A kereskedés elején még bizonytalankodó amerikai indexek a záráshoz közeledve egyre nagyobb mínuszokat gyűjtöttek, a napot végül közel 220 pontos mínuszban zárta a Dow, ami mintegy 2.1%-os esést...
Rátámadt egy autós két közterület-felügyelőre péntek délután Budapesten. A férfi a XIII. kerületi Váci úton szabálytalanul parkolt le autójával, ezért a felügyelők intézkedtek. Az autós azonban veszekedni kezdett velük, és egyiküket arcon ütötte – tájékoztatott Kormos Endre, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Huszonöt év után, egykori rajongói legnagyobb örömére ismét összeáll, és a Syma Csarnokban január 30-án színpadra lép a Napoleon Boulevard nevű zenekar. A nyolcvanas évek végének egykori sikercsapata hajdanán egymillió lemezt adott el, a kilencvenes évek elején mégis befejezte működését.
A Magyar Demokrata Fórum kispesti szervezete megdöbbenéssel értesült a budapesti választmány határozatáról, az SZDSZ-szel alakuló választási szövetségről és a döntés körülményeiről.
BUDAPEST – Órákra megbénították fél Pestet pénteken a tüntető eredetiségvizsgálók. Több mint 200 autóval vonultak fel a Hősök teréről az Andrássy úton át a Kossuth térig.
Van-e összefüggés a szaglás és a nemi érettség kialakulása között? Természetesen a kérdés feltevése már sejteti hogy a válasz igen. Van egy olyan kórkép, amiben a nemi éretlenség a szaglás hiányával, vagy gyengeségével társul.
Április 11-re írta ki az országgyűlési választások első fordulóját az államfő. A sztrájktörvény módosítását kezdeményezte az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói oldala. Februártól emelkednek a MÁV és a Volán tarifái. A nap legfontosabb hírei január 22-én.
Az igazságügyi szakértő is megállapította, hogy minden kétséget kizáróan Döge polgármestere beszél azon a hangfelvételen, amelyen Vincze Tibor arra utal, hogy 20 millió forintot kér vissza egy építési vállalkozótól a megbízásért cserébe. Az ügyben február 11-én várható ítélet.
Kirabolt egy lottózót péntek este egy férfi Székesfehérváron - a zsákmánnyal viszont nem jutott messzire, mert a közelben elfogták. Ráadásul nem a rendőrök állították meg a támadót, hanem a kirabolt üzlet tulajdonosának egyik ismerőse.
Pénzmosással vádolta meg Robert Fico kormányfő pénteki sajtótájékoztatóján a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót (SDKÚ). A kormányfő szerint 2004-ben és 2005-ben az SDKÚ gyanús pénzügyi tranzakciókat hajtott végre.
Nem jutott be a középdöntőbe a magyar férfi kézilabda-válogatott az ausztriai Európa-bajnokságon. Csoknyai István szövetségi kapitány együttese 33-26-ra kikapott Csehországtól az utolsó csoportmeccsen, így a negyedik helyen végzett.
A második legmagasabb fokozatra emelte pénteken a brit belügyminiszter a terrorkészültség szintjét, összefüggésben a karácsonyi amerikai repülőgép-robbantási kísérlettel. Ez a készültségi fokozat...
Hiába érezhet te magát hazai környezetben a magyar válogatott a az ausztriai férfi kézilabda-Európa-bajnokság csoportküzdelmei során, nem koronázta siker szereplését. Együttesünk nem folytathatja a küzdelmeket a középdöntőben, a legutóbbi vb-n hatodik csapat 33-26-ra kikapott a csehektől.
Cáfolta pénteken este az MDF választmányának Csongrád megye elnöke a párt megyei alelnökének kijelentését, amely szerint a választmány nem támogatja az SZDSZ-el való együttműködést. Rabi Mihály...
Kínlódva, elképzelés és hit nélkül játszott a magyar válogatott utolsó csoportmérkőzésén az ausztriai férfi kézilabda kontinens bajnokságon, így csapatunk sima vereséget szenvedett Csehországtól és kiesett a tornáról. Csak remélni lehet, hogy nem fizetünk nagyobb árat a kudarcért, a vereség ugyanis azt jelenti: a világbajnoki selejtező sorsoláson a mieink a nehezebb ellenfelek közül kapnak…
Megtámadott egy férfi egy idős asszonyt Dunaújvárosban. A sértett táskáját akarta megszerezni, ennek során dulakodás alakult ki a férfi és az idős asszony között, a sértett arccsontja eltörött. A rabló kezében a nő táskájával elmenekült a helyszínről.
Eddigi legnagyobb sikere után, vagyis hogy Gábor Zsazsa hollywoodi díva nyolcadik férje lett, újabb magaslatokba vágyik a német születésű Frederic von Anhalt herceg, aki bejelentette, hogy harcba...
Az állam kultúrában betöltött közvetítő szerepének fontosságáról beszélt Hiller István oktatási és kulturális miniszter pénteken, a magyar kultúra napján a budapesti Szépművészeti Múzeumban, ahol...
Beyonce és Madonna is csatlakozott a péntek esti Segítség Haitinak televíziós adománygyűjtő műsor fellépőihez. A kétórás, több helyszínről jelentkező programban Denzel Washington, Brad Pitt,...
A szklerózis multiplex (SM) újonnan kipróbált orális kezelése más terápiáknál tapasztalt mellékhatások nélkül csökkentette a pácienseknél a visszaesést és az állapotromlást - közölték brit kutatók a New England Journal of Medicine (NEJM) című szakfolyóirat szerdán megjelent számában.
Balázs Péter külügyminiszter szerint "ostoba az az ország, amelyik az uniós elnöksége alatt vagy közvetlenül előtte lecseréli az elnökséget előkészítő csapatot". Magyarországnak nagy...
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelentése szerint szombaton délnyugaton, délen valószínű több felhő, és ott néhol hószállingózás is előfordulhat. Éjszaka többfelé párássá válik a...
Elárverezik azt a repülőgépet, amely egy évvel ezelőtt az Egyesült Államokban a Hudson folyón ért föld helyett vizet. Az Airbus A 320-as gép madárfelhőbe került, pontosabban lúdrajba, amely...
Magas fokú készültséget rendeltek el az indiai repülőtereken pénteken, mert a titkosszolgálatok olyan értesülést szereztek, amely szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózathoz köthető...
Nagyszabású terrorellenes razziát hajtottak végre Törökország több városában; az akcióban 120 embert letartóztattak a török média pénteki jelentése szerint. A török rendőrség terrorelhárító...
Az idén kibocsátott Széchenyi kártyákhoz felvett hitel kamattámogatása 10 millió forintig egy évre 1 százalékpont lesz, a tavalyi 2 százalékponttal szemben, a jövőre kibocsátottakhoz azonban már...
Saját lakosztálya van Afrikában Szabó Gál Andrásnak (40). A Budapest–Bamako-rali kitalálója, a „Villám Gézaként„ ismert egykori rádiós műsorvezető egy speciális IFA teherautóban rendezte be a viadal idejére a főhadiszállását. A járműnek már a kinézete is figyelemre méltó: piros és sárga színben pompázik.
MELBOURNE – Tovább menetel Justine Henin (27) az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A másfél éves kihagyását követően bő két hete visszatérő belga a harmadik fordulóban 3:6, 6:4, 6:2-re legyőzte az orosz Alisza Klejbanovát (20), és bejutott a nyolcaddöntőbe. Ráadásul ez a diadal volt az ötszázadik profi pályafutása során.
Mintha hazai rendezésű Európa-bajnokságon szerepelne a magyar férfi kézilabda-válogatott, annyian kíváncsiak egy-egy meccsére. Miután Ausztria a torna házigazdája, a távolság nem jelent akadályt az érdeklődőknek, hogy eljussanak Bécsújhelyre.
A koszorúér-betegség megjelenésének esélye viszont attól függ, hogy a kockázati tényezők közül hány rizikófaktor jelenléte érvényesül: minél több rontja az életünket, annál nagyobb az infarktus vagy a szélütés valószínűsége.
Bizonyára neked is van olyan barátod, aki az ellenkező neműek táborát erősíti. Testvérként, jó haverként tekintesz csupán rá, vagy esetleg mást is el tudnál képzelni vele? Tesztünkből megtudhatod! Válaszoljon IGEN-nel vagy NEM-mel!
BUDAPEST – Újabb tanácsadó cég szerződéseinek ügyében tett feljelentést a BKV vezérigazgatója – tudatta a közlekedési vállalat közleményében. Részleteket nem árultak el, a Blikk viszont megtudta, kik, milyen címszó alatt tolták ki talicskával a milliókat a BKV-ból, mely cégeket és szerződéseket miért talált gyanúsnak Kocsis István vezérigazgató.
JÁSZBERÉNY – Tornaórán összeesett, azóta élet és halál között lebeg egy kiskamasz, és senki nem tudja, mitől állhatott le a szíve hirtelen tegnap délelőtt.
KISKUNHALAS – „Töröljék el a halálos ítéletemet!" – követelte két órán át egy ápolónő torkának szegezett késsel a kiskunhalasi Semmelweis kórházban egy 60 éves férfi, akit később egy rendőr tett ártalmatlanná.
BUDAPEST – Eldördült a startpisztoly, immár biztos: április 11-én és április 25-én szavazhatunk az új Országgyűlésről. Sólyom László államfő közzétette a parlamenti választások időpontját. A Blikk utánajárt, melyik pártoknak kedvezhet az áprilisi dátum.
Télen-nyáron kiváló sziesztahely, a kertbe kiakasztott függőágy! Hogy nincs függőágyunk? Akár 1 óra alatt összedobhatunk egyet! Csak egy erős vászon vagy bútorszövet kell hozzá.
Étkezésünknek fontos alapanyaga a zöldbab. Ha valaki egyszerre nagyobb mennyiségű babot vet el, akkor arra kell számítania, hogy a hüvelyek egyszerre lesznek szedésre érettek, és a háziasszony nem tudja rövid idő alatt felhasználni az egész termést.
Szabad a pálya, most már hivatalosan is kezdődhet a kampány. Meglepetés senkit sem érhetett azzal, hogy Sólyom László a lehető legkorábbi időpontra írta ki a parlamenti választást. Ezt ígérte. Meg az újrakezdés lehetőségét. Újévi beszédében jelezte, hogy a voksolás a változás reményét nyújtja. Ennek megvalósulása azonban már nem rajta múlik, hanem a választókon. Ők dönthetnek, így ítélik-e meg és…
A madárfészekpáfrányt (Asplenium nidus) nagy, sötét középerű, hullámos szélű, lándzsa alakú levelek jellemzik. Jó búvóhelyek a kártevők számára. Ezért aztán ki is használják...
Akár 15 százalékkal nagyobb támogatottságra is számíthat az MSZP a választásokon. A közvélemény kutatások szerint most nagyjából 6-700 ezren szavaznának a baloldali pártra, de egy jó kampánnyal plusz félmillió embert mozgósíthatnak még. Az MSZP mind a parlamenti, mind az őszi önkormányzati választásokon leginkább a fővárosiakra épít, ahol a 32 körzetből legalább 25-ben nyerni szeretnének.