Hány fideszes önkormányzattal szerződött Rákay Philip cége - tette fel a kérdést tegnap Nyakó István, az MSZP szóvivője. A szocialista politikus sajtóhírekre hivatkozva azt mondta, hogy a HírTV műsorvezetőjének tanácsadó cége, a Contact Media Tanácsadó Kft. sok százezer forintos havi javadalmazásért ad kommunikációs tanácsokat például a fideszes vezetésű Fejér megyei önkormányzatnak, amellyel…
Szigorítja a mézre vonatkozó szabályokat az agrárminisztérium. A készülő rendelet pontosan kimondja, hogy mit nevezhetünk méznek, külön felirat garantálja majd a minőséget. A közelmúltban több vizsgálat is bizonyította, hogy különböző módon feljavított, nem valódi méz került a boltokba.
A klímaváltozás kedvezőtlen hatásait sajnos már most is érzékelni lehet a magyar erdőkben. Nem véletlen, hogy egyre több fórumon kerül napirendre. Nemrég Gyöngyösön a védekezés lehetőségeiről is tanácskoztak a szakemberek.
A pillekosbort egy holland botanikus fedezte fel Indonézia legkeletibb szigetcsoportján. Az általa adott botanikai névben - Phalaenopsis - összevonta az éjjeli lepkék görög nevét (phalaina) a megjelenést jelentő ’opsis’ szóval, mert a növény virágai a pillangókra hasonlítanak. Kezdő orchideagyűjtőknek is ajánljuk, mert tőosztással egyszerűen szaporítható: az oldalhajtásokat óvatosan leszedhetjük…
A vakcinák mellett a természetes gyógymódok, gyógynövények is hatékonyan segíthetik a védekezést, köztük a hagyományos kínai orvoslásban több ezer éve használt kínai csillagánizs (Illicium verum), amelynek fő hatóanyaga, a sikimisav az influenza megelőzésére és kezelésére szolgáló gyógyszerek egyik alkotóeleme.
Az ügyelettel folytatott telefonbeszélgetés során az édesanya azt választ kapta, hogy alkalmazzon a beteg esetében ülőfürdőt a láz csillapítására, és csak akkor telefonáljon újra, ha Attila nem lenne jobban.
Szó szerint közölte Varga Mihály karácsony előtt, telefonon adott interjúját a Figyelő - ezt állítja a Svéd csavar című cikk írója. A Fidesz gazdasági vezetője azonban a lap megjelenését követő napon már cáfolta saját kijelentéseit. Állítja, ő nem beszélt arról, hogy átvennék a svéd modellt, és annak következményével, vagyis a 10-20 százalékkal kevesebb nyugdíjjal, és a 70 éves korhatárral pedig…
Vizsgálatot indított az APEH vagyonadó-kalkulátorával kapcsolatban Dr. Jóri András adatvédelmi biztos. A hosszú késeéssel megjelent kalkulátor közvetlenül a startja után általános meglepetést okozott azzal, hogy gyakorlatilag bármely technikailag lehetséges - és nem feltétlenül létező - adószámmal lekérhetővé tette az APEH-becsléseket. Azonban korántsem ez az egyetlen érdekesség a számológép…
Noha majdnem másfél évtizede fontolgatják az emelt szintű érettségi bevezetését, a kétszintű átállás pedig már évekkel ezelőtt megtörtént, a felvételit valójában még mindig nem váltotta fel a magasabb szintű vizsga. Ez valószínűleg addig lesz így, amíg a követelményről döntés joga a felsőoktatási intézmények kezében van, nekik pedig érdekükben áll, hogy minél több hallgatójuk legyen.
A címben szereplő hölgyet rengetegen ismerik. Százszor, ezerszer hallották a rádióban. Évtizedekig ő volt a Hang. Debrenti Piroska (84) élettörténete szinte azonos a rádió történetével. A máig üde hangú bemondónő 1926. januárjában jött a világra, a magyar rádiózás pedig 1925. decemberében indult el. Ezért aztán azt mondja: a rádió a bátyja. Torkában dobogó szívvel 1954-ben olvasta fel az első hírt…
Ma nulla órától megkezdődött a BKV-sztrájk, ami Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője szerint 100 százalékos. Az első villamos- és HÉV-járatok rendre elindultak, a metró is jár üzemkezdet óta, az autóbuszokból azonban csak hét vonalon kölekednek a járművek
Egyelőre nem függeszti fel a határozatlan idejű sztrájkot a BKV 14 szakszervezete - mondta Nemes Gábor, a sztrájkbizottság szóvivője. Kocsis István, a közlekedési társaság vezérigazgatója azt javasolja, hogy délután kettőkor folytassák az egyeztetést - a menedzsment azonban új javaslattal nem áll elő. Egyre több busz jár, a metró pedig menetrend szerint közlekedik üzemkezdet óta.
Felháborodást keltett az Antifasiszták Világszövetségének vasárnap véget ért berlini kongresszusán is az az internetetes honlapon megjelent durva üzenet, amelyen a szervezet magyar alelnökét életveszélyesen fenyegették a Jobbikhoz és a betiltott magyarországi "fekete gárdához" közelálló személyek.
Január elsejétől Őze Áron vezeti a Pesti Magyar Színházat. Az új direktor fiatalos népszínházat, rugalmasabb repertoárt, tematikus évadokat, meghívott rendezőket és koprodukciókat ígér. Bízik a mostani társulatban, de bővítené a Hevesi Sándor téri együttest.
Január 16-ától hétről tizenegy számjegyűre változik a mobilszámok tárcsázása, azokat hálózaton belül sem lehet hét számjeggyel tárcsázni. Segítünk pár perc alatt megoldani ezt a problémát!
Az MDF elnökének fővárosi listáján, első helyen Simonyi András áll, őt Herényi Károlyé, Ikvai-Szabó Imre, illetve Boruzs András követi - állítja a Népszava. A lap szerint az országos lista hetedik helye Retkes Attiláé lenne
Az emberek azt várják a tavaszi parlamenti választások után, hogy a kormányzat rendbe hozza a szétzilált közigazgatást - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Századvég Alapítvány elnöke. Stumpf István szerint a pártok egy része azt akarja mutatni, hogy nem költ túl sokat a kampányra, és le akarja rövidíteni azt. Hozzátette: nagy attrakcióra nem lehet számítani.
Ismeretlen tettesek ellen tett feljelentést magzatkárosítás és más esetek miatt Molnár Oszkár (Fidesz) országgyűlési képviselő, Edelény polgármestere még az elmúlt évben, a Legfőbb Ügyészség (LÜ) az illetékes Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészséget jelölte ki a feljelentésben foglaltak kivizsgálásra és az eljárás lefolytatására.
Az Avatar című film lett a hazai mozikban minden idők legsikeresebb filmje. A december 17-ei bemutatója óta eltelt idő alatt a minden idők legnagyobb bevételeit tartalmazó filmek listáján az első helyre lépett 791 millió 118 ezer 550 forintos bevételével.
Drámai döntést hozott Erőss Zsolt hegymászó. A Tátrában megsérült sportember inkább protézissel vág neki újra a Himalája csúcsainak, semmint sántikálva kelljen még a boltba is lemennie. Erőss megtarthatta volna összezúzott végtagját, mégis kérte orvosaitól az amputációt. Felesége elfogadta elhatározását, édesanyja kevésbé érti.
Elköltözött otthonról Kárász Róbert, a TV2 műsorvezetője. A kétgyermekes apuka egy, a Mokkában dolgozó huszonéves lánnyal lépett félre. Jelenleg egyedül lakik, és igyekszik rendbe hozni az életét.
Szabó Gábor visszaállítaná a hagyományos, egyszintű érettségirendszert, és a központi írásbeli felvételi vizsgát, valamint újra lehetővé tenné az egyetemeknek a szóbeliztetést
A decemberben véglegesített megállapodás alapján az amerikai hadsereg növeli az Izrael területén raktározott fegyverkészletét - erősítette meg Shawn Turner, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Javult a helyzet a fővárosban: 200 busz, jónéhány villamos és minden metró jár, a várakozási idők azonban megnyúltak. Jobb a helyzet az utakon is, de a tárgyalóasztalokról ez közel sem mondható el. A BKV szerint elkerülhető lett volna a sztrájk, ha szakszervezetek elfogadják a cég ajánlatát, a sztrájkolók azonban sikeresnek ítélték az eddig történteket, és egyelőre nem hajlandóak arról beszélni,…
A decemberben véglegesített megállapodás alapján az amerikai hadsereg növeli az Izrael területén raktározott fegyverkészletét - erősítette meg Shawn Turner, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője.
Már régóta ismert, hogy a fény jelentősen ront a migrénes rohammal küszködőkön. A lüktető fejfájás élesebb és tovább is tart, mint ha elsötétített helységben pihenhetne a páciens.
Ma reggel inkább útnak se induljanak: sztrájkot hirdetett a BKV több szakszervezete. Hogy pontosan mely vonalakon lesz közlekedés, az feltehetően csak a hajnali munkakezdésnél derül ki.
Londonban a közlekedési társaság még akkor is kártalanítja az utasokat, ha nem az összes dolgozója sztrájkol, hanem csak például a metróvezetők. Budapesten viszont nem kérhetnek kártalanítást az utasok a BKV-tól a sztrájk miatt.
A reggeli csúcsidőben még járt, 10 órától azonban a 217E jelű autóbusz sem közlekedik – tájékoztatott a BKV. A legfrissebb információk szerint a villamosok és az autóbuszok követési ideje jelentősen megnőtt, ezért arra kérik az utasokat, hogy ahol lehet, metróval és trolival utazzanak. Eközben Demszky Gábor felszólította a BKV dolgozóit, hogy vegyék fel a munkát.
Újabb busz-, illetve villamos vonalakon indult meg a közlekedés kedd reggel a BKV-sztrájk alatt; fél hétkor 15 buszjárat és hat villamos vonalon közlekednek a járművek, de minden viszonylaton nagyobb követési időkre kell számítani....
Összesen 6,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott 12 magáncég a magyar államtól tavaly egyedi kormánydöntés keretében – ismerte el a Magyar Nemzet érdeklődésére a gazdasági tárca. Közülük mindössze egy vállalkozás áll teljes magyar tulajdonban, a szerencsések többsége multinacionális cég.