A Bibliából idézett és Deák Ferenc politikáját emlegette Lendvai Ildikó az RMDSZ 20. születésnapján, Kolozsváron. Az MSZP elnöke beszédében méltatta a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének felelős politizálását.
Szimpátiatüntetést tartott az Összefogás Párt Szoboszlai Barna mellett hétfő este a Borsod megyei bíróság épülete előtt Miskolcon; az idős kesznyéteni férfi kertjét árammal védte a lopások miatt, s ennek következtében egy tolvajt 2008 július elsejére virradóra halálos áramütés ért.
Megállapodás nélkül zárult a bértárgyalás a BKV-nál hétfő este. Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője úgy fogalmazott: semmi érdemi nem hangzott el az egyeztetésen a munkáltató részéről, így nem értik, hogy miért hívták össze a tárgyalást.
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök marad az Európai Unió közös pénzét sajátként használó országcsoport pénzügyminiszteri tanácsának (Eurogroup) elnöke a csoport hétfői brüsszeli döntése szerint.
Az év végére elkészülhet, a jövő év közepétől pedig már teljes kapacitással üzemelhet a Magyarországot és Horvátországot összekötő gázvezeték. Ezt Zágrábban mondta a magyar kormányfő, miután tárgyalt Jadranka Kosor horvát miniszterelnökkel. Bajnai Gordon közölte: a vezeték éves szinten 6-6,5 milliárd köbméter földgáz szállítására alkalmas.
Jean-Claude Juncker luxemburgi miniszterelnök marad az Európai Unió közös pénzét sajátként használó országcsoport pénzügyminiszteri tanácsának (Eurogroup) elnöke a csoport hétfői brüsszeli...
Hankiss Ágnes fideszes európai parlamenti képviselő a nemzetközi repülőtereken foganatosított biztonsági intézkedések alkalmazása kapcsán szólalt fel a hétfői, strasbourgi plenáris ülésen.
Port-au-Prince egy olyan városra emlékeztet, amelyet atomcsapás ért - jelentette ki hétfőn Kenneth Merten, az Egyesült Államok haiti nagykövete a CNN-nek nyilatkozva.
Egy férfi meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek a 62-es főúton, Szabadegyháza külterületén hétfőn este történt balesetben; a helyszínelés és a mentés idejére lezárt útszakaszon fél pályán...
A Magyar Ügetőló Futtatók Egyesületének tagjai és szimpatizánsai tiltakoztak a versenynapok számának megfelezése ellen a a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) székháza előtt.
Sorozatos koccanások miatt 10 kilométeres kocsisor torlódott fel hétfőn este, az M0-s körgyűrűn, az 50-es kilométernél, az M3-as felé vezető oldalon. Pest megye útjai sok helyen lefagytak, így az M0-s és a 4-es főút is. A rendőrség kéri a sofőröket, hogy a szokottnál is óvatosabban vezessenek.
Egy fiatal lánynak súlyos, barátjának könnyű sérüléseket okozott vasárnap este Somlóvásárhely egyik vendéglátóhelyén egy somlójenei férfi. Az erőszakos ember rövid szóváltás után combon rúgta és ököllel megütötte a 18 éves lányt.
Baleset miatt teljes útzár van a 6-os főút Ercsi és Százhalombatta közötti szakaszán a 32-es kilométer közelében, Ercsi külterületén. Az autósokat az M6-os autópályára terelik - közölte az...
A Haiti településeit romba döntő földrengés következményei ugyan még beláthatatlanok, ám az Egyesült Államok, Franciaország és Brazília máris vitázik a szigetország irányításában játszott vezető szerepről. A helyi kormányzat tehetetlen, az állam- és a kormányfő egy rendőrőrs udvarán, mangófák alatt intézi az államügyeket - írta a spiegel.online.
Demonstrációt terveznek péntekre a gépjármű eredetiségvizsgálattal foglalkozó szervezetek, mivel szerintük a kormány jogszerűtlenül bontotta fel 2011. január végéig szóló szerződésüket.
Megint kiraboltak egy lottózót a fővárosban, ezúttal a XII. kerületi Alkotás úton - közölte a BRFK sajtóügyeletese hétfőn este az MTI-vel. Kormos Endre elmondta, hogy egy ismeretlen férfi...
Tűzharc robbant ki egy több millió dolláros váltságdíj elosztása miatt szomáliai kalózok között - közölte szemtanúktól szerzett információkra hivatkozva hétfő az AFP. A hírügynökség jelentése szerint az összecsapás azután kezdődött a marakodó kalózok között, hogy szabadon engedték az egyik görög olajszállító hajót.
A forint szűk sávban, 266 és 268 forintos euró árfolyam között ingadozik: az eurót hétfőn délután fél hat előtt 267,38 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 266,54 forint után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 183,58 pontos, 0,82 százalékos emelkedéssel, 22.693,78 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma elképesztően alacsony, 5,8 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények azonban erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Az INA horvát olajipari cég 200 millió euró értékben bocsát ki átváltható kötvényeket márciusig - jelentette be Ivan Suker horvát miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter hétfőn.
Korai még 100 dolláros hordónkénti olajáron gondolkodni a fejlett gazdaságok nyersolaj iránti keresletesése miatt - vélte a Goldman Sachs egyik ágazati szakértője hétfőn.
Paul Chambers az első akit Angliában börtönbe zártak amiatt, amit a blogjában írt. "A legszelídebb jófiú vagyok akit csak el tudnak képzelni"- mentegetőzött a férfi. Végül is nem nagy ügy: egy bejegyzésben közölte, hogy levegőbe repíti a doncasteri repülőteret...
Összeégett holttestet találtak a főváros III. kerületében - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője hétfőn este az MTI-vel. A szóvivő szerint a testet az Ady Endre utcában...
A pénteki visszaesés után hétfőn javítottak a vezető nyugat-európai értéktőzsdék, annak ellenére, hogy a 'Nagy Testvér' USA részvénypiacai ma zárva tartanak országos ünnepnap, Martin Luther King Jr. születésnapja miatt.
Demonstrációt terveznek péntekre a gépjármű eredetiségvizsgálattal foglalkozó szervezetek, mivel szerintük a kormány jogszerűtlenül bontotta fel 2011. január végéig szóló szerződésüket.
Bukarestbe várják a Nemzetközi Valutaalap (IMF), a Világbank és az Európai Bizottság küldöttségét, tagjaik szerdától alaposan "átvilágítják" a román gazdaság helyzetét.
A kecskeméti Mercedes gyár építésének jelenlegi állása szerint már 2011 végén kigördülhet az üzemből az első új típusú A vagy B osztályú gépkocsi - mondta el Michael Friess, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. ügyvezetője egy autóipari konferencián hétfőn.
A BVM Épelem Kft. óriási, 8 milliárd forintos kártérítési kötelezettségének ügyében várhatóan február elsején hoz határozatot a Fővárosi Bíróság, derült ki a hétfői tárgyaláson.
A Bibliából idézett és Deák Ferenc politikáját emlegette Lendvai Ildikó az RMDSZ 20. születésnapján, Kolozsváron. Az MSZP elnöke beszédében méltatta a Romániai Magyarok Demokratikus Szövetségének felelős politizálását.
Életének 81. évében a délkelet-franciaországi Eus-ben hétfőn elhunyt Ursula Vian-Kübler, táncos és képzőművész, Boris Vian excentrikus francia író özvegye.
Egy-egy üveg pezsgővel köszöntötte hétfőn a Bumeráng műsorvezetőit Kádár Tamás vezérigazgató és Hegyi György főszerkesztő, miután a műsor első adása elhangzott a NeoFM-en. Bochkor Gábor a...
Több mint százmilló euró azonnali segélyt nyújt az Európai Unió a múlt héten pusztító erejű földrengés által sújtott Haitinak - közölte Brüsszelben Iván Gábor nagykövet, a magyar EU-képviselet...
Antinászajándék-listával rukkolt ki egy áruházlánc Nagy-Britanniában a házasságok felbontása alkalmából a feleknek ajándékozni vágyó rokonok, barátok számára. A válásiportéka-lajstrom eléggé...
Az MSZP szerint a svéd nyugdíjmodell magyarországi bevezetése nyugdíjkatasztrófát okozna, és a modell tulajdonképpen "egy Orbán-Bokros-csomag a nyugdíjasoknak". Nyakó István, az MSZP...
Először képviselte hivatalosan Erzsébet királynőt Vilmos herceg hétfőn Új-Zélandon. A brit trónörökös, Károly herceg elsőszülött fiát sikítozó, kiabáló tinédzserek és néhány demonstráló fogadta...
Csökkenti bruttó két forinttal a benzin és három forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI. A benzin átlagára így 315...
A Fidesz kormányra kerülése esetén el fogja számoltatni az illetékeseket a hétfőn indult kormányzati lakossági tájékoztató kampányról is, amelyet az ellenzéki párt jogellenes...
MELBOURNE – Sokat készült az év első Grand Slam-teniszversenyére, mégis már az első kör után búcsúzott az Australian Opentől Marija Sarapova (22). Az egykori világelső orosz két éve megnyerte a női egyest az ausztráliai viadalon, a tavalyit vállsérülése miatt kihagyta, ám arra mégsem számított, hogy az idei torna ilyen hamar befejeződik számára.
MILÁNÓ – Újra csúcsformában van Ronaldinho (29). Az AC Milan brazil focistája triplázott a Siena ellen 4-0-ra megnyert olasz bajnokin, varázsolt a pályán, és szinte egymaga döntötte el az összecsapást. Az utóbbi időben egyre jobban emlékeztet korábbi önmagára, akit az egész világ csodált.
BUDAPEST – Többen is hiányoztak a magyar férfi kézilabda-válogatottat szállító autóbuszról, amely tegnap 9 óra után gördült ki a SYMA csarnok elől, hogy Ausztriába, az EB-re vigye a társaságot. Szerencsére nem jött közbe semmi, csak a veszprémieket megkímélték egy budapesti úttól, őket Győrben vették fel.
Fapados Dakar. Nemhiába nevezik így a Budapest–Bamako-ralit. Hiszen amíg a világ leghíresebb terepralifutamán a mezőny nagy része több tízmillió forint értékű autócsodákkal száguld, addig a „kistestvér" leginkább az amatőrök színtere.
GYŐR – Fájdalom, könnyek, elkeseredés – ötödik éve ezeket éli át Kulcsár Sándorné, Kati néni (61) és Káldi András (33), ha elérkezik január 19., az a nap, amelyen Kulcsár Anita (†28), a Dunaferr és a magyar válogatott olimpiai ezüstérmes kézilabdázója autóbalesetben életét vesztette. Máig nem tudták feldolgozni a 2005-ben történt tragédiát...