A főváros vezetése azt kéri valamennyi BKV-szakszervezettől, hogy fogadják el a kollektív szerződést. A főpolgármesteri hivatal közleményében arra mutat rá, hogy a cég az országos átlagnál többet fordít egy "átlagos munkavállalóra".
A Gyurcsány Ferenc egyik cégénél elrendelt kényszerszabadságolásokat, ezen keresztül pedig a munkahely-megtartás támogatásának hazai rendszerét bírálta Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője.
A CNN amerikai hírtelevízió egyik sztárújságíróját, Sanjay Gupta egészségügyi tudósítót hívták segítségül a földrengés sújtotta Haiti fővárosa előtt horgonyzó amerikai hadihajóra, hogy végezzen el egy kockázatos koponyaműtétet egy tizenkét éves haiti kislányon; a beavatkozást a csatorna kamerái rögzítették.
A magyar bankszektor jövedelmezősége idén alacsony lesz, jövőre azonban jelentősen fellendülhet - mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke hétfő este a Reuters brit hírügynökségnek....
A bíróság által közérdekűnek nyilvánított, így most kényszerűségből nyilvánosságra hozott államháztartási jelentésekben döbbenetesen nagy, olykor ezermilliárd forintos eltérések vannak a tervezett, előzetesen bejelentett és a valós hiányadatok között. Természetesen végül mindig a valós hiány lett a magasabb.
A 2009-es esztendő koránt sem volt sétagalopp a hazai kötvényalapok számára, hiszen a nem egy esetben 20 százalékos teljesítményre is képes szektor az év elején még a túlélésért küzdött. A...
Az idén 22 ezren vehetnek részt a közmunkaprogramokban és a hagyományos munkák mellett új elemként jelenik meg a digitalizálás - jelentette be Herczog László szociális és munkaügyi miniszter és Sándor László, a Közmunka Tanács elnöke.
A Népszabadság értesülései szerint a BKV-nál a keddi vezetői értekezleten tárgyalnak arról, kompenzálják-e a múlt heti, hatnapos sztrájk miatt a bérleteseket. A napilap információi szerint...
Több lehetőség is kínálkozik arra, hogy pályázni lehessen munkahelyek megtartására - reagált a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) Czomba Sándor fideszes képviselő bírálatára.
Tízmilliárd dollár értékű nemzetközi újjáépítési segélyt javasolt a földrengés sújtotta Haiti számára a szomszédos Dominikai Köztársaság elnöke az adományozó országok képviselőinek első...
A Pénzügyminisztérium december végén módosította a számla, az egyszerűsített számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter alkalmazásáról szóló PM-rendeletet, és új szabályokat hozott a számlázás és számlaadás tekintetében - hívja fel a figyelmet a Deloitte hírlevele
Várhatóan a hét közepére átvezeti a vagyonadó-kalkulátoron az adatvédelmi biztos ajánlásait az APEH - írta a keddi Népszabadság az adóhatóság szóvivőjére hivatkozva.
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök marad az Európai Unió közös pénzét sajátként használó országcsoport pénzügyminiszteri tanácsának (Eurogroup) elnöke a csoport hétfői brüsszeli döntése szerint.
Bár a sztrájknak vége, a BKV menedzsmentje után már egymással is vitatkoznak a cég szakszervezetei. A bérlettel rendelkező utasok kártalanításáról a hét közepéig dönt a társaság.
A világ legkevésbé ismert madaraként számon tartott himalájai nádirigó (Acrocephalus orinus) első ismert fészkelőhelyét fedezték fel Afganisztánban. A himalájai nádirigó első egyedét Indiában fedezték fel 1867-ben, a másodikat 139 év múlva, 2006-ban észlelték Thaiföldön.
Várhatóan a hét közepére átvezeti a vagyonadó-kalkulátoron az adatvédelmi biztos ajánlásait az APEH - írta a keddi Népszabadság az adóhatóság szóvivőjére hivatkozva. A napilap szerint a...
A Fülöp-szigetek bejelentette, hogy egyik állampolgára meghalt az egy héttel ezelőtti földrengésben Haitin. A hivatalos források szerint a romok között találták meg az ENSZ-dolgozó holttestét. Rajta kívül három békefenntartó katonát, valamint kettő - egy helyi szupermarketben dolgozó - nőt keresnek még. Az eddigi adatok szerint 30 ország állampolgára halt meg vagy tűnt el Haitiban, ahol…
Barack Obama amerikai elnök január 27-én mondja el az Egyesült Államok helyzetéről szóló szokásos elnöki beszédet a kongresszusban, február elsején pedig beterjeszti a 2011-es pénzügyi évre...
A Pénzügyminisztérium december végén módosította a számla, az egyszerűsített számla és a nyugta adóigazgatási azonosításáról, valamint a nyugta adását biztosító pénztárgép és taxaméter...
Az előző évhez képest 18 százalékkal növekedett a Magyarországon is autóabroncsgyártó kapacitással rendelkező Hankook Tire értékesítése, a globális üzemi eredmény pedig - rekordot felállítva - az előz...
Elküldte első üzenetét a Twitter közösségi portálon Barack Obama amerikai elnök, amikor felkereste az amerikai vöröskereszt washingtoni székházát, ahol a haiti földrengéskárosultak támogatását...
Sok helyen jég és hókása nehezíti a közlekedést az ország útjain; néhol még havazik - közölte a Útinform. A Dél-Alföldön, a Kisalföldön, a Dunántúl középső területein, a Bakonyban, a Vértesben, Veszpr...
Meghalt egy munkagép kezelője hétfőn az ISD Dunaferr Dunai Vasmű 2-es nagyolvasztójánál történt balesetben. Magyarországon évente 120-160 munkahelyi baleset végződik halállal.
Budapest — „Úristen, gyerekek! Eltelt két hónap, s mintha egy perc lett volna" – ezeket a szavakat kiabálta Bochkor Gábor (43) a Bumeráng hajnali kezdésekor a mikrofonba.
Évente 46 liter tömény szeszes italt hajt fel egy skót felnőtt, ami fejenként 12,2 liter tiszta szesznek, vagy 130 palack bornak felel meg - derült ki egy felmérésből. A skót kormány adatai...
A Magyar Demokrata Fórum alkotmányos adósságkorlát bevezetését kezdeményezi, maximálná a GDP-arányos államadósságot - jelentette be Bokros Lajos a hétvégén. A gond csak az, hogy ilyen szabályok, sőt...
Sok helyen jég és hókása nehezíti a közlekedést az ország útjain; néhol még havazik - közölte a Útinform kedd reggel. A Útinform szerint a Dél-Alföldön, a Kisalföldön, a Dunántúl középső...
Erdei Zsolt szerint eltúlzottak azok a feltételezések, amelyek szerint klubja, a hamburgi Universum az összeomlás határán van. A Boksz Világtanács cirkálósúlyú világbajnoki címétől hamarosan megváló magyar ökölvívó az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy minden bizonnyal májusban léphet újra kötelek közé, a klub által kiszemelt ellenfele pedig a spanyol Gabriel Campillo lehet.
A magyar bankszektor jövedelmezősége idén alacsony lesz, jövőre azonban jelentősen fellendülhet - mondta Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke hétfő este a Reuters brit hírügynökségnek.
A Bookline.hu Nyrt. tájékoztatása szerint az M-RTL csoporthoz tartozó NetPiac Kft.-vel létrejött megállapodás értelmében a Bookline a NetPiac.hu internetes cím alatt működő online áruházat saját webáruházába olvasztja és 2010. február 1-jétől átveszi annak üzemeltetését - olvasható a BÉT honlapján.
Európa vegyesen kezdhet a hétfői emelkedés után, Amerikában szerény nyereségeket jeleznek a határidős mutatók. Az eseménytelenség és a kivárás nyomhatja rá a bélyegét az európai kereskedésre is: elemzők szerint a nagy nyugat-európai részvénypiacok közül az FTSE 100 6-11 pontos, a DAX-30 2-8 pontos csökkenéssel, a CAC-40 3 pontos emelkedéssel indulhat.
Eseménytelenül zajlott a kereskedés a főbb ázsiai tőzsdéken kedden, többnyire lefelé mutatott az irány, miután Amerikából nem kaphattak iránymutatást, mert ott hétfőn ünnep miatt zárva volt a tőzsde. A befektetők kivárnak: várják a "nagyágyúk", köztük a Citigroup és az IBM eredmény beszámolóját.
Napi rendszerességgel használjuk az orvosnál, az APEH-nél, a vállalkozással kapcsolatos ügyek intézésénél és megannyi hivatalban, amikor adatszolgáltatásra kerül a sor, mégse tudunk sokat az állami szervek által kreált nyilvántartási számokról.
Esnek a ma reggeli kereskedésben az ázsiai részvényindexek, amelyben a bankpapírok és a technológiai részvények játsszák a főszerepet a vállalatok profitkilátásaival kapcsolatos bizonytalanságok...
Az erős éjszakai lehűlés miatt hajnalban bárhol előfordulhatnak csúszós útszakaszok, a folyamatos szórás ellenére nagy a csúszásveszély - olvasható az Útinform honlapján.
A Napi Gazdaság információi szerint hamarosan bejelentenek a kutatás-fejlesztési területen egy 200 munkahely létrehozásával járó, 9-10 milliárd forint értékű beruházást. A magyar...
A BKV vezetése kedden dönthet arról, kompenzálják-e és ha igen, hogyan a múlt heti sztrájk miatt a bérleteseket. Az Indexhez hasonlóan a Népszabadság is úgy értesült, hogy a havi és az éves bérletek érvényességi idejének meghosszabbításán gondolkodik a cég. A BKV-nál kedd délután folytatódnak az egyeztetések a kollektív szerződésről.
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök marad az Európai Unió közös pénzét sajátként használó országcsoport pénzügyminiszteri tanácsának (Eurogroup) elnöke a csoport hétfői brüsszeli döntése...
A hatályba lépett törvény szerint a magánszemélyekhez hasonlóan a lakóingatlanokkal rendelkező társaságok is vagyonadó fizetésre kötelezettek, a fejlesztők duplán fizetnek
Közzétette tegnap a Freesoft, hogy a 2009-es évben az előzetes adatok szerint mekkora bevételt és adózás előtti eredményt ért el. A harmadik negyedéves gyorsjelentésben olvasható számokhoz képest...