Vizsgálat indult egy hírportál információi alapján, miszerint az FKF olyan tanulmányokért fizetett, amelyeket más szakemberek évekkel korábbi előadásaiból "ollóztak össze"
Összességében hatmilliárd forinttal több jut majd a turizmus ágazatra 2011-ben, a marketing büdzsét másfél milliárddal lehet növelni - van, hova növekedni
A LIGA Szakszervezetek 1998 óta következetesen kiálltak az állami nyugdíjrendszerbe történő önkéntes visszalépés mellett - Matolcsy javaslatát azonban nem tudják elfogadni
A kormány által szerdán határozatba foglalt új nyugdíjszabályokat pénteken két törvényjavaslatban terjeszti a kabinet a parlament elé, így a magán-nyugdíjpénztári tagoknak 45 napjuk marad arra, hogy válasszanak a magán- illetve az állami rendszer között - mondta Selmeczi Gabriella. A miniszterelnök nyugdíjvédelmi megbízottja közölte: szolidaritás alapú lesz a nyugdíjrendszer - ezt a célt…
A módosított különadó törvény már megkülönbözteti az állami vezetőket az egyéb beosztottaktól. Állami (önkormányzati) vezetőkre megmaradt a 2 milliós korlát, de a beosztott közalkalmazottakra 3,5 milliós korlát vonatkozik. Kikerült a törvény szövegéből a 60 napra számított összeget meghaladó rész. Így egyrészt egyszerűbb lett a számítás, másrészt most már valóban 2 millió illetve 3,5 millió…
A további jegybanki likviditásinjekcióba vetett befektetői bizalom jelentős tőkepiaci emelkedéssel párosult az elmúlt hónapokban. A többnyire amerikai dollárból finanszírozott pozíciók elsődlegesen a kockázatos, azaz minél magasabb elvárt hozammal rendelkező befektetéseket keresik, így a feltörekvő piaci devizák, részvények, magas hozamú vállalati kötvények és a nyersanyagpiacok a legvonzóbb…
Jelentős, mintegy 10 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak 2011-ben a Syngenta - a világ egyik legjelentősebb agrárvállalatának - magyarországi érdekeltségei - közölte Beretzky Marcell, a Syngenta Növényvédelmi Kft. kommunikációs vezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
Csányi Sándor a Magyar Labdarúgás Napja alkalmából rendezett futballhuliganizmus elleni tanácskozáson elmondta, hogy a futballhuligánok uralmának véget fognak vetni.
A Magyar Jégkorong Szövetség nem járult hozzá, hogy az FTC-Orangeways betegségekre és sérülésekre hivatkozva elhalassza a pénteki bukaresti, és a vasárnapi brassói MOL Liga-mérkőzését.
A lepra elleni küzdelemben is alapvető a korai felismerés. A mielőbb induló kezelés sikere, hatékonysága, maga a gyógyulás pedig egy gyógyszer-kombináció alkalmazásától várható, ismerték fel már két évtizede a szakértők, és jelentették be a WHO 1981-es közgyűlésén. Ennek megfelelően, 1982 óta, a terápia az igen költséges - mert akár 2-10 éven át is alkalmazandó -, antibiotikum-kombinációval…
Jelentősebb eladói nyomás alá került a magyar piac, a BUX mostanra már 2,2%-os esést szenvedett el. Legjobban a MOL papírjai zuhannak, eddig több mint 4%-ot estek, de az OTP papírjai is rosszul...
A szocialisták elnökségi tagja szerint a kormány a fékek és ellensúlyok kiiktatására törekszik, a nyugdíjpénztári döntésekkel pedig a huszonéveseket teszi tönkre.
A szocialista Harangozó Tamás tavalyi Fidesz-javaslatainak ismételt benyújtása Horváth szerint pusztán politikai propaganda, és nem szolgálja Szekszárd érdekeit
Hiller István ellenzéki politikus szerint a 2011-es büdzsé jelenlegi formája 2 milliárd forintért sodorja veszélybe a 2003-ban hozott filmtörvény adókedvezményét, amely hazánkba csábítaná a befektetőket
Egy tonhalhalász talált rá arra a három kamaszra, akik ötven napja Tokelau szigetéről indultak el, majd elkallódtak a Csendes-óceánon – számolt be a Radio New Zealand.
Meg kell szüntetni a párhuzamosságokat a közszolgálati média tartalom-előállításában a médiatörvény-javaslat egyik fideszes előterjesztője szerint. Az új médiatörvény szigorú tartalom-szabályozást, határozott piac-szabályozást, a közszolgálatiságban racionalizálást és hatékony működést, hatósági kérdésekben pedig átláthatóságot biztosít - mondta az InfoRádiónak adott interjújában Rogán Antal.
A német kancellár, Angela Merkel (CDU) szkeptikus az EU és Oroszország közti szabadkereskedelmi övezetet illetöen. 'Természetesen támogatjuk az EU és Oroszország közti szabadkereskedelmi övezet ötletét, azonban Oroszország legutóbbi lépései nem éppen ebbe az irányba mutatnak'. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Várhatóan két hét múlva zárulhat le a soproni Erzsébet Oktató Kórházban az a vizsgálat, amely azt hivatott tisztázni, miként adhattak műtét előtt béltisztító folyadék helyett formalint az egyik betegnek.
A dél-koreai Samsung Electronics (Samsung) ezer új munkahelyet hoz létre szlovákiai üzemeiben. A Samsung állami támogatás nélkül hajtja végre a fejlesztést - mondta csütörtökön Jae Hyung Lee, a Samsu...
Újabb német óriáscég hozza előre a fizetésemelést és jutalmazza meg a dolgozókat; csütörtökön a Porsche jelentette be, hogy a tervezettnél két hónappal hamarabb emelik a béreket, és sajtójelentések szerint extra jutalmat is osztanak a cégnél.
Az OECD rontott Szlovákia jövő évi GDP-növekedésével kapcsolatos várakozásán, de javított az idei évre vonatkozó előrejelzésén; a szervezet úgy vélte, hogy a gazdaságnövekedés csak mérsékelten teremt új állásokat.
Vizsgálatok indultak a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt.-nél több, a cégnek készített tanulmány miatt; a vizsgálat az elmúlt négy évben szakértőkkel kötött szerződésekre terjed ki.
Légi úton érkezett hazánkba szerda este a fővárosi állatkert legújabb orrszarvúja. A Zafriel névre hallgató hímet Izraelből, egy teherszállító óriásgéppel hozták Budapestre.
Megközelíti a 30 milliárd forintot a lakosságot ellátó egyetemes gázszolgáltatók kintlévősége, és a fűtési idény elején már több mint 50 ezer nem fizető fogyasztót kapcsoltak ki a szolgáltatásból - mondta el Szilágyi Zsombor, az Emfesz igazgatója a II. Energy Summit Hungary 2010 konferencián.
Az FKF Zrt. vezérigazgatója azonnali hatállyal elrendelte a Társaság kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiájának és az annak alapján elvégzett tevékenységek teljes körű felülvizsgálatát, egészen 2006 júniusáig visszamenőleg – tájékoztatott a BVK Budapesti Városüzemeltetési Központ, reagálva az Index csütörtökön megjelent cikkére, amelyben azt írják, hogy újabb kamutanulmányra derült fén...
Konferenciával ünnepelte a Tempus Közalapítvány az Európai Bizottság 15 éves Leonardo da Vinci szakképzési programját, mely számos magyar szakképzési szereplő számára is lehetővé tette az európai tapasztalatcserét, gyakorlatokat, tanulmányutakat, különböző innovatív gyakorlatok meghonosítását.
A Stabilitás Pénztárszövetség petícióval fordul az Európai Parlamenthez, és kéri, hogy 3 millió magyar pénztártag alkotmányos jogainak megsértése miatt jelöljenek ki uniós ombudsmant a magyar kormány nyugdíjintézkedéseinek kivizsgálására - közölte a pénztárszövetség csütörtökön az MTI-vel.
A nemzetközi futball bundabotrány tárgyalásán csütörtökön elhangzott az első beismerő vallomás: a 35 éves Nürettin G. elismerte, hogy a német másodosztályú VfL Osnabrück több játékosát is megvesztegette.
Vesztegetésen ért tetten két, az Országos Rehabilitációs Szakértői Intézet egri irodájában dolgozó orvosszakértőt a rendőrség - jelentette be a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályának megbízott vezetője csütörtökön Egerben.
Jelentősebb eladói nyomás alá került a magyar piac, a BUX mostanra már 3%-os esést szenvedett el. Legjobban a MOL papírjai zuhannak, eddig több mint 4%-ot estek, de az OTP papírjai is rosszul...
A Die Hard kvadrológia főszereplője, Bruce Willis lett a harminc legnagyobb orosz pénzintézet között számon tartott Trust Bank reklámarca. A bank szerint Willis karaktere kitűnően tükrözi a Trust értékeit, a bizalmat és a minőséget....
Új könyvvel jelentkezett Konrád György; a Zsidóságról című kötetet az Európa Könyvkiadó gondozza. Az író az MTI-nek felidézte, hogy 1997-ben Láthatatlan hang címmel már közreadta zsidó tárgyú elmélkedéseit.
Mind az idén, mind a jövő év decemberi éves inflációra, illetve az éves átlagos GDP-növekedésre vonatkozó elemzői konszenzus kissé (tovább) emelkedett a Reuters által végzett és ma közzétett...