A második legmagasabb fokozatra emelte pénteken a brit belügyminiszter a terrorkészültség szintjét, valószínűleg összefüggésben a karácsonyi amerikai repülőgép-robbantási kísérlettel.
Elutasította a Roman Polanski ügyében eljáró amerikai bíró, hogy távollétében ítélkezzenek a liliomtiprással vádolt Oscar-díjas filmrendező felett, amint azt a svájci házi őrizetben tartott...
A választókerületek elmúlt években erősödő aránytalansága ellenére sem "rajzolták át" a képviselők a választókerületi határokat, ez ugyanis már érzékelhető módon befolyásolhatná a választások eredményét. A változtatáshoz kétharmados országgyűlési támogatottságra lenne szükség, az Alkotmánybíróság 2007. június 30-ig adott erre határidőt az Országgyűlésnek. Mivel a parlament nem alakította át a…
"Férjem nyitott gerinccel született. Szerencsére komolyabb következménye nem lett. Gyermeket szeretnénk, mit tehetünk az ellen, hogy ez megismétlődjön? Genetikailag megállapították, hogy férjem apja az örökítő." A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
Az Egészségügyi Minisztérium nem tud azonnali pénzbeli támogatást nyújtani a betegszállítást végző, nehéz anyagi helyzetbe került magáncégeknek, de az érintettek bevonásával megvizsgálja, hogy...
Bár törvény írja elő, hogy a téli hónapokban nem lehet kilakoltatni senkit, ezt számos végrehajtó cég figyelmen kívül hagyja, a hatóságok pedig nem lépnek. A Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetsége...
Tíz és fél millió dolláros kártérítést fizetett Izrael az ENSZ-nek, többek között amiatt, hogy a zsidó állam hadseregének gázai övezeti offenzívája idején találat érte a világszervezet palesztin...
Komor arcú hírességek és gyászos dallamokat játszó zenészek adták meg a földrengés sújtotta Haiti megsegítésére péntek éjszaka rendezett nemzetközi adománygyűjtő műsor alaphangját, de a gála a...
Tizenöt iszlamista harcossal - tizenhárom ujgur és két török nemzetiségű férfival - végzett a héten Afganisztánban egy légicsapás, amelyet az országba vezényelt nemzetközi erők pilóta nélküli...
A port-au-prince-i kormány utasítása alapján a haiti fővárosban befejezték a földrengés esetleges túlélői utáni kutatást - jelentette be szombaton Genfben az ENSZ egyik szóvivője. A katasztrófa január...
Új Magyarország – Szabadság és szolidaritás. Ez a címe Gyurcsány Ferenc 2006-ban hivatalba lépett kormánya programjának. A miniszterelnök és az MSZP ezt az iratot akkoriban rakta össze, amikor éppen megállapították magukról, hogy „teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz”. És mit mond a Bajnai-program?
Az Országgyűlés tavaszi ülésszakán megszülethet egy átfogó magyar környezetvédelmi jogszabály, miután a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács csütörtökön elfogadta, a jövő héten pedig átadja a képviselőknek az éghajlatvédelmi kerettörvény tervezetét - jelentette be Szili Katalin, a tanács tiszteletbeli elnöke. A jövő nemzedékek országgyűlési biztosa az InfoRádió Aréna című műsorában elégedetten…
A beszedett büntetésekből 500 millió forintot a krízisalapba kell befizetnie a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az erről szóló kormányrendelet szerint.
James Gorman, akit idén januárban neveztek ki a Morgan Stanley vezérigazgatójává, a múlt évi teljesítménye után 8.6 millió dollár értékű részvényjutalomban részesült, miután a társaság részvényeinek...
A választókerületek elmúlt években erősödő aránytalansága ellenére sem "rajzolták át" a képviselők a választókerületi határokat, ez ugyanis már érzékelhető módon befolyásolhatná a választások eredményét. A változtatáshoz kétharmados országgyűlési támogatottságra lenne szükség, az ügyben azóta sem történt semmi. Lesznek, akiknek a szavazata kétszer annyit ér, mint másé
Kínának nincs szüksége arra, hogy Washington leckét adjon neki az internettel kapcsolatban - jelentette ki egy kínai onlinemédia-szövetség vezetője a két ország között a témában folyó nyilatkozatháború keretében.
Pakisztáni katonák és lázadók összecsapásában meghalt két katona és 22 iszlamista fegyveres az ország Afganisztánnal határos, törzsek uralta részén - közölték szombaton kormánytisztviselők. Az...
Szalézi Szent Ferenc, az újságírók védőszentje ünnepéhez kapcsolódva január 22-én ünnepi szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezt követően adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Erdő Péter bíboros a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.
A következő öt évben tízmillió Google-részvény eladását tervezi az internetes szolgáltató két alapítója, Larry Page és Sergey Brin - jelentette be a kaliforniai székhelyű vállalat helyi idő szerint pé...
Beperelte az izraeli miniszterelnök feleségét korábbi házvezetőnőjük. A volt alkalmazott azt állítja, Sara Netanjahu egy zsarnok, aki kevesebbet fizetett neki a minimálbérnél, és szociális juttatásokat sem kapott.
A beszedett büntetésekből 500 millió forintot a krízisalapba kell befizetnie a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) az erről szóló kormányrendelet szerint. Az elmúlt évben a tőkepiaci fe...
A mezőny utolsó tagjaként Portugália is bemutatkozott az Európa-bajnokságon, s rendívül élvezetes, izgalmas meccsen 5-5-ös döntetlent játszott Fehéroroszországgal a debreceni Főnix Csarnokban.
Egy év telt el azóta, hogy férje és gyerekei oldalán Michelle Obama az Egyesült Államok first ladyje lett. Saját bevallása szerint "pedálozós" év van mögötte, de van amire büszke...
Hozzáférhetnek-e jogosulatlan személyek, szervezetek az APEH honlapján működő vagyonadó-kalkulátor adataihoz? Az egyik rövid bekezdésben ugyanis az szerepel, hogy az adatfeldolgozásban egy külsős (vagyis nem állami tulajdonú) cég, a Novell Professzionális Szolgáltatások Magyarország Kft. működik közre.
Ha a nemzedékek közti szolidaritás megrendült, akkor az első hibát bizonnyal az idősebb nemzedék követte el. Szintén doktrína gyanánt leszögezhetjük, hogy a nyugdíj ellentétes a biológia parancsaival; a szociális érzék parancsa, nem a természeté. Erkölcsi imperatívusz, nem pedig természeti.
A Népszava szerint újabb adatok igazolják, hogy a Zuschlag-féle kézi irányítású pénzosztási modellt még a Fidesz találta ki. A Népszava szombati száma arról ír, hogy a rendszer már az Orbán-Torgyán-k...
Sean Connery-hasonmást keresnek a brit Királyi Kémiai Társaság kutatói, hogy felhívják a figyelmet a kutatások szükségességére, amelyekre decemberi döntés miatt idén 600 millió fonttal kevesebb jut.
A Dél-Afrikai Köztársaság Mezőgazdasági, Erdészeti és Halászati Minisztériuma a beutazókat érintő állat- és növényegészségügyi előírásokról felhívást juttatott el többek között Magyarország számára is.
Meghaladta a 110 ezret a haiti földrengés halálos áldozatainak a száma - közölte helyi idő szerint pénteken a karibi ország belügyminisztériuma. Bejelentették azt is, hogy befejezték a túlélők utáni kutatást.
A világ egyik legismertebb arca – Jurij Gagarin – 1968-ban, hét évvel a világszenzációs űrrepülése után halt meg egy tragikus repülőgép-szerencsétlenségben. A baleset körülményei nem voltak teljesen tisztázottak, és jobb verziók híján, az emberek konspirációs teóriákat gyártottak a világ első űrpilótája haláláról. A brit The Daily Telegraph napilap, orosz szakértők segítségével, pontot szeretne…
Áfával együtt több mint 100 millió forintot fizetett ki a BKV azokra a tanácsadói megbízásokra, amelyek miatt pénteken tett feljelentést a közlekedési vállalat vezérigazgatója.
Büntetőfeljelentést tesz a váci mélygarázs-beruházással összefüggésben hűtlen kezelés, illetve adócsalás kísérletének alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen a helyi önkormányzat.
Anyagi ellenszolgáltatás fejében információkat juttatott ki és segítette a repülőtér-üzemeltető társaság taxipályázatán a Zóna Service-t - állítja egy a Magyar Nemzet birtokában lévő hatósági dokument...
Több mint kétezer találatot dob ki a Google a „Molnár Balázs kuruc.info” szóösszetételre, és Tomcat, alias Polgár Tamás is azt állítja: Molnár volt a kuruc.info főszerkesztője abban az időszakban, amikor a szélsőséges portál a 2006. őszi budapesti eseményeket követően több alkalommal közzétette az ügyben eljáró bírák, ügyészek lakcímét, telefonszámát, és "vérbíráknak", "jogtipró talárosoknak",…
Elhunyt Jean Simmons brit filmszínész, nagy történelmi filmek hősnője. 80 évesen, Santa Monica-i otthonában pénteken érte a halál. Tüdőrákban szenvedett - jelentette a Los Angeles Times című amerikai lap.
Elhunyt Jean Simmons brit filmszínész, nagy történelmi filmek hősnője. 80 évesen, Santa Monica-i otthonában pénteken érte a halál. Tüdőrákban szenvedett - jelentette a Los Angeles Times című...
Anyagi ellenszolgáltatás fejében információkat juttatott ki és segítette a repülőtér-üzemeltető társaság taxipályázatán a Zóna Service-t – állítja egy a Magyar Nemzet birtokában lévő hatósági dokumentum a decemberben letartóztatott jogi igazgatóról, Rényi-Vámos Krisztináról.
Egy friss kutatás szerint igen komolyan befolyásolják vásárlási szokásainkat a reklámújságok, katalógusok. Sokak számára egyenesen "vadászati élményt" jelent az ilyen kiadványok megszerzése, ugyanakkor gyakran ablakpucolásra is használják őket....