Egy Közel-Keleten talált és ősi babiloni nyelven írt agyagtábla szerint a bibliai Noé bárkája valójában egy hatalmas, kör alakú nádtutaj volt - írja The Guardian. Bár már több tucat olyan antik táblát találtak, amelyek a pusztító özönvíz történetét mesélik el, ez az első olyan lelet, amely a bárka alakját is pontosan leírja.
A cseresznye már nagyon régóta termesztett gyümölcs Európában. A görögök és a rómaiak hozták be az időszámítás előtti évezredben. A rómaiak már több fajtáját is ismerték, termesztették. Pompeiben két festményt találtak, amelyen cseresznye látható.
A cukorbetegség bakteriális és gombás nőgyógyászati fertőzésekre egyaránt hajlamosít. Az egyik leggyakoribb és legismertebb nőgyógyászati gyulladásos kórkép, mely a cukorbetegséggel társul, a vulvovaginalis candidiasis.
Néhány perccel egymás után, ám más évben született egy ikerpár két tagja az Amerikai Egyesült Államokban: az egyik fiúcska 2009-ben, a másik viszont már 2010-ben jött világra.
Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára szerint 2010-ben javul a nyugdíjasok anyagi helyzete. A minisztérium prognózist készített a fogyasztói árak idei változásáról, a nyugdíjak emeléséről ennek fényében intézkedtek. A minisztérium képviselője büszke arra, hogy éveken keresztül többletjuttatásokat tudtak adni a nyugdíjasoknak. Az érintettek ugyanakkor úgy vélik, hogy a…
Arra számítanak a lapunk által megkérdezett kórházigazgatók, hogy ma végre hozzájutnak a tavaly év végére ígért hatmilliárd forinthoz. Mert a szaktárca ugyan már december 28-án elindította az összeg utalását, a pénz azonban eddig nem érkezett meg az intézményekhez.
A Népszabadság információi szerint egy, az MSZP-ben készített belső felmérés azt állítja: valamivel több mint ötven olyan egyéni körzet van, ahol reálisan mandátumhoz juthat a párt a tavaszi országgyűlési választáson
A meteorológiai előrejelzéseknek megfelelően kedden hajnalban gyenge havazás kezdődött a fővárosban; a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF) 75 szóró munkagéppel dolgozik az utak síkosság-mentesítésén.
A pártok azért nem kampányolnak még, mert úgy gondolják, borítékolható a választások eredménye - mondta Wermer András marketingstratéga az InfoRádió Aréna című műsorában.
A BKV reggel óta értetlenül áll a kialakult jármű meghibásodások előtt, ezért a menedzsment azonnali vizsgálatot rendelt el - közölte a közlekedési társaság hétfő este az MTI-vel.
A jelenleginél lényegesen nagyobb beleszólást kaphat az állam a bankok ügyeibe. Laphír szerint egy törvényjavaslat bizonyos esetekben korlátozná a menedzsment-, illetve a tulajdonosi jogokat a pénzintézeteknél
Tompos Kátya mellét markolja Oroszlány Szonja! Egy forgatókönyv kedvéért a két színésznő már leszbikus csókokat is váltott egymással, de úgy tűnik, ha nem előírás, akkor sem jönnek zavarba, Szonja szívesen érinti meg kolléganőjét.
A német kormány hétfőn közölte, hogy nem tud semmit arról a lapjelentésről, miszerint a CIA titkos akciót szervezett egy Hamburgban élő német-szíriai állampolgár meggyilkolására.
Úsznak az adósságban a kórházak, a mostani 6 milliárdos apanázs csak csepp a tengerben. Ráadásul ez a pénz is késik, egy kórházvezető szerint az egész nem más, mint költségvetési trükk
Az idén elmaradt az év elején megszokott áremelési hullám a lakossági folyószámláknál - írja a Világgazdaság keddi számában. A lap szerint minden jelentősebb hitelintézet az év elejével - vagy egy-...
Új szereplő érkezhet a Csillagvirág klinikára. A Bors információi szerint a Jóban Rosszban sorozatban Claudia új partnere valódi szerelme, Daróczi Dávid, volt kormányszóvivő lehet.
A Népszabadság információi szerint a jelenleginél lényegesen nagyobb beleszólást kaphat az állam a bankok ügyeibe. Egy most készülő és a kormány tervei szerint még ebben a ciklusban a parlament elé kerülő törvényjavaslat bizonyos esetekben korlátozná a menedzsment-, illetve a tulajdonosi jogokat a pénzintézeteknél, sőt az állam közvetlenül is átvehetné az irányítást.
Tabáni István képtelen megbarátkozni a körülötte támadt felhajtással. A Csillag születik győztese legszívesebben elbújna erőszakos rajongói elől, akik már személyesen is zaklatják.
Az MSZP szerint a Fidesz és a KDNP azért szeretné a parlamentben megszerezni a kétharmados többséget, hogy "kénye-kedve szerint felfüggeszthesse a mentelmi jogát annak a politikusnak, aki ellenszenves neki".
Colm Toibin ír szerző - Booker-díjra is jelölt - Brooklyn című kötete kapja az év regénye kategóriában a Costa Book Awards brit irodalmi elismerést, amelynek nyerteseit hétfőn hozták nyilvánosságra.
Sólyom László köztársasági elnökhöz fordul a Jobbik, mert diszkriminációnak tartják Bajnai Gordon kormányfőnek azt a kijelentését, amely szerint a választások előtt a demokratikus pártok beletekinthetnek az ország pénzügyi helyzetébe, de a Jobbik nem, mert a miniszterelnök őket nem tartja demokratikus erőnek.
Adott esetben kisebb "fejlesztésekkel" tudjuk kivédeni a fűtési szezon anyagi nehézségeit, melyek hosszú távon megtérülnek, de sokat spórolhatunk az ügyes szellőztetéssel vagy a radiátorok ellenőrzésével is
Benkő Dániel sikamlós poénjai, erotikától duzzadó személyisége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy klasszikus művészből szexsztár lett. Sorozatunk második részében a kanos lantos gyerekei fogantatásáról és házasságáról mesél.
Kedden reggel 6 óráig 250 BKV busz késve vagy egyáltalán nem indult el, emiatt a belvárosban, illetve a a főváros déli részén kell számítani járatkimaradásokra - mondta az MTI-nek Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője kedden reggel. A BKV fődiszpécsere viszont az InfoRádiónak csupán 150 busz késéséről, illetve kimaradásáról számolt be.
Parragh László szerint strukturális reformok nélkül a jelenlegi gazdaságpolitikai pálya kudarcra van ítélve. A forráskivonás ideig-óráig pozitív számokat eredményez, azután azonban pangás, majd éves távlatban újabb válság következik
Kezd forróvá válni a talaj a kifizetések elmaradása miatt egy fogyasztói csoportot szervező cég, a Hungarian Economy Partners (HEP) Kft. alatt - számol be a Magyar Nemzet.
Az üzleti szolgáltatások átalakítása címén 3,03 milliárd forint támogatást kap a British Petroleum (BP) olajipari tröszt a mintegy ezer embert foglalkoztató budapesti szolgáltató központjának létesíté...
Reklámkampányt indít a magyar állampapírok népszerűsítésére az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), a marketingtevékenységet külső ügynökségre bízzák, a feladat becsült értéke 792 millió és 1,58 milliár...
FBI-ügynökök vizsgálódnak Ghánában, hogy többet megtudjanak annak a nigériai fiatalembernek az ott-tartózkodásáról, aki karácsony napján fel akart robbantani egy Detroit felé tartó repülőgépet - közölték hétfőn ghánai kormányforrásból.
Kedden reggel 6 óráig 250 BKV busz késve vagy egyáltalán nem indult el, emiatt a belvárosban, illetve a a főváros déli részén kell számítani járatkimaradásokra - mondta az MTI-nek Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője kedden reggel.
Megdönthetetlen bizonyítékai vannak a rendőrségnek, hogy a 25 éves P. József gyilkolta meg a kiskunlacházi H. Nórát 2008 novemberében – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.
Szinte még fel sem dolgoztuk a január elsejei jövedékiadó-emelés okozta sokkot, máris itt az újabb rossz hír: szerdán ismét emelkedik az üzemanyagok ára. Ezzel a magyar benzin drágábbá vált, mint az osztrák – írja a Magyar Nemzet.
Kedden reggel 6 óráig 250 BKV busz késve vagy egyáltalán nem indult el, emiatt a belvárosban, illetve a a főváros déli részén kell számítani járatkimaradásokra - mondta az MTI-nek Vitézy Dávid, a...
Czink Melinda bejutott a negyeddöntőbe a brisbane-i tenisztorna 220 ezer dolláros női versenyében. A világranglistán 37. helyezett, hetedikként rangsorolt magyar játékos a második fordulóban a cseh Barbora Zahlavova Strycovát verte három szettben. Szávayék búcsúztak.
"Szeretném megkérdezni,hogy melyek a terhesség legkorábbi jelei? Azt tudom, hogy hányinger, hányás, rossz közérzet. Még milyen tünetek lehetnek? Hány hetesen érzi a kismama a babát először?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Kiürítették kedden a rendőrök Új-Zéland fővárosának egyik teniszstadionját, miután egy elhagyott táskát talált valaki, és azt hitték, hogy bomba van benne. A kiürítés előtt egy maroknyi Izrael ellenes tüntető demonstrálni kezdett.
Kigyulladt a zalakarosi Hotel Karos Spa apartmanszállója keddre virradó éjjel, a tűzoltók az MTI tudósítójának jelentése szerint hét kocsival érkeztek a helyszínre. A lángokat hajnali fél hat...
A francia kormány lemondta megrendelését az új típusú influenza elleni védőoltások több mint felére. Roselyne Bachelot egészségügyi miniszter hétfőn kijelentette, hogy a kormány 50 millió vakcinát...
Csehország bezárta jemeni nagykövetségének konzuli részlegét Szanaában - jelentette be Milan Repka, a cseh külügyminisztériumi szóvivője hétfőn Prágában.
Kigyulladt a zalakarosi Hotel Karos Spa apartmanszállója keddre virradó éjjel, a tűzoltók az MTI tudósítójának jelentése szerint hét kocsival érkeztek a helyszínre.