Egyre több, az Egyesült Államokban dolgozó külföldi születésű szakember dönt úgy, hogy otthon vagy egy másik országban folytatja karrierjét a sötét munkaerőpiaci-kilátások miatt. Sok vállalkozás pedig éppen ezeket az expatokat igyekszik megnyerni, akik könnyen tudnak alkalmazkodni a különböző kultúrákhoz.
A Columbia Egyetem és a New York-i City College által végzett járványtani vizsgálat szerint 2008-ban a felnőtt amerikai lakosság kereken tízmillió egészséges életévet veszített a túlsúly, és ugyanennyit a dohányzás miatt.
A Google kedden bemutatta Nexus One elnevezésű első mobiltelefonját, amelyet online fog árusítani. A Nexus One telefonról az első találgatások tavaly december elején jelentek meg az interneten. A G...
Elnézést kért a szlovák belügyminiszter, amiért egy utas a hétvégén robbanóanyagot vitt fel a poggyászában egy Pozsonyból Dublinba tartó repülőgépre a szlovák repülőtéri biztonsági szervek tudtával.
Az Európai Bíróságon kötött ki az adóhivatal és egy magyarországi társaság közti jogvita a külföldi fióktelepen foglalkoztatottak szakképzési hozzájárulásáról....
Barack Obama amerikai elnök kedden Washingtonban kijelentette: az Egyesült Államok az al-Kaida terrorszervezet nyomába ered, bárhol is verjen gyökeret.
Kilépett a Tisza a szegedi rakpartra, a folyó vízszintje szerda reggel 577 centiméter volt - mondta az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletese.
A rendőrök elfogták azt a párt, akik kedden kiraboltak egy takarékszövetkezetet Budapesten. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a támadók egyike egy férfi, a másik egy nő volt, az elfogás részleteiről későbbre ígértek tájékoztatást.
Húszévi börtönre ítéltek a katonai junta vezette Mianmarban (Burma) egy videós újságírónőt - közölték szerdán újságíró-szervezetek. A 25 éves Hla Hla Vin szabadúszó státusú, és egy televíziónak...
Az Európai Parlament áruba bocsátja a raktáraiban évek óta porosodó személyátvilágító berendezéseket, amilyenek repülőtéri alkalmazásáról élénk vita kezdődött Európában a karácsonyi...
A Johnson & Johnson vállalatbirodalom mindössze 30 évesen elhunyt örökösnőjének holttestét napokig nem fedezték fel - értesült az egyik társasági hírekkel foglalkozó amerikai honlap. Casey...
Izrael kedden olyan új repülőtéri biztonsági rendszer létrehozásáról számolt be, amely egyszerűsíti a kényelmetlen és hosszantartó ellenőrzéseket, miközben a repülést biztonságosabbá teszi.
Debrecen után Pécsett is látható lesz a Munkácsy-trilóga; az érdeklődők március 29-től nyolc hónapon át tekinthetik meg a képeket a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában - írta szerdán az Új Dunántúli Napló.
Halálra taposott egy elefánt egy amerikai nőt, és az egyéves gyerekét Kenya középső részén - közölte szerdán a kenyai rendőrség. Az eset a Kenya-hegynél, egy erdőben történt, nem messze az áldozatok szállodájától.
Elnézést kért a szlovák belügyminiszter, amiért egy utas a hétvégén robbanóanyagot vitt fel a poggyászában egy Pozsonyból Dublinba tartó repülőgépre a szlovák repülőtéri biztonsági szervek tudtával.
Új élelmiszerbiztonsági törvényt fogadott el a héten a tajvani parlament, aminek értelmében betiltják bizonyos marhahús-készítmények importját az Egyesült Államokból.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,76 pontos csökkenéssel, 22.012,86 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékéhez képest 0,14 százalékkal gyengült. Jelenleg az index 0,35 százalékos visszaesés mellett 21.965,4 pontnál jár.
Februártól az eddigi 200 forint helyett 225 forint lesz az ötös, a hatos és a skandináv lottó részvételi díja, mert emelkedtek a gyártási- és működtetési költségek, így például az energia és alapanya...
NEW YORK – Egy nála 32 évvel fiatalabb férfi miatt hagyta ott világsztár férjét, Tim Robbinst (51) Susan Sarandon (63), akivel ráadásul egy meztelenpartin jött össze.
Kilencvenhárom évesen, gyomorrákban elhunyt az a japán férfi, aki hivatalosan elismerten mind a hirosimai, mind a nagaszaki atomtámadást is túlélte a II. világháború végén.
Februártól az eddigi 200 forint helyett 225 forint lesz az ötös, a hatos és a skandináv lottó részvételi díja, mert emelkedtek a gyártási- és működtetési költségek, így például az energia és alapanyag árak - közölte a Szerencsejáték Zrt.
A háttérben már szinte teljesen készen áll a két nagy párt az áprilisban esedékes országgyűlési választásokra, a szavazók számára pedig két héten belül válhat láthatóvá a kampány. Az InfoRádió úgy...
Pályázat útján a hátrányos helyzetben élők továbbra is adó- és járulékmentesen igényelhetnek üdülési csekket. A kérelmeket a pályázati kiírásnak megfelelő személyek vagy az őket képviselő szervezetek a hónap végéig nyújthatják be - hívta fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány....
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 2009 novemberében biztosítékként bűnügyi zár alá vette az EMFESZ Kft. tulajdonosi jogait megtestesítő 100 százaléknyi üzletrészt, miközben a keddi közlés szerint a svájci Zug kanton bírósága jogerős ítélete szerint a pernyertes svájci bejegyzésű RosGas AG szabadon gyakorolhatja tulajdonosi jogait a magyarországi cég felett - tudósít az MTI.
Az amerikai autópiacon már a javulás jelei mutatkoznak, ugyanis 15%-kal növekedtek decemberben az újautó értékesítések az előző év azonos hónapjához viszonyítva. Azonban a teljes tavalyi évben 10.4...
Az egyik legerősebb technológiai éllovas, a hardware Google-je egy évvel ezelőtt 78 dolláros részvényekkel állt a pénzügyi válság kellős közepén csökkenő eladásokkal, kedvezőtlen piaci kilátásokkal. (Solar Capital)
Kilépett a Tisza a szegedi rakpartra, a folyó vízszintje szerda reggel 577 centiméter volt - közölte az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság ügyeletese. A tetőzés már a...
Halálra taposott egy elefánt egy amerikai nőt és egyéves gyerekét Kenya középső részén – közölte szerdán a kenyai rendőrség. Az eset a Kenya-hegynél, egy erdőben történt, nem messze az áldozatok szállodájától.
Nem egyértelmű, hogy Warren Buffett a Cadbury felvásárlása ellen, vagy mellette kardoskodott, amikor nyilatkozatban kritizálta a 9.4%-os tulajdonában álló Kraft Foods menedzsmentjét - állítja Préda...
Elfogtak két pécsi pénzhamisítót, miután egyikük hamis tízezressel akart fizetni a Tolna megyei Mőcsényben; az ügyben egy Veszprém megyei férfi ellen is eljárás indult - közölte a Tolnai Népújság...
A helyszínen belehalt sérüléseibe az a fiatalember, akit egy személyvonat gázolt el Sárbogárdon. Az áldozat a síneken feküdt, a masiniszta már nem tudta megállítani a vonatot - értesült a HavariaPress.
Egy palesztin fegyveres életét vesztette, és öten megsebesültek az izraeli légierő kedd esti támadásában a Gázai övezetben - közölték palesztin források.
Egyre kevesebben mernek táppénzre menni. Ráadásul már a munkáltató által megbízott cég is utánajárhat, valóban beteg-e az illető. Szakemberek szerint azonban számos jogi aggályt vet fel ez a szolgáltatás. Nincs joga ugyanis tudni a megbízott cégnek, milyen betegséggel van otthon a munkavállaló.
Nem fenyegetni államcsőd Izlandot - jelentette ki Steingrimur Sigfusson pénzügyminiszter a tegnap esti hitelminősítői lépésekre reagálva. A tárcavezető azonban a tegnapi interjúban a Bloomberg...
Fennakadásokat okoz a budapesti közlekedésben és a vasútvonalakon a havazás. Kedd este óta 99 olyan baleset történt az országban, melyekhez tűzoltói segítséget kértek, a legtöbb Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A Malévnél kisebb késésekre lehet számítani.
Elnézést kért a szlovák belügyminiszter, amiért egy utas a hétvégén robbanóanyagot vitt fel a poggyászában egy Pozsonyból Dublinba tartó repülőgépre a szlovák repülőtéri biztonsági szervek...
A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) 2009 novemberében biztosítékként bűnügyi zár alá vette az EMFESZ Kft. tulajdonosi jogait megtestesítő 100 százaléknyi üzletrészt, miközben a keddi közlés szerint a...
Leszakadt a felső vezeték, ezért csak egy vágányon, 25-30 perces késésekkel járnak a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon - közölte a MÁV szerdán. A vezeték néhány perccel 9 óra előtt...
Hatáskör hiánya miatt elutasította a megyei bíróság Tucsni András, a Hevesi Sándor Színház vesztes pályázójának keresetét - erről az érintett tájékoztatta kedden az MTI-t.
Februártól az eddigi 200 forint helyett 225 forint lesz az ötös, a hatos és a skandináv lottó részvételi díja, mert emelkedtek a gyártási- és működtetési költségek, így például az energia és...
A koszovói kormány engedélyezte Boris Tadic szerb elnöknek, hogy Koszovóban, Szerbia egykori déli tartományában töltse a január hetedikén esedékes ortodox karácsonyt, de Pristina nem nézné jó szemmel, ha Tadic politikai beszédeket is mondana - jelezte kedden Rame Manaj koszovói miniszterelnök-helyettes.
Ez a frankó közmeló. Miértünk, nem az ellenzékért. A tanfolyam-góré mondja: mi vagyunk a köz, a mieinket kell megdumálni. Tavasszal a demokrácija lesz gethás. ha amazok győznek. Ők és a Gordonka fasírtban vannak. Ezért azok fasírszták. Ezt kell itt mondani, hogy mindenki tuggya, kire adja a vóksát.