2010. november 19. péntek

nov. 19
5:53
Dublin segítséget kérhet (Kripto Akadémia)
Írország már nem zárja ki az esélyét annak, hogy pénzügyi segítséget kér az Európai Uniótól. Tegnap a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bizottság illetékesei vizsgálták azt, mekkora bajba került a "kelta tigris".
nov. 19
5:55
Bécsi kávé helyett bécsi tea? (Kripto Akadémia)
Egyre látványosabb nyomai vannak a teakultúrának a kávéházairól híres osztrák fővárosban. A teák lassan már a szállodák reggelizőasztalairól is kiszorítják a bécsi kávét.
nov. 19
5:57
Esély az iráni asszony számára? (Kripto Akadémia)
Lehet, hogy mégsem végzik ki Sakineh Ashtianit, azt a kétgyermekes iráni asszonyt, akit két rendbeli házasságtörés és férje meggyilkolásában való részesség vádjával halálra ítéltek. Az ítéletet, amelyet ellen világszerte tiltakoztak, az iráni szokásoknak megfelelően megkövezéssel kellene végrehajtani.
nov. 19
6:00
Burjánzik a természet a sok eső hatására (Infostart)
Bár a hírek a sok eső okozta tájpusztításról szóltak, a Pilisi Parkerdő Zrt. szóvivője az InfoRádiónak úgy nyilatkozott, hogy a rengeteg csapadéknak inkább pozitívak a hatásai: a növények burjánzanak, a vadállomány a szokásosnál erősebb, teltebb.
nov. 19
6:03
Üzleti Etikai Díjat kapott öt felelős vállalat (Privátbankár)
Idén a jelölt 43 hazai székhelyű vállalatból 26-an pályáztak, közülük 11 kisvállalat, 5 multinacionális vállalat, négy nagyvállalat, és 6 középvállalat
nov. 19
6:09
Sztereotípiák árnyékában (Kripto Akadémia)
A családi adózás elfogadhatatlan ma Magyarországon - jelentette ki Gurmai Zita, magyar európai parlamenti képviselő, az Európai Szocialisták Pártja, illetve az MSZP Nőszervezetének elnöke csütörtökön a Szocialisták és Demokraták (S&D) Frakciójának a Friedrich Ebert Alapítvánnyal közösen tartott konferenciáján. A budapesti ülés központi témája volt az esélyegyenlőség, illetve a nők társadalmi…
nov. 19
6:09
Semjén: a Fidesz kereszténydemokrata irányba fejlődött (hirado.hu)
A miniszterelnök helyettese szerint jó és kiegyensúlyozott az együttműködés a kormányzati munkában a KDNP és a Fidesz között. Semjén Zsolt szerint nem ők vették át a fiatal demokraták programját, hanem a Fidesz fejlődött örvendetes módon kereszténydemokrata irányba. A politikus szerencsétlennek tartja, hogy Pokorni Zoltán volt miniszter a sajtón keresztül üzent az oktatási államtitkárnak, ám…
nov. 19
6:11
Egyelőre nem rezeg Alföldi széke (hirado.hu)
Nem tervezik visszavonni Alföldi Róbert megbízatását annak ellenére, hogy a Nemzeti Színház vezetője nagy botrányt kavart a román nemzeti ünnepre tervezett rendezvény befogadásával - írja a Magyar Nemzet
nov. 19
6:13
Hat százalék körül pörög az OÉT (hirado.hu)
Az álláspontok alapján 4,5-6,0 százalékos sávról, illetve egy azon belüli mértékről születhet végül ajánlás az OÉT-ben - írja a Népszabadság
nov. 19
6:18
Balogh András: Még nem elég látványosak az MSZP-n belüli változások (Infostart)
Az MSZP megújulása megkezdődött, ennek jelei azonban még nem nyilvánvalóak - mondta a párt elnökhelyettese. Az InfoRádió Aréna című műsorában Balogh András arról is beszélt, hogy a szocialista kormányok fajlagosan több pénzt fordítottak a határon túli magyarokra, mint a jobboldaliak. Hozzátette: az más kérdés, hogy ezt senki nem hitte el, beleértve a határon túli magyarokat is.
nov. 19
6:27
Berlusconi újabb "szexbotránya" (Spa Trend Online)
Silvio Berlusconi olasz kormányfő külön utasítására új pénisszel láttak el a kormányfői hivatalban kiállított Mars-szobrot - jelentette csütörtökön az olasz sajtó. A La Repubblica című lap információi szerint hetvenezer euróba került a háború római istenét és Vénusz istennőt ábrázoló szoboregyüttes restaurálása, amelyet a lap szerint a hagyománytisztelő szabályok felrúgásával végeztek el.
nov. 19
6:27
Jól csenget az OTP (hirado.hu)
A bankcsoport eredménye 13 százalékkal haladja meg az előző negyedévi nyereséget
nov. 19
6:29
Nagyobbat várnak a fa alá a kereskedők (hirado.hu)
A kereskedők arra számítanak, hogy az adóváltozások miatt bátrabban költenek az emberek az ünnepek előtt - írja a Magyar Nemzet
nov. 19
6:31
Titokban milliókat osztott szét Such végóráiban (hirado.hu)
51 munkatársának 162 millió forint jutalmat osztott szét végóráiban Such György, a Magyar Rádió volt elnöke - írja a Magyar Hírlap
nov. 19
6:36
Timi széttépett ruhában menekült Damu lakásából (BorsOnline)
Borzalmas állapotban rohant ki Damu lakásából Tímea, akinek állítása szerint barátja megerőszakolta és megverte. A 36 éves tévés nem először emelt kezet egy nőre, de most bilincsben vitték el a rendőrök, a TV2 pedig azonnal kirúgta.
nov. 19
6:36
Harminc bányászról nem tudnak a robbanás óta (Infostart)
Harminc bányász sorsáról nem tudnak a hatóságok, mióta nagy erejű robbanás történt egy új-zélandi szénbányában.
nov. 19
6:38
Tévések (BorsOnline)
nov. 19
6:42
OTP: a vártnál jobb háromnegyed éves profit (Infostart)
Az OTP Bank Nyrt. a vártnál jobb, 30,941 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt ért el 2010 harmadik negyedévében - közölte a bank háromnegyed éves gyorsjelentésében a BÉT honlapján, pénteken.
nov. 19
6:45
Cakó 60 (Spa Trend Online)
Kicsit füllentek a címben, mert Cakó Ferenc nagyon sokszoros hazai és nemzetközi fesztivál díjas animációs filmrendező egy nappal már el is múlt hatvan éves. De mi az az egy nap az örökkévalósághoz képest, kérdezhetjük, ami egy igaz művésznek természetesen kijár? Úgyhogy nagyvonalúan lépjünk is át ezen az egy késedelmi napon, s örüljünk, hogy ilyen régi ismerősünk a hazai animáció egyik nemzetközi…
nov. 19
6:45
Decemberig tárgyal a Mol a horvát gázüzletágról (hirado.hu)
A horvát kormánnyal tárgyal a magyar olajvállalat az INA gázüzletágának átadásáról. A Mol szerint maradhat az INA-nál a gázüzletág, ha az nem hoz veszteséget
nov. 19
6:47
Kilenc áldozata van egy vállalati tömegverekedésnek Kínában (hirado.hu)
Két szénbánya munkásai akkor estek egymásnak, amikor vita bontakozott ki köztük a szénkészlet feltárásának jogáról
nov. 19
6:48
OTP: a vártnál jobb háromnegyedéves profit (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. a vártnál jobb, 30,941 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt ért el 2010 harmadik negyedévében - közölte a bank háromnegyedéves gyorsjelentésében a BÉT honlapján pénteken.
nov. 19
6:49
Egy év munkatábort hozott a csiripelés (hirado.hu)
Egy 46 éves nő megismételt egy szatirikus üzenetet a Twitteren, mely a sanghaji Expo japán pavilonjának lerombolására szólította fel honfitársait. Közrend megzavarása miatt egy év munkatáborra ítélték
nov. 19
6:50
Mi lesz a MÁV-val? Figyelőlistán van továbbra is... (ProfitLine)
Változatlanul figyelőlistán tartja a MÁV mélyen spekulatív szintű cégadósi osztályzatát a Standard and Poor's, amely csütörtöki londoni elemzésében annak a véleményének adott hangot, hogy "nem láthatók" a magyar vasúttársasággal kapcsolatos jövőbeni kormányzati stratégiai tervek.
nov. 19
6:51
Híradó, 2010. november 19. 5:55 (hirado.hu)
Hírek röviden
nov. 19
6:53
Nagy erejű robbanás egy új-zélandi bányában (hirado.hu)
A detonáció után harminc bányásszal megszakadt a kapcsolat
nov. 19
6:54
Múzeumi tárgy lett Szíj Melindából (BorsOnline)
Nagyigmándon, az IKR Zrt. raktárrészlegén Szíj Melinda a helyi szenzáció. Kollégái olyan szeretettel gondolnak rá, hogy távollétében rajongói falat is állítottak neki.
nov. 19
6:54
December elejére halasztották el a Discovery indítását (Infostart)
Javítási munkálatok miatt legkorábban december 3-án indulhat utolsó útjára, a Nemzetközi Űrállomásra a Discovery űrrepülőgép - közölte az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.
nov. 19
6:54
Saját fiát cserélte el (Blikk)
nov. 19
6:56
Gyászol Jászberény: rossz kanyar miatt autóztak a halálba a táncosok (BorsOnline)
Szörnyethalt három jászberényi fiatal tegnap Budapesten, miután autójukkal a forgalommal szembe hajtottak fel a Lágymányosi hídra és karamboloztak egy teherautóval. A balesetet okozó kocsiban hatan ültek, hárman kórházban vannak.
nov. 19
6:57
Nem csak élsportolóknak: a rendszeres mozgás véd a depressziótól (Privátbankár)
Újabb bizonyítást nyert, hogy azok az emberek, akik rendszeres testmozgást végeznek, kevésbé esnek depresszióba
nov. 19
6:59
Üzleti Etikai Díjat kapott öt felelős hazai vállalat (Privátbankár)
Idén a jelölt 43 hazai székhelyű vállalatból 26-an pályáztak, közülük 11 kisvállalat, 5 multinacionális vállalat, négy nagyvállalat, és 6 középvállalat
nov. 19
7:01
Jövőre sem fog többet érni a fizetésünk? (Privátbankár)
Több mint 10 százalékos bruttó béremelés mellett lehetne biztosítani jövőre a reálkereset növekedését. Kizárt, hogy a munkaadók beleegyezzenek
nov. 19
7:03
Sakkvilágbajnok és III. Richárd (Spa Trend Online)
Szemenyei János a Vígszínház tagja, korábban Zalaegerszegen sok fontos szerepet játszott, még III. Richárdot is alakította. Musicalekben is gyakran fellép, és mind több darabhoz szerez zenét.
nov. 19
7:03
Kötvényekbe súlyoztak a hedge fund vezérek - jól tették (Portfolio)
Izgalmasan alakult az elmúlt negyedév, hiszen miközben hullámvasút alakult ki a részvénypiacokon, az árupiacok szárnyalásba kezdtek, a kötvényhozamok pedig - különös tekintettel az amerikai...
nov. 19
7:05
Búcsú egy színházi fodrásztól (Spa Trend Online)
Ma búcsúzik a Vígszínház társulata Bán Sándornétól, vagy, ahogy a Szent István körúti teátrumban mindenki nevezte, Julikától, az intézmény hűséges fodrászától.
nov. 19
7:12
Sajnálják a TV2-nél Vágó fura kirúgását (BorsOnline)
Rákóczi Feri vezeti A 40 milliós játszma című műsort, amit eredetileg Vágó Istvánnak szántak. A kvízmester szerdán egy újságírótól tudta meg, hogy kirúgta a TV2.
nov. 19
7:12
Dzsudzsák kapitányként is bizonyított (Blikk)
SZÉKESFEHÉRVÁR —  Így kell játszania egy csapatkapitánynak! Dzsudzsák Balázsnak (23), a PSV Eindhoven labdarúgójának mindössze néhány másodpercre volt szüksége, hogy karján a kapitányi szalaggal eredményes legyen a válogatottban.
nov. 19
7:12
Egyelőre nem váltják le Alföldi Róbertet - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint egyelőre nem tervezi a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, hogy visszavonja a Nemzeti Színház főigazgatójának megbízatását. Az MSZOSZ tíz százalékos bruttó béremelést szeretne - írja a Népszabadság. Lapszemle
nov. 19
7:12
Hunvaldék azt hitték, mindent megtehetnek büntetlenül (HírTV)
Szocialista politikusok, Szabó Zoltán, Erzsébetváros korábbi polgármestere, utódja, továbbá a kerület nemrég távozott jegyzője bűnösségét támasztják alá a Hunvald-ügy nyomozati iratai és a lehallgatott telefonbeszélgetések jegyzőkönyvei. A Magyar Nemzet birtokába került dokumentumok szerint a vádlottak még a közelmúltban is azt hitték, mindent megtehetnek büntetlenül.
nov. 19
7:14
Lilu visítva veszekszik imádott férjével (BorsOnline)
Bolondos, szöszke csitriből a nézők szeme előtt feleség, családanya lett, aki azért ma is imádja a kalandokat. Liluról szóló sorozatunk ötödik részében családi boldogságáról mesél.
nov. 19
7:14
Tarlós embere miatt nyomoznak (Blikk)
BUDAPEST — Jól ismerheti a gyevi bíró meséjét Tarlós István főpolgármester. Ahogyan a történetben szereplő ítész bármit megtehetett, Tarlós kegyeltjeinek sem eshet semmi baja. Tölgyesi Balázsnak, a Fővárosi Közterület-fenntartó pár hete kinevezett igazgatójának legalábbis nem kell távoznia posztjáról.
nov. 19
7:21
Kína „eltérítette” az internetforgalmat (Metropol)
A manőver érintette az amerikai fegyveres erők, a szövetségi szenátus, valamint több amerikai vállalat, köztük a Microsoft adatforgalmát.
nov. 19
7:21
Fiókban hagyja melltartóit Tolvai Reni (hirado.hu)
Már valóságos babonává vált a szőkeség számára, hogy produkcióihoz mellőzi a melltartót
nov. 19
7:21
Magyar találmánytól 'hangos' a Time magazin (ProfitLine)
Az őriszentpéteri Antro csoport egy készülőben lévő környezetkímélő autóját is a 2010-es év ötven legjobb találmánya közé sorolta a tekintélyes amerikai Time magazin.
nov. 19
7:21
Fellegi a jövő héten Moszkvában tárgyal energiaügyben (Portfolio)
Jövő héten utazik Moszkvába Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter. A tárcavezető a Magyar Televízió Ma Este című csütörtöki műsorában azt mondta, reméli, hogy olyan eredményeket tudnak elérni,...
nov. 19
7:21
Karintia: izgalmas síörömök (Metropol)
Ausztria legdélebbi tartománya, az Alpok napsütötte déli oldalán fekvő Karintia, tökéletesen karban­tartott, hóbiztos sípályákkal és sok napsütéssel csábít önfeledt téli kikapcsolódásra.
nov. 19
7:21
Már emberöléssel vádolják a csongrádi orvost (ATV)
A nőgyógyász átlyukasztotta a nő méhfalát, amit későn vett észre.
nov. 19
7:21
Stosur: Mindig improvizálok, és ez meglátszik az eredményeimen is (Sport365)
Sam Stosur hihetetlenül sikeres évet tudhat maga mögött: bejutott élete első Grand Slam döntőjébe és pazarul szerepelt a többi tornán is. Az idei szezon legnagyobb sikerét ő maga az önbizalomban látja.
nov. 19
7:23
OTP gyorsjelentés - Átmeneti lesz a javulás? (Portfolio)
Kamat- és jutalékbevétel soron az elemzői várakozásoknak megfelelő, viszont főként az alacsonyabb céltartalékolásnak köszönhetően a nettó profit soron a vártnál lényegesen jobb eredményről...

Keresés