Péntekre öt balatonnyi területre növekedett a belvízzel elárasztott területek nagysága. A Tiszán az eddigi legnagyobb vízálláshoz közelítő áradásra számítanak, és ismét áradnak a Kőrösök, valamint árhullám vonul le a Szamoson, a Túron és a Krasznán is.
A kormány a bíróságok és az ügyészség munkáját gyorsító csomagokat állított össze. Az Országgyűlés pedig nemrég szavazott meg négy és fél milliárd forint plusz forrást a szervezetek számára - hangzott el a kormányszóvivői tájékoztatón.
A jövőre induló Ős-Dráva Programmal a kormány szeretné három év alatt fellendíteni az ország egyik legelmaradottabb régióját. Az Összefogással az Ormánságért címmel rendezett területfejlesztési konferencián elhangzott az is, hogy a dél-baranyai térség elsősorban a turizmus és a mezőgazdaság fejlesztésében bízhat.
A paraguayi gerelyhajító, a modellkedéssel is foglalkozó Leryn Franco lett minden idők legtúlfűtöttebb sportolója.Videón és fotókon a dél-amerikai szépség.
A szülői munkaközösség vezetője eredménytelennek értékelte a jászberényi Eltérő Tantervű Szakiskola sorsával kapcsolatos pénteki egyeztetést. Amíg a szülők delegációja a polgármesteri hivatalban tárgyalt, csendes demonstrációt tartottak az épület előtt. A Piramis együttes "Kívánj szép ünnepet" című dalát énekelték megszakítás nélkül a fogyatékos gyerekek és szüleik, másfél órát várakoztak a…
Ruházat, kiegészítők, könyvek és kozmetikumok – a karácsony leggyakoribb és egyben legunalmasabb ajándékai. Holott, némi odafigyeléssel és merészséggel olyan meglepetést szerezhet családtagjainak és barátainak, aminek mindig is örültek volna, csak sajnálták eddig maguktól.
30 éves a téli gázellátás alappillére, az E.ON hajdúszoboszlói gáztárolója, amely évtizedekig hazánk legnagyobb tárolója volt. Ez alkalomból üzembejárást szerveztek, ahol be lehetett pillantani például a központi irányítóterembe is.
Hét férfi ügyében mondta ki jogerősen a Fővárosi Bíróság, hogy bűnös a Magyar Televízió székházának 2006. szeptember 18-áról 19-re virradó ostromában közérdekű üzem megzavarása miatt. Egy visszaeső kivételével mindannyiukat felfüggesztett szabadságvesztésre ítéltek.
A bűnösséget megerősítő másodfokú ítéletek születtek az MTV-székház ostromának perében pénteken a Fővárosi Bíróságon. Hét ember esetében hoztak jogerős ítéletet: hatan felfüggesztett börtönt kaptak, egy vádlott esetében pedig egy másik ügyben kapott felfüggesztett büntetést letöltendőre változtattak, ő többszörös visszaesőként 1 év 8 hónapot kapott.
Barátja élt vissza egy nyíregyházi középiskolás adataival, aki nyár óta sorra kapta a pótdíj-fizetési felszólításokat a helyi Volántól, mert állítólag bliccelt a járatain. A fiúnak az lett gyanús, hogy nem utazik azon a vonalon, amelyen állítólag megbüntették, és egyébként is van bérlete. A rendőrök pénteken kapták el a barátját, aki visszaélt az adataival. Előállították, és folytatólagosan…
A verőerek tágulásához szükséges nitrogén-monoxid hiánya alapvető szerepet játszik a súlyos idegrendszeri betegség, az Alzheimer-kór szövettani eltéréseinek kialakulásában. A kardiológia és az ideggyógyászat szempontjából egyformán fontos, új felismerést a Circulation Research közölte.
A II. világháború óta először ismét vannak harcra fogható német katonák Franciaországban. Pénteken hivatalosan is elfoglalta helyét egy Kelet-Franciaországban állomásozó közös francia-német dandár német zászlóalja.
Nem emelnek vádat a brit kormányfő kommunikációs igazgatója ellen egy lehallgatási botrány ügyében - jelentette be pénteken a brit ügyészség. Nem sikerült elég bizonyítékot szerezniük ugyanis arról, hogy Andy Coulson, még a News of the World szerkesztőjeként, tudott volna arról, hogy egyik újságírója telefonokat hallgatott le.
Folytatódik az elmúlt napokban látott lassú felfelé araszolás az amerikai piacokon, a vezető részvényindexek közül a Dow 0,1, az S&P 0,4, a Nasdaq pedig 0,6%-os pluszban tartózkodik. A hangulat...
Egész éjjel tüntettek a brit diákok a londoni parlament előtt, miután a képviselők megszavazták a tandíjemelést. Az egyetemek az eddigi összeg háromszorosát, átszámítva 3 millió forintot kérhetnek évente. A demonstrálók összecsaptak a rendőrökkel, a trónörökös autóját is megtámadták. Több rendőr megsérült, 34 tüntetőt őrizetbe vettek. A tandíj a brit megszorítócsomag első eleme. A kormány négy év…
Gázrobbanás volt egy monori társasházban péntek este, még nem tudni, miért. Az eddigi hírek szerint egy ember megsérült, egy másikat keresnek. Egyelőre kétséges, hogy az utóbbi lakó egyáltalán otthon volt-e a szerencsétlenség idején.
Európai uniós soros elnökként Magyarországnak a gazdasági válságból való kilábalás feltételeinek megteremtése lesz az egyik legfontosabb célja a versenyképességi ügyekkel foglalkozó miniszteri tanácsban - jelentette ki Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium stratégiai államtitkára pénteken Brüsszelben tartott nemzetközi sajtótájékoztatóján.
A szocialisták szerint a Fidesz "fütyül" az Európai Parlament alkotmányügyi bizottságának figyelmeztetésére, amely arról szól: nem maguknak kell írni az alkotmányt. A demokráciát az szolgálja ugyanis, ha az alaptörvény az egész ország és nemcsak egyetlen párt támogatását bírja.
Horvátország igyekszik megakadályozni, hogy a MOL többségi részesedést szerezzen az INA horvát nemzeti olajtársaságban - jelentette a mai napon az APA osztrák hírügynökség. A Vecernji list című...
A lap internetes oldalának érdeklődésére Fazekas Géza, a nyomozó ügyészség szóvivője - név említése nélkül - arról számolt be, hogy november 30-án hivatali visszaélés bűntettének alapos gyanúja miatt hallgattak ki egy korábbi közpénzügyi államtitkárt.
Az Audi sportmodellje az „Auto Bild SportsCars“ magazin olvasói szavazásán diadalmaskodott kategóriájában További négy Audi kategóriája első három helyezettje között
Manapság Magyarországon szinte csak a családban élnek valódi "közösségi életet", ezért felértékelődött az emberekben a közösséghez tartozás igénye - ez az egyik fő megállapítása a Rosta Gergely és Tomka Miklós vallásszociológusok által szerkesztett Mit értékelnek a magyarok? című tanulmánykötetnek, amelyet pénteken mutattak be Budapesten.