Befejeződött hivatalosan a szegénység és a társadalmi kizárás elleni küzdelem éve az Európai Unióban, a brüsszeli záró rendezvényen, pénteken a témáért is felelős európai bizottsági tag, Andor László azt kérte, hogy az uniós tagállamok fokozzák erőfeszítéseiket ezen a téren, és teljesítsék majd nemzeti célkitűzéseiket.
Verrasztó Evelyn a hatodik helyen végzett 100 m vegyesen a dubaji rövidpályás úszó-világbajnokság harmadik napjának utolsó magyar érdekeltségű versenyében.
A délelőtti erősödést követően a nap végére korrigált a forint, az eurót délután 17 órakor 273,18 forinton jegyezték, csaknem azonosan a délelőtti 273,11 forintos jegyzéssel, az előző nap délutáni, 27...
A fiatal spanyol ajkú amerikai férfiak körében a halálozási arány emelkedett az utóbbi években, elsősorban az emberölések és autóbalesetek gyakoribb előfordulásának következtében.
Egy mérkőzés zárt kapuk mögötti megrendezését rótta ki szurkolói randalírozása miatt a Szpartak Moszkvára az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottsága, de a büntetést két évre felfüggesztette.
Közel 3 milliárd forintot nyert Magyarország tehetséggondozásra 2009 óta európai uniós pályázatokon. A pénzösszegből elindították a Magyar Géniusz programot, az ország 100 iskolájában nyílt lehetőség tehetséggondozásra és felzárkóztatásra. Ha Magyarország a jövőben, a válság után is érvényesülni akar, akkor a tehetséggondozásba kell befektetnie. Adás: 2010. december 15. szerda 17....
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata szerint a szegedi önkormányzat költségvetése az előző három évben egyensúlyban volt, az uniós források felhasználására jól felkészült a város, viszont a polgármesteri hivatal belső ellenőrzését a főjegyző nem végeztette el maradéktalanul - olvasható az önkormányzat 2007-2010. közötti működését áttekintő számvevőszéki jelentésben.
Az elégséges szolgáltatáshoz kötné a munkabeszüntetést a sztrájktörvény módosításában a kormány. Az önálló képviselői indítvány a lakosságot alapvetően érintő tevékenységeknél, mint a tömegközlekedés, a távközlés, valamint a közüzemi szolgáltatásokat ellátó szerveknél szigorítaná a munkabeszüntetés lehetőségét.
Európa szerte közlekedési zavarokat okozott pénteken a havazás és a kemény hideg, repülőtereket kellett átmenetileg lezárni, s kamionok ezrei kényszerültek leállásra a járhatatlanná vált autópályákon.
Megszüntette a bíróság Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. volt vezérigazgatójának, valamint Császy Zsolt, az MNV volt értékesítési igazgatójának előzetes letartóztatását és mindkettejüket szabadlábra helyezte - erősítette meg lapunk információját Dezső Antal, a volt vezérigazgató ügyvédje.
Egy felmérés szerint hatalmas lehetőségei ellenére a legtöbb vállalat egyelőre csak kívülről figyeli a közösségi terekben zajló beszélgetéseket, és nem elemzi azokat annak ellenére sem, hogy a belőlük származó információkból komoly előnyre tehetne szert
Mel Gibson lezsidózta Wiona Rydert. A színész egy partin illette megalázó szavakkal kollégáját, aki először fel sem fogta, hogy származást becsméreli a mostanában botrányairól híres Gibson.
Zinedine Zidane az ENSZ All Stars csapatának tagjaként jótékonysági mérkőzésen vett részt Pireuszban. Az eredmény döntetlen lett, de a legszebb csel egyértelműen Zidane nevéhez fűződik.
Karácsony után korlátozza a vízszolgáltatást a Tettye Forrásház Zrt. 12 Pécs környéki faluban. Ezeken a településeken a szolgáltatást hosszú távú szerződések értelmében még mindig a francia Suez által privatizált Pécsi Vízmű végzi, azonban már több mint 160 millió forinttal tartozik utódjának.
A tavaly októberben szívrohamban Jeffry Picower üzletember özvegye bejelentette, hogy az utolsó centig visszafizet minden, a Madoff-féle befektetésekből származó pénzt
Lengyelország nem fogadja el a lengyel elnöki repülőgép áprilisi lezuhanása kapcsán indított orosz nyomozás eredményeit - jelentette ki pénteken a lengyel kormányfő. Az orosz külügyminisztérium erre reagálva közölte, hogy készek válaszolni bármilyen lengyel kérdésre a vizsgálattal kapcsolatban.
Amerikai kutatók olyan anyagot fedeztek fel, amely lehetővé teszi a biológiai óra átállítását. Az anyaggal akár tíz órával is vissza lehet állítani belső óránkat.
Amerikai kutatók egy 44 éves nő agyát tanulmányozzák, akiről kiderült, hogy szó szerint nem ismeri a félelmet. Eredményeikről csütörtökön számoltak be egy nemzetközi tudományos folyóiratban.
A FED 600 milliárd dolláros kötvényvásárlási akciója (QE2) csak az utolsó lépés a gyenge kereslettől szenvedő amerikai gazdaság élénkítésére. Érdemi hatása azonban csak akkor lehet, ha a dollár...
A pénteki mínusz 10 fokos hideg nagy boldogságot szerzett az Etyeki Kúria csapatának. A pincészet vezetése 15 éve várt arra, hogy jégbornak való alapanyagot szüretelhessen.
Szlovákiai leánycégénél, a Slovak Telekomnál történt állítólagos versenyjogsértések miatt, vizsgálatot indított a magyarországi érdekeltséggel is rendelkező Deutsche Telekom (DT) ellen az Európai Bizottság.
Amerikai kutatók egy 44 éves nő agyát tanulmányozzák, akiről kiderült, hogy szó szerint nem ismeri a félelmet. Eredményeikről csütörtökön számoltak be egy nemzetközi tudományos folyóiratban.
Szilveszter délutánján kimenni az ügetőre sokaknak számít az évbúcsúztató buli szerves részének. S ha a hármasbefutó nem is jön össze, a hangulat garantáltan feledteti majd a fogcsikorgató hideget.
Két magyar és egy bolgár kamion ütközött össze pénteken Észak-Csehországban a Németországba vezető autópálya egyik alagútjában. Az egyik magyar sofőrt súlyos sérülésekkel a közeli Usti nad Labem kórházába szállították.
Feljelentést tett, és azonnali hatállyal felfüggesztette a Pannon Honig Kft. működését a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. A cégtől a napokban antibiotikummal szennyezett mézet vásároltak a Magyar Nemzet munkatársai, amiről rejtett kamerás felvétel is készült.
Az Emberi Méltóság Tanácsa által kezdeményezett az olaszországi Doberdónál elesett katonák emlékére szervezett zarándokút Budapestről péntek reggel indult és a csata emlékműveként állított Szent Benedek kápolnában ért véget
A horkolás igazi rémálom lehet mind a horkoló, mind pedig az örökké kialvatlan párja számára. Egy kutatás szerint azonban nemcsak a kapcsolatokra veszélyes, hanem sokkal komolyabb egészségügyi kockázatot jelenthet, mint azt eddig gondoltuk.
Budapest — Magyar királyok és uralkodók címmel 26 részes könyvsorozatot adott ki a Duna International Könyvkiadó, amely a sorozat hatodik kötetének minden egyes eladott példánya után 50, de minimum egymillió forinttal járul hozzá a vörösiszap károsultjainak karácsonyához.
Aláírta az államfő a Költségvetési Tanács feladat- és hatáskörének változásáról is szóló törvényt, a nyugdíjpénztár-választás szabadságáról szóló törvényről azonban még nem döntött - jelentette ki Schmitt Pál pénteken Kijevben.
Felborult egy utánfutós tejszállító péntek délután Heves megyében Boconád és Alatka között, a műszaki mentés idejére teljes útzár van érvényben. A balesetben a sofőr könnyebben sérült.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone egy cseppet sem tart attól, hogy a csapatok a jobb anyagi feltételek reményében ismét elgondolkodnának egy saját bajnokság felállításának lehetőségén.
A szexfüggők fenyegetve érzik magukat az intimitástól, és bizonytalanabbak a romantikus kapcsolatokat illetően, mint az átlagnépesség - állapították meg új-zélandi kutatók.
Első boncolásukon egyik volt oktatójuk holttestén kellett gyakorolniuk a neves stockholmi Karolinska Intézet orvostanhallgatóinak - közölte pénteken a svéd sajtó. Az intézet egyik vezetője „szörnyűnek” nevezte az esetet, de hozzátette: orvosként meg kell tanulniuk kezelni az ehhez hasonló helyzeteket.