2010. november 8. hétfő

nov. 8
13:03
Demján Sándor - a Széchenyi Kártya átütő siker lett (ProfitLine)
A Széchenyi Kártya átütő siker lett, a KA-VOSZ-on keresztül a termék a magyar kis- és középvállalkozások jelentős részét el tudta érni - mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnöke hétfőn az érdekképviselettel együttműködő Haller Vállalkozói Hiteliroda átadásán, Budapesten.
nov. 8
13:05
AmCham - A kormánynak helyre kell állítania a piac országba vetett bizalmát (ProfitLine)
A nemzetközi piac bizalmának helyreállítására, valamint hatékonyabb párbeszédre szólít fel a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) hétfői közleményében. A szervezet elismerően szól a kormány adóreform-törekvéseiről, ugyanakkor a rendkívüli és szokatlan válságadó bevezetésének indokait megértve határozottan sürgeti strukturális reformok haladéktalan megkezdését.
nov. 8
13:09
Kos - heti (Éva Magazin)
nov. 8
13:11
Bika - heti (Éva Magazin)
nov. 8
13:12
Demján: a kis cégek kezében az ország jövője (Privátbankár)
Demján Sándor szerint átütő siker a Széchenyi Kártya, a magyar kis- és középvállalkozások jelentős részét el tudták érni a termékkel
nov. 8
13:13
Ikrek - heti (Éva Magazin)
nov. 8
13:15
Rák - heti (Éva Magazin)
nov. 8
13:15
Visszatér Doktor House szexi Tizenhármasa (Blikk)
Olivia Wilde még feltűnt a Doktor House hetedik évadának nyitó epizódjában, de azóta hiába legeltetnénk a szemünket a dögös Huntington-kóros doktornőn. Most maga a színésznő nyugtatott meg mindenkit, hogy nem ér véget az évad a Tizenhármas nélkül
nov. 8
13:15
Telitalálat ez a hatos (Blikk)
Ez a legerősebb benzinmotorja most a Mazdának. Két és fél literből 170 lóerőt hoztak ki Japánban
nov. 8
13:15
Másfél milliárdból fejlesztették a Békés megyei szakképzést (HírTV)
Kétéves projekt keretében csaknem másfél milliárd forintból fejlesztette a Békés Megyei Önkormányzat a fenntartásában működő közoktatási intézmények szakképzését - olvasható a hvg.hu-n. A megye két pályázaton összesen 1,3 milliárd forint támogatást nyert el, amely mellett biztosította a szükséges, százmillió forintos önrészt, hogy a szakképző intézményekben tanuló diákok korszerű, minőségi tudást…
nov. 8
13:15
Várhidi csapata a második félidőben legázolta ellenfelét (Sport365)
A szigetszentmiklósiak az első félidőben képtelen voltak bevenni a Kaposvölgye kapuját, a térfélcsere után azonban többször is sikerült betalálniuk Horváth László halójába.
nov. 8
13:17
Oroszlán - heti (Éva Magazin)
nov. 8
13:17
Videó: Gaál Noémi megmutatta otthonát (Blikk)
nov. 8
13:17
Segélykiál(lí)tás a Nemzeti Múzeumban (HírTV)
Jótékonysági kiállítást rendez a Magyar Nemzeti Múzeum Segélykiál(lí)tás - Vörösiszap Katasztrófa 2010 címmel november 10-e és december 12-e között. A mentésben részt vevők fényképei mellett riportfotókat, videóanyagokat és gyermekrajzokat is láthatnak majd az érdeklődők – tájékoztatta az intézmény a Független Hírügynökséget.
nov. 8
13:18
Ma lesújthat a fideszes bárd az Alkotmánybíróságra (Alternatív Energia)
Feltehetően csak a jövő héten szavaz a parlament Lázár János 98 százalékos különadóról szóló javaslatáról, valamint az Alkotmánybíróság hatásköreinek szűkítéséről, miután az utolsó pillanatban módosítanak a tervezeteken. Biztosan pont kerül viszont a legfőbb ügyész jogállásáról szóló javaslatra. Ha az Országgyűlés megszavazza, a jövőben a jelenlegi feles többség helyett kétharmaddal választanák…
nov. 8
13:18
Nagy siker a hedge fund stratégiát követő befektetési alap (Portfolio)
Számos politikus a szabályozásoktól mentesen működő hedge fundokat kiáltotta ki a pénzügyi válság fő okozójának, ami szükségessé tette ezen alapok szigorúbb ellenőrzését. De nem csak a politikusok,...
nov. 8
13:18
A régió legjobbja lett az OTP Private Banking (Pénzcentrum)
A legjobb közép- és kelet-európai privát banki szolgáltatónak választotta 2010-ben az OTP Private Bankinget a Financial Times lapcsoporthoz tartozó The Banker magazin....
nov. 8
13:18
Az ügyészség nem ad bővebb tájékoztatást Gyurcsányról (ATV)
Hiába kérte Budai Gyula.
nov. 8
13:19
Szűz - heti (Éva Magazin)
nov. 8
13:20
Exotikus piac, hatalmas nyersanyagkészletekkel (Portfolio)
Kirgizisztán, melyet gyönyörű hegyvidékei miatt Ázsia Svájcának is neveznek, a klánok és a nagycsaládok közötti érdekellentétek csökkenése és a stabilizálódott politikai helyzet miatt egyre...
nov. 8
13:21
Mérleg - heti (Éva Magazin)
nov. 8
13:23
Skorpió - heti (Éva Magazin)
nov. 8
13:25
Nyilas - heti (Éva Magazin)
nov. 8
13:27
Bak - heti (Éva Magazin)
nov. 8
13:29
Vízöntő - heti (Éva Magazin)
nov. 8
13:31
Halak - heti (Éva Magazin)
nov. 8
13:33
A saját unokáját szülte meg a homoszexuális fiú anyja (Blikk)
Béranyaként a saját unokáját hozta világra egy ötvenéves nő Mexikóban.
nov. 8
13:33
Öt munkást raboltak el az olajfúró toronyról (HírTV)
Fegyveresek támadtak egy Nigéria partjainál található olajfúró toronyra, és elraboltak onnan öt munkást – közölte hétfőn a tornyot üzemeltető, londoni központú cég. A támadás közben az olajfúró két munkása megsebesült, őket helikopterrel szállították kórházba. Az emberrablásért egyelőre senki sem vállalta a felelősséget.
nov. 8
13:33
MSZP: a Fidesz-KDNP tegyen le a nyugdíjak "lenyúlásáról" is (Gondola)
Az MSZP azt javasolja a Fidesz-KDNP-nek és személy szerint Lázár Jánosnak, hogy "ne álljon meg a megkezdett úton, és a 98 százalékos különadó kvázi visszavonása után tegyen le a nyugdíjak lenyúlásáról szóló, a magánnyugdíj-pénztári rendszert, illetve az Alkotmánybíróság hatáskörét felszámoló törvényjavaslatairól is, és azokat vonja vissza!" Szanyi Tibor azt követően közölte ezt hétfőn az MTI-vel,…
nov. 8
13:35
Tragédia! Kimosta csecsemőjét a szennyessel együtt (Blikk)
Saját gyermekét rakta a szennyessel együtt a mosógépbe egy fiatal anyuka. A nő egy 40 perces programmal mosta tisztára az alig tíz napos babáját, a kislány a kórházba szállítás közben meghalt. Az eset az Egyesült Államok béli Bartlesville-ben történt.
nov. 8
13:35
Márton-napi dínom-dánom a mezőgazdasági múzeumban (HírTV)
Zenével, tánccal, libasülttel, finom borral, hagyományőrző játszóházzal és kézműves programokkal várják az érdeklődőket november 13-án Budapesten, a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. A Márton-napi mulatságon lesz tollfosztó és lampionos felvonulás is – tájékoztatta az intézmény a Független Hírügynökséget.
nov. 8
13:35
Eltörölte az EU a vízumkényszert Albániával és Bosznia-Hercegovinával szemben (Gondola)
Albánia és Bosznia-Hercegovina állampolgárainak a jövőben nem kell vízumot váltaniuk ahhoz, hogy három hónapnál nem hosszabb időtartamra beutazzanak az Európai Unió országaiba - döntöttek hétfői brüsszeli tanácskozásukon az EU-országok belügyminiszterei
nov. 8
13:36
Markáns fordulat az Mtelekomban (ProfitLine)
Többször is foglalkoztunk az Mtelekom részvényekkel az elmúlt hetekben. Főként a különadó hírére történt, hogy az árfolyam kilépett a több hónapos sávból és letörte a 625-ös szintet. A mozgás során a célárunk 555 forint volt, melyet az árfolyam teljesített is, viszonylag rövid idő alatt. Ez a szint nagyon erős támaszként viselkedett, hiszen az elmúlt héten innen történt egy markáns fordulat a…
nov. 8
13:36
Bejöhet a kormánynak a 3%-os gazdasági növekedés, de... (Portfolio)
Kissé emelkedő, 4 százalékos infláció októberre és az exporton tovább gyorsuló, 1,3 százalékos éves GDP-növekedés várható a harmadik negyedévre a Portfolio.hu által megkérdezett szakértők szerint. A...
nov. 8
13:36
Japánok százai kötnek ki az "öngyilkosok erdejében" (ATV)
A magas szintű elvárások elől menekülnek.
nov. 8
13:36
Már készül Dmitrij Medvegyev új elnöki limuzinja (Auto Pult)
Az orosz kormány a katonai és nehézgépjárművek gyártására szakosodott ZiL-lel (Zavod imeni Likhachova) karöltve kilátásba helyezte, hogy elfogadja az új állami limuzinra vonatkozó terveket.
nov. 8
13:38
Garantáltan magas kamatok kamatadó nélkül? (ProfitLine)
Az AXA 2010. november 1-jétől elérhetővé teszi a Tartós Befektetési Szerződés (TBSZ) konstrukciót ügyfelei számára, a TisztaHaszon Tartós Lekötési Számla bevezetésével. Az AXA TisztaHaszon Tartós Lekötési Számla a hosszú távú megtakarításokra kimagasló, garantált kamatot kínál, és az öt évnél hosszabb futamidejű befektetésekre a 20%-os kamatadó megfizetése alól is mentességet biztosít - olvasható…
nov. 8
13:38
Gólyahír: lánya lesz az X-Faktor mentorának (ATV)
Ő lesz a második.
nov. 8
13:45
Nem változik az üzemanyagok ára (Infostart)
Nem változtat a héten az üzemanyagok nagykereskedelmi árán a Mol Nyrt.
nov. 8
13:48
Tízmilliárdot kap a Loki stadionja (Privátbankár)
Két év alatt összesen tízmilliárd forintot biztosít a kormány az új debreceni stadion felépítéséhez - tájékoztatta a kabinet döntéséről a miniszterelnök szóvivője hétfőn az MTI-t. Szijjártó Péter kif...
nov. 8
13:48
Bjarne Riis, a Saxo Bank főnöke bízik Contadorban (Sport365)
A spanyol kerekes július 21-ei mintájában mutattak ki a tesztek kis mennyiségű klenbuterolt. Riis óriási bajban lenne, ha eltiltás miatt elvesztené Contadort.
nov. 8
13:50
Otthon játszik a Barcs, ráadásul jó is (Sport365)
A 13. játéknapon a Barcs a Honvéd II csapatát fogadta. A somogyiak nem voltak jó vendéglátók, ugyanis egy hármassal küldték haza a vendégeket.
nov. 8
13:51
Lázár mégsem kötné össze az Ab hatáskörét a népszavazási tilalmakkal (Infostart)
A Fidesz frakcióvezetője azt javasolja, mégse kössék össze az Alkotmánybíróság (Ab) hatáskörét a népszavazási tilalmakkal. A különadót öt évre visszamenőleg kellene megfizetni.
nov. 8
13:51
OECD-elöremutató indikátorok: 102,8 pont (HírTV)
OECD-elöremutató indikátorok: 102,8 pont- elözö havi érték: 102,8 pont. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 8
13:52
Samuel számára vége a idénynek? (Sport365)
Elképzelhető, hogy lőttek Walter Samuel idei szezonjának, ugyanis az Inter argentin bekkje súlyos sérülést szenvedett.
nov. 8
13:53
Felemás indikátorok (HírTV)
Az amerikai, német és japán OECD-elöremutató indikátorok emelkedtek, míg a kanadai, francia és olasz indikátorok csökkentek. Az orosz indikátorok kedvezöen, míg brazil, kínai és indiai indikátorok negatívan alakultak. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 8
13:54
Mesterséges kómában tartják az összevert orosz újságírót (Kripto Akadémia)
Mielőbbi felgyógyulása érdekében mesterséges kómában tartják Oleg Kasint, a Kommerszant újságíróját, akit ismeretlen tettesek vertek meg különös kegyetlenséggel szombatra virradó éjjel moszkvai lakása előtt - adta hírül hétfőn a RIA Novosztyi. Időközben közzétették azt a videofelvételt, amelyet egy térfigyelő kamera rögzített az újságíró bántalmazásáról.
nov. 8
13:54
5% alá került az Euro Generál a KEG-ben (Portfolio)
A KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt. tájékoztatja a tisztelt Befektetőket, hogy az EURO GENERÁL Építő és Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság értesítette a Társaságot arról, hogy a...
nov. 8
13:54
Gyurcsány rászállhat Orbánra - parlament percről percre (ATV)
Az MSZP-frakció engedélyezte Gyurcsánynak, hogy kérdést intézzen Orbánhoz, kérdés, hogy a miniszterelnök válaszra méltatja-e. Egyelőre nem.
nov. 8
13:55
Együnk okosan, hogy kevesebbet mutasson a mérleg! (HírTV)
Érdemes csak azért lemondani a húsevésről, hogy kevesebbet mutasson a mérleg? A húsok és az állati eredetű élelmiszerek sokkal nagyobb energiatartalmúak, mint a növényi eredetűek, és több zsír is található bennük.

Keresés