Megszavazta a parlament, hogy a nők 40 év munkaviszony után nyugdíjba vonulhassanak. A gyakorlatban áttekinteni azonban nem ilyen egyszerű, hogy kire milyen szabályozás és miként vonatkozik. Olvasónk kérdésére az Adózóna nyugdíjszakértője, Molnár László válaszol.
Német tudósoknak nemrég sikerült szőrtüszőket előállítaniuk őssejtekből, ezért a szakértők úgy gondolják, a kopaszság ellenszerének kifejlesztése sincs már messze.
Több, az önkormányzatok működését szabályozó rendelkezést fogadott el az Országgyűlés. A jövőben a képviselő-testületek csökkenthetik a polgármesterük díját - írja a Népszabadság.
A szakszervezet szerint a Kika törvénytelen lépések sorozatával ijesztette el a dolgozókat az üzemi tanács választástól. A Kika szerint csak a szavazás tisztaságát biztosította azzal, hogy az áruházvezetők jelen voltak a voksoláson - cikkezi a Népszabadság.
A nyugdíjrendszer második pillérének megszüntetése szükséges, és szakmailag indokolható lépés a PSZÁF elnöke szerint. Szász Károly leszögezte, az öngondoskodás támogatása nagyon fontos
A Commerzbank elemzöje, Ralph Solveen szerint Portugália novemberben kisebb lépést tett költségvetésének konszolidációja felé. A deficit novemberben alacsonyabb volt, mint tavaly ilyenkor. Az ország ellenére Görögországhoz és Írországhoz hasonlóan
Lemondott tisztéről a felgyői polgármester, a községet 22 éve irányító Ábel István nem értett egyet azzal, hogy a testület tiszteletdíjat szavazott meg saját tagjainak; a posztot függetlenként elnyert polgármester a hivatalt szerdán adja át az alpolgármesternek - írta keddi számában a Délmagyarország.
A főpolgármester szerint megnyugtató, hogy a BKV-nak végleges hatósági működési engedélye van. Tarlós István főpolgármester keddi közleménye szerint köszönik a közlekedési hatóságnak, bár azt még mindig nem értik, miért volt szükség novemberben az engedély váratlan és látványos visszavonására.
A közmédia televíziós, rádiós és hírügynökségi szakszervezetei szövetség létrehozásáról állapodtak meg az érdekképviseleti tevékenység összehangolás érdekében, és levélben fordultak új munkáltatójuk, a Műsorszolgáltatás Támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatójához, hogy sürgősen kezdődjenek meg a tárgyalások a januártól az alaphoz kerülő munkavállalók jövőjéről - közölte a…
Spanyolország 3 és 6 hónapos kötvényeket bocsátott ki 3,8 milliárd értékben. A 3 hónapos kötvényeknél 1,743%-ról 1,804%-ra, míg a 6 hónaposaknál 2,111%-ról 2,597%-ra emelkedett az átlagos hozam. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az OTP Bank elengedte a vörösiszap-katasztrófában legsúlyosabban károsult ügyfeleinek tartozását. A pénzintézet keddi közleménye szerint a cég szakértői munkacsoportja az elmúlt két hétben tárgyalt a katasztrófa sújtotta területen élő, hitellel rendelkező ügyfeleivel.
Megállapodott a Toyota az amerikai hatóságokkal a tömeges visszahívásokat eredményező sorozatos műszaki problémák ügyében; a japán cég keddi közleménye szerint megfizetik a rekord összegű bírságot, de nem ismerik el, hogy hibáztak volna.
A közmédia televíziós, rádiós és hírügynökségi szakszervezetei szövetség létrehozásáról állapodtak meg az érdekképviseleti tevékenység összehangolás érdekében, és levélben fordultak új munkáltatójuk, ...
Elengedte az OTP Bank a vörösiszap-katasztrófában legsúlyosabban károsult ügyfelek tartozását, több, nehéz helyzetben lévő ügyfél esetében pedig február végéig a bank fizeti a törlesztőrészleteket - adta hírül a vállalat keddi közleményében.
Az EUR/USD tegnap elérte elsö célját a short oldalon 1,3094-nél. Este enyhülés kezdödött, melynek potenciálját 1,3190-re tettük. Az euró átmenetileg 1,3200-re emelkedett, majd elfogyott lendülete. Az EUR/USD jelenleg 1,3151 körül mozog. Az esésben közrejátszott, hogy a Moody's mérlegeli Portugália minösítésének lerontását. Már tegnap hozzájárultak az euró eséséhez, mikor kiderült: csaknem 30…
Jaroslaw Kaczynski, az április 10-i repülőszerencsétlenségben elhunyt lengyel államfő, Lech Kaczynski ikertestvére kételkedik abban, hogy fivére maradványait temették el a krakkói királyi várban, a Wawelben
81 millió forintnyi összegre perli a rendőrséget egy New York-i férfi, miután két járőr saját lakásából kiráncigálva a közeli elmegyógyintézetbe szállította.
Szász Károly az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: a magánkasszák működtetése drága volt, s a vagyonkezelésért fizetett díjak vizsgálata során jogszabálysértést is megállapított a felügyelet. A PSZÁF...
Két forinttal csökken a benzin ára a hazai töltőállomásokon szerdától, a gázolaj ára nem változik - erősítették meg piaci forrásokból az MTI értesülését. Így a benzin országos átlagos ára 356 forint lesz, a gázolajé 345 forint marad.
A Tiszán levonuló árhullám vízszintje Tiszabercel térségében is készültségi szint alá csökkent, így a folyó felső szakaszán megszüntették a korábban elrendelt árvízvédelmi riasztást - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője.
Gyorsvonatba rohant egy pénzszállító autó a 85-ös főúton, Kóny térségében egy vasúti átjárónál kedd délelőtt – tájékoztatta a Független Hírügynökséget a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Egy ember súlyos, egy pedig könnyű sérülést szenvedett egy pénzszállító autóban, amikor a jármű vonattal ütközött kedd reggel a Győr-Moson-Sopron megyei Bágyogszovát közelében - közölte a rendőrség sajtóügyelete az MTI-vel
A Tiszán levonuló árhullám vízszintje Tiszabercel térségében is készültségi szint alá csökkent, így a folyó felső szakaszán megszüntették a korábban elrendelt árvízvédelmi riasztást - közölte a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője kedden az MTI-vel
A felnőttképzési törvény módosítását javasolja a kormánynak az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely szerint a felnőttképzést az elmaradott térségek, hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatásának érdekében kellene átalakítani - írja az MTI nyomán a Magyar Nemzet.
Elengedte az OTP Bank a vörösiszap-katasztrófában legsúlyosabban károsult ügyfelek tartozását, több, nehéz helyzetben lévő ügyfél esetében pedig február végéig a bank fizeti a törlesztőrészleteket - adta hírül a vállalat keddi közleményében.
A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetsége érthetetlennek és egy oldalú lépésnek tartja a sztrájktörvény módosítását. Földényi György, a szövetség elnöke keddi, MTI-hez eljuttatott közleményéb...
Alkalmatlan a téli sportolásra a befagyott Balaton, és ez újévig várhatóan így is marad. Csonki István, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója az InfoRádiónak elmondta, a nádaratást sem tudják elkezdeni, amíg nem lesz legalább tíz centiméter vastag jég a tavon.
A legkorszerűbb vadászgépek közös fejlesztéséről, egy indiai atomerőmű kapacitásának növeléséről, továbbá a gazdasági együttműködésről írtak alá megállapodásokat indiai és orosz illetékesek Dmitrij Medvegyev orosz elnök kedden kezdődött kétnapos indiai látogatásán.
Kigyúltak a fények a londoni Olimpiai Stadionban. A 2012-es ötkarikás játékok központi létesítményében David Cameron miniszterelnök kapcsolta fel először a világítást.
Az MSZP szerint a kormány magának és támogatóinak, talpnyalóinak mindent megad, a dolgozóknak semmit, mindez ellen viszont tiltakozni nem lehet majd, mert korlátozzák a sztrájkjogot
Az Államadósság Kezelő Központ által mára 40 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción (D110330) összesen 110,9 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett,...
Az év első 10 hónapjában csupán 75 415 gyermek született, ami 7,3%-kal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint októberben 7343 gyermek látta meg a napvilágot, ilyen alacsony születésszámra pedig évek óta nem volt példa. A legfrissebb becslések szerint tovább csökkent Magyarország népessége, az időszak végén 9 millió 996 ezer fő élt hazánkban....
A zselés-gyümölcsös ízű szaloncukor végzett az élen a Magyarország kedvenc szaloncukra szavazáson. A versenyben második helyen a marcipános végzett, a harmadik legnépszerűbbnek a karamellás bizonyult.
Megállapodott a Toyota az amerikai hatóságokkal a tömeges visszahívásokat eredményező sorozatos műszaki problémák ügyében; a japán cég keddi közleménye szerint megfizetik a rekord összegű bírságot, d...
Az EUR/CHF újabb történelmi mélypontot ért el 1,2615-nél. Ezzel töretlennek mondható a november végi csökkenö trend, és az euró nem is reménykedhet javulásban. A svájci külkermérleg többlete novemberben 2,05 milliárdról 1,98 milliárdra csökkent. Az exportok és importok csaknem egyenlö arányban csökkentek, ami nem mozgatta meg a jegyzéseket. Sokkal inkább a hír, miszerint a Moody's, Portugália…