Égő házból mentettek ki két nőt szerdára virradó éjjel Miskolcon a Borsod megyei rendőr-főkapitányság bevetési osztályának járőrei - tájékoztatta a főkapitányság szóvivője az MTI-t
A Kulcsár-ügy megismételt elsőfokú eljárásában, a Fővárosi Bíróságon szerdán tartott első tárgyaláson lezárul az iratismertetés és várhatóan a következő, péntekre kitűzött tárgyaláson kezdheti meg vallomását az elsőrendű vádlott
A kormány képviselői egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tesznek a magánnyugdíjpénztárak vagyonvesztésével kapcsolatban - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja. Az ellenzéki politikus azt követeli a kormánytól, hogy adja vissza a magánpénztári tagoknak a szabad választás lehetőségét.
A vádirat, a korábbi első-, és a hatályon kívül helyezett másodfokú ítélet ismertetésével megkezdődött ma reggel a Fővárosi Bíróságon (FB) az úgynevezett K&H-brókerbotrány újratárgyalása; a több milliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila és 23 társa elleni vádirat érdemben nem változott - így a vád tárgya sem-, ám lényegében a másodfokon elhangzott ügyészi perbeszéden alapul.
A pozitívan záruló portugál kötvényaukció után átmenetileg erösödött az euró és maga mögött hagyta napi minimumát. 1,3385-ös napi csúcsával megközelítette az 1,3390/1,3400-es ellenállást, ahol megállt az erösödés. Ismét tesztelhetik az 1,3310-es és az 1,3260-as szinteket, melyek alatt 1,3155-ön keresztül 1,3071-ig eshet az árfolyam. Az euró 1,3400/10 fölött célba veheti az 1,3555-ös értéket. in-…
Emelkedő indexekkel nyugtázták szerdán az amerikai tőzsdék a magánszektorban novemberben foglalkoztatottak számának vártnál magasabb, 2007 novembere óta legnagyobb mértékű növekedését.
A jelenlegi számítások szerint Magyarország 80 millió eurót (csaknem 22,5 milliárd forint) költ a január elsején induló uniós elnökségére – ezt Bakos Piroska elnökségi szóvivő mondta kedden újságírók előtt, egy háttérbeszélgetésen. Kiemelte, hogy ebben az összegben a korábbi években, a felkészülésre elköltött pénzek is benne vannak.
A csapadékos időjárás miatt csaknem 25 ezer hektárt borít belvíz az Alsó-Tisza vidékén; két településen - Csanyteleken és Ópusztaszeren - másodfokú helyi vízkárelhárítási készültség van érvényben - tájékoztatta a környezetvédelmi és vízügyi igazgatóság vezetője szerdán az MTI-t
A Magyar Pénzügyi Gazdasági Ellenőrök Közhasznú Egyesülete Domokos Lászlót, az Állami Számvevőszék elnökét választotta elnökévé - közölte az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) szerdán.
Bátorságért Érdemjelet adományozott szerdán a belügyminiszter két állampolgárnak, akik önfeláldozó módon léptek fel bűncselekmények elkövetőivel szemben, Pintér Sándor tíz rendőrt is elismerésben részesített, akik a napokban történt veszélyes bűncselekmények megakadályozásában kiemelkedő teljesítményt nyújtottak
A magyarországi háztartások kétharmada ugyan továbbra is jónak tartja a versenyt az energiaszolgáltatásban, a tisztán piaci alapú áram- és gázárat azonban a lakosság relatív többsége nem támogatja - derült ki az energiainfo.hu és Forsense közös felméréséből.
Amerikai fegyverzetszakértők kétségbe vonják azt a WikiLeaks által kiszivárogtatott amerikai diplomáciai értesülést, amely szerint Irán Észak-Koreától olyan rakétákat szerzett be, amelyekkel képes elérni Nyugat-Európát és Oroszország belső területeit - jelentette szerdán a The Washington Post
Lesújtó véleménnyel volt a jelenleg kormányzó brit Konzervatív Párt vezető politikusairól a kormányváltást eredményező májusi választások előtt a Bank of England - a brit jegybank - első embere, aki szerint a tory vezetés csak azt tartotta szem előtt, hogy mi tesz jót a párt választási esélyeinek.
Kedden egy, szerdán pedig újabb két ókori fal dőlt le Pompeiben a heves esőzések miatt. A 79-ben elpusztult városban egy hónappal korábban már összeomlott egy ismert műemlék a Gladiátorok Háza.
Harmincmilliárd forint értékű gazdasági-üzleti park létrehozását készíti elő az Eger Holding Típus System Grund Center Hevesi Építő Kft. Nyíregyháza-Oroson - közölte Kácsor Ferenc, az...
Novemberben 0,5%-kal több, összesen 3 481 új személygépkocsi kelt el Magyarországon, mint egy évvel korábban, de a második félévtől növekedésnek indult eladások lefékeződtek....
Az újabb erős havazás miatt be kellett zárni szerdán Európa több forgalmas repterét, miközben egyre több úton, autópályán alakultak ki kaotikus állapotok. Számos helyen rendkívüli hidegeket mértek, és a meteorológusok arra figyelmeztettek, hogy a jövő hétig nem várható enyhülés.
Novemberben pesszimistábban vélekedtek kilátásaikról a feldolgozóipari szereplők sz Egyesült Államokban, mint egy hónappal korábban. Az ISM Intézet feldolgozóipari beszerzési menedzser indexének...
Visszalépett gyorsaságimotoros-világbajnokságtól a Talmácsi Gábort novemberben szerződtető Jack & Jones istálló, így a magyar motorosnak új csapat után kell néznie.
Az ACS felvásárlási ajánlata a Hochtief felé a következöképpen hangzik: a spanyolok 8 saját részvényüket ajánlották 5 Hochtief részvényért. Az elfogadás határideje december 1 - december 29. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Újabb lépést tettek egy európai uniós szintű romastratégia irányában a témáról szerdán befejeződött brüsszeli tanácskozással - vélte Járóka Lívia (Fidesz) európai parlamenti képviselő a témáról kiadott közleményében
Ismét tanúként hallgatták ki Demszky Gábort a Budapesti Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának nyomozói a Főkert Zrt. ügyében. A politikust ebben az ügyben már másodjára idézték be, július végén egyszer már meghallgatták.
Vége a két, egymástól pár kilométerre történt baleset miatti dupla útzárnak az M15-ösön - közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel
Novemberben az előző hónaphoz képest csak mérsékelten, 4,5 százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT)forgalma, a hónap során 857 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon; ...
Novemberben az előző hónaphoz képest csak mérsékelten, 4,5 százalékkal emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma, a hónap során 857 milliárd forint értékben születtek üzletek a részvénypiacon; a részvényárak eközben jelentősen estek, a BUX egy hónap alatt csaknem 11 százalékkal csökkent
Miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a CIB Bank Zrt. a "CIB Gyorskölcsön Ingatlanfedezettel" terméket népszerűsítő reklámkampányában a fogyasztók megtévesztésére alkalmas magat...
Mentőhelikopterrel vitték kórházba a hétvégén Suchman Tamás szocialista politikust, a KaposPont hírportál szerint stroke gyanújával. A Népszabadság úgy tudja: az egykori képviselőt "mélyaltatásban" tartják.
Az amerikai Energia Információs Hivatal jelentése szerint múlt héten a nyersolajkészletek 1,1 millió, a benzinkészletek 0,6 millió hordóval emelkedtek, a dízelt és fűtőolajat atrtalmazó készletek...
A Mercer biztosítótársaság részvényei hatalmas pluszban kezdték a kereskedést a szerdai napon. A tegnapi záróárhoz képest közel 50%-kal magasabban folyik a kereskedés a cég papírjaival. Amint az ilyenkor lenni szokott, a mozgás hátterében felvásárlási sztori áll. A Kendall Law Group 191 millió dollárra értékelt tranzakció keretében $28.25-os részvényenkénti áron veszi meg a Mercert. (Solar…
Az euróövezettel szembeni piaci fenntartások enyhülésével párhuzamosan az euró korrigálta kissé veszteségét, a forint erősödött szerdán: az eurót délután négy órakor 279,27 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kedd délután 282,63 forinttal szemben.