást és a szabad sajtót, mint elődeik — idézi a londoni The Times Magyarországról szóló vezércikkét a Népsz...
Az örök mosoly elektronikus hanggal társul, a kiszolgálók nem vesztik el türelmüket, és még borravalót sem fogadnak el. Ezek a robotpincérek, amelyek Kínában álltak szolgálatba.
Jövőre a csalódottság tovább fokozódik majd, az emberek a maradék illúziója is szertefoszlik és megtapasztalják, hogy a Fidesz átverte őket. Az MSZP azonban választható alternatíva lesz a Fideszből kiábrándultak számára is - reméli az elnök
Júliusban lejáró 21 milliárd dolláros hitelkeretét egy 29 milliárd dollárosra cserélné Lengyelország, amely továbbra is elővigyázatossági célokat szolgál, vagyis az eddigihez hasonlóan nem...
Az Otthon Centrum közzétette a fővárosi és a vidéki ingatlanpiacon mért átlagos tranzakciós árakra vonatkozó legfrissebb statisztikáit. A számokból kiderül, hogy idén folytatódott a tavalyi évet is jellemző stagnálás. Az eladók átlagosan 5%-kal csökkentették az eladásra kínált ingatlanok árait 2010-ben, ami a vevői oldalnak kedvez, ennek megfelelően a befektetési céllal kereső vásárlók is…
Az angol kulturális örökség részévé nyilvánította és műemléki védelem alá helyezte szerdán a brit kormány a londoni Abbey Road stúdió előtt felfestett világhírű zebrát.
A BP termináljának elsüllyedése okán aligha beszélhetünk előnyökről, ám a General Motors szakemberei összedugták a fejüket, míg végül találtak ötletet arra vonatkozólag, hogy hogyan enyhíthetnék a károkat. A Chevrolet Volt egyéb pozitívumairól már korábban is beszámoltunk, ám a Mexikói öbölben összegyűjtött hulladék újrahasznosítása után már kijelenthetjük, hogy a korábbi megkérdőjelezhető…
Nem szabad páholyból néznünk azt, ahogy most él a palesztin nép. Nem nézhetjük tovább tétlenül a népirtásnak ezt a sajátos formáját - mondta a bolíviai államfő
Csökkent októberben a külkereskedelmi mérleg többlete, a szeptemberi 540,4 millió euróról 408,2 millió euróra, miután a kivitel éves bővülése 16,3 százalékra lassult az előző havi 18,5 százalékról, a behozatal pedig 18,3 százalékkal nőtt a szeptemberi 18,6 százalékot követően - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön a részletes adatokat.
A megnyugvás jelei érezhetőek a devizapiacokon: a forint óvatos erősödésnek indult, megállt a frank szárnyalása és az euró is magára talált. A javuló befektetői hangulatban a forint frankkal szembeni...
A külkereskedelmi mérleg többlete 1219 milliárd forintot (4441 millió eurót) tett ki, 376 milliárd forinttal (1461 millió euróval) többet, mint 2009 azonos időszakában.
Az amerikai szenátus ratifikálta a nukleáris fegyverek ellenőrzéséről és csökkentéséről szóló START-egyezményt. A kétharmados támogatást igénylő megállapodás 71 igen szavazatot kapott 26 nem ellenében, azaz az 56 demokrata és két független politikuson kívül 13 republikánus is támogatta az egyezményt, amelyet egyébként a Republikánus Párt szenátusi csoportjának többsége elutasított.
A tokiói értéktőzsde csütörtökön zárva volt a császár születésnapja miatt: az munkaszüneti nap Japánban. A tőzsde fő mutatója ezen a héten is vegyesen alakult, ám a november eleje óta egyenetlen, de már majdnem 15 százalékos javulással lassan-lassan közelít a tavaly év végi értékéhez.
A Süddeutsche Zeitung szerint Németország az euró megmentésének érdekében az EKB mellett újabb intézmény bevonása mellett szállt síkra. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A médiatörvényt ért külföldi kritikák annak köszönhetők, hogy a hazai balliberális vonal futkos Európa-szerte saját haverjaihoz – jelentette ki Semjén Zsolt a köztévében csütörtök reggel. A miniszterelnök-helyettes úgy véli: Magyarországon totális a médiaszabadság, mert a híradások másról sem szólnak, mint a kormány gyalázásáról, kritikájáról.
Elérhetetlenné vált a nagy érdeklődés miatt az Amerikai Népszava internetes oldala. A lapot irányító Bartus László szerint a portál helyet ad az új médiatörvény által elnémított újságíróknak.
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tíz pont körüli emelkedéssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 is tíz pont körüli erősödéssel nyithat csütörtökön. A Budapesti Értéktőzsde részvénypiacán stagnáló, a szerdai záró árakhoz hasonló értékeket és alacsony forgalmat várnak csütörtökön az elemzők.
A Real Madrid hazai pályán 8-0-ra győzött a Levante ellen a labdarúgó spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, így gyakorlatilag bejutott a negyeddöntőbe.
A HSBC Trinkaus elemzöi szerint az euró ma 1,31 körül oldalazhat. A gyenge amerikai konjunktúra-adatok is csak egy átmeneti erösödést hoztak a devizának. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A megnyugvás jelei érezhetőek a devizapiacokon: a forint óvatos erősödésnek indult, megállt a frank szárnyalása és az euró is magára talált. A javuló befektetői hangulatban a forint frankkal szembeni...
Még mindig nem fizette ki az állam a Felsőzsolcai és az Ónodi árvízkárok teljes összegét. Az államtitkár korábban azzal érvelt, hogy nem számoltak még el az előleggel az önkormányzatok. Az államkincstár hiánypótlásra szólította fel a két települést, amit december közepére teljesítettek. A Belügyminisztérium megkeresésünkre azt válaszolta, az adatok feldolgozása közben az látszik, az elszámolást…
Meghalt két fiatal csütörtök reggel Debrecen külterületén, a 47-es számú főúttól egy kilométerre, miután kocsijuk árokba borult. Az autó sofőrje előzött, amikor a tragédia történt.
Egy lépéssel közelebb került ahhoz a Rio Tinto, hogy véghezvigye a Riversdale Mining felvásárlását, melynek értéke eléri a 3,9 milliárd ausztrál dollárt (3,9 milliárd USD) a legutóbbi ajánlat alapján...
Háromszáz segítő munkatárs kezdi meg tevékenységét azokon az ügyfélszolgálatokon, amelyek január 3-án nyílnak meg az ország 29 pontján - írja a Magyar Nemzet. Szabó Erika, a Közigazgatási és Igazságüg...
Az előzetesen közölt adatnak megfelelően októberben is jelentős többletet produkált Magyarország külkereskedelmi mérlege. Az év tizedik hónapjában 408 millió eurós többlet keletkezett, 2010-ben pedig...
A Renault vezérigazgatója, Jean Francois Caubet szerint a 2013-ban bevezetésre kerülő új motorformula ismét felkeltheti a japán autógyártók érdeklődését, és elgondolkodnak a visszatérésen.
2030-ra a gazdaságilag aktív korúak és az inaktívak aránya Magyarországon is a mostani 4:1-ről 2:1-re módosulhat, ami rendkívüli módon megnöveli a lakosság öngondoskodásának jelentőségét. A Magyar...
Az ingatlanpiacot szinte teljesen átalakító 2010-es évben a túlélés volt az elsődleges tét. A vételi árak és bérleti díjak, a kihasználtság, a fejlesztések üteme és megannyi mutató az eddigi...
A diabétesz évi 160 milliárd dollárjába kerül az Egyesült Államoknak, és a betegség 2050-ben már óriási kiadást jelenthet az egészségügynek. Megelőzésére egyre nagyobb szükség van, hiszen több szervünket is megbetegítheti a cukorbaj.
Ma sem várható túl nagy mozgás a piacokon, az ünnepek előtt alacsony forgalomra és minimális elmozdulásokra lehet számítani. Bár érkeznek fontosabb makroadatok a hét második felében, az elmúlt...
Egyre jobban gyötri a szexhiány a villalakókat. Szandika elárulta Olivérnek, hogy szívesen bújna ágyba a ValóVilág okostojásával, Alekosszal, de attól fél, a többiek kiszavaznák az alkalmi pásztoróra miatt.
A modern kor túlterheli az embert, amelynek következtében felértékelődik az idő és ha az ember ura kíván lenni az életének, nem akar örökös rohanásban, stresszben létezni, akkor bizony készség szintjén el kell sajátítania az időkezelés "művészetét". Ez azonban nem megy egyik napról a másikra: valós eredményeket csak sok gyakorlással, odafigyeléssel, önkontrollal, és tudatossággal lehet elérni.
A görög parlament szerda este 7,4 százalékos hiány előirányzattal fogadta el a jövő évi állami költségvetést, amely még inkább megszorítja gazdaságilag az adósság fojtogatta országot, mint amekkora takarékosságra eddig szükség volt. A szavazást néhány órával megelőzően több ezer ember tüntetett Athén utcáin a tervezet ellen. "Nem tűrjük tovább!" - kiabálták.
Az orosz államfő "megelégedéssel fogadta a hírt, hogy az Egyesült Államok szenátusa ratifikálta az új START-szerződést, és reményét fejezte ki, hogy az orosz parlament két háza készen áll a szerződés áttekintésére és ratifikálására" - mondta Natalja Tyimakova, Dmitrij Medvegyev sajtótitkára.
Csütörtök hajnalban elfogadták a görög képviselők a megszorításokra épülő jövő évi költségvetést, amely az eddigi takarékossági intézkedéseknél is szigorúbbakat irányoz elő az adósságcsapádban lévő országnak. Ötnapos parlamenti vita után 156 képviselő támogatta a büdzsét, 142 viszont ellene szavazott.