A kannabisz elleni jogszabályok világszerte sikertelenek voltak használatának visszaszorításában, sőt a magánéletbe behatoló, társadalmilag megosztó és drága drogpolitikához vezettek - állítja drogpolitikai szakértők nemzetközi csoportja.
Budapest — A híresen családbarát olaszok besokalltak az ingyenélő csemetéiktől, és törvényt szeretnének arról, hogy nagykorú gyermekeiket kipenderíthessék a lakásukból.
Újabb túlélőt húztak ki a romok alól kedden a mentőcsapatok, két héttel a pusztító földrengések kezdete után Haitin. A 31 éves férfi kiszáradt, és eltörött a lába.
A hivatásos szolgálati törvénynek a rendőrségi munkavállalókat hátrányosan érintő – az érdekképviseletekkel nem egyeztetett – módosítása, az alacsonyan megállapított béren kívüli...
Budapest — Hiába lesi az ajtót Zsófi (9) és Fanni (7), arra várva, hogy mikor lép be rajta édesanyjuk, Nikoletta soha nem jön haza hozzájuk. A lányok néhány hete még kistestvérük, Botond érkezését ünnepelték, aztán valóra vált a legrosszabb rémálmuk.
Írásbeli nyilatkozat beterjesztését kezdeményezi Tőkés László erdélyi magyar EP-képviselő magyarországi kollégáival az Európai Parlamentben, a verespataki aranybányaterv megvalósítása ellen - közölte a képviselő kedd este az MTI brüsszeli irodájával.
A fogyasztói bizalom mutatója (CCI) 103,9-re nőtt Kínában tavaly, az utolsó negyedévben - derül ki az országos statisztikai hivatal elemző központjának jelentéséből.
A főpolgármester biztosra veszi, hogy az SZDSZ és az MDF közös főpolgármester-jelöltet állít a következő választásokon. A politikus szerint ugyanakkor az kérdéses, hogy az MSZP csatlakozik-e.
Mahinda Radzsapaksze jelenlegi elnök vezet a Srí Lankán tartott elnökválasztáson az első részeredmények szerint, míg a hadsereg egységei szerda reggel körbezárták azt a szállodát, ahol az elnök...
Az al-Kaida terrorhálózat továbbra is célpontjának tekinti az Egyesült Államokat, nem tett le arról, hogy tömegpusztító fegyvert vessen be Amerika ellen - állapította meg a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) volt szakértőjének friss tanulmánya, amelyet a The Washington Post kedden ismertetett.
Az Alkotmánybíróság mai döntésével kimondta: Magyarországon - Európa sok más országához hasonlóan - alkotmányosan létezhet vagyonadó. A vagyonadó lényege az, hogy a lakosság leggazdagabb 5 százaléka vagyonának arányában fokozottan járul hozzá az állami kiadásokhoz, így a legelesettebbek és a családok szociális juttatásainak finanszírozásához - reagált a kormányszóvivő az Alkotmánybíróság…
Megnyílik ma a 40. davosi Világgazdasági Fórum, amely a tervek szerint egy józanabb világgazdaság és felelősségteljesebb nemzetközi bankrendszer megteremtéséről, a további válságok megelőzésének lehetőségeiről, valamint Haiti megsegítéséről szól majd elsősorban. A vasárnapig tartó esemény ezúttal a "Javítsuk a világ állapotát: gondoljuk, tervezzük, építsük újra" mottó alatt zajlik.
Az állami kiadások tíz év alatt 250 milliárd dolláros megtakarítást eredményező befagyasztását fogja javasolni Barack Obama amerikai elnök a kormány hamarosan nyilvánosságra hozandó idei költségvetésében - jelentette fehér házi forrásokra hivatkozva a CBS televízió kedden.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság legfrissebb adatai szerint decemberben összesen 3 023 769 tételt folyósítottak, ennek 44,5 százalékát utalták bankszámlára, a többit postai úton folyósították - írja a pénzcentrum.hu.
Ilja Oszipov diplomás bányamérnök, geológus, tanár, újságíró, továbbá egyebek között diplomás ápoló, mágus, reflexológus és természetgyógyász - a 82 éves, 22 oklevéllel rendelkező férfiról a Moszkovszkij Komszomolec című orosz lap ír ma reggel.
Ma kezdődik a 40. davosi Világgazdasági Fórum, amelynek központi témája a tervek szerint egy józanabb világgazdaság és felelősségteljesebb nemzetközi bankrendszer megteremtése, a további válságok megelőzése, valamint Haiti megsegítése lesz.
Másfél hét múlva kezdik kézbesíteni az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt a több mint 8 millió választópolgárnak. A választóknak legkésőbb február 12-ig meg kell kapniuk az értesítést a névjegyzékbe való felvételről, a kopogtatócédulát és az ajánlószelvényt.
Kínában újabb 4 embert ítéltek halálra a Hszincsiang-Ujgur autonóm területen történt júliusi zavargások idején elkövetett gyilkosságok és bűntények miatt.
Másfél hét múlva, február 8-án kezdik kézbesíteni az érintett több mint 8 millió választópolgárnak az áprilisi országgyűlési választásról szóló értesítőt és ajánlószelvényt. A választóknak...
Az USD/JPY nyomás alá került az ázsiai kereskedésben, és 58 pippel 89,15-re esett. Eddig nem ment a kerek 89-es szint alá a jegyzés, a kereskedők szerint azonban hamarosan sor kerülhet erre. Az érték támogatásként is funkcionál. Ellenállás 89,60-nál van. Az EUR/USD minimumot ért el 1,4063-nál, majd összeszedte magát 1,4096-ig. A kerek 1,41-es szintet azonban nem sikerült bevennie, és visszaesett…
A hírTV hétfői leleplező műsora után megélénkült a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal. Munkatársai kedden a szélrózsa minden irányába elindultak méztermékeket begyűjteni – tudta meg a Magyar Nemzet.
Többségében lefelé vették az irányt a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek. Továbbra is a kínai gazdasági növekedés fenntarthatóságával és a gazdaságpolitikai szigorítással kapcsolatos...
Összefogott az öt nagy rendőrszakszervezet, és közösen tiltakoznak a hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvénynek az állomány számára hátrányos módosítása és a béren kívüli juttatások csökkenté...
Egészen jól alakult a kereskedés első fele Amerikában, nagyrészt a kedvező fogyasztói bizalmi indexnek köszönhetően. A kereskedés vége felé haladva viszont eladói nyomás alá kerültek a tőzsdék,...
Tavaly a fizetésképtelenségi eljárások száma meghaladta a 14.600-at, ami 2008-hoz képest 29 százalékos emelkedés, a végelszámolások esetében a növekedés több mint 53 százalék - közölte a Creditreform ...
A Gazprom igazgatóságának tegnapi ülésén orosz lapinformációk szerint mintegy 1 milliárd dollárnak megfelelő veszteség leírásáról született döntés. A veszteség abból keletkezett, hogy a Gazprom...
A kormány hétfőn egynapos határidőt adott a hosszú távú gázszállító nélküli és számos perbe keveredett EMFESZ Kft.-nek a cég átvilágítására, hogy megalapozottan kezdeményezhessen megoldást a kft. ügyf...
A kormány egynapos, kedden délben lejárt határidőt adott a hosszú távú gázszállító nélküli és számos perbe keveredett EMFESZ Kft.-nek a cég átvilágítására, hogy megalapozottan kezdeményezhessen megoldást a kft. ügyfeleinek gázellátására - írja a mai Világgazdaság.
Nap végére teljesen elfogyott a lendület az amerikai piacokon, miután a befektetők továbbra is ferde szemmel tekintenek az amerikai elnök bankokkal kapcsolatos tervezett intézkedéseire, leginkább ismét a banki papírokra nehezedett a legnagyobb nyomás.
Az idén is megvizsgálják az Európai Unióban a pénzintézetek ellenálló-képességét esetleges újabb pénzügyi válságokkal szemben - jelentette be az Európai Parlament egyik szakbizottsága előtt Giovanni Carosio, a bankfelügyeletek európai bizottságának (CESB) elnöke.
Felsővezeték-szakadás miatt leállt a vasúti forgalom a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon szerda reggel, a szerelvények 100-120 perc késéssel tudnak majd elindulni - közölte a Mávinform...
Az EUR/USD nyomás alá került. A dollárt már kevésbé nyomasztja a Bernanke újraválasztásával kapcsolatos bizonytalanság, hiszen több ellenzéki szenátor is jelezte támogatását. A devizapár továbbra is az 1,4027-es éves mélypontot kerülgeti. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
A tegnapi kisebb nyereségek után ma előreláthatólag ismét gyengébb nyitás várható a német részvénypiacon. Erre utalnak a tőzsde előtti indikátorok. Az X-DAX 5.615 ponton áll, ami 54 ponttal elmarad a legutóbbi záró értéktől. A DAX tegnap 0,67%-kal 5.668,93 pontra emelkedett. A Dow Jones Industrial Average 10.194,29 ponton zárt, míg a Nikkei225 0,71%-ot vesztett. A kínai tőzsdén is mérsékelt…
Egymásnak ellentmondanak a szakértői vélemények az Alkotmánybíróság tegnapi, a lakóingatlanokra kivetett vagyonadó eltörlését rögzítő határozatával kapcsolatban. Egyes szakértők helyeslik az...