Hormonháztartásuk a férfiaknak is van, és ha borul, az hasonlóan komoly változásokkal jár, mint a nők esetében. Érdemes figyelni a jelekre, hiszen a férfiklimax is kezelhető.
Újabb csúcsra emelkedett hétfőn az arany ára, miután az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed a következő időszakban összesen 600 milliárd dollár értékben vásárol állampapírokat a gazdaság élénkítésére. A befektetők arra számítanak, hogy az ösztönzőcsomag felhajtja az inflációt, a későbbiekben pedig a dollár gyengüléséhez vezet: ez a feltételezés ismét a nemesfémek felé tereli a befektetőket.
Még nem sikerült kideríteni, hogy mi célt szolgált, annyi azonban bizonyos: a cseh harmadik vonal egyik csapata, a Lisun játékosai a közönség által bekiabált „Kotul” vezényszóra bukfencet vetettek.
Az elnöklő Lezsák Sándor összehívta az Országgyűlés házbizottságát hétfő estére a jobbikos Pörzse Sándor szocialista képviselőket szidalmazó bekiabálása miatt.
Elsősorban a Khedira-Özil duónak köszönhetően újra erőssé vált a Barcát az utóbbi években csak a nevével ijesztgető, mintegy játékostemetővé váló madridi alakulat.
A jövőben a legfőbb ügyész megválasztásához kétharmados parlamenti többség kell, és interpelláció helyett csak kérdés intézhető hozzá az Országgyűlésben - tartalmazza egyebek között a hétfőn elfogadott alkotmánymódosítási javaslat.
Az államháztartás a helyi önkormányzatok nélkül számolva októberben 43,6 milliárd forint hiánnyal zárt, az év első tíz hónapjában pedig a hiány összesen 1132,7 milliárd forint volt, ami az éves előirányzat 131,1 százaléka - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfői gyorsjelentése.
Az FBI, az Eltűnt és Kizsákmányolt Gyerekek Nemzeti Központja (NCMEC) nevű amerikai szervezet valamint helyi rendőrök közös akciósorozatával 69 gyerekprostituáltat mentettek meg az elmúlt három napban, az Egyesült Államok területén. A bejelentés szerint 885 gyanúsítottat, köztük 100 kerítőt vettek őrizetbe.
Elutasította a norvég kormány hétfőn azt a tervet, amely a világ legészakibb mecsetjét akarta létrehozni egy szaúdi támogató révén. "Helytelen lenne, ha jóváhagynánk a mecset finanszírozását, amikor a pénz egy olyan országból jönne, ahol nem létezik vallásszabadság"- mondta az oslói külügyi szóvivő.
A Brüsszelt bíráló interjú egy nappal azelőtt hangzott el, hogy az EU-bizottság közzéteszi új éves jelentését, amelyben értékeli a tagságra pályázók helyzetét
Súlyosan veszélyezteti a jogállamiság elvét a 98 százalékos különadó hatályának öt évre történő kiterjesztése - mondta az InfoRádiónak az Ernst & Young adóigazgatója. Vámosi-Nagy Szabolcs hozzátette: a terhet várhatóan mindenkinek magának kell majd bevallania, de az adóhivatal ellenőrizni tudja azokat, akik megpróbálnak kibújni a fizetési kötelezettség alól.
Megkapta az engedélyt egy 13 épületből álló sorház, egy irodaház, és egy hozzátartozó mélygarázs építésére az életfogytiglanra ítélt Josef Fritzl, aki 24 éven keresztül fogva tartotta lányát pincéjükben és többször megerőszakolta.
Jövő kedden szavazhat az Országgyűlés a Fidesz frakcióvezetőjének a 98 százalékos különadóra, valamint az Alkotmánybíróság hatáskörének módosítására vonatkozó javaslatáról. A parlament szerdán rendkívüli ülésnapon vitatja meg a javaslatokat.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) hétfőn arra kérte spanyol tagszervezetét, hogy kezdje meg a fegyelmi eljárást a doppingvétség miatt felfüggesztett, háromszoros Tour de France-győztes Alberto Contador ügyében. Amennyiben bűnösnek találják, kétéves eltiltásra számíthat.
Szász Emese ezüst-, Boczkó Gábor bronzérmet szerzett a párizsi vívó-világbajnokságon. A nőknél a magyar párbajtőröző a döntőben 15:10-re kikapott a francia Nisimától.
Pastor Maldonado a Williamsnél és a Hispaniánál kap tesztelési lehetőséget az idén. A venezuelai pilóta jövő évi Forma-1-es bemutatkozása sem lenne meglepetés, ugyanis jelentős szponzorok álnak mögötte.
Két, jogellenes tartalmakat szolgáltató internetes oldalról sikerült eltávolítani a főként kiskorúakról készült fotókat a napokban. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfői közleményében üdvözölte a civil szervezetek és a rendőrség közös fellépését az ügyben. Az érintett internetes oldalakra olyan képeket tettek fel, amiket más, közösségi portálokról a fotókon lévők engedélye nélkül…
Az államháztartás decemberi 400 milliárd forintos többlete miatt 100-120 milliárdos novemberi hiány esetén is teljesül az idei évre kitűzött 870 milliárd forintos pénzforgalmi hiány, s ezzel együtt a GDP arányos 3,8 százalékos eredményszemlélet deficit - mondták az MTI által megkérdezett elemzők hétfőn.
Miután az al-Kaida terrorszervezet pár nappal ezelőtt Franciaországot, illetve annak politikusait jelölte meg első számú célpontjának, érthető, hogy állig felfegyverzett titkosrendőrök védik Nicolas Sarkozy államelnök nejét, Carlát is.
Pecsenyekacsákat és sódert szállító kamion ütközött össze hétfőn a 471-es úton Nyírcsászárinál. A kacsákat szállító jármű pótkocsija felborult, a járműszerelvényen lévő 3300 szárnyas közül a becslések szerint 400-500 kacsa elpusztult - tudta meg a katasztrófavédelem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ügyeletén a Független Hírügynökség.
Elfogadta az Országgyűlés kormánypárti többsége hétfőn azt az adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatot, amely a biztosítottak és a nyugdíjas vállalkozók által fizetendő nyugdíjjárulék mértékét 9,5 százalékról 10 százalékra emeli.
Elfogadta az Országgyűlés kormánypárti többsége hétfőn azt az adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatot, amely a biztosítottak és a nyugdíjas vállalkozók által fizetendő nyugdíjjárulék mértékét...
Az államháztartás decemberi 400 milliárd forintos többlete miatt 100-120 milliárdos novemberi hiány esetén is teljesül az idei évre kitűzött 870 milliárd forintos pénzforgalmi hiány, s ezzel együtt a...
London mégsem kíván 2015-ben atlétikai világbajnokságot rendezni, így Peking egyedül maradt az öt év múlva esedékes világesemény megszervezésére kiírt pályázaton.
Hattól tíz évig terjedő börtönbüntetéssel sújtott egy szentpétervári bíróság hétfőn három volt rendőrt, akiket zsarolással vádoltak. A rendőrök a drogellenes részleg tisztjeiként 300 ezer rubelt, vagyis két millió forintot követeltek áldozatuktól, akit csapdába csaltak.
A jövőben a legfőbb ügyész megválasztásához kétharmados parlamenti többség kell, és interpelláció helyett csak kérdés intézhető hozzá az Országgyűlésben - tartalmazza egyebek között a hétfőn elfogadott alkotmánymódosítási javaslat.
Az eddigi londoni véleményektől eltérő, alapvetően pozitív hangvételű kommentárt adott ki az RBC Capital Markets elemzői csapata a magyar költségvetési kilátásokról. A londoni stratégák szerint a...
Különleges fesztivált szerveznek Budapest belvárosában. A téli extrémsport-fesztivál keretén belül nemcsak snowboard-versenyt láthatnak a kilátogatók, de fergeteges hazai és külföldi sztárok zenéire bulizhatnak a novemberi éjszakában.
A sajtószabadság-képviselő üdvözölte, hogy Dmitrij Medvegyev utasította a főügyészséget és a belügyminisztériumot, szenteljenek különleges figyelmet a Kasin-ügynek
Kartellezés miatt százmillió eurós nagyságrendű pénzbírsággal sújt az Európai Bizottság (EB) légitársaságokat, köztük az ágazat vezető európai szereplőit - értesült a DowJones és a Reuters.