Röntgensugarak vagy periszkóp nélkül is készíthetnénk képeket olyan tárgyakról, amelyek nem tartózkodnak a közvetlen látóterünkben - állítják amerikai kutatók.
Amerikai kutatók felfedezték, hogy az alvás közben világító tompa fény változásokat idéz elő az agyban - legalábbis hörcsögök esetében. Az állatokon depressziós tünetek jelentkeztek.
Shodeinde Dorka azonnal igent mondott Király L. Norbinak, aki tőle kérte fel édesanyját egy forró táncra. Az énekesnő és mamája, Ági sem sejtette még ekkor, hogy mindkettejüknek ez lesz az utolsó alakítása az X-Faktorban.
Budapest — Mindennapossá válhatnak az olyan tűzesetek a BKV járművein, amilyen a hét végén pusztított a Szentendrei HÉV egyik járművében – értesült a Blikk.
Újraindul a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöki székéért a párt decemberi tisztújító választmányi ülésén Semjén Zsolt jelenlegi pártelnök. A kongresszusra meghívták Orbán Viktor miniszterelnököt is.
A mentőalakulatok arra készülnek, hogy egy speciális robotot eresztenek le abba az új-zélandi bányába, amelynek mélyén 29 bányász rekedt pénteken nagy erejű metánrobbanás következtében - közölte Gary Knowles, a rendőrség vezetője.
Lapunk információi szerint nem a mostani volt az első eset, hogy Damu Roland bántotta a menyasszonyát, aki azonban mindig mindent megbocsátott szerelmének.
Szócska Miklós szerint jelenleg senki sem érdekelt a beteg gyors, hatékony ellátásában. Korszerűsítik a kalasnyikovokat. Béresítik a cégek a cafeteriát. Tizennégymilliárdért árulják a Fradit - témák, címek, a reggeli sajtóból.
Önálló nemzeti standon lehetett találkozni az idén a Bécsi Könyvvásáron (BuchWien) az új kortárs magyar irodalmi művekkel. A pécsi Európa Kulturális Fővárosa sorozat alkalmából több pécsi tematikájú könyvet is bemutattak német nyelven, a harmadik alkalommal, nemzetközi kínálattal jelentkező osztrák könyves mustrán, a bécsi Collegium Hungaricumban és belvárosi bécsi kávézókban.
Egy, a Magyar Rezidensszövetség által kidogozott javaslat szerint a kezdő orvosi bér a jelenlegi kétszeresét, nettó 200 ezer forintot kaphatna az az orvos, aki vállalja, hogy nem fogad el hálapénzt
Az elmúlt húsz évben nem találkoztunk a cenzúra, vagy öncenzúra ilyen nyilvánvaló és brutális megjelenésével, mint ami a múlt héten, a Művészetek Palotájában tervezett Závada Pál bemutató, a Magyar ünnep kapcsán történt. Bár a darab a Nemzeti Színházban végül közönség elé került, mégis világos, hogy több történt, mint egyszerű helyszíncsere.
Írország nemzetközi pénzügyi segítséget kért, és az EU jóváhagyta a kérést - jelentette be vasárnap este hivatalosan Brian Cowen ír miniszterelnök. A The Sunday Times 120 milliárd eurós csomagról tud, az írek és az Unió cáfolják, hogy a mentőöv 100 milliárd euró fölött lenne. Az amerikaiak is örülnek a segélynek
Szende kislányból, vagány díva lett, igazi szexbomba és édesanya. Kora egyik legtehetségesebb énekesnőjének tartják, ám magánélete mindig is viharos volt. Sorozatunk első részében tragikus gyerekkoráról olvashatnak.
Weinek Leonárd, Zugló volt SZDSZ-es polgármestere is gyanúsított lehet abban a büntetőeljárásban, amelyben egykori erzsébetvárosi MSZP-s kollégáját, az ingatlanpanama-ügyben vádlott Hunvald Györgyöt meggyanúsították. A kerületeknek tízmilliós károkat okozó képviselői tanácsadói szerződések miatt indított nyomozást az ügyészség azért különítette el, mert annak nemcsak VII. kerületi érintettjei…
Önmagát hibáztatja L. Csaba, annak a Fordnak a vezetője, amelyben csütörtökön hajnalban hárman haltak meg a Lágymányosi hídon. De az áldozatok városa, Jászberény sem tér magához a döbbenetből.
Több mint 50 százalékkal, az előző év első kilenc hónapjához képet 54,3 százalékkal 13,77 milliárd forintra nőtt az Émász konszolidált adózás előtti nyeresége 2010 első három negyedévében, miközben az árbevétele 2,6 százalékkal 72,51 milliárd forintra csökkent.
Hétfőn hirdet ítéletet a Pest Megyei Bíróság a kiskunlacházi gyilkosság ügyében. Az ügyészség aljas indokból elkövetett emberöléssel, erőszakos nemi közösüléssel és kifosztással vádol egy 26 éves férfit, akit tavaly nyáron fogtak el. Ha hétfőn határozatot hoz a bíróság, az napra pontosan két évvel követi a bűncselekményt.
Hamarosan gyanúsítottként hallgathatják ki Weinek Leonárdot - értesült a Magyar Nemzet. Zugló volt SZDSZ-es polgármestere két erzsébetvárosi politikust is tanácsadóként foglalkoztatott: Gál György volt frakcióvezetőn, a bűnszervezetben elkövetett bűncselekmények miatt már vádlott párttársán túl egy MSZP-s politikussal, Ripp Ágnessel is szerződött.
Megállapodtak az Európai Unió tagországainak pénzügyminiszterei vasárnap este abban, hogy Írország támogatást kap az euróövezeti pénzügyi mentőmechanizmus révén.
A jövő évi egyenlegcél nagy biztonsággal elérhető, ám a következő években - tartós intézkedések hiányában - ismét 3 százalék fölé kúszik az államháztartás deficitje - vélekedett a Világgazdaságnak adott interjújában Kopits György, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke.
Az amerikai motoros szerint új csapattársa teljesítményét nem lehet megítélni a valenciai tesztek alapján, és szerinte természetes, hogy gyengén kezdett a „Doktor”.
Egy szlovák cég szerezte meg a Draskovics-féle, a "mindenkori" költségvetést tartalmazó vizibivalybőr táskát, melyet egy újabb árverésen kívánnak értékesíteni - írja a Napi Gazdaság
A Donald Tusk kormányfő vezette jobbközép liberális pártra, a Polgári Platformra a választók 33,8 százaléka adta a voksát lengyelországi helyhatósági választások első fordulójában az exit pollok szerint
Izgalmas mérkőzésen győzte le a New England Patriots az Indianapolis Colts csapatát az amerikaifutball-bajnokság tizenegyedik játékhetén. Újra nyert a Dallas, parádéztak az irányítók.
A botrány kirobbanása óta először lépett közösen színpadra Gregor Bernadett és Magyar Attila a Budaörsi Játékszín Mágnás Miska operettjében. A házasságban élő kétgyermekes színésznő és a szintén nős, nyuszómuszós reklám arca néhány hete ebben a darabban habarodtak egymásba.
Az év egyik meglepetése Steven Stamkos a Tampa Bay Lightning támadója, aki 20 évesen csapata meghatározó játékosa lett az idei évben. A csapat azonnal új szerződést szeretne kötni a csodagyerekkel.
Dubai — Tom Cruise-nak (48) úgy látszik, tényleg nincs lehetetlen küldetés, a világ legmagasabb felhőkarcolójának, a Burj Khalifának a tetején kaszkadőr nélkül dolgozott a Mission Impossible IV. forgatásán.
Bízom benne, hogy közeledünk a konszolidáció felé, mert a nagypolitikában nem lehet évekig, évtizedekig a hidegháborút idéző, polgárháborús hangulatban létezni – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Botka László, Szeged MSZP-s polgármestere, aki beszélt azokról a kormányzati intézkedésekről is, amelyekkel egyet tud érteni.
Valószínűleg elfogadja a klub által kínált új szerződést a Denver Nuggets sztárja Carmelo Anthony, miután felesége kezébe vette az irányítást és kijelentette, hogy ő maradni akar Denverben.
Mégis korszerű eszközökkel szerelhetik fel a Magyar Honvédség Kalasnyikov gépkarabélyait, a NATO beszerzési szervezete ugyanis márciusban szerződést kötött a fegyverek átalakításáról. Az elkövetkező két évben mintegy 1500 kézifegyvert kívánnak ellátni különböző szükséges kiegészítőkkel, például nappali és éjszakai irányzékokkal és lézeres célmegjelölőkkel.
Vegyesen értékelték a szeptemberi béradatokat az MTI által megkérdezett elemzők pénteken, míg egyesek szerint az adatok nem feltétlenül kedveznek az inflációnak, addig mások szerint nem mutat béroldali inflációt a pénteken közzétett jelentés.
A jövő évi büdzsét megalapozó törvények általános vitája indul az Országgyűlésben, több mint négyórás időkeretben. A tervezett napirend szerint ma lesz a jogalkotásról, a jogszabályok előkészítésében való társadalmi részvételről szóló, valamint a migrációs törvényjavaslatok záróvitája, majd zárószavazása.
Ahogy eddig, most is számtalan egyszeri tétel bonyolítja az econet.hu pénteken közzétett harmadik negyedéves gyorsjelentésének megítélését. A bevételek jelentős növekedést mutatnak a bázishoz képest,...
Vágó István nem hallgat tovább. Az ország egyik legismertebb, leghitelesebb, legrutinosabb televíziósa kollégájának, Bárdos Andrásnak beszélt mindenről, amiről eddig csak a legszűkebb környezete tudott. Televízió, közélet, hit, barátságok, árulások, botrányok, sikerek és bukások kendőzetlenül. Egy értelmiségi kalandjai a szocialista és a kapitalista show-businessben – erről szól a „Kinyitom a…
Minimális az érdeklődés a tb rendszerbe való visszalépés iránt, egyelőre jellemzőbb - bár rohamról itt sem lehet beszélni -, hogy többen kivették az önkéntes nyugdíjpénztári befektetéseiket, mondván, ...
Mind a 29 bányászt élve kimentették hétfőre abból a bányából a délnyugat-kínai Szecsuan tartományban, aki az előző nap vízbetörés miatt lent rekedt - jelentette az állami televízió.