Az állami tulajdonú China Telecom április 8-án "eltérítette" a világháló forgalmának jelentős részét, és azt teljesen indokolatlanul kínai szervereken áramoltatta át - állítja a The Wall Street Journal.
Magyarország mindig rosszul járt az uniós agrárpolitika eddigi változtatásaival - mondta Glattfelder Béla az InfoRádió Aréna című műsorában. A Fidesz európai parlamenti képviselője ezért pesszimista a magyar elnökség által az ágazatban elérhető eredmények tekintetében. A politikus hangsúlyozta: növelni kellene az ágazat kiszámíthatóságát.
Korrekciókra van szükség a katasztrófavédelmi szabályozásban, ezért a kormány elrendelte a nemrég elkészült katasztrófavédelmi koncepció megvitatását az érkeletekkel, kiemelt figyelmet fordítva a lakosság véleményére. A katasztrófavédelmi koncepciót a Belügyminisztérium és a katasztrófavédelem közösen készítette.
BUDAPEST — Vasárnap este újra a Heti hetesben poénkodik Bajor Imre (53), aki több mint egy hónapos kényszerpihenője után tért idegösszeroppanása és alkoholproblémái miatt egy időre pihennie kellett.
A NATO-csúcsértekezleten Lisszabonban tartózkodó Barack Obama amerikai elnök elbüszkélkedett azzal, hogy kutyájának portugál gyökerei vannak, és hogy ez a körülmény különös érdeklődést ébresztett családja tagjaiban Portugália iránt.
Egy ember meghalt, négyen megsérültek pénteken kora este az 55-ös főúton Baja és Pörböly között, amikor frontálisan ütközött két személyautó, majd az utóbbi jármű egy fának csapódott - közölte Magony Andrea, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője
Fáklyás demonstrációt tartott Budapesten, pénteken este a Fehér Kéményseprők Országos Társadalmi Szervezetek Szövetsége a bankhitelek károsultjaiért és a kilakoltatások leállításáért. A moratórium lejártával szerintük ugyanis tovább fognak folytatódni a kilakoltatások és a bankok továbbra is rossz gyakorlatot folytatnak a kamatok és hitelek kapcsán.
A pénzügyi válság kirobbanása előtt a bankszektorral kapcsolatban meglehetősen pesszimista jóslatokat megfogalmazó, és azóta ebből hírnévre és sikerre szert tevő Meredith Whitney ezúttal egy...
Közlekedési táblákat cseréltek ki a csütörtök hajnali, három halálos áldozatot követelő balesetet követően, délután a Lágymányosi híd felhajtójánál - adta hírül a pénteki RTL Híradó. A forgalmi táblák kihelyezését a Nemzeti Közlekedési Hatóság ellenőrzi, de hogy milyen táblákat, és miért cseréltek a tragédia helyszínének közelében, arra nem válaszolt a szervezet az RTL Híradónak.
Hazai környezetben négyjátszmás mérkőzésen vereséget szenvedett szlovén ellenfelétől a Kaposvár a férfi röplabdázók Közép-európai Ligájának pénteki játéknapján.
Piacbefolyásoló makroadat hiányában a nap eleji visszaesést zárásra ledolgozták az amerikai részvényindexek és tegnapi zárószintjük felett állapodtak meg. Nem érkezett piacbefolyásoló erővel bíró...
Az econet.hu Média és -vagyonkezelő Nyrt. első háromnegyedéves adózás utáni vesztesége 607,2 millió forint volt, szemben a tavaly azonos időszaki 384,7 millió forintos mínusszal - tette közzé a cég pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Spanyolország és Belgium is egyetért a 2011-es magyar-EU-elnökség céljaival - jelentette be Kövér László, miután az Országházban tanácskozott a két ország házelnökeivel.
Az OTP Bank Nyrt. 100 százalékos tulajdonában lévő Merkantil Bank Zrt. éléről közös megegyezéssel távozik Galambos Tibor elnök-vezérigazgató, a bank vezetését november 19-től kezdődően megbízott vezérigazgatóként Szaniszló Norbert látja el - közölte az OTP Bank pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Autóbalesetet szenvedett a Kecskemét férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője, Avar György és felesége pénteken kora este a 47-es főúton, Székkutas és Orosháza között.
A Linamar Hungary Nyrt. adózott nyeresége 2010 harmadik negyedévében 215 millió forint volt, szemben az egy évvel korábbi 372 millióval, az első kilenchavi nyereség pedig a tavalyi bázisidőszakhoz képest 28,6 százalékkal csökkent, 611 millió forint volt - közölte a társaság pénteken a tőzsdei gyorsjelentésében.
A Monicomp Liga 15. fordulójának pénteki második mérkőzésén az edzőváltáson áteső Budapest Honvéd a Siófok gárdáját fogadta. A vendégek Délczeg 40. percben szerzett góljával nyertek 1-0-ra.
Vegyesen zártak a nyugat-európai értéktőzsdék pénteken a nagy keddi zuhanást követő két napos erősödés után. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,06 százalékos napi csökkenéssel 1.101,50 ponton zárt. Az index a héten összesen 1,1 százalékkal esett, az előző heti 1,3 százalékos csökkenés után.
A máj a szervezet nagyon fontos szerve, melynek központi szerepe van az anyagcserében és a méregtelenítésben is, valamint az emésztés egyik szinte nélkülözhetetlen nedvét, az epét választja ki.
Kismértékben erősödött a forint péntek estére, a svájci frank több mint 1 forinttal olcsóbb a reggelinél, és csökkent az euró, a dollár és a japán jen árfolyama is.
Világszerte több mint tíz millióan töltötték le okostelefonjukra az oklahomai LifeChurch.tv ingyenes bibliaalkalmazását - közölte pénteken a CNN weboldala.
Az afganisztáni kivonulásról tárgyalnak a NATO vezetői a lisszaboni csúcsértekezleten. A tervek szerint 2014-re átadnák az ország ellenőrzését az afgán biztonsági erőknek. A megbeszélésen részt vesz az amerikai és az orosz elnök is: ők az Európába tervezett rakétapajzsról egyeztetnek majd. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök képviseli a két napos csúcstalálkozón.
Az észak-atlanti szövetség vezetői elfogadták azt a stratégiai koncepciót, amelyhez a következő tíz évben igazodik a szervezet tevékenysége - jelentette be péntek este Lisszabonban Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár
Az izlandi igazságügyi miniszter bírálta az Európai Uniót, mert a csatlakozási tárgyalásokon jogi változtatásokat követel, holott előfordulhat, hogy országa népszavazáson utasítja el az uniós tagságot
Elfogadták a Székely Nemzeti Tanács határozatait az Országgyűlésben tartott tanácskozáson. Ötszáz új körzeti megbízotti posztot létesítene a rendőrség.
Aláírta a köztársasági elnök a 98 százalékos különadóval összefüggő törvényeket: az alkotmány és az Alkotmánybíróságról szóló törvény, valamint az egyes gazdasági és pénzügyi tárgyú törvények módosítását. A jogszabályok a Magyar Közlöny pénteki számában jelentek meg.
Kövér László házelnök a székely nemzeti tanács ülésén azt mondta, a székelységet megillető, egyenlő méltósággal élhető élet kerete a kulturális és területi önrendelkezést is magába foglaló autonómia.
Maratoni, akár decemberig tartó egyeztetés után állhat össze az írországi válság enyhítését szolgáló hitelcsomag, amely több tízmilliárd euró nagyságú lehet
Orbán Viktor a NATO-csúcs első munkaértekezlete után kétoldalú megbeszélést folytatott José Socrates portugál miniszterelnökkel, akivel áttekintették az EU előtt álló, kihívásokkal teli időszakot.
Lezuhant és kigyulladt egy szervátültetésre váró páciensnek májat szállító kisrepülőgép Birmingham repterén pénteken: a balesetben ketten megsérültek, a szerv sértetlen maradt - közölte a birminghami rendőrség.
Fernando Botero kolumbiai festő matador családot ábrázoló képe, valamint a chilei Roberto Matta festményei iránti érdeklődés uralta a Christie's latin-amerikai művészek alkotásaiból rendezett árverését New Yorkban.
Összesen 17 embert fogtak el a rendőrök a hét közepén, Budapesten megtartott idegenrendészeti akcióban. Főleg jogellenesen Magyarországon tartózkodó külföldieket kerestek - és találtak is meg. Az ellenőrzött lakásokban többeket ágyneműtartóban, a hűtő vagy éppen a függöny mögé rejtőzve találtak meg a rendőrök.
A jégfelújító meghibásodása miatt két harmad, negyven percnyi játék után véget ért a Dunaújváros-Újpest mérkőzés a hazai együttes 9-1-es vezetésénél a MOL Liga pénteki játéknapján.
"Öt év szedés, majd két hónap szünet után újrakezdtem a fogamzásgátló használatát. Ekkor a libidóm teljesen lecsökkent. A tejsav szintem sem a megfelelő, valamint nem nedvesedek be rendesen. Ezeket a tüneteket okozhatja a tabletta? Milyen fogamzásgátlást ajánl, ha pár éven belül gyereket szeretnék?"
A Sapa Fehérvár a Vienna Capitals együttesét fogadta az osztrák hokiliga mai játéknapján. A rendes játékidő 5-5-s döntetlent hozott, következhetett a hosszabbítás, amit a vendégek nyertek.
Az új Pirelli gumik mellett csökken a csapatok létszáma, visszatér a KERS, tilos lesz az F-csatorna és a dupla diffúzor használata és újra bevezetik a 107%-os rendszert. Íme a jövő szezon szabályváltozásai.