A Green Bay Packers első számú irányítója Aaron Rodgers nem kapta meg az orvosi engedélyt, így nem játszhat a csapat számára sorsdöntő New England Patroits elleni mérkőzésen. Helyettese Matt Flynn lesz.
Sepp Blatter bocsánatot kért szerencsétlen kijelentéséért, amivel a katari labdarúgó világbajnokság kapcsán akaratán kívül megbántotta a homoszexuális közösségeket.
Az észak-amerikai profi jégkorong liga mai játéknapján a ligaelső Philadelphia Flyers folytatta remek sorozatát, ugyanis a New York Rangers sem tudta megállítani. Nem találja a gödörből a kiutat a Washington, mely egymás urán nyolcadik vereségét szenvedte el.
Mennyire ismerjük a karácsony ünnepét, és az azzal kapcsolatos tényeket, történeteket? A következő kérdésekkel könnyen letesztelhetjük tudásunkat. Természetesen a kérdések után a válaszokat is megtalálhatjuk, de az emberi késztetésünket legyőzve, kezdjük előbb a kérdésekkel!
A Baywatch dús keblű sztárja tizenharmadszor szerepelt a Playboy magazin címlapján, ezzel beállította minden idők legtöbbet szerepeltetett sztárjának rekordját.
December 24-én a szabadnapra, 25-én a munkaszüneti napra, míg 26-án a hét első munkanapjára vonatkozó menetrend lesz érvényben a buszközlekedésben. 24-én az utolsó buszjáratok délután 4 óra körül indulnak el a fővárosból.
Több mint 20 törvényjavaslatról voksolnak a képviselők a parlament idei utolsó munkahetén. A tervezett napirend szerint holnap, kedden és csütörtökön ül össze az Országgyűlés. Ezeken a napokon a többi között a jövő évi költségvetésről, valamint a nők 40 évnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségét biztosító indítványról, valamint a miniszterelnök által is jegyzett, a kötelező…
Egy új tanulmány szerint, azok, akik több alkoholt fogyasztanak, nagyobb valószínűséggel használnak amfetaminokat is, azaz olyan stimuláló szereket, amelyek növelik az ember energiáját és koncentrálóképességét.
Spanyolországban mintegy negyven városban tüntettek a nyugdíjkorhatár felemelése ellen; a legnagyobb megmozdulás Madridban volt, ahol több tízezren gyűltek össze a hóesés ellenére.
Tovább csökken a felhőzet, csupán az északkeleti országrészben marad jobbára borult az ég, és ezeken a területeken eleinte még folytatódik a havazás, majd fokozatosan megszűnik a csapadéktevékenység.
Elnökválasztást tartanak Fehéroroszországban. Az előrejelzések szerint várhatóan ismét a jelenlegi államfőt választják meg a posztra. Aljakszandr Lukasenka 16 éve van hatalmon.
Az amerikai képviselőház után a szenátus is megszavazta a homoszexuálisok katonai szolgálatának engedélyezését. A tervezetet megküldték Barack Obama elnöknek, aki aláírásával teljesítheti egyik kampányígéretét.
Megszenvedett a győzelemért a Miami Heat és a San Antonio Spurs is. A kaliforniai csapat egyetlen ponttal volt jobb a Washingtonnál, míg a Spurs csak hosszabbításban tudta megverni a Memphist az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság mai játéknapján.
Oroszországban több száz ember állított elő a rendőrség, hogy megakadályozza az újabb összecsapásokat az orosz nacionalisták és bevándorlók között. A hatóságok Moszkvában 500, a Moszkvai területen 800, Volgográdban és Szamarában 150-150, Szentpéterváron pedig néhány 10 embert vettek őrizetbe.
Érdekes döntésre szánta rá magát Kevin Harvick, ugyanis szerződtette azt a Nelson Piquet jr-ot, aki a forma-1-ben belekeveredett a Renault-féle Szingapúri botrányba.
Jövőre lesz negyvenkét esztendős Kasey Keller de még mindig érez magában annyi erőt, hogy egy, valószínűleg utolsó szezont elvállaljon. A veterán kapus ugyanis egy évvel meghosszabbította szerződését a Seattle Sounders-szel.
Új szerződét kötött Magglio Ordanez a Detroit Tigers csapatával. A játékos új megállapodása értelmében további egy évig marad a klubnál cserébe pedig 10 millió dollárt kap.
Hétfőn a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulásáról, valamint a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozatról döntenek
Ebben az évben december 20-án jár le az adófeltöltés határideje, és hétfőig van lehetőség bejelentkezni az egyszerűsített vállalkozói adó (eva) hatálya alá. Az adófeltöltési kötelezettség alapvetően minden kettős könyvvitelt vezető, illetve az eva hatálya alá tartozó vállalkozásra vonatkozik.
A mexikói hatóságok szombaton 151-re pontosították a Mexikó északi részén található Nuevo Laredo város egyik börtönéből megszökött rabok számát. A szökevények az első hírekkel ellentétben nem a főbejáraton, hanem a börtön alkalmazottjai számára elkülönített bejáraton távoztak. A mexikói rendőrség szerint "nem kérdés", hogy a szökevények segítséget kaptak az őröktől.
Nincs ma már semmi, amit ne hamisítanának. Híreket, történelmet, lassan már a hamis gulyást is. Meg magukat a hamisítványokat. De műtárgyakat mindenekelőtt. És leginkább festményeket.
A múlt csütörtöki, állandó válságkezelési mechanizmussal kapcsolatos megállapodás ellenére egyes szakértők még mindig úgy vélik, hogy az euróövezet a jelenlegi formájában nem marad fenn. Desmond...
Legalább 32 ember meghalt szombaton Bangladesben, miután egy ütközést követően elsüllyedt egy nagyjából ötven embert szállító hajó. A halálos áldozatok között csak nők és gyerekek vannak. A baleset az ország egyik legnehezebben megközelíthető helyén történt, a Surma-folyón.
A hétvégi hóviharok, kemény fagyok megbénították Európa közlekedését, míg a Balkán országaiban többen megfagytak. A hideg, szeles és havas idő miatt több hazai vasútvonalon váltóállítási probléma és síntörés nehezítette a közlekedést. Működik a ferihegyi repülőtér, de több járatot töröltek.