2010. január 27. szerda

jan. 27
9:47
Röviden a tegnapról (ProfitLine)
A makrogazdasági hírek oldaláról megvolt a támogatása a tegnapi emelkedésnek, ami így rövidtávon igyekezett javítani a technikai képen, kevés sikerrel.
jan. 27
9:49
Kínát is kitömné kötvényeivel Görögország (ProfitLine)
A Financial Times értesülései szerint Görögország arra ösztönzi Kínát, hogy közel 25 milliárd euró értékben vásároljon tőle eurókötvényt, annak érdekében, hogy fedezhesse a megugró államadósságát - tudósít a Marketwatch.
jan. 27
9:51
Oroszország és az európai emberi jogi bíróság reformja (Infostart)
Moszkvában ratifikálta az európai emberi jogi bíróság reformját a parlament felsőháza.
jan. 27
9:51
S&P; (what's) up? (ProfitLine)
Várható lenne egy jelentősebb felfele elmozdulás a napokban.
jan. 27
9:53
Russel: lassú lefelé konyulás (ProfitLine)
Nehezebben hagyta magát az esésben, de a visszaemelkedés is nehezebben éri el egyelőre.
jan. 27
9:54
Sem a kocsiját, sem a pénzét nem kapta vissza (HírTV)
Több mint három hónap után fogták el a kiskunsági nyomozók azt a tatabányai párt, akik a gyanú szerint mintegy hatmillió forintnyi értéket csaltak ki egy áldozatuktól Kalocsán - értesült a HavariaPress.
jan. 27
9:54
Óriási maja szoborfejet fedeztek fel Guatemalában (Gondola)
Óriási maja szoborfejet tártak fel Guatemala dzsungel borította térségében, Petén-tartományban - a lelet arra utal, hogy a régióban fontos város lehetett. A szoborfej, amely 3,5 méter magas, s 3...
jan. 27
9:54
"Ma nem öröm cigánynak lenni" (Alternatív Energia)
A kisebbségi ombudsman szerint az elmúlt húsz évben egyetlen kormányintézkedés, itthoni vagy uniós program sem hozott jelentős változást a cigányság életében. Kállai Ernő az MTI-nek adott interjúban úgy vélte, sürgős paradigmaváltásra van szükség a romákat érintő kérdésekben.
jan. 27
9:54
Fogas kérdések - Fogszuvasodás, ínygyulladás, lepedék, fogmosás... (WebBeteg)
A helyes fogmosás lépéseit könnyen elsajátíthatjuk plakkfestés segítségével. A plakkok a fogakon és a fogak közt képződő lepedékek, melyek még gondos fogápolás mellett is kialakulhatnak, s így hozzájárulnak a fogkő megjelenéséhez, a fog szuvasodásához, de ínygyulladást is okozhatnak.
jan. 27
9:56
Megengedték, hogy vezessen az álmasiniszta? (HírTV)
Nem egyedül, de vezetett vonatot a hétvégén elfogott álmozdonyvezető - írja az egyik bulvárlap.
jan. 27
9:56
Agyő anonimitás és nyugalom - Adatainkat megvásárolhatják a pártok! (Gondola)
Március 22. után kaphatják meg a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét az áprilisi országgyűlési választáson induló jelöltek, jelölőszervezetek, amennyiben ezt kérik és fizetnek érte. A választópolgár, ha akarná, sem tudná megakadályozni, hogy a pártok hozzájuthassanak a nevéhez és a lakcíméhez.
jan. 27
9:57
Meglepetés - Mikor fizethetnek euróval a Horvátországban nyaralók? (Portfolio)
A horvát központi bank 3 százalékponttal tervezi csökkenteni a bankok kötelező tartalékráta szintjét, ezáltal ösztönözve a hitelkihelyezést - mondta el interjúban Borisz Vujcic a Reutersnek tegnap. A...
jan. 27
9:57
Milliárdoktól eshet el az állam: külföldön tankolnak a kamionosok (Pénzcentrum)
Egyre több fuvarozó cég dönthet úgy, hogy a jövedéki adó idei emelése miatt inkább külföldön tankol, ahol olcsóbb az üzemanyag....
jan. 27
9:58
Újabb halálos ítéletek a zavargások után (HírTV)
Újabb halálos ítéleteket hoztak Kínában az Urumcsiban történt júliusi zavargások miatt. Egy helyi bíróság négy emberre szabta ki a legsúlyosabb büntetést.
jan. 27
9:58
Kiömlött a Boros Billi(kom)! (Gondola)
Billi(kom)od e hazúg világnak Feneketlen hordója, úgy ám! Borost belé! mert nem szívelhetjük, Hazug szájjal ásitoz reánk; Borost belé! hogy felszökjön a hajlam - Éljen nemes Ibolya-barát, Ki, midőn a vész harangja zúgott, Szent hűséggel nyujtá jobb karját;
jan. 27
9:59
Hátborzongató: titkos banki játszmákról szólnak a pletykák (Portfolio)
Felfüggesztette egyes kintlévő hiteleinek megújítását Kína legnagyobb bankja, az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) - a döntés része annak a folyamatnak, melyben a hatóságok a hitelezés...
jan. 27
10:00
Lázadás tört ki a fővárosi MDF-ben (Gondola)
Bizalmatlansági indítványt nyújtott be az MDF több budapesti választmányi tagja a párt fővárosi elnöksége ellen, mert szerintük az MDF és az SZDSZ közötti fővárosi választási együttműködése kapcsán az MDF budapesti elnöksége nem a párt érdekeit képviselte.
jan. 27
10:02
Dávid Ibolya megölte az MDF-t? (Gondola)
Annak ellenére, hogy 2002-től nem értettem egyet Dávid Ibolya MDF-fel kapcsolatos stratégiájával, mindig volt bennem egy kissé félszeg intellektuális kíváncsiság, vajon nem neki van-e igaza, amikor ezekben a kérdésekben számomra nem szimpatikusan dönt - írja a Jobbklikken Navracsics Tibor. A bejegyzést szó szerint közöljük.
jan. 27
10:06
Az Észak-alföldön keresnek a legtöbben állást (HR Portál)
Az Észak-Alföldön a legmagasabb a regisztrált álláskeresők száma.
jan. 27
10:09
Eltűnt repülőgépet keresnek Tajvanon (Infostart)
Egy még kedden eltűnt gyakorló repülőgépet keres a tajvani hadsereg a sziget déli részén - közölte helyi médiaforrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség.
jan. 27
10:09
Két kínai lány is elődöntős az Australian Openen (Infostart)
Tovább tart a kínai csoda az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesében. Cseng Csie után Li Na is bejutott az elődöntőbe. Utóbbi a hatodik helyen kiemelt Venus Williams ellen nyert 2-6, 7-6, 7-5-re. Li Na a döntőért a másik Williams-lánnyal, Serenával játszik majd, aki 4-6, 0-4-ről fordítva nyert a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen.
jan. 27
10:12
Megrongálták a Fejér megyei MDF-alelnök kampánybuszát (Gondola)
Megrongálták Vas Istvánnak, az MDF Fejér megyei alelnökének, országgyűlési képviselőjelöltjének a kampánybuszát szerdára virradóra - közölte a párt megyei elnöke szerdán az MTI-vel. Göblyös...
jan. 27
10:12
EUR/SEK Svéd termelői árak: -0,8% (HírTV)
Decemberben éves összevetésben a várt -0,7% helyett -0,8%-os értéket hoztak a svéd termelői árak (előző: -1,7%). Az EUR/SEK egyhelyben toporog, miután tegnap új éves csúcsot ért el. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 27
10:12
Megrongálták az MDF-alelnök kampánybuszát (Alternatív Energia)
Megrongálták Vas Istvánnak, az MDF Fejér megyei alelnökének, országgyűlési képviselőjelöltjének a kampánybuszát szerdára virradóra - közölte a párt megyei elnöke szerdán az MTI-vel.
jan. 27
10:14
Kihűlés miatt halt meg egy nő Felsőzsolcán (Gondola)
Kihűlés miatt halt meg egy 75 éves nő a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán, a télnek már nyolc áldozata van a megyében - tájékoztatta a rendőrség szerdán az MTI-t. Az asszonyra még hétfőn,...
jan. 27
10:14
USD/JPY Fájdalomküszöb (HírTV)
Az USD/JPY benézett a fontos 90,00-es támogatás alá. Az érték jelenti a BoJ fájdalomküszöbét, mely alatt intervencióra szánhatja el magát a bank a jen gyengítésének érdekében. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 27
10:15
Vezetőváltás a Jones Lang-nál (Portfolio)
Távozik a magyarországi Jones Lang LaSalle ügyvezetői posztjáról Thierry Delvaux. Helyét Furulyás Ferenc veszi át, aki korábban a JLL Capital Markets részlegének budapesti vezetője volt. Thierry...
jan. 27
10:15
Cseppenként húzták le a benzinkutast: többmilliós kár érte (Pénzcentrum)
Az egyik franchise-hálózatban működő benzinkútnak üzemanyagot szállító nagykereskedő a korábbi megállapodás ellenére nem adta meg a literenkénti 1 forintos kedvezményt, ezért később az üzemeltető a követelését le akarta vonni a nagykereskedőnek járó számla végösszegéből. Az ügy a bíróságon landolt, az ítéletre 6 évet kellett várni....
jan. 27
10:16
Új Szó: csökken a szlovákiai magyarok száma (Gondola)
Folyamatosan csökken a szlovákiai magyarok száma. Becslések alapján nagy a valószínűsége annak, hogy a jövő évi népszámláláskor mintegy 30-50 ezer fővel lesz kevesebb magyar Szlovákiában, mint...
jan. 27
10:16
Nem fizették az áramot – 300 embert küldtek haza (HírTV)
Áram hiányában leállt a termelés a Macofill Zrt. telephelyén Demecserben. Az áramszolgáltató szakemberei kedden lekötötték a cérnagyárat a elektromos távvezetékről – írja a Kelet-Magyarország.
jan. 27
10:18
A sárgarépa, petrezselyem és a zeller vetése (Édenkert)
Az alábbi összeállításban a sárgarépa, petrezselyem és a zeller közkedvelt fajtáiról olvashatnak, valamint a hibridekről és azok felhasználásáról.
jan. 27
10:18
EUR/USD 5 hónapos minimum (HírTV)
Az EUR/USD 5 hónapos mélypontot ért el 1,4021-nél. A veszteségek az euró további gyengülésének előfutárai lehetnek. Ha a Fed esti kamatdöntése után a kamatpolitikai irányvonal szigorítására utaló nyilatkozatot tesz, 1,40 alá is benézhet az EUR/USD jegyzése. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 27
10:20
Vargányás tészta: Kaldeneker kitálal - videórecept (Édenkert)
Az egyik legkedveltebb csemegegombából a vargányából készít Kaldeneker György egyszerű, de annál ízletessebb fogást.
jan. 27
10:20
Halmozódnak a problémák a vasúti közlekedésben (HírTV)
Leszakadt felsővezeték és elromlott biztosítóberendezés után most síntörés is nehezíti a vonatközlekedést. A Mávinform tájékoztatása szerint Isaszeg és Gödöllő között reggel az egyik vágányon eltört az egyik sínszál, valószínűleg anyagfáradás és a nagy hideg miatt.
jan. 27
10:22
Zöldséges báránycsülök: Kaldeneker kitálal - videórecept (Édenkert)
Ha már a csülök puhulni kezd, tegyünk a párolóléhez csíkokra vágott sárgarépát, karalábét, cukkínit, paprikát, kanalazzunk rá a fokhagymás paradicsomszószból, fedjük le és pároljuk még tíz percig.
jan. 27
10:22
Rosszkedvűen kezdett a BUX (HírTV)
A BÉT irányadó indexe 0,5 százalékkal keddi záróértéke alatt forog szerda reggel.
jan. 27
10:24
Miért fontos a gyümölcsritkítás? (Édenkert)
A gyümölcsritkítás elengedhetetlen a jól berakódott őszi-, kajszibarack, alma, körte esetében, ha minőségi termést szeretnénk betakarítani.
jan. 27
10:27
Késnek a vonatok Budapestről Pécs és Székesfehérvár irányába (Infostart)
Mintegy 20-25 percet késnek a vonatok a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs és a Budapest-Székesfehérvár vonalakon szerda délelőtt a biztosító berendezés hibája miatt - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
jan. 27
10:27
Csökken a szlovákiai magyarok száma (Infostart)
Folyamatosan csökken a szlovákiai magyarok száma. Becslések alapján nagy a valószínűsége annak, hogy a jövő évi népszámláláskor mintegy 30-50 ezer fővel lesz kevesebb magyar Szlovákiában, mint 2001-ben volt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
jan. 27
10:30
Fegyveres rablás történt Kiskőrösön (Gondola)
Fegyvernek tűnő tárggyal fenyegetőzve rabolt ki egy családi házat Kiskőrösön két férfi, a háziakat értékeik átadására szólították fel, majd a zsákmánnyal elmenekültek - közölte a rendőrség...
jan. 27
10:30
Tartozásai miatt kizárhatja az EBU az MTV-t (Kreatív Online)
Az EBU kizárhatja tagjai közül a Magyar Televíziót, amennyiben nem tudja rendezni a tartozásait. A hírszolgáltatás és a sportközvetítések forognak veszélyben.
jan. 27
10:30
Tini gyilkosok – Riasztás (videó) (HírTV)
- Tini gyilkosok. Fagyasztott húsért és néhány tojásért halt meg az idős oroszlányi férfi.
jan. 27
10:32
Elhunyt Andrew Lange amerikai fizikus (Gondola)
Meghalt Andrew Lange amerikai fizikus, akinek munkássága révén kiderült: mégiscsak "lapos" a világegyetem. Lange mindössze 52 évesen hunyt el, rendőrségi vizsgálatok szerint saját...
jan. 27
10:33
Mozgás és zöldtea a tüdőrák ellen (Privátbankár)
A tüdőrák a daganatos megbetegedések 25 százalékát teszi ki, viszont jó néhány életmódbeli tényezőről kiderült, hogy hatékony megelőzést jelenthetnek
jan. 27
10:33
Kína 800 millió euróval jön a régió energiapiacára (Portfolio)
Kína 800 millió eurós hitelt nyújt Szerbiának az ország második legnagyobb széntüzelésű erőművének fejlesztéséhez. A Kostoice városánál fekvő, jelenleg 1,010 MW-os erőműben két 350 MW-os blokkot...
jan. 27
10:33
Figyelem! Változik az adóbevallás és a nyilvántartás (Pénzcentrum)
Az új áfaszabályok következtében a korábbinál részletesebbek lesznek az áfabevallások, emellett a nemzetközi ügyletekhez kapcsolódó összesítő nyilatkozatok is több adatot tartalmaznak majd....
jan. 27
10:35
Ma kezdődik Davos - Lesz nemulass (Portfolio)
A makrogazdasági témák és Haiti megsegítése mellett a globális pénzügyi reform, azon belül is a bankrendszer megújítása lehet a ma kezdődő negyvenedik Világgazdasági Fórum fő témája a svájci Davosban...
jan. 27
10:37
Hogyan debütáltak az alumíniumóriás részvényei? (Portfolio)
A mai napon debütáltak az orosz alumíniumóriás, a Rusal részvényei a hongkongi parketten, a negatív tőzsdei hangulat közepette azonban 8%-kal értékelődtek le a papírok az első kereskedési napon. A...
jan. 27
10:39
A Városliget (Édenkert)
A Városliget, Budapest legnagyobb parkja a XIV. kerületben található. A főváros kedvelt pihenőhelye és kulturális centruma.
jan. 27
10:39
Az őszülő halánték nem minden...az interimeknél sem (HR Portál)
Ki lehet jó interim menedzser? Mostanában sokan kérdezik az Interim Menedzser Akadémia idén induló képzése kapcsán, hogy milyen szempontokat kell figyelembe venni, amikor valaki az interim menedzser karriert mérlegeli. A leggyakrabban előforduló kérdés a jelölt korára vonatkozik.

Keresés