2010. december 20. hétfő

dec. 20
14:18
Szupernagyi lett László (BorsOnline)
Nem mindennapi címmel tüntették ki Széll Lászlót. A 84 éves nyugdíjas lett az év nagypapája a Top Nagyi versenyen.
dec. 20
14:20
Kitörésben van az S&P; 500 (ProfitLine)
A heti bontású S&P 500-as index chart-ja jól mutatja, hogy sikerült második alkalommal is az ellenállásszint felett zárnia az árfolyamnak. Bár a kereskedés egész héten meglehetősen szűk sávban folyt, a lényegen azonban nem változtat. Ez a kitörési kísérlet egyébként már a harmadik volt ebben az évben. Ha valóban sikeres ez a kitörés, akkor a következő célszintnek a 2008 novemberi csúcs…
dec. 20
14:22
Azt csiripelik 3,7 milliárd dollárt ér a Twitter (ProfitLine)
Mintegy 3,7 milliárd dollárra (772 milliárd forintra) becsülik a Twitter értékét elemzők, miközben sokan még arra próbálnak választ kapni, hogy miként lehetséges ez nyereséget még nem termelő oldalnál. (MTI)
dec. 20
14:24
Zloty a legvonzóbb befektetési célpont Közép-Európában - vélik londoni elemzők (ProfitLine)
Az elmúlt időszakban a forint teljesített a legjobban a felzárkózó európai térségben a piac által várt kamatfolyamatok miatt, ám a piaci szereplők a jelek szerint nem veszik figyelembe a magyar jegybank monetáris tanácsi tagjainak kinevezésében várható változásokat - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a lengyel zloty a legvonzóbb deviza a…
dec. 20
14:24
Dzsudzsák az ősz válogatottjában (Infostart)
Dzsudzsák Balázst, a PSV Eindhoven légiósát is beválasztotta a holland labdarúgó-bajnokság őszi szezonjának legjobb tizenegyébe a goal.com nevű szakportál.
dec. 20
14:24
Emelték az alapkamatot (HírTV)
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2010. december 21-i hatállyal, 25 bázisponttal 5,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamat mértékét.
dec. 20
14:24
Több ezer cseh orvos mondott fel (Blikk)
dec. 20
14:24
Rendőrautónak ütközött egy személygépkocsi Óbudán (Metropol)
Agyrázkódás gyanújával vittek kórházba egy rendőrt a főváros III. kerületéből, miután egy személygépkocsi beleszaladt egy lámpánál megálló szolgálati autóba hétfő délben.
dec. 20
14:24
Tudományos szenzáció: Anyatejjel szívják magukba az intelligenciát a gyerekek? (hirado.hu)
Ausztrál kutatók szerint átlagosan jobb az iskolai eredményük azoknak a gyerekeknek, akiket anyjuk legalább hat hónapig szoptatott
dec. 20
14:24
Döntött az EU: továbbra sem lehet magyar földet vásárolni (ATV)
A moratóriumot 3 évvel toldották meg.
dec. 20
14:26
Észak-Korea egyelőre nem mért válaszcsapást (HírTV)
A nemzetközi nyomás ellenére megtartotta Dél-Korea a tüzérségi hadgyakorlatot az északi határ közelében fekvő szigeten. Észak-Korea a korábbi háborús fenyegetés ellenére nem mért válaszcsapást Szöulra. A dél-koreai hadsereg továbbra is riadókészültségben van.
dec. 20
14:26
Tájrehabilitációs Kutatóintézet jöhet létre Devecserben (hirado.hu)
A vörösiszap-katasztrófa okozta károk komplex kezelésére tervezett intézet létrehozásában a Sárvári Erdészeti Kutatóintézet és a Veszprémi Pannon Egyetem is együttműködik
dec. 20
14:26
X-Faktor-galiba: új partnert keres az RTL Klub (ATV)
Bedőlt az Aeroviva Utazási Iroda.
dec. 20
14:27
Erős riválist kaptak a magyar pólósok a LEN Kupában (Metropol)
Igen erős ellenfeleket kaptak a legjobb nyolc között a magyar vízilabdacsapatok a férfi LEN Kupában: a Ferencváros az olasz Savonával, a Honvéd pedig a több magyar játékost is foglalkoztató román bajnokkal, az Oradeával csap össze a negyeddöntőben.
dec. 20
14:27
Vonatbaleset Franciaországban - három fiatal meghalt (Kripto Akadémia)
Három fiatal meghalt, amikor egy vonat autónak ütközött egy vasúti átkelőnél Franciaország északi részén hétfő hajnalban - közölték helyi illetékesek.
dec. 20
14:27
Elbocsátásokhoz vezethet a vasárnapi munkavégzés korlátozása (Alternatív Energia)
Elbocsátásokhoz vezethet a vasárnapi munkavégzés korlátozása - állítja a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége. A szervezet állásfoglalása szerint a munkanélküliség növekedésével, emelkedő kiadásokkal, csökkenő bevételekkel járhat a vasárnapi munka tilalmának bevezetése, egyben a magyar gazdaság versenyképességét is visszavetheti az uniós tagállamokkal szemben.
dec. 20
14:28
Két emberéletet követelt a hideg Borsodban (HírTV)
Két ember halt meg az elmúlt hétvégén Borod-Abaúj-Zemplén megyében, egy idős asszony életét sikerült megmenteni.
dec. 20
14:28
Elutasítják a szakszervezetek az új sztrájktörvényt (hirado.hu)
A szakszervezetek elfogadhatatlannak nevezik, hogy a kormány ismét "egyéni képviselői indítványok mögé bújva változtat meg kétharmados törvényeket, miközben teljes mértékben kerüli az érintettekkel való egyeztetés látszatát is"
dec. 20
14:30
Nőtt a világ acéltermelése (Privátbankár)
A világ acéltermelés 16,2 százalékkal több mint 1280,7 millió tonnára nőtt az idei első tizenegy hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte a Nemzetközi Acélipari Szövetség (WSA) hétfőn...
dec. 20
14:30
Dzsudzsák az ősz csapatában a goal.comnál (Sport365)
Dzsudzsák Balázst, a PSV Eindhoven légiósát is beválasztotta a holland labdarúgó-bajnokság őszi szezonjának legjobb tizenegyébe a goal.com nevű szakportál.
dec. 20
14:30
Uniós nagykövetek jártak Orbán Viktornál (hirado.hu)
A miniszterelnök a soros magyar uniós elnökség célkitűzéseiről tájékoztatta a Parlamentbe látogató diplomatákat
dec. 20
14:33
Ismét kamatot emelt az MNB (Adózóna)
Az egy hónappal ezelőtti 25 bázispontos emelést követően ezúttal újabb negyed százalékponttal emelte a jegybanki alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa.
dec. 20
14:36
Reni: Attila a műsor alatt végig ügyesebb volt (Blikk)
dec. 20
14:36
Tíz autó ütközött össze az M0-áson (Blikk)
Tíz autó ütközött össze az M0-ás autóút 7-es kilométerénél, ahol egy időben két baleset is történt az út két oldalán.
dec. 20
14:38
Videó: Ötven forintja van Tolvai Reninek (Blikk)
dec. 20
14:42
Recept: Márványos gyömbéres sütemény (Mindmegette)
Hozzávalók: 20 dkg liszt 20 dkg cukor 1,5 dl tej 1 evőkanál napraforgóolaj 1 csomag vaníliás cukor 1/2 csomag sütőpor 2 evőkanál mazsola 1 evőkanál kakaópor 1-2 teáskanál őrölt gyömbér 1-2 teáskanál őrölt kardamom
dec. 20
14:42
Tíz kocsi ütközött az M0-áson (Infostart)
Tíz gépkocsi ütközött az M0-ás autóúton az Annahegyi pihenőnél, a diósdi leágazáshoz közel hétfő délután; mindkét pályaszakaszt lezárták - közölte az Autópályakezelő Zrt.
dec. 20
14:42
Lezárták a newarki nemzetközi repülőteret (Infostart)
Hétfő délelőtt lezárták a New York melletti Newarkban lévő Szabadság Nemzetközi Repülőtér egyik terminálját, és tűzszerész osztag érkezett a helyszínre - jelentette a Reuters egy szemtanúra hivatkozva.
dec. 20
14:42
Magyar kamatemelés (HírTV)
Az MNB 25 bázisponttal 5,75%-ra emelte alapkamatát. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 20
14:42
Csúcsot dönthet az olajár jövőre (hirado.hu)
A drágulás a tartalékok csökkenésének és a megnövekedett olajigényeknek tudható be, az amerikai olajtartalékok 9,854 millió hordóval estek vissza a december 10-ig tartó héten
dec. 20
14:42
Két forinttal csökken szerdától a benzin ára (Pénzcentrum)
A Portfolio.hu értesülései szerint a MOL bruttó 2 forinttal csökkenti a benzin nagykereskedelmi listaárát szerdán 0 órától, eközben a gázolaj ára változatlan marad....
dec. 20
14:44
NZD/USD Átmeneti erösödés (HírTV)
Az NZD/USD ismét tesztelte a 0,7345-ös támogatást. Mivel az érték tartotta magát, a kiwi átlépte a 0,7400-es szintet. A dollár-index szerint a dollár megtarthatja az elmúlt napok pozitív momentumát. A devizapár célba veheti a 0,7345-ös és az 0,7260-as értéket. Idöszakosan erösödhetne az NZD, ha a 0,7345 ismételt tesztjét az órás chartban duplatalajként interpretálnánk. A 1,7430 átlépése esetén…
dec. 20
14:44
Emelte az alapkamatot a magyar jegybank - a forint nem reagált érdemben (hirado.hu)
A monetáris tanács 25 bázisponttal 5,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot mai ülésén
dec. 20
14:45
Lezárták a newarki repülőteret (Metropol)
Hétfő délelőtt lezárták a New York melletti Newarkban lévő Szabadság Nemzetközi Repülőtér egyik terminálját, és tűzszerész osztag érkezett a helyszínre, jelentette a Reuters egy szemtanúra hivatkozva.
dec. 20
14:45
A Saxo Bank előállt «elképesztő előrejelzéseivel» (ProfitLine)
Nyilvánosságra hozta a Saxo Bank "Elképesztő Előrejelzések" névre keresztelt, 2011-re vonatkozó meglepő jóslatait. Szerepel közöttük a Facebook Apple által történő felvásárlása, illetve az olajár 33 százalékos esése is. A tavalyi 10 jóslatból 3 teljesült 2010-ben.
dec. 20
14:46
EUR/CHF Az elsö cél elérése (HírTV)
Az EUR/CHF jegyzése elérte a Fibonacci értékek kiterjesztéséböl kapott árfolyamcélt 1,2695-nél és célba veheti az 1,2659-es szintet. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 20
14:46
Terrorgyanú: 12 embert vettek őrizetbe Nagy-Britanniában (hirado.hu)
A szigetországban 2009 óta nem volt a maihoz hasonlóan nagy horderejű terrorizmusellenes razzia
dec. 20
14:47
Jövőre drágul a benzin, a repülőjegy és a cigaretta a sógoroknál (ProfitLine)
Emelkedik az üzemanyag, a repülőjegyek és a cigaretta ára 2011. január elsejétől Ausztriában.
dec. 20
14:48
Még drágább lesz az olaj (Privátbankár)
A szakértők az egy hónappal korábbi várakozásukhoz képest most három dollárral magasabb átlagos olajárra számítanak jövőre
dec. 20
14:48
Exkluzív interjú a szlovák miniszterelnökkel – Hírvilág (videó) (HírTV)
Exkluzív interjú Iveta Radicova szlovák miniszterelnökkel.
dec. 20
14:48
Aggódnak a hatóságok a közelgő tűzijáték dömping miatt (hirado.hu)
Az illetékes hatóságok felhívták a figyelmet, hogy csak december 28-tól lehet megvásárolni engedély nélkül a kis és közepes tűzijátékokat, és kizárólag szilveszter napján 18 órától másnap reggel 6 óráig szabad őket felhasználni
dec. 20
14:49
A kamatdöntés nem hatott a forintra (ProfitLine)
A forint árfolyama nem reagált érdemben az MNB kamatdöntésére. A monetáris tanács 25 bázisponttal 5,75 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén. Az eurót a döntés előtt is és azt követően is 274,60 forint közeli árfolyamon jegyezték a bankközi kereskedelemben.
dec. 20
14:50
Kamatemelést kapott karácsonyra a kormány (Privátbankár)
A mai jegybanki kamatdöntő ülés előtt az nem volt kérdés, hogy az MNB szigorít majd a monetáris politikán, az viszont nem volt egyértelmű, hogy a múlt havi kamatemelés után újra így dönt-e a monetáris tanács. Az MNB tovább szigorított, mától 5,75% a jegybanki alapkamat. Újabb csörte várható az MNB és a kormány között?
dec. 20
14:50
Amerikai Chicago Fed National Activity Index: -0,46 pont- elörejelzés: 0,00 pont (HírTV)
Novemberi amerikai Chicago Fed National Activity Index: -0,46 pont- elörejelzés: 0,00 pont, elözö havi érték: -0,28 pont. Részletek következnek... in-www.globalfx.hu
dec. 20
14:50
Tíz autó ütközött az M0-áson (hirado.hu)
A autópálya 7-es kilométerénél egy időben két baleset is történt az út két oldalán
dec. 20
14:51
Iránytalan a mozgás az EuroStoxx 50-ben (ProfitLine)
Bizonytalan és iránytalan mozgást lehet látni az EuroStoxx 50 határidős termékében az elmúlt néhány napot tekintve. Egyébként sem teljesít túl fényesen az euró zóna 50 legnagyobb vállalatát tömörítő index. Miközben a vezető részvénypiaci indexek új éves csúcs körül mozognak, addig az EuroStoxx 50 még az őszi csúcsokhoz sem tudott felkapaszkodni, nemhogy új éves rekordszintre.(Solar Capital)
dec. 20
14:52
Kanadai nagykereskedelmi forgalmak: 0,0%- elörejelzés: 0,7% (HírTV)
Októberi kanadai nagykereskedelmi forgalmak: 0,0%- elörejelzés: 0,7%- elözö havi érték: 0,7%. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
dec. 20
14:52
Londonban a zlotyt tartjáka legvonzóbb régiós devizának (hirado.hu)
Dacára annak, hogy a múlt héten a forint kiválóan teljesített, londoni szakértők a lengyel fizetőeszközt tartják a legvonzóbb térségi devizának
dec. 20
14:53
Pimco - jobb lenne ha a 'PIG' ideiglenesen kilépne az euróövezetből (ProfitLine)
Ideiglenesen el kellene hagynia az euróövezetet Görögországnak, Írországnak és Portugáliának, ha nem tudják kezelni az adósságválságot - javasolja a Pimco, a világ legnagyobb kötvényalap-kezelője.
dec. 20
14:54
Reni: Attila a műsor alatt végig ügyesebb volt (Blikk)

Keresés