2010. november 26. péntek

nov. 26
13:03
Telt házat vár a sportarénába holnapra az MSZP (Alternatív Energia)
Telt házra készül az MSZP szombatra a Papp László Sportarénába szervezett nagygyűlésre és demonstrációra - jelentette ki Szanyi Tibor az MSZP elnökségének tagja pénteken. Az eseményen egyetlen politikai beszéd hangzik majd el Mesterházy Attila pártelnöktől.
nov. 26
13:03
Kgfb-kampány: három milliárd forintot költenek reklámra a biztosítók (hirado.hu)
A netrisk.hu online alkusz számítása szerint eddig 1,2 millió autós váltott biztosítót
nov. 26
13:03
Negatív nyitás után gyengülés Nyugat-Európában (ProfitLine)
Gyengüléssel indult a kereskedés pénteken a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken, a vezető mutatók 1 százalék körüli mínusszal indítottak, majd délelőtt tovább gyengültek.
nov. 26
13:03
Leváltotta Matolcsy-t Orbán egy vegyesbizottság éléről (Portfolio)
Egy november 25-i dátumozású, a Magyar Közlönyben ma megjelent miniszterelnöki határozat szerint Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert felmentette a kormányfő a Magyar-Kínai Gazdasági Vegyes...
nov. 26
13:03
Zsidókról: alig fértek be az érdeklődők a bemutatóra + videó (ATV)
Konrád György naplóbejegyzésekből, meditációkból és esszékből írt könyvet.
nov. 26
13:03
Hol Volt, hol nem Volt - Hogyan teljesít a Chevrolet újdonsága a való világban? (Auto Pult)
A Chevrolet Volt a világ legszimpatikusabb plug-in hibridje. A General Motors munkatársai nem kiáltották ki az autót világmegváltónak, ellenben azt hangsúlyozták, hogy büszkeségük minden tekintetben teljes értékű jármű, s használata nem igényel semmilyen kompromisszumot a vásárlók részéről. Számítások szerint az átlagemberek napi 300 forint értékű hálózati áram felhasználásával képesek lesznek…
nov. 26
13:05
Nálatok laknak még állatok?! (hirado.hu)
Az MTV új sorozatának epizódjaiból különböző hazai élőhelyek, így a gyepek, az erdők, a vizes élőhelyek és a barlangok élővilágának kialakulását, sokszínűségét ismerhetik meg a nézők
nov. 26
13:05
A Kreditjog Corporation hétfőn lép a tőzsdére (ProfitLine)
A Kreditjog Corporation Nyrt. részvényeivel november 29-én, hétfőn lehet először kereskedni a Budapesti Értéktőzsdén; az idén ez az ötödik társaság, amely a tőzsdére lép.
nov. 26
13:06
Újabb leépítések a Vértesi Erőműnél (Privátbankár)
A Vértesi Erőmű 200 fős, csoportos létszám leépítési szándékot jelentett be a munkaügyi központnál - erősítette meg az MTI értesülését a társaság szóvivője pénteken. Mamusits Péter elmondta: a vég...
nov. 26
13:07
Fiatalkorúak raboltak ki egy mozgáskorlátozott férfit (hirado.hu)
A rendőrség elfogta a tetteseket, ellenük csoportos rablás miatt indult eljárás
nov. 26
13:07
A horvát GDP 0,2 százalékkal nőtt a III. negyedévben (ProfitLine)
A horvát bruttó hazai termék (GDP) 0,2 százalékkal nőtt az idén a harmadik negyedévben a tavalyi év azonos időszakához képest - közölte az ország statisztikai hivatala első becslésként pénteken.
nov. 26
13:09
Mátéfi: A keretet nem én raktam össze (Sport365)
A december 7-én kezdődő női kézilabda Európa-bajnokság főpróbája lesz a szombattól hétfőig tartó Telenor Kupa.
nov. 26
13:09
Új béka- és halfajt fedeztek fel Indonéziában (hirado.hu)
A vidék igen nehezen megközelíthető, viszont biológiai sokfélesége kivételesen gazdag
nov. 26
13:11
Csáky: a demokrácia nem csodaszer (hirado.hu)
Bár az emberek általában véve jobb körülmények között élnek a demokráciában, mint a korábbi autoriter rendszerben - mondta Csáky Pál szlovákiai politikus Budapesten
nov. 26
13:12
Ilyen lesz a ferihegyi szuperterminál! Képekkel! (Blikk)
30 ezer négyzetméter, brutális dízelgenerátor és hatalmas üvegfalak. Megkaptuk a legfrissebb látványterveket
nov. 26
13:12
Magyarországon is lesz közszolgálati egyetem (Infostart)
Az államigazgatási rendszer reformjáról és a járási rendszer kialakításáról, továbbá egy közszolgálati egyetemmel kapcsolatos tervekről beszélt a közigazgatási és igazságügyi miniszter a közigazgatás fejlesztésének irányai című előadásában a Corvinus Egyetemen.
nov. 26
13:12
Orbán: Szerbiának és Magyarországnak is sok erőfeszítést kell tennie, hogy versenyképes legyen (Infostart)
Komoly erőfeszítéseket kell tennie mind a szerb, mind a magyar kormánynak, hogy a két ország versenyképes legyen - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Belgrádban, miután tárgyalt Mirko Cvetkovic szerb kormányfővel.
nov. 26
13:12
Ilyen még nem volt (HírTV)
A 2010-es év lehet az eddig mért legmelegebb év a brit meteorológiai intézet szerint.
nov. 26
13:14
José Luis Rodríguez Zapatero nyilatkozata (HírTV)
A spanyol miniszterelnök, José Luis Rodríguez Zapatero kizárja, hogy segítséget kérnek az EU-tól: 'Teljesen kizárt', hogy az ország Írországhoz hasonlóan az euró-mentöernyö alá húzódik, mondta. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 26
13:16
Ellentétek a baloldal és az AB között: Gyurcsány szűkített volna a jogkörön (HírTV)
A rendszerváltás óta több esetben bontakozott már ki komoly politikai ellentét az aktuális baloldali kormányzat és az Alkotmánybíróság (AB) között. Bár a Bokros-csomag, a gyűlöletbeszéd vagy a közigazgatási hivatalok kapcsán volt is kísérlet a testület döntéseinek felülbírálására, azt végül a kétharmados parlamenti támogatottság hiánya rendre meggátolta – olvasható a Nézőpont Intézet elemzés...
nov. 26
13:21
Támogatják a Semmelweis Tervet az egészségügyi szakmai vezetők (Alternatív Energia)
Pozitívan értékelték az egészségügyi államtitkárság Semmelweis Tervét a szakmai szervezetek vezetői, miután egyeztettek annak részleteiről Szócska Miklós államtitkárral pénteken. Álláspontjuk szerint ésszerűsíteni kell az egészségügyi ellátó rendszert, ugyanakkor arra is felhívták a tárca figyelmét, hogy az emberi erőforrásban komoly gondok vannak.
nov. 26
13:21
Leváltotta Matolcsyt Orbán egy vegyesbizottság éléről (Portfolio)
Egy november 25-i dátumozású, a Magyar Közlönyben ma megjelent miniszterelnöki határozat szerint Matolcsy György nemzetgazdasági minisztert felmentette a kormányfő a Magyar-Kínai Gazdasági Vegyes...
nov. 26
13:21
Tízezreket vonzanak a magyar konferenciák (Pénzcentrum)
Továbbra is sikeres Magyarországon az úgynevezett hivatásturizmus, azaz a konferenciák, kiállítások, vásárok piaca. A Magyar Turizmus Zrt. friss felmérése szerint 2010 első kilenc hónapjában összesen 235 nemzetközi konferencia megrendezésére került sor Magyarországon, amelyeken több mint 60.000 fő vett részt. Országszerte összesen 1.032 napnyi nemzetközi konferencia zajlott, amelyek résztvevőinek…
nov. 26
13:21
Torinóban is bemutatkozik a Bibliothéque Pascal (Metropol)
A torinói filmfesztiválon az olasz közönségnek is bemutatkozik Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című filmje, Magyarország hivatalos nevezése a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára - tájékoztatta a Magyar Filmunió.
nov. 26
13:23
200 embert bocsát el a VÉRT (Portfolio)
A Vértesi Erőmű 200 fős, csoportos létszám leépítési szándékot jelentett be a munkaügyi központnál - erősítette meg az MTI értesülését a társaság szóvivője pénteken. Mamusits Péter elmondta: a...
nov. 26
13:24
Közszolgálati egyetemet hozna létre a kormány (Privátbankár)
Felkészült és ügyfélbarát munkatársakat akar a közigazgatásba a kormány, a megyei kormányhivatalokba is kellenek emberek - egy hónapja még a leépítésről szóltak a hírek
nov. 26
13:25
Kínai megállapodást írt alá az OTP (Portfolio)
Együttműködési megállapodást kötött az OTP Bank és a China Union Pay (CUP) pénteken, a szerződés értelmében az OTP lehetővé teszi a kínai kártyatársaság kártyájának elfogadását a bank ATM- és...
nov. 26
13:30
Bevállalta a golyót, hogy megmentse öccsét (BorsOnline)
Féltékenységből lövöldözött a gyerekek anyjának barátja.
nov. 26
13:30
Telefonkonferencia (HírTV)
Az EU-s államok pénzügyminiszterei vasárnap telefonkonferenciát rendeznek az Írországnak szánt segítséggel kapcsolatban. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
nov. 26
13:30
Hóágyúznak az eplényi sípályán (Metropol)
Beindították pénteken a hóágyúkat Eplényben, a bakonyi sípályánál, és tervek szerint vasárnap 10 órától megnyitják a tanpályát a kezdő, tanulni vágyó síelők előtt.
nov. 26
13:32
Visszatér a világklasszis kenus (HírTV)
Kozmann György visszatér. Az olimpiai bronzérmes kenus november elején kezdte el újra az edzéseket. Célja, hogy kiharcolja a részvételt a jövő évi szegedi világbajnokságra, majd a 2012-es londoni olimpiára.
nov. 26
13:34
EUR/CHF Havi minimum közelében (HírTV)
Az euróra nehezedö nyomás minden bizonnyal a frank javára válik. Mit sem számít, hogy a svájci KoF-indikátorok 2,16 pontról 2,12 pontra estek. Az EUR/CHF új havi minimumot érhet el. Még tartja magát az 1,3230-as érték, azonban csak pár pipre, és ha elesik a támogatás, 1,3120-ig eshet a jegyzés. Ha tartja magát az 1,3230-as szint, 1,3340-ig tarthat a technikai reakció. in-www.globalfx.hu / ks-…
nov. 26
13:36
Romániában az állam eladná részesedését a Romtelecomban (ProfitLine)
A román állam teljesen megválna részesedésétől a Romtelecom távközlési cégben, ezért azzal fordult a görög OTE távközlési vállalathoz, a Romtelecom többségi tulajdonosához, hogy tegyen vételi ajánlatot az év végéig - tartalmazza a román távközlési minisztérium pénteken ismertetett közleménye.
nov. 26
13:39
Formalint itattak a beteggel - Már a rendőrségen az ügy (Alternatív Energia)
Eljárást indított a rendőrség annak az asszonynak az ügyében, akivel tévedésből formalint itattak a soproni kórházban. A nyomozás foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt folyik, egyelőre ismeretlen tettes ellen - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Kocsis Tünde, a Győr-Moson Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
nov. 26
13:39
Orbán: Szerbiának és Magyarországnak is sok erőfeszítést kell tennie (hirado.hu)
A miniszterelnök Mirko Cvetkovic szerb kormányfővel tárgyalt Belgárdban
nov. 26
13:39
Trükkös megoldással akar életben maradni a sztárbefektető (Portfolio)
A válságban nagyot kaszáló Philip Falcone mostanában nincs jó formában, a fedezeti alapja két évvel ezelőtt a csúcsokon volt 26 milliárd dolláros kezelt vagyonnal, most viszont már annak csak a...
nov. 26
13:41
Moratórium verseny - A kormány csak felturbózza az adósságspirált? (Alternatív Energia)
Közel 10-30 százalékos megtakarítást érhet el az a panellakó, akinek a háza átesik a panelprogramon - állítja Beák András ingatlanszakértő. A hideg idővel ugyanis rengeteg embernek okoz gondot a távfűtés kifizetése, ami miatt viszont sokan hatalmas adósságot halmoznak fel. A Policy Agenda elemzése szerint a kormány által bevezetett moratórium csak tetézi a helyzetet.
nov. 26
13:41
A torinói filmfesztiválon is bemutatkozik a Bibliothéque Pascal (hirado.hu)
Hajdu Szabolcs filmje, Magyarország hivatalos nevezése a legjobb idegen nyelvű film Oscar-díjára
nov. 26
13:42
Szavazz a JOY két stylistja által tervezett PUMA cipőkre! (Joy)
Tegnap mutatták be a Puma Creative Factory keretein belül a celebek és segítőik által megtervezett cipőket, amik egy hétig lesznek láthatók az Ötkertben. Szavazni is lehet rájuk a Facebook Puma rajongói oldalán december 10-ig. Amelyikre a legtöbben szavaztak, a jövőben akár majd be is szerezheted magadnak!
nov. 26
13:42
Talma megülheti Zorro fekete lovát -Banderas nyilatkozott (Sport365)
A magyar motorversenyző jövőre a spanyol színész Moto2-es csapatában versenyez majd. Antonio Banderas most nyilatkozott új pilótájáról.
nov. 26
13:44
Emma Watson nem bánja, hogy levágatta hosszú haját (Joy)
Már több mint két hónapja, hogy Emma Watson előrukkolt rövid frizurjával, az újságírók azonban még most is erről faggatját. A Harry Potter filmek legújabb részének premierjén elárulta, egyáltalán nem bánta meg, hogy levágatta hosszú haját.
nov. 26
13:46
Ezek Nicole Scherzinger szépség tippjei (Joy)
Nicole Scherzinger lelkesen beszélt a Shape-nek a módszerekről, melyek segítségével karban tartja tökéletes testét.
nov. 26
13:48
3600 tonna háztartási hulladék bűzölög – bizarr fotó (BorsOnline)
3600 tonna háztartási hulladék bűzölög Nápoly utcáin. Az Európai Unió már egy vizsgálóbizottságot is küldött az olasz nagyvárosba, hogy kiderüljön, betartják-e az uniós hulladékgazdálkodási jogszabályokat.
nov. 26
13:48
Tengerparti buli októberben (Blikk)
Lehet egyszerű úti cél, ahol az ember jól érzi magát, vagy egy olyan hely, ahol ott van az egész történelem a zsidó, a keresztény és a muzulmán vallás gyökereivel. Hét nap Izraelben
nov. 26
13:48
Nem várat tovább magára az első hó (Infostart)
A késő esti órákban kezdődhet havazás az országban, szombat délelőttig a magasabban fekvő területeken akár öt-tíz centiméternyi hó is hullhat, később azonban olvadás kezdődik - tájékoztatta az InfoRádiót az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
nov. 26
13:48
EUR/JPY Lehetséges a havi mélypont tesztje (HírTV)
Az újabb EU-s hírekkel ismét dél felé vette az irányt az EUR/JPY. Miután szerdán 110,29-re esett a devizapár, technikai reakció volt megfigyelhetö. Már tegnap sejtettük, hogy nem lesz hosszú életü. Az euró reggel próbálta tartani magát, majd a negatív hírek hatására 111,84-röl 110,73-ig zuhant. Csak idö kérdése, mikor tesztelik a 110,30-as szintet. Fölérendelten a 108,00-as értéket is elérhetik.…
nov. 26
13:48
Londonban fogtak el egy magyar férfit (Metropol)
Nemzetközi együttműködés keretében Londonban elfogtak a rendőrök egy magyar férfit, akit Magyarországon gyilkossági kísérlet és fegyveres rablás gyanúja miatt köröztek.
nov. 26
13:48
A depresszió cukorbetegséget is okozhat (WebBeteg)
A legújabb kutatások szerint a depresszió nemcsak következménye, de egyik kiváltó oka is lehet a cukorbetegségnek.
nov. 26
13:50
Elkezdődhet a változás: az egészségügyi rendszer ésszerűsítéséről tárgyaltak (HírTV)
Jövőre megvalósulhat az egészségügyi ellátórendszer ésszerűsítése és a betegutak átszervezése a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a szakmai szervezetek közös terve alapján. A tárca egészségügyi szakállamtitkára erről egyeztetett a kórházvezetőkkel és a járóbeteg-ellátók szervezetével.
nov. 26
13:52
Zuhanás a BÉT-en (HírTV)
Erőteljesen esik a vezető részvények árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Zuhanórepülésben van a forint is.

Keresés