A vártnál nagyobb lett a McDonald's nyeresége a tavaly utolsó negyedévben, a feltörekvő ázsiai, afrikai, közel-keleti országok étvágyának növekedése ellensúlyozta az amerikai és az európai piac gyenge teljesítményét.
Megtörtént a tavalyi június 7-ei viharkárok enyhítésére adott vis maior támogatások elszámolása - közölte Jauernik István, az Önkormányzati Minisztérium államtitkára pénteken sajtótájékoztatón...
Új pozíciót hozott létre a Vodafone a belső kommunikációs és a vállalati felelősségvállalás igazgatói feladataira. A posztra az IBM-től érkezett szakember.
A Fidesz szerint alig néhány nap telt csak el azóta, hogy az MSZP-kormány a magyar növekedési kilátás javítását jelentette be, máris "óriási maflást" kapott Londonból.
Javított a régió idei növekedési kilátásain az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), 2010-ben 3,3%, 2011-ben 3,8% lehet az egész éves GDP növekedés. A régió országai közül számottevő...
A tarifarendszer felülvizsgálata a helyközi közösségi közlekedés átalakításának meghatározó eleme. Az érintett vállalatok kiegyensúlyozottabb finanszírozása érdekében a vasúti és autóbuszos tarifák emeléséről döntött a szakminisztérium. A valós utazási igények felmérése érdekében a díjmentesen közlekedők a jövőben regisztrációs jeggyel utazhatnak....
Pénteken tartott toledói tanácskozásukon megoszlott az európai igazságügyi miniszterek véleménye a vegyes házasságok felbontásának egyszerűsítését illetően. Viviane Reding igazságügyi...
A Fidesz e hétre időzített nagy leleplezései mind visszafele sültek el - reagált a Répássy Róbert sajtótájékoztatóján elhangzottakra az MSZP szóvivője.
A General Electric vártnál jobb gyorsjelentése egyáltalán nem hatotta meg a befektetőket, a tőzsdéken folytatódott a lemorzsolódás, ami zárásra a régióban vastag mínuszokat eredményezett. A...
A Fidesz e hétre időzített nagy leleplezései mind visszafele sültek el - reagált az MSZP szóvivője a Répássy Róbert fideszes országgyűlési képviselő sajtótájékoztatójára. Répássy azt mondta, hogy...
Magyarország kiemelten fontos partnerének tekinti Oroszországot - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök, amikor pénteken fogadta Konsztantyin Koszacsovot, az orosz duma külügyi bizottságának elnökét.
A szocialista párt kampányrendezvénye, ahol a prominensek mellett aktivisták is részt vettek. A gondola.hu is ott járt, s megörökítette a legérdekesebb pillanatokat...
Az IMF-program az idén ősszel lejár, és "utódprogram" hiányában az új kormány "megszabadulhat" a költségvetési fejleményeket mélyrehatóan figyelő IMF rendszeres felülvizsgálataitól
Minden típusú antibiotikumra jellemző, hogy hatásának kifejtése során nem csak a káros baktériumokat pusztítja el, hanem a szervezetünk számára jótékony baktériumokat is. Jobb, ha az antibiotikum használattal kapcsolatos negatív hatásokkal tisztában vagyunk, és megfelelő óvintézkedésekkel próbáljuk elkerülni a problémákat.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság jogszabálysértés hiányában jogerősen elutasította a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának a szerencsi szalmatüzelésű erőmű engedélyezési eljárásával kapcsolatos kifogásait - értesült bírósági forrásból pénteken az MTI.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 459,92 pontos, 2,08 százalékos csökkenéssel, 21.667,39 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 3,49 százalékkal 18.000 forintra csökkent, az OTP...
Nagy riadalmat keltett az amerikai elnök, Obama bejelentése, mely szerint megnyirbálná a bankok cselekvési szabadságát. Novemberben havi szinten +1,6%-os értéket hoztak az EU-s ipari megrendelések (előrejelzés: +0,5%, előző: -1,9%). Éves összevetésben -1,5%-os értéket jelentettek (előrejelzés -7,1%). Az előző havi értéket -14,5%-ról -14,4%-ra igazították ki. A brit kiskereskedelmi forgalmak…
Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer nem tarható fenn, a felsőoktatási intézmények között pedig jóval nagyobb versenyt kellene létrehozni.
A guantánamói fogolytáborban maradt 196 terrorgyanús őrizetes közül 50-et per nélkül meghatározatlan ideig rács mögött kell tartani a háborús törvények alapján - a washingtoni igazságügyi...
Hamisításnak és a fiatal baloldal lejáratásának minősítette Varga László, a Societas elnöke azt a levelet, amelyben a szervezet kampányfőnökének aláírásával az antiszemita bejegyzéseiről hírhedt Kuruc.info internetes portál népszerűsítésére szólítják fel az ifjú baloldali aktivistákat. A Societas elnöke továbbra sem határolódik el attól a budapesti vezetőjüktől sem, aki ellen adatgyűjtés és…
Ötvenháromezer forinttal csökkent az elmúlt hét és fél évben a közoktatás normatív támogatása az első osztályos általános iskolásoknál - közölte Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke és oktatáspolitikusa pénteken Orosházán.
Magyarország kiemelten fontos partnerének tekinti Oroszországot - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök, amikor fogadta Konsztantyin Koszacsovot, az orosz duma külügyi bizottságának elnökét....
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság jogszabálysértés hiányában jogerősen elutasította a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának a szerencsi szalmatüzelésű erőmű engedélyezési eljárásával...
Pénteken tartott toledói tanácskozásukon megoszlott az európai igazságügyi miniszterek véleménye a vegyes házasságok felbontásának egyszerűsítését illetően. Viviane Reding igazságügyi biztosjelölt ...
Kevesebb csapadékra, ám kemény fagyokra kell számítani az előttünk álló hétvégén - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Mivel kevesebb felhő lesz az égen, jelentősen leesik majd a hőmérséklet: szombatra virradóra mínusz 8-10 Celsius-fok körül alakul, és a délutáni órákra is csak mínusz 2-3 fokig emelkedik a hőmérő higanyszála. Vasárnap is hasonló hideg várható -…
A New York-i Wall Street hűvösen fogadta a Barack Obama amerikai elnök által bejelentett bankszigorító lépéseket, a pénzintézetek kételkednek abban, hogy Obama terve működni fog, vagy hogy egyáltalán ...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 459,92 pontos, 2,08 százalékos csökkenéssel, 21.667,39 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 34,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Magyarország kiemelten fontos partnerének tekinti Oroszországot - jelentette ki Bajnai Gordon miniszterelnök, amikor pénteken fogadta Konsztantyin Koszacsovot, az orosz duma külügyi bizottságának elnö...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 459,92 pontos, 2,08 százalékos csökkenéssel, 21.667,39 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 34,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvény...
Már csak a Hortobágy-Berettyón tart fenn árvízvédelmi készültséget a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság - közölte Bara Sándor védelemvezető. Tájékoztatása szerint a borzi...
A haiti kormány közel félmillió fővárosi kitelepítését tervezi, hogy a járványveszély miatt megkezdődhessen a város megtisztítása a tetemektől és a szeméttől. A földrengés sújtotta szigetországban három millióan maradtak fedél nélkül. A reptereken és nemrég megnyílt kikötőben felgyorsult a külföldi segélyek bejutása az országba.
Folyamatosan hullámzott a nemzetközi befektetői hangulat a mai napon a világban, de alapvetően továbbra is inkább a pesszimizmus volt a jellemző. A legfontosabb magyarázó tényező emögött az, hogy...
Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje szerint a jelenlegi nyugdíjrendszer nem tarható fenn, a felsőoktatási intézmények között pedig jóval nagyobb versenyt kellene létrehozni. A volt...
Ötvenháromezer forinttal csökkent az elmúlt hét és fél évben a közoktatás normatív támogatása az első osztályos általános iskolásoknál - közölte Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke és...
Magas fokú terrorkészültséget rendeltek el a repülőtereken Indiában, mert hírszerzési információk szerint al-Kaidához köthető szélsőségesek egy szomszédos országba induló repülőgépet készülnek eltéríteni. Az utasokat ezért szigorúbban ellenőrzik és a térségi járatokon légi marsallokat alkalmaznak.hírTV
A haiti kormány bejelentette pénteken, hogy sátorvárosokat épít vidéken 4-500 ezer fővárosi számára, aki hajlék nélkül maradt a múlt heti földrengés miatt, és azóta az utcákon él. Az új táborokat...
A Fornettit választotta az év franchise hálózatának 2009-ben a Magyar Franchise Szövetség. A szövetség az MTI-vel pénteken közölte: ismét döntöttek az évente kiosztott szakmai díjakról: kiválasztották...
Eddigi legnagyobb sikere után, vagyis hogy Gábor Zsazsa hollywoodi díva nyolcadik férje lett, újabb magaslatokba vágyik a német születésű Frederic von Anhalt herceg, aki bejelentette, hogy harcba száll Kalifornia kormányzójának Arnold Schwarzenegger távozásával megüresedő székéért.
Eredetiségvizsgálattal foglalkozó szakemberek tartottak tiltakozó demonstrációt pénteken a Miniszterelnöki Hivatal épülete előtt; a helyszínen megjelent néhány száz érintett egy, a...
Két 15 éves fiú rabolt ki egy élelmiszerboltot Debrecenben. A rövid időn belül elfogott gyanúsítottak elmondták, hogy zsákmányukból diszkót szerettek volna üzemeltetni, de a pénzt végül eljátszották egy játékgépen – értesült a HavariaPress.
"Idült garatmandula-gyulladást állapítottak meg nálam, de nem tudom érdemes-e megműttetni, mert már 32 éves vagyok és félek hogy baj lesz. Hogyan zajlik ez a beavatkozás?" A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A Fornettit választotta az év franchise hálózatának 2009-ben a Magyar Franchise Szövetség. A szövetség közölte: ismét döntöttek az évente kiosztott szakmai díjakról: kiválasztották a 2009. év...
A NASA által 1880-ban megkezdett földfelszíni hőmérsékletmérések óta, az elmúlt egy évtized bizonyult a Föld legforróbb időszakának. Az amerikai űrhajózási hivatal továbbá azt is megállapította,...
Az Európai Déli Obszervatórium (ESO) új felvételeket közölt a Macskamancs-ködről (Cat's Paw Nebula), amelyet John Hercshel brit csillagász fedezett fel még 1837-ben. A felvételt a Chilében, a La Silla csúcson üzemelő 2,2 méteres ESO/MPG teleszkóppal készítették speciális szűrők segítségével - olvasható a http://www.scientificblogging.com című tudományos hírportálon.