Hozzávalók: 18 db nagy, extra puha, aszalt szilva (magozott) 8 dkg ricotta 9 szelet prosciutto néhány rukkolalevél frissen tört feketebors extra szűz olívaolaj
Jay Gould a világtörténelem egyik legveszélyesebb tőzsdei manipulátora volt, aki gaztetteit a legvadabb kapitalizmusban tudta véghezvinni. Gould története nem csak hasznos, de lebilincselő olvasmány...
Az év utolsó hónapjában háromszor is kinyit a Vasárnapi Művész Piac (WAMP) a Millenáris Parkban. A kiemelkedő magyar designereket, művészeket, valamint neves galériákat magába foglaló alkotói piac december első három vasárnapján várja az érdeklődőket....
Gyerekmegőrző lesz az olasz iskolákból a karácsonyi szünetben. Így segítenek a dolgozó szülőknek, akik nem mindig tudnak gyerekeikkel egy időben szabadságra menni.
Több száz autós rekedt majd egy fél napon át a hó fogságában, miután egy baleset és a nagy mennyiségben lezúduló hó miatt két, mintegy 40 kilométeres szakaszon megbénult a közlekedés az I-90-es autópályán, a New York állambeli Buffalo közelében.
Minden ország szuverén, belső döntése, hogy milyen nyugdíjrendszert működtet, ebbe az Európai Unió nem szólhat bele. Őry Csaba néppárti európai parlamenti képviselő elmondta: nincs ilyen előírás a közösségen belül.
Elkészült és hivatalosan is közzétették az új alkotmány koncepciójának egységes szövegét. A koncepciót december közepén nyújthatják be az Országgyűlésnek.
Hozzávalók: A tésztához: 10 dkg liszt 1/2 kávésknanál sütőpor 2 dkg holland kakaópor (cukrozatlan) 4 tojás 12 dkg porcukor csipet só A krémhez: 10 dkg jó minőségű étcsokoládé 3 dl habtejszín A mázhoz: 15 dkg étcsokoládé 6 dkg vaj
Irán az atomtudósai ellen elkövetett pokolgépes merényletek kapcsán őrizetbe vett több embert, akik a Moszad izraeli, a CIA amerikai, valamint az MI6 brit titkosszolgálat számára dolgoztak - mondta el csütörtökön az iráni hírszerzési miniszter, Hejdar Moszlehi.
A Magyar Úszó Szövetség főtitkára, Ruza József bejelentette: az eredeti terveknek megfelelően az esztendő végén visszavonul, de a jövő tavaszi közgyűlésig még ellátja feladatait.
Több száz autós rekedt majd egy fél napon át a hó fogságában, miután egy baleset és a nagy mennyiségben lezúduló hó miatt két, mintegy 40 kilométeres szakaszon megbénult a közlekedés az I-90-es autópályán, a New York állambeli Buffalo közelében.
Irán az atomtudósai ellen elkövetett pokolgépes merényletek kapcsán őrizetbe vett több embert, akik a Moszad izraeli, a CIA amerikai, valamint az MI6 brit titkosszolgálat számára dolgoztak - mondta el csütörtökön az iráni hírszerzési miniszter, Hejdar Moszlehi.
Csókapityók? Földialma? Tótrépa? Igen, ezek mind a csicsóka népnyelvi nevei. Méltánytalanul mellőzött, de nagyon finom és hasznos növény, ami ráadásul olyan igénytelen, hogy még trágyázni, permetezni sem kell. Nő, mint a csicsóka!
Orbán Viktor felesége, Lévai Anikó a szerkesztőbizottsági elnöke a Magyar Konyha című lapnak, mely tegnap a Heti Válasszal egybecsomagolva jelent meg. A havilapot kiadó Magyar Konyha Magazin Kiadó Kft. pár hete alakult Borókai Gábor igazgatása alatt, hárommillió forintos törzstőkével.
Látássérülteknek kedvez egy hazai kiadó, mely a magyarországi tévétörténelem egyik legsikeresebb olasz filmjéhez narrációs hangsávot készíttetett, így a vakok számára új élményt kínál a Legyetek jók, ha tudtok című alkotás.
Kóstoltad már a sült céklát? Ittál már céklás sárgarépalevet? Nyersen reszelve citromlével megvan? Céklás muffin étcsoki darabokkal? Céklás brownie? Fedezd fel, ha eddig csak ecetes céklát ettél!
A dúsgazdag olasz cipőgyáros, Diego della Valle hajlandó finanszírozni a rossz állapotban lévő római Colosseum helyreállítását. A világhírű műemlék megóvására pályázatot írt ki a kulturális minisztérium, majd miután kiderült, hogy a tenderrel gondok vannak, megkezdődtek a tárgyalások a cipőgyárossal.
Hozzávalók: 1 kis fej vöröshagyma 3 gerezd fokhagyma 1 kis marék zöldborsó 1 kis marék zöldbab 1 kis marék sárga bab 1/2 szál sárgarépa 3 kicsi karfiolrózsa 3 kicsi brokkolirózsa 2 kicsi krumpli pár szem kukorica só bors szerecsendió
Súlyos támadást intéz a sajtószabadság ellen a kormány, aminek Tabajdi Csaba szocialista európai parlamenti képviselő szerint biztosan komoly visszhangja lesz az unióban. Az unió Alapjogi Chartája ugyanis leszögezi, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága és a tájékoztatás pluralizmusa a közösségben alapvető érték.
A harmadik negyedéves gyorsjelentéseket is felhasználva ezúttal is összegyűjtötte a Reuters, mekkora veszteségeket szenvedtek el 2007 év eleje óta a legnagyobb európai és amerikai bankok rossz...
A pénz és az új piacok nyitása vezérelhette a FIFA végrehajtó bizottságát, amikor a 2018-as futball-világbajnokság helyszínéül Oroszországot, a 2022-es esemény házigazdájának pedig Katart választotta.