A híres adventi naptár a bankszámlán felgyülemlett pénz függvénye is lehet, legalábbis ezt bizonyítja a londoni Harrod's áruházban kapható különlegesség, amelyben az ajtócskák mögött luxuscikkek lapulnak.
Ráment a kemény munkára Király L. Norbert beszédhangja. Az X-Faktor felfedezettje állítja, énekén ez még nem hallatszik, de énektanára szerint pihenésre van szüksége.
Barack Obama amerikai elnök egy évvel ismét meghosszabbította az egyesült államokbeli iráni javak befagyasztását, amit először Jimmy Carter egykori elnök tett meg az 1979-es teheráni túszválság elején - jelentette be a washingtoni Fehér Ház.
A svéd Stieg Larsson bűnügyi regénye, a Millenium-trilógia filmváltozata a nyáron bemutatott első rész után most folytatja pályáját a hazai mozikban, A lány, aki a tűzzel játszik című krimi bemutatójával.
A szabadidőruhák modelljeit itthon tervezik és gyártják, magyar alapanyagokat használnak fel hozzá, a termékek értékesítését pedig webshopon keresztül végzik
A diabétesz olyan rendellenesség, amelyet a magas vércukorszint okoz. Lássuk, milyen típusai léteznek a cukorbetegségnek, és milyen ételeket fogyasszunk, ha már ebben szenvedünk!
Pécsett vendégeskedett kedden este minden idők leghorrorisztikusabb blues-kocsmatangó zenekara, a Tiger Lillies. Rémcirkusznak fordított Freakshow című lemezüket a pécsi színházban vezették elő törpékkel, artistákkal, sok füsttel és kevés díszlettel.
Mai elemzésünkben a svájci frank árfolyamát vesszük nagyító alá, mely - bár rövid ideig a 200 Ft-os szint alá bukott - ismét megugrott az elmúlt napokban. Kell-e tartaniuk egy újabb infarktusveszélytől a devizahiteleseknek?
A férfiöltöző sötét sarkában kucorogva vészelte át Szíj Melinda a megasztárosok keddi klubkoncertjét. Szorongva várta, hogy eltűnhessen, a szervezők alig tudták elérni, hogy színpadra álljon.
Kis híján az életével fizetett Szántó Mária gyermekéért, Bencéért. A húszéves édesanyában a szülést követően méhlepénydarabok maradtak, amelyek elfertőződtek.
Az 58 fős MSZP-frakció nagyjából 30 tagját érinti a 98 százalékos különadó; ha a jogszabály-módosításokat a jelenlegi formában fogadják el - a volt kormányfők is fizetnek
Geszti Péter szédületes tempóban dolgozik, és kihasználja, hogy az X-Faktor révén folyamatosan reflektorfényben van. A mentort hamarosan egy teareklámban láthatjuk.
Megkezdődött az MSZP-hez kötődő intézményi és alapítványi hálózat felülvizsgálata, így érzékeny kérdés került terítékre a pártban a Táncsics Alapítvány feladatai és jövőbeni működése kapcsán - írja a Népszabadság.
Adóreformmal és a kiadások visszafogásával, egy évtized alatt 4000 milliárd dollárral lehetne csökkenteni az amerikai kormányzati deficitet - közölte annak a Barack Obama elnök által kinevezett bizottságnak a két társelnöke, amelynek feladata, hogy felvázolja, miként lehetne lefaragni a csillagászati nagyságú amerikai államadósságot.
Egy szerda kora reggel eltűnt kínai teherhajó négy túlélőjére bukkant a japán parti őrség Iriomote szigettől délre - tájékoztatták Japánból kínai diplomáciai források a Hszinhua hírügynökséget csütörtökön.
Nem csoda, hogy fejvesztve tiltakoznak a magánnyugdíj-pénztárak a kormány intézkedései ellen, és újabban kommunikációs kampánnyal igyekeznek eltántorítani a tagokat az állami pénztárba való visszalépéstől. A Magyar Nemzet összeállításából kiderül: a pénztárak fontos vezetői között számos ismert vagy kevésbé ismert balliberális személyiség található, akik gyaníthatóan politikai érdekeik miatt…
Semmilyen következménye nem lesz a Baltimore Ravens játékosa LeRon McClain tettének, miután az amerikaifutball-bajnokság fegyelmi bizottsága a tegnapi napon felmentette.
Szalai Vivien napokban megjelent, első héten bestsellerré lett könyvében, a Hamis gyönyörben egy luxusprostituált meséli el nem mindennapi történetét. Ebből közlünk részleteket. A negyedik rész a dubai pokolról szól.
A vásárlók egyre tudatosabbak, a magyar termékekhez fűződő lojalitás emelkedik, de még mindig az ár az erősebb tényező – mondta Kasza Gyula a Corvinus Egyetem kutatásvezetője
Filmszerepet kapott a kétszeres világbajnok labdarúgó, Ronaldo. A jelenleg a Corinthiansban szereplő, 34 éves, aranylabdás játékos a "The Brazilian" című moziban egy bankrablót alakít majd.
A játékadóból származó bevétel visszaesésével számol a kormány jövőre, bár az ágazat egyetlen szereplője sem jelezte, hogy forgalma csökkenésére számítana
„A 2011-es adócsomag számos pozitív változása mellett - mint például a nyereségadó csökkentése vagy a cafeteria-rendszer egyszerűsítése - a minimálbér tervezett jövő évi növelése azonban a kkv-k terheinek növekedését jelentheti, ami fékezheti a foglalkoztatottság bővülését, vagy akár a szürkegazdaság felé is elmozdíthatja a kisebb vállalkozásokat” - mondta el Németh László, a K&H kkv marketing…
Fél évig lehet még csalni a hamisított vagy fondorlatos úton szerzett mozgáskorlátozott parkolási igazolványokkal - a rendelet már egy éve készen van, de eddig fiókban maradt
Budapest — Nem hétköznapi módját választotta a menekülésnek Rétvári Bence (30), az igazságügyi tárca államtitkára; egy ollóval jutott ki a tévedésből rázárt irodájából.
Huszonöt havi csúcsán - 4,4 százalékon - volt októberben az infláció Kínában, miközben közel 20 százalékkal nőtt a fogyasztás és némileg csökkent a kihelyezett hitelek összege - tájékoztatott az országos statisztikai hivatal.
Rendhagyó kiadvánnyal jelentkezett Ferenczi György és a Rackajam. A zenekar legújabb lemezét is tartalmazó könyvet szerdán este mutatták be Budapesten. Zene, fotó és irodalom különös egysége az elkészült mű.
Az 58 fős MSZP-frakció nagyjából 30 tagját érinti a 98 százalékos különadó. Ha a jogszabály-módosításokat a jelenlegi formában fogadják el, fizetnie kell Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnököknek is.
A devizaadósok is bővíthetik a magyarországi szegények körét, ha feloldják a kiköltöztetési moratóriumot. A több gazdasági csapást is átélt magyar társdalomban már vannak olyan rétegek, amelyek már nem tudnak talpra állni, sőt már generációkon át is öröklődik a szegénység
A szezonális munkahelyek megszűnésével 8 százalékkal nőtt Keszthely vonzáskörzetében az álláskeresők száma, a megye szinte valamennyi térségében emelkedett a munkanélküliség - tájékoztatta Hegyi László, a Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ zalaegerszegi kirendeltségének igazgatója az MTI-t.
Gólban gazdag mérkőzéseket játszottak az észak-amerikai profi jégkorong-liga mai játéknapján, ahol a Columbus Bleu Jackets egy nyolcast ütött a St.Louisnak, a Pittsburgh pedig egy hetest kapott hazai pályán.
Az 58 fős MSZP-frakció nagyjából 30 tagját érinti a 98 százalékos különadó; ha a jogszabály-módosításokat a jelenlegi formában fogadják el, fizetnie kell Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnököknek is.
Teljesen kiakadt Gáspár Győző és Bea, amikor megtudták, hogy nem alhatnak egy ágyban a ValóVilág-villában. Sőt még az is előfordulhat, hogy Győzi nejének Benkő Dániel mellé kell éjszakára bújnia.
Az 58 fős MSZP-frakció nagyjából 30 tagját érinti a 98 százalékos különadó; ha a jogszabály-módosításokat a jelenlegi formában fogadják el, fizetnie kell Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi miniszterelnököknek is. A különadó érinthet több volt politikust, köztük Kóka Jánost, Horváth Ágnest, Rácz Jenőt, Magyar Bálintot és Persányi Miklóst is. Többen az érintettek közül teljes egészében…
Illegálisan működik idehaza az internetes sportfogadással és pókerrel foglalkozó oldalak legtöbbje. A hatóságok megfelelő szabályok híján nem léphetnek fel ellenük, így évente milliárdokat vihetnek ki adózatlanul - olvasható a Magyar Nemzetben.
Budapesten hamarosan négy évre visszamenőlegesen kiderül a Fővárosi Közgyűlés és a huszonhárom képviselő-testület által hozott rendeletek, fontosabb határozatok jogszerűsége. A felülvizsgálatot a Fővárosi Közigazgatási Hivatal végzi, ugyanis 2007 és idén szeptember között szünetelt az önkormányzatok törvényességi ellenőrzése. Terézváros például még ma is jogsértő költségvetés alapján működik -…