Különösen jelentős kárt okozó csalás miatt állítják bíróság elé a volt erzsébetvárosi polgármestert. A főügyészség kedden benyújtotta a vádiratot Hunvald ellen
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kedden felfüggesztette a BKV működési engedélyét a cég pénzügyi helyzetére hivatkozva. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a közlekedési társaság hat hónapos, ideiglenes működési engedélyt kapott, ez idő alatt kell a BKV pénzügyi állapotot stabilizálni.
Lehallgathatja-e a francia rendőrség magyar gyanúsítottak telefonbeszélgetéseit - a többi között erről vitáztak az Európai Uniós bel- és igazságügyi miniszterek brüsszeli találkozójukon. A tárcavezetők több olyan témáról is tárgyaltak, amelyeket a jövő év első felében esedékes magyar uniós elnökségnek tovább kell majd vinnie - mondta az InfoRádiónak Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes,…
Idős nőt gázolt el egy személyautó kedd délután a főváros II. kerületében a Hidegkúti úton. Az idős nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba - értesült a HavariaPress.
Hatodik alkalommal adták át az "Év internetes kereskedője" díjat. A TOP 30 webáruház sorrendjéről közönségszavazással döntötték el (idén közel 10 ezren szavaztak), majd szakmai szempontok alapján választották ki a legjobbakat.
Heidelberg – Budapest – Felcsillant a fény az alagút végén? Az új szívre várók a jövőben nagyobb eséllyel juthatnak hozzá az életüket jelentő szervhez a Semmelweis Egyetem és a Heidelbergi Egyetem közös kutatásának köszönhetően.
Kolláth György alkotmányjogász szerint több magyarországi, továbbá európai uniós szerv és bíróság előtt is jogorvoslattal lehet majd élni a 98 százalékos adóról szóló szabályozással szemben.
Régóta tervezett látogatást tett kedden, Indonéziában az amerikai elnök. Barack Obama felkereste gyerekkora helyszínét, ahol általános iskolába is járt Dzsakartában. A látogatás alkalmából megszólaltak Obama egykori iskolatársai is, akik azt mondták, hogy jól emlékeznek az akkor pufók kisfiúra.
Az ismét erősödő eurót követve erősödött kedden a forint: az eurót kedden délután négykor 273,40 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 274,55 forint után. A délelőtt folyam...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 196,16 pontos, 0,85 százalékos emelkedéssel, 23.323,52 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 2,07 százalékkal 20.960 forintra erősödött, az OTP részvények á...
Szuperolcsó cipőt tesztel Bangladesben az Adidas, az átszámítva alig 300 forintos lábbeli első szériáját néhány nap alatt elkapkodták a koldusszegény országban. A német cég, amely 2015-re a Nike-ot megelőzve a sportszergyártási ágazat vezetője kíván lenni, milliárdos üzletet vár a Nobel-békedíjas Muhammad Junusszal kidolgozott koncepciótól.
Októberi német fogyasztói árak a várt szerint éves szinten 1,3%-kal emelkedtek. Havi szinten +0,1%-os értéket jelentettek. A szeptemberi angol ipari termelés mutatója 0,4 %-os értéket hozott (előrejelzés: 0,5 %, előző: 0,3 %). A szeptemberi angol kereskedelmi mérleg -8,2 mrd eurós értéket hozott (előrejelzés: -7,9 mrd , előző: -8,2 mrd). Az EU-s devizatartalékok mértéke 0,2 mrd euróval emel...
Washington nyitott arra, hogy csapatai 2011 után is Irakban maradjanak, de a döntés az iraki kormánytól függ – közölte kedden az amerikai védelmi miniszter. A Kuala Lumpurban tartózkodó Robert Gates azt mondta: „a 2011 utáni stratégai partnerség értelmében, azt mondanám, hogy az iraki kivonulásunk egyértelműen meghatározott. De készek vagyunk tárgyalni erről”.
Várhatóan vádat emelnek egy svéd férfi ellen, aki a hatóságok szerint egy éven át tartotta rettegésben Malmőt orvlövészként. A férfit egy rendbeli gyilkossággal, és öt rendbeli gyilkossági kísérlettel gyanúsítják - közölte bírósági forrásokra hivatkozva kedden az AFP.
A reggeli bizonytalankodást követően hamar pozitív tartományba kerültek a nemzetközi indexek. A BUX bár folyamatosan emelkedést mutatott, csak a középmezőnybe tudta felküzdeni magát a régióban,...
Vígjátékba illő eset történt a minap egy brit szupermarketben. Egy vevő zöldséget vásárolt, de 5 fonttal (1500 forint) többet kellett fizetni, mert a mérleget kezelő eladó mellei belelógtak a mérleg kosarába....
Az MSZP szerint a "Fidesz képmutató, aljas módon becsapta az embereket" és a kormány "dilettantizmusa és felelőtlensége miatt" emelkedő gázárak miatt "megint a dolgozó magyar embernek" kell fizetnie.
A férfi több alkalommal nagy összegű kölcsönöket vett fel úgy, hogy azok biztosítékaként olyan ingatlanokat ajánlott fel, amelyek nem voltak a tulajdonában
A reggeli "botlás" után határozott erősödést mutatott késő délutánig a forint: az euróval szembeni jegyzések így a reggeli nyitószint alá süllyedtek, miközben a nemzetközi befektetői hangulat enyhén...
A várakozásoknál 6%-kal magasabb üzemi, de a Portfolio.hu konszenzusának teljesen megfelelő nettó profit számot tartalmazott az Egis mai piaczárást követően közzétett harmadik negyedéves...
Bár készen áll megváltoztatni stratégiáját a következő idénytől, a Renault továbbra is teljes mértékben elkötelezett marad a Forma-1 mellett, sőt mi több, még nagyobb szerepet kíván vállalni a királykategóriában.
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is vizsgálatot indíthat a Magyar Állami Operaházban feltárt több száz millió forintos hiány ügyében - jelentette be sajtótájékoztatón a Nemzeti Erőforrás Minisztérium gazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára. Skultéty László elmondta, hogy az intézmény az ideihez képest várhatóan 820 millió forinttal nagyobb összegből gazdálkodhat 2011-ben, a hiány…
Nyolcan haltak meg egy hétfő esti albániai buszbalesetben. A Tiranából Athénba tartó busz egy dél-albániai falu közelében csúszott egy mintegy száz méter mély szakadékba. Az albán rendőrség szerint a sofőr hibázott.
Al—Fasher — Hetek óta nem érkezett hír a Szudánban elrabolt magyar békefenntartóról, miközben újabb három külföldit raboltak el ismeretlen fegyveresek Darfúrban, ezúttal a Világélelmezési Program helyi missziójának dolgozó lett helikopterpilótákat hurcolták el. Mindez Papp kiszabadulási esélyeit is ronthatja.
Életveszélyesen megfenyegették hétfőn Hévíz fideszes polgármesterét - tájékoztatta közleményében a kormányzó párt sajtóosztálya a Független Hírügynökséget.
Egy Frontkóros Naplója: Al Ghaoui Hesna vagyok, a Magyar Televízió tudósítója. Ez itt az én videoblogom - ha nem is mindig a frontvonalról, de azért izgalmas országokból és néha veszélyes zónákból.
Kolláth György alkotmányjogász szerint több magyarországi, továbbá európai uniós szerv és bíróság előtt is jogorvoslattal lehet majd élni a 98 százalékos adóról szóló szabályozással szemben. A jogász, akit kedden az MTI a visszamenőleges hatályú végkielégítések különadójával kapcsolatban keresett meg, azt mondta: egy, ilyen tárgyú alkotmánymódosítás korrekt közjogi felülvizsgálat szerint…
Az ismét erősödő eurót követve erősödött kedden a forint: az eurót kedden délután ötkor 273,16 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni 274,55 forint után.