A Red Bull kettős győzelmet aratott, Alonso 8 pontos előnnyel utazhat az évadzáró futamra. Hamilton a 4. és már csak matematikai esélye maradt, az 5. Button már nem véd címet.
Társállataink közvetlen közelünkben, velünk élnek, de értjük-e mindig, hogy mit akarnak közölni velünk? Új, vasárnaponként jelentkező sorozatunkban ebben nyújtunk segítséget a gazdiknak. Első alkalommal a kutyák kommunikációjának eredünk nyomába.
Két hónappal a törvény hatályba lépése után már öt diák családjától kellett megvonni a családi pótlékot Pécsett, a tanulóknak ugyanis mostanra 50 darab igazolatlan hiányzásuk gyűlt össze. A szeptembertől hatályos előírások szerint 10 igazolatlan hiányzásnál figyelmeztetést kapnak a családok, 50 igazolatlan óra után azonban fél évre eleshetnek a pénzbeli támogatástól.
Lázár János az Alkotmánybíróság hatásköreinek szűkítéséről szóló javaslata nemcsak baloldalról kapott kritikát, hanem a jobboldali véleményvezérek is kifejtették nemtetszésüket, éppen ezért nem véletlen, hogy a kormány többszörösen is visszakozni próbál - véli Gyömöre Máté a Magyar Progresszív Intézet elemzője. A politológus azt is kiemelte, hogy a Fidesszel szembeni kritikák középpontjában…
A new yorki születésű Curtis James Jackson ismertebb nevén 50 cent láthatóan nincs tisztában azzal, miként kell bánni a pénzzel. Büszkén pózol a megkeresett bankjegyekkel és ezeket a képeket a világhálón közzé is teszi. Pedig a képen szereplő fél millió dollárnak jobb helye lenne a bankban, vagy a tőzsdén, mint a rapper párnája alatt....
Hétfőn dönt a Fővárosi Bíróság arról, meghosszabbítják-e Geréb Ágnes előzetes letartóztatását. Az orvos-bába egy hónapja van rács mögött, mert az általa vezetett Születésházban szülés közben majdnem meghalt egy csecsemő.
A Public Sector Consulting (PSC) tanácsadó cég ügyvezetője, Varga Zsigmond szerint a kormányzati létszámleépítés gondolata megalapozott: a modern kor elvárásának és az egyre növekvő állampolgári igényeknek történő megfeleléshez a jelenlegi államhatalmi struktúrában olyan szerkezeti átalakítások szükségesek, amelyeknek elengedhetetlen része a beharangozott létszámleépítés. Éppen ezért a napirenden…
A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója, Bugár Csaba a mai napon székházukban köszöntötte a Pécsi Tudományegyetem első éves biológia szakos hallgatóját, Lákovics Bettinát, a Társaság 300.000-dik hitelt felvevő ügyfelét. A Diákhitel iránti bizalom a 2001-es indulás óta töretlen. A jelenlegi 8,5%-os kamat a diákhitelezés fennállása óta a legalacsonyabb, a lakossági hitelek között ez rendkívül…
A néhány hete még a kieső zónában álló Liverpool legyőzte a címvédő és éllovas Chelsea-t az angol labdarúgó-bajnokság 11. fordulójának vasárnapi rangadóján.
Az S&P múlt heti döntése, amivel megerősítette Magyarország adósbesorolását, megakadályozta, hogy látványos forintgyengülés következzen be. A bóvli kategóriába történő leminősítés kockázata azonban...
Kétnapos hivatalos látogatásra Izraelbe érkezett vasárnap Martonyi János külügyminiszter, akit este Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter díszvacsorán fogad. A magyar miniszter előzőleg Jordániában járt.
Sebastian Vettel vezetésével a Red Bull sima kettős győzelmet aratott a Brazil Nagydíjon. A vb-tabella éllovasa, Fernando Alonso a dobogó alsó fokára állhatott fel, így kedvező pozícióból várhatja az idényzárót.
Az amerikai profi labdarúgó bajnokság rájátszásában továbbjutott az FC Dallas és a Colorado Rapids. Mindkét csapat magasabban rangsorolt ellenféllel nézett farkasszemet.
Stresszes hétvége vár valamennyi bajnokaspiránsra a szezonzáró Abu Dhabi-i Nagydíjon – véli a Ferrari spanyol versenyzője, Fernando Alonso, aki Brazíliában harmadikként ért célba a Red Bull duója mögött.
Utrecht — Ismét Dzsudzsák Balázs (23) volt a PSV Eindhoven labdarúgócsapatának vezére. A gárda a holland bajnokság 13. fordulójában 2-1-re nyert az Utrecht otthonában, és a vendégek mindkét találatát a magyar válogatott szélsője szerezte. Dzsudzsák előbb egy kipattanó labdát lőtt a kapuba, majd 11-esből volt eredményes.
Összecsaptak egy izraeli beduin város lakói a rendőrökkel vasárnap, amikor az izraeli hatóságok lebontottak egy engedély nélkül épített mecsetet. A mecsetbontásra válaszul Rahat város önkormányzata általános sztrájkot hirdetett, és az épületet a rombolás utáni órákban már el is kezdték újra felépíteni.
A néhány hete még a kieső zónában álló FC Liverpool legyőzte a címvédő és éllovas Chelsea-t az angol labdarúgó-bajnokság 11.fordulójának vasárnapi rangadóján.
Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat. Vettel mögött csapattársa, az ausztrál Mark Webber lett a második, a spanyol Fernando Alonso (Ferrari) pedig a harmadik.
"Vécépapírgyártók" konferenciáján tart előadást Tony Blair volt brit miniszterelnök, aki rövid fellépéséért állítólag 50 ezer fontot (16 millió forintot) kasszíroz - adta hírül a vasárnapi brit bulvársajtó.
A címvédő Debrecen négygólos győzelmet aratott a vendég Szolnok felett a labdarúgó NB I 13. fordulójának vasárnapi zárómérkőzésén, s ezzel feljött a harmadik helyre a tabellán.
Kábítószert fogyasztott – ezt vallotta a helyszínen a rendőröknek az az autós, aki vasárnap délután három embert gázolt el a Borsod megyei Nemesbikken. Ketten közülük a helyszínen meghaltak.
Hétfőn dönt a Fővárosi Bíróság arról, meghosszabbítják-e Geréb Ágnes előzetes letartóztatását. Az „orvos-bába” egy hónapja van rács mögött, mert az általa vezetett születésházban szülés közben majdnem meghalt egy csecsemő.
Jogilag nincs köze ahhoz a pókerklubhoz, amelyben pénteken razziát tartott a rendőrség, a klub soha nem volt az övé, csak nevének használatát engedte át egy barátjának - mondta Korda György a TV2 Tények című hírműsorában vasárnap este.
Brazíliában aratott kettős diadalának hála a Red Bull Racing csapata megnyerte a 2010. évi forma-1-es világbajnoki sorozat konstruktőri bajnoki címét: az energiaital-gyárosok 48 pontos, behozhatatlan előnyre tettek szert az évadzáró verseny előtt.
Az angol Premier League 11. fordulójában a Manchester City idegenben, 2-0-ra verte a West Bromwich Albiont. A vendégeknél Mario Balotelli kétszer is megvillant, majd kiállíttatta magát.
Csaknem fél évvel a katasztrófa után még mindig nem kaptak kártérítést azok a budafoki lakók, akiket olajos ár öntött el. Házak, kertek, autók mentek tönkre, több tízmilliós a kár - tudósított az RTL Híradó vasárnap.
Lewis Hamilton szerint Brazíliához hasonlóan Abu Dhabiban sem lesz elég jó a McLaren-Mercedes alakulata, hogy harcba szálljon legfőbb riválisaival, a Red Bull Racinggel, valamint a Ferrarival.
Az a vicc, hogy még csak nem is szeretem a fehérbort, most mégis minden egyes fogást, amit a hétvégén készítettem, alaposan meglocsoltam az ősz-illatú nedűvel, és mire kész lettem, kifogyott az üveg. :-)))
Levélben kértek segítséget az egészségügyi döntéshozóktól a műszívvel életben tartott hat éves kisfiú szülei - hangzott el az RTL Híradóban vasárnap. Mivel Magyarországon kevés szervet ajánlanak fel, és egyetlen országgal sincs megállapodás szervcseréről, Máténak egyre rosszabbak az esélyei a sikeres szívátültetésre.
Nagy lehetőséget lát az elektromos járművek piacán a Siemens, így töltőállomásokkal, illetve a járművekben használatos alkatrészekkel, mint például akkumulátorokkal próbálja kivenni a részét az...
Az, hogy a vezetékes földgázról működő kazánokat, konvektorokat egy-két évente szakemberrel kell ellenőriztetni, már mindenki számára ismert. A szakértők nem értik, a PB-gázpalackról működtetett eszközöket miért nem ugyanígy ellenőrizteti a lakosság.
A Red Bull Racing versenyzője, Mark Webber a Brazil Nagydíjat követően újságíróknak nyilatkozva elmondta, teljes mértékben elfogadja a csapat azon politikáját, miszerint egy futammal a vége előtt is egyenlő bánásmódban részesíti versenyzőit, noha elismeri, nagy segítség lett volna számára, ha az osztrák gárda mögé áll.
A Brazil Nagydíj győztese, Sebastian Vettel nem jelentette ki egyértelműen, hogy támogatni fogja csapattársát, Mark Webbert az évadzáró versenyen, amennyiben az ausztrál versenyzőnek esélye lesz elhódítani a bajnoki címet Fernando Alonsótól.
A Szolnok hazai pályán nagyon könnyedén, 48 ponttal legyőzte a Debrecent vasárnap a férfi kosárlabda NB I-ben. A Kaposvár a Zalaegerszeg ellen diadalmaskodott.
Irak elhagyására szólította fel a keresztényeket egy magas rangú iraki keresztény vezető a bagdadi templomban történt, legalább 46 áldozatot követelő túszdráma után - írta vasárnap a brit BBC.
Az Osasuna többek között Vadócz Krisztián találatával magabiztosan, 3-0-ra legyőzte a vendég Herculest a spanyol labdarúgó-bajnokság 10. fordulójának vasárnapi mérkőzésén.
Átadta a hatodik helyet csapattársának, Nico Rosbergnek a Mercedes GP hétszeres világbajnoka, Michael Schumacher, miután a fiatal versenyzőnek a friss gumikon jobb esélyei voltak arra, hogy megfogja az előttük autózó Jenson Buttont.
A világranglista nyolcadik helyén álló David Ferrer nyerte a valenciai ATP tornát honfitársa, a spanyol Marcel Granollers ellen. Ferrer két szettben kerekedett felül ellenfelén.
Az FC Barcelona magabiztosan nyert a Getafe otthonában a spanyol labdarúgó bajnokság 10. fordulójában. Az elmúlt években a hasonló siker katalán bajnoki címet jelentett.