2010. november 4. csütörtök

nov. 4
18:08
BÉT - Alulteljesítő volt ma a magyar piac (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 251,35 pontos, 1,09 százalékos emelkedéssel, 23.326,41 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 20,6 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
nov. 4
18:09
Csalódást keltett a magyar büdzsé Londonban (Privátbankár)
Visszavette a magyar szuverén devizaadósság súlyozására adott befektetői ajánlását a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport. Csalódtak a büdzsében
nov. 4
18:21
Arra érkezett haza az anya, hogy erőszakolják 2 éves kislányát (BorsOnline)
Egyedül hagyta 2 éves kislányát egy dél-afrikai nő, majd, amikor hazaért, azt látta, hogy egy ismeretlen, 14-15 esztendős fiú éppen erőszakolja gyermekét.
nov. 4
18:21
Milyen oltással védekezzünk a vírusok ellen? (Infostart)
Novembertől márciusig tart általában az influenzaszezon, amelynek tetőpontja az év végén, vagy a jövő év elején lehet. Arról, hogy milyen oltással védekezzünk a vírusok ellen, mennyibe kerül a vakcina és kinek javasolt a beadás, a következőkben olvashat.
nov. 4
18:21
Forbes: a kínai elnök a világ legnagyobb hatalmú vezetője (Infostart)
A Forbes magazin szerint Hu Csin-tao kínai elnök a világ legnagyobb hatalmú vezetője.
nov. 4
18:21
Volt katonai hangárt raboltak ki (HírTV)
Kirabolták egy volt katonai reptér hangárját a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kunmadarason. A kár mintegy egymillió forint.
nov. 4
18:24
Új kapitány a női vizilabdázóknál (Metropol)
Az eddigi utánpótlás-kapitányt, Merész Andrást bízta meg a női válogatott szakmai irányításával a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöksége, amely csütörtöki ülésén döntött az új szövetségi kapitány személyéről.
nov. 4
18:24
LMP-s alpolgármestert választottak Esztergomban (Metropol)
A fideszes többségű esztergomi képviselő-testület az LMP-s Batyikné Csőke Ágnest választotta alpolgármesterré csütörtöki ülésén; Tétényi Éva független polgármester másik jelöltje Stámusz Andrea, a Jobbik képviselője volt.
nov. 4
18:24
Egyelőre még nem kell csodát várni az egészségügyben, de... (hirado.hu)
Míg 2010 második fele a túlélés féléve volt, addig 2011 a fenntartható átrendeződés éve lesz
nov. 4
18:26
Nem kerülhető el a sztrájk a Rail Cargo Hungarianál (hirado.hu)
A Rail Cargo Austria Igazgatóságának elnöke a mai konzultáción újabb elbocsátások tényét erősítette meg
nov. 4
18:30
Gomezé a második német mesterhármas (Sport365)
A Bayern München sokáig mellőzött labdarúgója, Mario Gomez a második német, aki mesterhármasig jutott a Bajnokok Ligájában.
nov. 4
18:32
Merész András lett a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya (Sport365)
Az eddigi utánpótlás-kapitányt, Merész Andrást bízta meg a női válogatott szakmai irányításával MVLSZ elnöksége, amely csütörtöki ülésén döntött az új szövetségi kapitány személyéről.
nov. 4
18:34
Futball bundabotrány: Több magyarországi játékos is érintett (Sport365)
Több magyarországi labdarúgó is érintett lehet az európai futball bundabotrány kapcsán gyanúba keveredett négy NB I-es mérkőzés végeredményének befolyásolásában a bochumi ügyészség szerint.
nov. 4
18:36
A Stuttgart a 32-ért, az Odense a bennmaradásért játszik (Sport365)
Kétségkívül az életben maradásért küzd a H-csoport két otthon játszó csapata, a Getafe, és a dán, Odense BK.
nov. 4
18:39
Nyilvános az új felsőoktatási törvény vitaanyaga (Infostart)
Nyilvánosságra hozta csütörtökön az oktatási államtitkárság az új felsőoktatási törvény vitaanyagát; az 51 oldalas dokumentum szerint felülvizsgálandó a 2006-ban bevezetett többciklusú felsőoktatási rendszer, osztatlan képzésben valósulna a pedagógusképzés, és két emelt szintű vizsga lenne a felsőoktatásba való belépés feltétele.
nov. 4
18:39
Sztrájkra készül a Rail Cargo (HírTV)
Nem kerülhető el a sztrájk a Rail Cargo Hungáriánál, az osztrák tulajdonos képviselője nem vonta vissza a csoportos létszámleépítést.
nov. 4
18:39
Gyanúsítottként hallgatták ki Benedek Fülöpöt (Blikk)
nov. 4
18:39
Csalódott a JP Morgan a magyar kormány költségvetési tervében (ProfitLine)
Visszavette a magyar szuverén devizaadósság súlyozására adott befektetői ajánlását a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport, azzal az indokkal, hogy "csalódást keltőnek" tartja a magyar kormány által ismertetett költségvetési lépések "elegyét", és szerinte a tervek túl derűlátó növekedési előrejelzésre épülnek.
nov. 4
18:42
A szlovák parlament nem szavazta meg a bankadót (Metropol)
Nem kapott parlamenti támogatást csütörtökön a szlovák Irány-Szociáldemokrácia bankadó bevezetésére irányuló javaslata, amely az ellenzéki párt szerint a tervezett áfaemelést válthatta volna ki: a beterjesztést 76:68-as szavazataránnyal vetették el a képviselők.
nov. 4
18:42
Gyanúsítottként hallgatták ki az FVM volt államtitkárát (Metropol)
Gyanúsítottként hallgatta ki és őrizetbe vette Benedek Fülöpöt, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium egykori szakállamtitkárát jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség csütörtökön.
nov. 4
18:42
Már nem Obama a világ legnagyobb hatalmú vezetője (hirado.hu)
A kínai államfő taszította le a trónról az Egyesült Államok elnökét
nov. 4
18:42
Kétesélyes játszma - Visszafelé sülhet el a csodafegyver (Portfolio)
Visszafelé sülhet el a Fed által tegnap bejelentett, 600 milliárd dollár összértékű eszközvásárlási program - figyelmeztet a PIMCO vezetője, Mohamed El-Erian. A szakértő szerint az amerikai jegybank...
nov. 4
18:42
Őrizetbe vették a volt agrár szakállamtitkárt (ATV)
Benedek Fülöpöt hűtlen kezeléssel és magánokirat-hamisítással vádolják.
nov. 4
18:44
Bennfentes eladás a PannErgy-nél (Portfolio)
Tájékoztatási kötelezettségének eleget téve a PannErgy a saját nevében, valamint Töröcskei István, a PannErgy Igazgatótanácsának tagja megbízásából bejelenti, hogy Töröcskei István 37,000 darab...
nov. 4
18:44
Gázában csapott le az amerikai hadsereg (ATV)
Amerikai rakéta csapódott egy palesztin autójába Gáza városában.
nov. 4
18:46
Vízi szörny pofájából mentette ki a turista a búvárt (ATV)
Elyse Franckomot cápa támadta meg, miközben delfinekkel úszott.
nov. 4
18:51
Leiden mutáció - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Egy nem szült, fiatal nőnek Leiden heterozigóta státusz mellett, csak az óvszer és a spermicidiek maradtak fogamzásgátlási alternatívának?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
nov. 4
18:57
Tehetetlenül nézték ahogy kigyullad a repülő (BorsOnline)
Kényszerleszállást hajtott végre tegnap a Qantas légitársaság Londonból Sydneybe tartó óriásgépe. A világ legnagyobb utasszállítója alig néhány perccel a szingapúri felszállás után hajtóműhiba miatt fordult vissza és landolt a Changi légikikötőben.
nov. 4
18:57
Meghaladja a riasztási határértéket a porkoncentráció (HírTV)
A vörösiszap sújtotta térség porszennyezettsége minden mérési ponton meghaladja az egészségügyi határértéket, három helyen több mint kétszeres értéket regisztráltak a műszerek. Az ÁNTSZ arra figyelmeztet, hogy a betegek, a gyerekek és az idős emberek a lehető legkevesebbet tartózkodjanak a szabad levegőn.
nov. 4
19:00
Őrizetbe vették Benedek Fülöpöt (Metropol)
Gyanúsítottként hallgatta ki és őrizetbe vette Benedek Fülöpöt, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium egykori szakállamtitkárát jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség csütörtökön.
nov. 4
19:00
Kezükbe vették új lakásaik kulcsát a felsőzsolcaiak (hirado.hu)
Az állami kártalanításból és a biztosítók által fizetett összegből felépült ingatlanok négyzetméterként 130 ezer forintért készültek el
nov. 4
19:03
Valenciában bejelentik a 2011-es MotoGP mezőnyét (Sport365)
Eddig is tudható volt több pilóta jövő évi sorsa, azonban maradtak még kérdések, amelyekre vasárnap kaphatja meg a választ minden lelkes szurkoló.
nov. 4
19:05
A Zenit karnyújtásnyira a továbbjutástól (Sport365)
A Huszti Szabolcsot is foglalkoztató szentpéterváriak akár már ma este továbbjuthatnak az Európa-liga G-csoportjából, amennyiben nem szenvednek vereséget a Hajduk Split vendégeként.
nov. 4
19:12
Szlovák bankadó: NEM (ProfitLine)
Nem kapott parlamenti támogatást csütörtökön a szlovák Irány-Szociáldemokrácia (Smer) bankadó bevezetésére irányuló javaslata, amely az ellenzéki párt szerint a tervezett áfaemelést válthatta volna ki: a beterjesztést 76:68-as szavazataránnyal vetették el a képviselők.
nov. 4
19:14
6,5 millió német küszködik a törlesztőrészletekkel (ProfitLine)
Németországban egy év alatt 300 ezerrel nőtt az adósságtörlesztési nehézségekkel küszködők száma, megközelítette a felnőtt lakosság 10 százalékát.
nov. 4
19:15
Átment az egyik rajongó lábán az x-faktoros együttes kisbusza (BorsOnline)
A 15 éves Leah Robinsonon mély nyomot hagyott a brit X-Faktor együttese, a One Direction. Mondhatjuk, hogy szó szerint.
nov. 4
19:15
Őrizetbe vették Benedek Fülöpöt (Blikk)
Gyanúsítottként hallgatta ki és őrizetbe vette B. Fülöpöt, a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) egykori szakállamtitkárát jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt.
nov. 4
19:15
Összeesett és meghalt egy 24 éves férfi a Miskolci Egyetemen (Infostart)
Összeesett és meghalt egy 24 éves férfi csütörtök délután a Miskolci Egyetemen - erősítette meg a rendőrség.
nov. 4
19:15
Durva nemiszerv-vizsgálatra panaszkodik a légiforgalmi személyzet Ferihegyen (Infostart)
Ombudsmanhoz fordultak a Ferihegyi repülőtéren dolgozó pilóták és stewardessek, mert szerintük sérti emberi jogaikat egyes biztonsági őrök kulturálatlan, zaklató bánásmódja - írta az Index.hu. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának írt levélben "vérlázító" panaszok olvashatók. Az ombudsman megkezdte a vizsgálatot. A Budapest Airport szóvivője szerint a repülőtéren csupán az uniós…
nov. 4
19:15
A szlovák parlament nem szavazta meg a bankadót (Infostart)
Nem kapott parlamenti támogatást csütörtökön a szlovák Irány-Szociáldemokrácia (Smer) bankadó bevezetésére irányuló javaslata, amely az ellenzéki párt szerint a tervezett áfaemelést válthatta volna ki: a beterjesztést 76:68-as szavazataránnyal vetették el a képviselők.
nov. 4
19:15
PSV-Debrecen: Herczeg Bódinak szavazott bizalmat (HírTV)
Herczeg András kijelölte a Debrecen kezdőcsapatát a csütörtök esti PSV elleni labdarúgó Európa-liga-mérkőzésre.
nov. 4
19:18
130 év alatt megduplázódott a várható élettartam Németországban (hirado.hu)
A most születő lányoknak 82 és fél évet jósolnak a szakemberek, de a fiúk is csak öt évvel maradnak el ettől
nov. 4
19:18
Szunyogh: feudális rendszert betonoznak a felsőoktatásban + videó (ATV)
Az oktatáspolitikus alapos munkának tartja a törvénytervezetet, de nem változtat az alapproblémán.
nov. 4
19:20
Összeesett és meghalt egy 24 éves férfi a Miskolci Egyetemen (hirado.hu)
A mentősök több mint egy órán át próbálkoztak a férfi újraélesztésevel, sikertelenül
nov. 4
19:33
Halállal végződött a kerékpározás (HírTV)
Teljes útzár van Nyíregyházán a Simai úton, ahol egy teherautó halálra gázolt egy kerékpáros férfit. A helyszínelés és a baleset körülményeinek tisztázása idejére lezárják az utat - tudta meg a Független Hírügynökség a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes szóvivőjétől.
nov. 4
19:36
Magára hagyja a Fideszt a saját értelmisége? - Visszaüthet az agresszív stílus (Alternatív Energia)
Feltehetően nem okoznak törést a Fidesz népszerűségében az elmúlt napok tüntetései, de a későbbiekben komoly problémákat okozhat az agresszív politikai stílus - legalábbis ezt állítják a lapunk által megkérdezett elemzők. A legnagyobb gondot az jelentheti, ha a jobboldal véleményformálói kihátrálnak a kormány mögül.
nov. 4
19:36
Összeesett és meghalt egy férfi a Miskolci Egyetemen (Metropol)
Összeesett és meghalt egy 24 éves férfi csütörtök délután a Miskolci Egyetemen - erősítette meg a rendőrség.
nov. 4
19:36
Oroszlánok marcangoltak szét egy turistát a zuhany alatt (hirado.hu)
A különös haláleset egy szafariparkban történt, Zimbabwéban
nov. 4
19:36
Újra válság előtti szinteken a Dow (Portfolio)
A nyitást követően meredek emelkedésbe kezdtek az amerikai részvényindexek, mintegy megkésett válaszként az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed szerdán bejelentett újabb gazdaságélénkítő lépésére....
nov. 4
19:36
Bebe a koldusból lett új MU csillag? (Sport365)
Bebé, a Mancehester United és az U21-es portugál válogatott szélsője két gólt is szerzett. A bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is eredményes volt.

Keresés