Hasonmása dühíti Király L. Norbit. Az énekes nem örül, hogy Józsi idegen tollakkal ékeskedve akar részesedni az ő népszerűségéből, sőt még imádott nevelőanyját is megkereste.
Az áruházlánc kizárólag a Fire-Ép Kft. vállalkozóval áll jogviszonyban, ennek a cégnek határidőre fizetett, a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetsége (VÉSZ) által képviselt alvállalkozókkal azonban a Tesco nem kötött szerződést, így nem is tartozik ezeknek, ezért jogellenesnek tartja az áruházai előtti demonstrációt - közölte a Tesco-Global Áruházak Zrt. szerdán.
Makk Károly 85 éves. Soha nem érdekelte az életmű-építés, mégis a modern magyar film egyik legjelentősebb, legszínesebb, legváltozatosabb életművét mondhatja magáénak sok remekművel, korszakos alkotással, vígjátékkal, társadalombírálattal. Mozgalmas, színes, kalandos élete akár egy romantikus film alapja is lehetne. A szeszélyes születésnapi beszélgetés ebből elevenít fel keveset.
A Pécs 2010 Európa Kultúrális Fővárosa programsorozat megkerülhetetlen jelentőségű eseménye lett a jórész budapesti kurátorok által létrehozott Nyolcak című kiállítás, mely először rekonstruálja a magyar modernizmus legjelentősebb művészeti csoportjának működését.
Kisétált a bíróságról Földesi-Szabó László, miután jogerősen hét év börtönre ítélte őt a Fővárosi Bíróság. Az őrséget későn riasztották. Az Egymásért Alapítvány csempészettel és sikkasztással vádolt volt elnöke az ítélethirdetés alatt ment ki a teremből.
Változatlanul a szmogriadó tájékoztatási fokozata érvényes Budapesten, mert azt a szerdai mérési alapok alapján továbbra is indokolt fenntartani - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön hajnalban.
Ma szavaz az Országgyűlés a jövő évi költségvetés elfogadásáról. Az idei utolsó ülés a napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, és a tervezett napirend szerint nagyjából háromórás lesz.
Változatlanul a szmogriadó tájékoztatási fokozata érvényes Budapesten, mert azt a szerdai mérési alapok alapján továbbra is indokolt fenntartani - közölte a Főpolgármesteri Hivatal csütörtökön hajnalb...
Mesterházy Attila szerint az MSZP számára az építkezés éve lesz a következő esztendő, amely "kutya kemény" munkát igényel, de eredményeként a párt választható alternatíva lesz a Fideszből kiábrándultak számára is. A szocialista pártelnök az MTI-nek adott interjújában úgy vélekedett: 2011 az országnak a családódások éve lesz, mert jövőre a maradék illúzió is szertefoszlik és az emberek…
Pórul járnak a világ bankárai, a Reuters cikke szerint ugyanis átlagosan hét százalékkal kevesebb bónuszt tesznek zsebre idén, mint 2009-ben, adja hírül a Világgazdaság.
Szerdától fogadja a 36 nyugdíjbiztosítási igazgatóság azokat, akik személyesen kérik magán-nyugdíjpénztári tagságuk fenntartását. Ezen a napon kezdik el postázni a törvényi változást ismertető tájékoztatót a 3,2 millió pénztártagnak - mondta Mészáros József, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője.
Kiderült, hogy mitől énekelt olyan érzelmesen Tolvai Reni a Megasztár döntőjében! Az énekesnő ugyanis csupán órákkal a műsor előtt jött össze Kállay-Saunders Andrással.
A maja városok épületei hangfalakként, erősítőkként működtek, amelyek viszonylag nagy távolságra juttatták el a zenét vagy a beszédeket - állítják mexikói kutatók.
Földünk legfiatalabb milliárdosa, aki bírálói szerint tönkretette magánéletünket, imádói szerint új demokráciát alapított. Az biztos, Zuckerberg felforgatta a világot a Facebookkal.
A sínekre esett egy traktor egy felüljáróról Szentgál és Városlőd között. Ezért vonatpótló buszok járnak Ajka és Szentgál között a Budapest-Székesfehérvár-Szombathely vonalon.
A hatályos jogszabályok alapján a földgázellátás folytonossága minden felhasználó számára biztosított, akkor is, ha egy szolgáltató nem képes eleget tenni vállalt kötelezettségeinek
A VV-villából kizavart Márki Zsuzsi annyira belehabarodott Leonidaszba, hogy legszívesebben azonnal összeházasodna az anyuka kedvenceként beszavazott görög fiúval.
A Green Bay Packers első számú irányítója Aaron Rodgers agyrázkódása után újra munkába állt, de továbbra is kérdéses a játéka a vasárnapi New York Giants elleni mérkőzésen.
Megalakult a Magyar Lacika nevét viselő alapítvány, amely a szervadományozás fontosságára hívja fel a figyelmet. A szervezetet Lacika szülei hívták életre, állítják: így fiuk örökre velük marad.
Csütörtökön tartják a záróvitát és a zárószavazást a jövő évi költségvetésről a parlamentben. Döntenek a képviselők egyes szociális törvények módosításáról is, egyebek közt arról, hogy a gyes nem járna a nyolc órában foglalkoztatott nőknek.
Twitter, Facebook, elektronikus levelezés vagy mobiltelefon-használat, SMS, MMS – egymás után léptek be az életünkbe, de azt nem mondták el nekünk, hogyan használjuk őket.
A Fidesz belakja azt a demokratikus teret, amely a választópolgárok bizalmából kialakult - mondta egy lapinterjúban a párt frakcióvezetője. Lázár János szerint a kormány gazdaságpolitikai lépései miatt nem lóg ki a sorból Európában. A kormány politikájában pedig messze több a jó, mint a hiátus - fogalmazott a politikus, aki beszélt arról is: szeretné, hogy az ellenzék ismét részt vegyen az…
Egy őrült nagy karácsonyi partit akarunk rendezni, de nincsenek játék ötleteink? A következőkben bemutatunk pár népszerű játékot, amelyekkel bármilyen ünnepélyt fel lehet dobni!
Hát akkor minden megoldódott, vélhetnénk: a múlt heti európai uniós csúcs után a piacok megnyugodtak, a spekulánsok letettek arról, hogy bedöntsék ezt vagy azt a szorult helyzetben lévő országot, inkább átköltöztek más földrészre. Nem egészen ez a helyzet – írja a Magyar Nemzet.
A hazai nyugdíjrendszer átalakítása korántsem jelenti azt, hogy végleg elfogytak volna a felelős öngondoskodás lehetőségei azok számára, akik hosszú távon is gondolnak anyagi biztonságukra. Az állam...
Két halálos áldozata van annak a tűzesetnek, amely csütörtökön hajnalban történt Budapesten, a XV. kerület Szerencs utcában - tudta meg az MTI a Fővárosi Tűzoltóság ügyeletén.
Háromszáz segítő munkatárs kezdi meg tevékenységét azokon az ügyfélszolgálatokon, amelyek január 3-án nyílnak meg az ország 29 pontján – írja a Magyar Nemzet.
A jövő év elejétől, a forgalom növekedésével ismét a gyengülés lehet a forint fő irányzata, a hitelminősítői osztályzatrontás egyelőre változatlan kockázata miatt
A Richter-skála szerinti 6,3-es erősségű utórengés rázta meg csütörtökön Japán déli részét - közölte az amerikai földtani intézet (USGS). A szigetországban egy nappal korábban volt 7,4-es erejű földmozgás.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) befejezte az Ukrajnával kötött készenlétihitel-szerződésének első felülvizsgálatát, és annak második részleteként 1,5 milliárd dollárt hagyott jóvá - jelentette be szerdán a szervezet.
Mesterházy Attila szerint parlamenti folyosói pletykák szólnak arról, hogy a Fidesz az alkotmány elfogadása után előrehozott választásokat tartana - az MSZP ezért egy 2012-es választási időszakra is fel akar készülni
Két csapat is gólig jutott az észak-amerikai profi jégkorong liga mai játéknapján A Pittsburgh simán nyert, míg a Detroit csak hosszabbításban szerzete meg a győzelmet. A címvédő Chicago sem kegyelmezett.
A liga két legjobb formában lévő csapata a Boston Celtics és a San Antonio Spurs is megnyerte mai mérkőzését. Újra örülhetett a sikernek a New York Knick és a remekelő Chicago Bulls.
A nyugdíjrendszer átalakítása nem jelenti azt, hogy végleg elfogytak volna a felelős öngondoskodás lehetőségei azok számára, akik hosszú távon is gondolnak anyagi biztonságukra - írja a Portfolio.hu.
A Richter-skála szerinti 6,3-es erősségű utórengés rázta meg csütörtökön Japán déli részét – közölte az amerikai földtani intézet (USGS). A szigetországban egy nappal korábban volt 7,4-es erejű földmozgás. Az utórengés helyi idő szerint reggel nyolc óra előtt pattant ki, 146 kilométerre keletre a Bonin-szigetektől. Esetleges sérülésekről vagy károkról nem érkeztek jelentések, és szökőárriadó...
Csütörtökre számít a legnagyobb utasforgalomra a vasúttársaság, éppen ezért december 23-án a pénteki menetrend lesz érvényben országszerte – mondta el Szabó Anett, a MÁV-Start Zrt. szóvivője.