2010. november 19. péntek

nov. 19
14:01
A magyar elnökség prioritásairól tárgyalt az EP bizottság (ProfitLine)
A magyar soros elnökség prioritásairól tárgyalt Budapesten az Európai Parlament (EP) foglalkoztatási és szociális ügyi bizottsága, a megbeszéléseken szó esett például a válságból való kilábaláshoz szükséges reformokról, adózásról, nyugdíjrendszerről - mondta Pervenche Berés, a delegáció vezetője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
nov. 19
14:01
A Veszprém, a Kaposvölgye és a Honvéd II is meglepetésre készül (Sport365)
Két mérkőzés kivételével az esélytelenebb gárda igyekszik borítani a papírformát az NB II Nyugati csoportjában, a tizenötödik forduló szombati játéknapján.
nov. 19
14:03
Vettel tarolt a Pirelli gumiteszt első napján (Sport365)
A Forma-1-es csapatok pénteken és szombaton tesztelik a 2011-es Pirelli abroncsokat Abu-Dzabiban. A friss világbajnok Vettel továbbra is csúcsformában, de Massa is jól ment.
nov. 19
14:05
Dopping az Ázsiai Játékokon, cselgáncsozó a bűnös (Sport365)
A cselgáncsozók 81 kg-os kategóriájának ezüstérmese, az üzbég Sokir Muminov az első sportoló, akit doppingvétségen értek az egy hete kezdődött kantoni Ázsiai Játékokon.
nov. 19
14:06
"Minden korábbinál súlyosabb a terrorveszély!" (Infostart)
Németországban minden korábbinál súlyosabb a terrorveszély - nyilatkozta a német szövetségi rendőrség főnöke, egyszersmind nyugalomra intve az ország lakosait.
nov. 19
14:06
Sarkozy támogatja a magyar uniós elnökséget (Metropol)
A francia elnök világossá tette, hogy támogatja a 2011 első felében esedékes magyar uniós elnökséget - mondta pénteken Orbán Viktor Párizsban Nicolas Sarkozyvel folytatott megbeszélését követően.
nov. 19
14:06
Képregény félmillió dollárért (Metropol)
Közel félmillió dollárért (98 millió forintért) kelt el egy dallasi árverésen egy 1939-ben kiadott Batman képregény.
nov. 19
14:06
NZD/USD Középtávon pozitív kilátások (HírTV)
Az NZD/USD eddig keskeny sávban mozgott. A kínai hírekre is alig reagált a devizapár. A kiwi csak átmenetileg gyengült, és összességében tartotta tegnapi szintjét. Az éjjel közzétettek fogyasztói szokásokkal kapcsolatos adatokat, amelyek arra utaltak, hogy az új-zélandiak egyre inkább hitelkártyájukat használják. A hitelkártyák forgalma 0,6%-kal emelkedett a legutóbbi +0,9% után. Az RBNZ-tag,…
nov. 19
14:08
Oszama bin Ladennel kell tárgyalniuk a franciák életéért cserébe (HírTV)
Az al-Kaida a francia katonák kivonását követeli Afganisztánból a Nigerben szeptemberben elrabolt öt francia állampolgár elengedéséért cserébe.
nov. 19
14:09
Egymilliót adtak Draskovics táskájáért (Privátbankár)
A meghirdetett ár tízszereséért kelt el a Nemzetgazdasági Minisztérium által október 28-án licitálásra bocsátott költségvetési vízibivalybőr táska. Az Afrika Holding Zrt. 1.004.000 forintot ajánlott f...
nov. 19
14:09
Az egykulcsos adó kevés a foglalkoztatás bővítéséhez (HR Portál)
A kormány többek között a foglalkoztatás bővülését várja a 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésétől. A Világgazdaság által megkérdezett szakértők közül azonban többen úgy vélik, túlzottak ezek a remények.
nov. 19
14:10
Novembertől lehet imádkozni a rendőrségen (HírTV)
Imaszobát adnak át november végén a Csongrád megyei rendőrségen. Magyarországon erre még nem volt példa.
nov. 19
14:11
Többezres leépítés a Bayer-nél (HR Portál)
A Bayer-konszern 2012-ig 4500 munkahely megszűntetését tervezi, ebből csupán Németországban 1 700-et akar felszámolni - írja a Világgazdaság Online.
nov. 19
14:13
Titkos jutalmakat osztott a Magyar Rádió volt vezetője (HR Portál)
Titkos döntéssel 162 millió forint jutalmat osztott szét júliusi távozása előtt Such György, a Magyar Rádió elnöke - tudta meg a Magyar Hírlap.
nov. 19
14:15
Betelt a pohár: tüntetésre készülnek a közszolgák (HR Portál)
Demonstrációs bizottságot alakított három, közszolgálati munkavállalókat tömörítő szakszervezet; az érdekvédelmi konföderációk vezetői pénteki budapesti sajtótájékoztatójukon bejelentették: december elejére demonstrációt készítenek elő.
nov. 19
14:15
Kitüntetik a különc színésznőt (hirado.hu)
Filmes életműdíjat kap Helena Bomham Carter
nov. 19
14:15
Szétlőtte a tévét egy tánc miatt (ATV)
Egy feldühödött néző vadászpuskájából tüzet nyitott tv készülékére, mikor Sarah Palin lányát táncolni látta a képernyőn.
nov. 19
14:15
Ismét régi fényében tündökölhet a Subaru Impreza (Auto Pult)
A Subaru az Impreza legutóbbi kiadásával a várakozásokkal ellentétben rengeteg rajongó elköszönését váltotta ki, ugyanis a japánok az eddig meglehetősen konvencionális forma helyett radikálisan hozzányúlva az autóhoz a kommersz kompakt modellek vonalait próbálták az Imprezára szabni… és épp ebbe buktak bele.
nov. 19
14:17
Jön a lehűlés! Sok csapadékkal és csúszós utakkal kecsegtet a hétvége (hirado.hu)
A rendőrség figyelmezteti az autósokat, hogy óvatosabban vezessenek, mert az útviszonyok téliesre fordulnak a következő napokban, a meteorológiai előrejelzés szerint fokozatosan csökken a nappali hőmérséklet, jövő hétre téliesre fordul az időjárásunk
nov. 19
14:17
MSZP: 230 milliárdot át lehetne csoportosítani a büdzséből + videó (ATV)
17 olyan tétel szerepel a költségvetésben, melyeket egyszer már beterveztek.
nov. 19
14:21
Evett már spenóttortát? - Piaci árak (Édenkert)
Spenóttorta: 70 dkg spenót levél, 50 dkg krémsajt, 10 dkg reszelt sajt, 4 gerezd fokhagyma, 1 csokor újhagyma, 5 db tojás, 50 dkg leveles tészta. A leveles tésztával kibélelünk egy tortaformát. A spenótleveleket megpároljuk, majd hozzáadjuk a sajtot, az összeaprított hagymát, és sóval, borssal fűszerezzük. A kész masszát beleborítjuk a leveles tésztával kibélelt tortaformába, majd a spenótba kis…
nov. 19
14:23
Készítsünk komposzt-teát! (Édenkert)
Bármennyire is csodálkoznánk rajta, igenis létezik komposzt-tea. Lássuk, hogyan készítsünk komposzt-főzetet, amely trágyáz, ugyanakkor pedig megóv a betegségektől is!
nov. 19
14:24
65 évről 58-ra csökkentik a nyugdíjkorhatárt (BorsOnline)
Nem mindennapi ajándékkal kedveskedik a bolíviaiaknak az ország elnöke. Evo Morales ugyanis olyan törvénytervezetet nyújtott be a kongresszusnak – és egészen biztosan el is fogadja majd –, amely szerint államosítanák a nyugdíjrendszert.
nov. 19
14:24
Videó: Hajdú Péter minden titkot elárul! (Blikk)
nov. 19
14:24
GBP/USD Az ellenállás körül (HírTV)
A dollár átmeneti gyengeségével tegnap óta 200 pipet erösödött a font. A GBP/USD az 1,6090-es ellenállást kerülgette, mielött közzétették a kínai híreket. A kötelezö tartalék legkisebb mértékének megemelése és a befektetök kockázatkerülése, ami dollár-vételekhez vezet, csak átmenetileg lehet hatással a piacokra. Az elemzök szerint egy nagy brit alap vételeket indított 1,6000 körül. Ha mégis…
nov. 19
14:24
Türelmi zóna a prostituáltaknak Tiszavasváriban (Blikk)
nov. 19
14:26
Egymillió felett kelt el Veres János táskája (HírTV)
A Nemzetgazdasági Minisztérium által árverésre bocsájtott költségvetési táska 1 millió 4 ezer forintért kelt el a licitáláson.
nov. 19
14:27
Részvénykibocsátásra készül az Alteo (Privátbankár)
A jövő év második felében, vagy vége felé nyilvános részvénykibocsátást tervez a tőzsdén is szereplő Alteo Energiaszolgáltató Nyrt.
nov. 19
14:30
OTP: a kockázati költségek csökkenése növelte a nyereséget (ProfitLine)
Az OTP Bankcsoport harmadik negyedévi adózott nyereségének javulását elsősorban a kockázati költségek jelentős csökkenése idézte elő - mondta Bencsik László, a bankcsoport vezérigazgató-helyettese pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
nov. 19
14:30
Csúcsrangadóval zárják az őszt az NB III Duna csoportjában (Sport365)
Az utolsó előtti játéknapra kerül sor a labdarúgó NB III Duna csoportjában is. Ha csak az ősz történéseiből indulunk ki, akkor izgalmas véghajrára lehet számítani.
nov. 19
14:32
Az Orangeways nyerte a BKV midibusztenderét (ProfitLine)
Az Orangeways nyerte meg a BKV midibuszokat alkalmazó járatainak üzemeltetésére kiírt tenderét. A versenytársak közül a legkedvezőbb árat kínáló Orangeways a hamarosan megszülető közszolgáltatási szerződés értelmében 8 budapesti buszjárat teljes körű szolgáltatásaival járul hozzá Budapest közösségi közlekedésének korszerűsítéséhez.
nov. 19
14:33
Dán kapus lesz van der Sar utódja (Metropol)
A Manchester United hamarosan leigazolja Anders Lindegaardot, a norvég Aalesund labdarúgócsapatának dán kapusát.
nov. 19
14:33
Iszapkárosultak: "bárkit kérdezünk, azt válaszolják nem ők az illetékesek" (Alternatív Energia)
Nagyobb a devecseri helyreállítás reklámja, mint ahogyan a munka valójában folyik - állítják a Népszava által megkérdezett helybéliek, akik egyre türelmetlenebbül várják, hogy a kormány meglépje azokat az intézkedéseket, amelyeket korábban ígért. A több mint 40 napja tartó helyreállítási munkák ugyanis nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. A tüntetéssel való fenyegetés viszont - amit Nagy…
nov. 19
14:33
Távozik a nemzeti ünnepek szervezője (hirado.hu)
Rubovszky Rita közös megegyezéssel állt fel a Hungarofest Nonprofit Kft. éléről, a jövőben más területen számítanak rá
nov. 19
14:33
Bizonytalanságok közepette kezdődhet a nap Amerikában (Portfolio)
Tegnap a fellélegzés jegyében 1,5-1,6%-ot emelkedtek a vezető tengerentúli piacok. Ezek után ma kisebb bizonytalanságról árulkodnak a határidők, melyek közül a Dow 44, az S&P 500 5, a Nasdaq 100...
nov. 19
14:33
Újabb katasztrofális bányarobbanás: 30 bányász rekedt 1,5 kilométer mélyen (ATV)
Nagy erejű robbanás történt pénteken egy új-zélandi bányában, a helyi hatóságok szerint a detonáció után legalább harminc lent rekedt bányásszal megszakadt a kapcsolat.
nov. 19
14:34
A befektetők háromnegyede számol euróövezeti törlesztési leállással (ProfitLine)
A nemzetközi befektetői közösség tagjainak több mint a háromnegyede biztosra veszi, hogy valamelyik euróövezeti tagállam belátható időn belül adósságtörlesztésének átstrukturálására kényszerül, arra ugyanakkor csak viszonylag kevesen számítanak, hogy egy vagy több ország kilép a valutaunióból.
nov. 19
14:35
Nyilvános a Gyurcsány-cég privatizációs szerződése (Alternatív Energia)
Nyilvánosságra hozta az MOTIM Kft. privatizációs szerződéseit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) - tudatta a tulajdonos Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. pénteken. Az Altus és így a MOTIM Gyurcsány Ferenc érdekeltségébe tartozik.
nov. 19
14:35
Tabajdi: nem lenne tanácsos a vörösiszapot veszélyes hulladékká minősíteni (hirado.hu)
A szocialista európai parlamenti képviselő újrahasznosítaná a maró anyagot
nov. 19
14:35
Vilovszki: Cozma úgy dőlt el, mint egy rongy (ATV)
Raffael Sándor volt, aki megtámadta Cozmát a szórakozóhelyen, és akivel kint az utcán is verekedett a sportoló - mondta pénteken a Veszprém Megyei Bíróságon tett vallomásában Uros Vilovszki kézilabdázó. A sportolót tanúként hallgatták meg az ügyben.
nov. 19
14:37
Türelmi zónát jelölt ki a jobbikos polgármester (hirado.hu)
Tiszavasváriban a településtől távol, egy külterületi részen végezhetik tevékenységüket az örömlányok, a hatóságok szigorú felügyelete mellett
nov. 19
14:42
Hazugságvizsgálatot kér Damu (Blikk)
Tagadja az ellene felhozott vádakat Damu Roland, akit volt barátnője jelentett fel nemi erőszak és bántalmazás miatt. A színész szerint Palácsik Tímea bosszút akar állni rajta.
nov. 19
14:42
Biztonsági teszt volt a gyanús csomag (HírTV)
Amerikai biztonsági teszt volt a bombagyanús csomag - erősítette meg a német belügyminiszter.
nov. 19
14:42
Módosítják a nagyköveti kinevezés szabályait (HR Portál)
A jövőben olyan kormánytisztviselőt is ki lehet nevezni külképviseleti vezetőnek, aki betöltötte a 70. életévét - írja a Népszabadság Online.
nov. 19
14:44
Újabb vallomás: „Marian úgy dőlt el, mint aki nem kel fel többé” (HírTV)
Raffael Sándor volt, aki megtámadta Cozmát a szórakozóhelyen, és akivel kint az utcán is verekedett a sportoló – mondta pénteken a Veszprém Megyei Bíróságon tett vallomásában Uros Vilovszki kézilabdázó. A sportolót tanúként hallgatták meg az ügyben.
nov. 19
14:45
A német cégek nem hisznek az Orbán-kormánynak (Privátbankár)
Néhány új beruházás elhalasztására, vagy törlésére kényszerülhetnek azok a Magyarországon működő német vállalatok, amelyeket érintenek a különadók
nov. 19
14:48
Christina Aguilera csillagot kapott! (Joy)
A napokban végre Christina Aguilera is megkapta a helyét a Hollywoodi Hírességek Sétányán.
nov. 19
14:51
Újabb szerződés miatt tett feljelentést a BKV vezérigazgatója (Metropol)
Újabb gyanús szerződés miatt tett feljelentést ismeretlen tettes ellen a BKV vezérigazgatója a Budapesti Rendőr-főkapitányságon (BRFK) .
nov. 19
14:51
Újabb furcsa ügy a BKV-nál! Megint feljelentést tett Kocsis (hirado.hu)
A BKV Zrt. közleményében azt írja egy szerződéssel kapcsolatban merült fel gyanú a Btk. több paragrafusába ütköző bűncselekmények megvalósulása miatt, de sajnos többet nem árulhatnak el az ügyről
nov. 19
14:51
Ha unod a magyar tőzsdét - külföldi kereskedés előadás Miskolcon (Portfolio)
Unja a magyar tőzsdét? Már több hónapja nem történik semmi az OTP-vel? A Portfolio.hu országos előadássorozatán megismerheti a külföldi piacokban rejlő lehetőségeket, valamint bemutatjuk a sikeres...

Keresés