A Budapesti Értéktőzsde idén novembertől új befektetői statisztikákat publikál havi rendszerességgel honlapján, amely a piaci forgalom szerkezetére vonatkozó információkat tesz elérhetővé. A...
Néhány hónapja még Michael Jackson egyik legjobb barátjaként mutatkozott be a sajtónak, mára azonban támadásba lendült a popkirály testőre. Matt Fiddes DNS-teszttel akarja bebizonyítani, hogy Jacko fiának valóban ő az apja, és el akarja venni a gyermeket a családtól.
2008-tól 2010. májusáig figyelték meg Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztost egy nemrég végzett házkutatás során az ügyészség birtokába került dokumentumok szerint. A személye elleni jogsértésről maga Budai Gyula számolt be.
Nem írja alá a Tárik Azíz volt miniszterelnök-helyettes, külügyminiszter kivégzéséről szóló parancsot Dzsalal Talabani iraki államfő, akinek nyilatkozatát a France24 francia hírtévé szerdán közölte.
A magyar válogatott egy helyet előrelépve a 43. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melynek élén továbbra is a világbajnok Spanyolország áll. Hollandia a 2., Brazília a 3. helyen áll.
Nagy mennyiségű hamis parfümöt foglaltak le a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) munkatársai egy közúti ellenőrzés során Gyulánál. Egy angol rendszámú kamionból került elő az illegális áru.
Mindenképpen megtartják a tervezett demonstrációt pénteken a devecseriek, ha kell, polgári engedetlenség árán is - mondta Csenki Géza, az akció főszervezője.
Valószínűleg egy pszichopata darabolós sorozatgyilkos ölt meg legalább két embert az oroszországi Tver megyében - adta hírül szerdán az ukrán Nas Vek internetes hírújság.
A fideszes politikus közölte: minderre úgy derült fény, hogy a Fővárosi Ügyészségi Nyomozó Hivatal munkatársai a Benedek Fülöp ellen folytatott büntetőeljárása keretében házkutatást tartottak
A FŐTÁV Zrt. közzétette a 2010. III. negyedévi energia-beszerzési költségek alapján számított, 2010. december 1-jétől érvényes új távhőszolgáltatási hődíjakat....
Az ír pénzügyminisztérium szerdán bejelentette, hogy közös euróövezeti és IMF küldöttség érkezik Írországba, amely csütörtöktől a Dublinnak nyújtandó esetleges közös hitelprogramról kezd tárgyalásokat.
Görögországban történelmi mélypontra csökkent a háztartások és a vállalatok számára nyújtott hitelek növekedési üteme augusztusban: mindössze 1,4 százalékkal bővültek az egy évvel korábbihoz képest. Ez a legkisebb növekedés azóta, hogy Görögország 2001 januárban csatlakozott az euróövezethez.
Görögország a tervezettnél később, december helyett legkorábban 2011 elején kaphatja meg a 110 milliárd eurós kölcsön soron következő részletét, mert nem teljesíti megfelelően a nemzetközi hitelszerződéshez kapcsolódó megállapodást - mondta szerdán Brüsszelben az euróövezeti pénzügyminiszterek döntését ismertetve az osztrák szaktárca vezetője.
Az Interpol segítségét kéri Szerbia Ratko Mladic háborús bűnökkel vádolt volt boszniai szerb katonai parancsnok elfogásához - írták a szerdai belgrádi lapok.
Környezetvédelmi szempontok alapján vizsgálnák felül az elmúlt 20 év privatizációs szerződéseit kormánypárti politikusok. Papcsák Ferenc fideszes, illetve Nagy Andor és Pálffy István kereszténydemokrata képviselők a kolontári katasztrófa tanulságait levonva terjesztették be határozati javaslatukat.
Írország már nem zárja ki az EU segítségét banki válságát illetöen. Állítólag csütörtökön kezdödnek a tárgyalások az EU-val, IMF-fel és az EKB-val arról, hogy lehetne megoldani az ír bankszektor válságát. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A Gyurcsány- és a Bajnai-kormány a titkosszolgálatokat az akkori ellenzék – köztük Budai Gyula – megfigyelésére használta fel – mondta szerdai sajtótájékoztatóján az elszámoltatási kormánybiztos. Budai Gyula a Budapesti Nyomozó Ügyészségen tett szerdai tanúkihallgatásán szerzett tudomást arról, hogy Benedek Fülöpnél, az előző kormány agrárminisztériumának egykori szakállamtitkárá...
30 milliárd forinttal kevesebb szerepel a jövő évi költségvetési javaslatban az önkormányzatoknak, mint amennyiből idén gazdálkodhattak, de valójában ez hiány legalább 70 milliárdot tesz majd ki - mondta Varga Zoltán szerdán.
Rekordáron, 40 millió 500 ezer svájci frankért (8,4 milliárd forint) kelt el kedden a világ legszebbnek tartott gyémántja a Sotheby's aukciósház árverésén. A gyűrűbe foglalt rózsaszín drágakőért ezzel többet fizettek, mint eddig bármely más gyémántért.
A napokban zajlik az internetes világ egyik legmeghatározóbb konferenciája, a Web 2.0 San Franciscóban. Az éppen legmenőbbnek számító cégek fejeseinek fellépései és az egymást érő kisebb-nagyobb...
Magyarországon annak ellenére még mindig a lekötött betét a legkedveltebb befektetési forma, hogy a jegybanki adatok szerint az elmúlt egy évben három százalékkal csökkent a háztartások betétállománya. Az április 27-től történelmi mélyponton nyugvó irányadó ráta ellenére érdemes szétnézni a piacon, mert több bank akciós kamatokkal, valamint számlaaktivitáshoz kötött kamatprémiumokkal csábítja az…
Két éven át, 2008 és 2010 májusa között megfigyelték Budai Gyulát - a fideszes politikus, jelenlegi elszámoltatási kormánybiztos ezt szerdai budapesti sajtótájékoztatóján mondta.
A délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Synergon, melyen a harmadik negyedév teljesítményét értékelték, továbbá szó esett röviden a kilátásdokról is. Számszerű prognózisokat nem fogalmazott meg a...
A Portfolio.hu által szervezett egynapos rendezvényén ízelítőt kaphat a sikeres tőzsdei kereskedési szemléletmódból, és megtanulja a gyakorlatban is használni a technikai elemzés eszközrendszerét. A...
Sikerben bízik a ma esti, Litvánia elleni barátságos találkozón a magyar futballválogatott ügyeletes gólfelelőse, Szalai Ádám, aki ezúttal is eredményességre törekszik.
Idei utolsó mérkőzését Litvánia ellen játssza a magyar labdarúgó-válogatott. Egervári Sándor szövetségi kapitány egy újoncot biztosan avat. Magyarország jelenleg a 43., Litvánia a 48. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján.
Aki magánnyugdíjpénztártag és havonta 200 ezer forintot keres, az valamivel több, mint egyhavi jövedelméről mond le az állam javára a következő másfél évben. Nyugdíjjárulékként ugyanis ennyit vonnak le tőle, ahelyett, hogy tagdíj formájában az egyéni számlájára utalnák azt.
Portugália 750 milliárd euró értékben bocsátott ki 12 hónapos futamidejü államkötvényeket. A kötvények átlagos hozama 4,813%-on áll (elözö: 3,260%). in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt