2011 Közép-Európa éve lesz, mert egymás után a Visegrádi Csoport két tagállama lesz az Unió elnöke - mondta Schmitt Pál köztársasági elnök Karlovy Varyban, a V4-csúcstalálkozó nemzetközi sajtótájékoztatóján szombaton. Az államfő szerint a magyar és lengyel elnökségnek fogaskerékként kell működnie és vinni egymás kiemelt témáit.
Az első helyen kiemelt Roger Federer és a második Novak Djokovics jutott döntőbe a baseli ATP tornán. Mindketten nyertek már bajnoki címet, egy hely választja el őket a ranglistán, vajon ki lesz a győztes?
Korábbi tapasztalataik ellenére a tanulásra képtelen denevérek újra meg újra megpróbálnak "fémet inni" - a tájékozódásban ugyanis sokkal inkább fülükre hagyatkoznak, mint más érzékszervükre.
Angelina Jolie őrjöng, ha valami nem úgy alakul, ahogyan akarja. Nem ő azonban az egyetlen sztár, aki hisztijeivel kiborítja munkatársait. Naomi Campbell, Mel Gibson és Prince is idegölő kolléga.
BUDAPEST – Egy hete adtuk hírül, hogy a most szerdán megjelenő, Felnőtt húsleves című könyvében dr. Csernus Imre (44) őszintén vall válásának körülményeiről.
Akasztó — Tizenkét év után visszatérhet a futballba Stadler József. Az áfacsalás miatt elítélt üzletember azt tervezi, visszaszerzi és felújítja az akasztói stadiont.
Folytatódik a felújítás alatt álló Margit híd statikus terhelési próbája. Vasárnap a budai oldalon vonultatnak fel összesen 24 darab, egyenként 30 tonnás teherautót. Azt mérik ezzel, milyen mértékben nyúlnak a szerkezeti elemek és hogyan változnak a terhelés hatására.
A Yamahától távozó olasz klasszis csak a 4. helyről vághat neki a mai futamnak, de egy nyilatkozatában elmondta, hogy mindent megtesz majd a dobogós helyezésért.
Amerikai tudósok szerint 2012 és 2014 között várhatóan évszázadok óta nem látott mértékű napviharok tombolnak, éppen ezért elkerülhetetlen egy előrejelző rendszer kialakítása.
Hozzávalók: 20 dkg csirkemáj 1 kis fej vöröshagyma 10 dkg vaj 1 dl tej 2 evőkanál liszt 1 ananász 4 szem eper majoránna őrölt feketebors só pár szál citromfű
Összeomlott Pompeiben a gladiátorok által egykor használt edzőház, szombaton. A felbecsülhetetlen kár ismét heves vitákat váltott ki a világhírű régészeti hely állapotáról és az olaszországi műemlékek gondozásáról.A Gladiátorok Házának nevezett hely a Pompeihez vezető Bőség nevű főúton állt.
Hozzávalók: 2 dl tej 10 dkg liszt 3 tojás 1 teáskanál sütőpor 2 kisebb alma lereszelve 1 evőkanál fahéj 1 púpozott teáskanál cukor csipet só A sütéshez: kevés olaj
A gomba és a rizs kapcsolatából különböző biológiai hatóanyagok, a monakolinok keletkeznek, és ezek közül a monakolin K az egyik leghatásosabb koleszterincsökkentő
Hozzávalók: 50 dkg borjúmáj 2 nagy fej hagyma 2 db zöldpaprika (nálam legalább az egyik bogyiszlói) 2 db paradicsom 5-10 szem szilva 1 dl száraz fehérbor 2-3 evőkanál libazsír só őrölt rózsabors majoránna
A szombatra virradó éjszaka összevert Oleg Kasin újságíró ügyében vezető orosz újságírók nyílt levélben fordulnak Dmitrij Medvegyev elnökhöz a bűntett, illetve a más újságírók ellen elkövetett merényletek felderítését követelve.
Dmitrij Ribolovcev orosz milliárdos nem kötött annak idején házassági szerződést, ezért most, amikor várni akar, felesége akár 1-6 milliárd dollárt is legombolhat róla, s ezért a sajtó máris a világ legdrágább válásának minősíti az esetet.
Valószínűleg az európai kupasorozatok leggyorsabb öngólját szerezte csütörtökön Ivo Ivanov, a bolgár Levszki Szófia védője, aki 14 másodperccel pályára lépése után talált saját kapujába.
Őrizetbe vettek Floridában egy nőt, aki a hatóságok szerint el akarta adni nyolchetes unokáját - közölte szombaton az AFP. A rendőrség bejelentése szerint a 45 éves Patty Bigbee-t tetten érték, amikor 30 ezer dollárért éppen túl akart adni a csecsemőn Daytona Beach egyik parkolójában.
Fegyveresek ki akarták rabolni a Forma-1 címvédőjét, a brit Jenson Buttont (McLaren) az autós gyorsasági világbajnokság brazíliai állomásán, a szombati időmérő edzés után.
Nem sikerült a döntőbe jutás a svéd Robin Söderlingnek Valenciában. A második kiemelt első alkalommal indult a tornán, de csak az elődöntőig jutott, ahol David Ferrer megállította a menetelésben.
Kiábrándult hangulatában találtuk Urbányi Istvánt, a Kecskemét korábbi edzőjét. A szakember szerint a magyar futballt totálisan megfertőzték a fogadási csalások. És azt is mondja: borzalmas az egész közeg.
Az Egyesült Államokba irányította Wayne Rooney-t a Manchester United menedzsere, hogy a csatár formába kerüljön, valamint jelenlétével ne vonja el a csapattársak figyelmét a jövő szerdai városi derbiről.
Az Interpol ismertette az al-Kaida által egy héttel ezelőtt Jemenben feladott és az USA-ba címzett, de Nagy-Britanniában, illetve Dubajban még időben felfedezett csomagbombák jellemzőit.
Elkerülhetetlennek látszik a sztrájk a vasúton: a Vasutasok Szakszervezete (VSZ) és a Gaskó István vezette Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) is munkabeszüntetéssel próbálja megakadályozni a MÁV Cargo Hungariánál bejelentett nagyszámú csoportos létszámleépítést - írja a Vasárnapi Hírek.
BUDAPEST – Kétszeresen is lányos apuka lesz Geszti Péter. Az X-Faktor mentora alig néhány napja tudta meg, hogy felesége, Dietz Edit újra egy kislányt hord a szíve alatt. A kétéves Sára Lujza tehát hajhúzó öcsike helyett egy játszótársat kap.