Volt egyszer egy rádióműsor. Egy ütős árucikk egy kereskedelmi rádióban.Több, mint 10 évig. Tagadhatatlanul a leghallgatottabb. Aztán szanálták a gazdáját. Az árura viszont szükség van.
A vártnál kedvezőtlenebb kamatemelési kilátások miatt gyengülő dollár erősítette a forintot: az eurót pénteken délután negyed ötkor 268,86 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a csütörtök dél...
Miközben a megkérdezettek 83 százaléka a bevándorlóktól általában alkalmazkodást vár, a magyar nemzetiségűek állampolgárságának megkönnyítését 72 százalék támogatja - derül ki a Tárki felméréséből.
Őrizetbe vett az egyiptomi rendőrség pénteken három férfit, akiket azzal gyanúsítanak, hogy előző nap hajnalban tüzet nyitottak az éjféli karácsonyi miséről távozó kopt keresztény hívőkre és hét embert megöltek.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) kiemelt jelentőségűnek tartja a szombathelyi Weöres Sándor Színház működését, és a jogszabályok betartásával igyekszik forrást biztosítani a teátrum működésére 2010-ben is - áll az OKM közleményében, amelyet pénteken juttatott el az MTI-nek.
Egész életen át használható email címet, s ezáltal folyamatos elérhetőséget biztosít az idei évtől hallgatóinak a Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma (DEAMTC) - jelentette be Nagy János egyetemi tanár, a DEAMTC elnöke pénteken, a centrum évnyitó szakember-találkozóján.
A kisbabájával otthon lévő rendőrnő a szülést követően is rendes fizetését kapta, s azt mondja: az adminisztrőációs hiba miatt hónapok óta gyomorideggel ébred és fekszik
Nyakó István pénteken az MTI-nek azt mondta, az MSZP szerint a Fidesz is nyertese a benzintendernek: az ellenzéki párt balhézik a Mol miatt, miközben az OMV-nél tankol.
Kidobták a Baywatch-sztárt a Csillag születik című show amerikai változatából. A filmsztár négy éven keresztül foglalhatott helyet a nagy érdeklődéssel kísért tv-műsor zsűrijében.
Határozatképtelen volt a benzintender miatt összehívott rendkívüli ülésen a honvédelmi és rendészeti bizottság. A szocialista képviselők távol maradtak, így a bizottság elnöke új ülést hívott össze.
Rendőrökkel csaptak össze afrikai bevándorlók a dél-olaszországi Rosarnóban. A zavargások azután törtek ki, hogy csütörtök este helyi fiatalok egy csoportja fekete vendégmunkásokra lőtt légpuskával. Az akcióban több idénymunkás megsérült.
Az Egyesült Államokban eddig 19 emberéletet követelt a szokatlanul kemény tél; napok óta 180 millió amerikai reszket a hidegtől - írta a pénteki USA Today.
A várva várt délutáni munkaerőpiaci adat csalódást okozott, így a részvénypiacok a korábbi lassú emelkedésből lecsorgásba váltottak. Sokáig azonban nem tartott a szomorkodás, a tőzsdék nap végére...
Az MSZP szerint központosítás, tartalmi cenzúra, megszüntetés jellemzi a Fidesz médiával kapcsolatos terveit; a kormánypárt csütörtökön arra szólította fel a Fideszt, tartsa magát távol a köztévéktől és a Magyar Távirati Irodától (MTI).
A spanyol kormány pénteken jóváhagyott egy tervet az internetkalózkodás ellen, melynek értelmében a szórakoztató műsorok illegális letöltését ajánló internetes oldalakat felszólítják ennek beszüntetésére, vagy gyorsított eljárással bezárják őket.
Miközben a megkérdezettek 83 százaléka a bevándorlóktól általában alkalmazkodást vár, a magyar nemzetiségűek állampolgárságának megkönnyítését 72 százalék támogatja - derül ki a Tárki felméréséből.
Honnan néz a városra a BBDO vezére? Milyen az új Laboratory-villa? Melyik ügynökségnél van flipper? Az Octogon építészeti és dizájnlap és a Kreatív magazin szubjektív válogatása a tíz megmutatásra érdemes kommunikációs ügynökségi irodájáról.
Nyolcvanegy éves korában, súlyos betegség után csütörtökön elhunyt Tasnády Károly világbajnok öttusázó - tájékoztatott pénteken a Magyar Öttusa Szövetség.
Elfogták a rendőrök azt a három férfit, akik néhány napja több lövést leadtak egy XVIII. kerületi házra, miután összevesztek az ott lakóval. Garázdaság miatt indult ellenük eljárás.
Felemás évet zárt a hazai mozipiac: több néző és nagyobb jegybevétel mellett a magyar filmek közül csupán a Valami Amerika 2. tudott felkerülni a tízes toplistára.
A vagyonadó kalkulátor már elérhető az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján (www.apeh.hu) és az Ügyfélkapun keresztül is péntek délután óta.
A Cozma-gyilkosság több gyanúsítottjánál is 20 éves letöltendő büntetést fog javasolni az ügyészség – tudatta Fejes Péter Veszprém megyei főügyész. A vizsgálat egyébként csaknem egy éve tart Marian Cozma kézilabdázó meggyilkolása ügyében, eddig 27 gyanúsított van.
A vagyonadó kalkulátor már elérhető az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján (www.apeh.hu) és az Ügyfélkapun keresztül is péntek délután óta. A program kizárólag arra szolgál, hogy...
A vagyonadó kalkulátor már elérhető az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) honlapján (www.apeh.hu) és az Ügyfélkapun keresztül is péntek délután óta.
Éjszaka meghalt egy, nagy valószínűséggel az új típusú influenza vírusával fertőzött 45 éves férfi a nagykanizsai kórházban. Néhány hét alatt ő volt az intenzív osztályon a harmadik elhunyt. Korábban Szegeden egy krónikus betegségben szenvedő asszony halt meg, akinél szintén kimutatták a H1N1-es vírust. Az ÁNTSZ szerint ugyanakkor a járvány lecsengőben van, a múlt héten 30 százalékkal csökkent a…
Minimum egy órát kell várakozniuk azoknak az utazóknak, akik Szerbiából Röszkénél akarnak belépni az országba; a Nyugat-Európába munkahelyükre visszatérő vendégmunkások miatt a várakozási idő további növekedésével számolnak a Csongrád megyei rendőrök.
Egyedül Dávid Mihály tudja, hogy milyen idő lesz napra pontosan a 2010-es esztendőben. A nyíregyházi mérnök idén is közkinccsé tette tudását, így már most mindenki tervezheti a nyári szabiját.
A Saab vezetősége és az anyavállalat, a General Motors (GM) megtette a vállalat felszámolásához vezető első formális lépéseket, a GM ugyanakkor megkezdte az értékesítési határidő lejárta előtt benyújtott ajánlatok vizsgálatát is.
Az újabb tulajdonosváltásra hivatkozva, elzárkózik az érdemi döntések elől a Malév Ground Handling a sztrájktárgyalásokban. A Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet (LESZ) szerint a sztrájk bármelyik órában elkezdődhet Ferihegyen - értesült a HavariaPress.
Jó hír, hogy elkészült a vagyonadó-kalkulátor, hiszen az adózók végre segítséget kapnak ahhoz, hogy megállapítsák, mekkora ingatlanjuk forgalmi értéke, és hogy kell-e az után adót fizetniük - mondta...
Nagy fába vágták a fejszéjüket a válság miatt óriási gondokkal küzdő ingatlanpiaccal rendelkező spanyolok. A napokban mutatták be főváros új pénzügyi negyedének terveit, melynek keretében legalább húsz felhőkarcoló magasodik majd Madrid fölé....
A Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa határozottan lazító üzemmódban maradhat, de a kamatcsökkentés tempója valószínűleg lassabb lesz, valamint az áprilisi választások miatt szünet is lehet a vágásokban - mondta Csáki Csaba, a monetáris tanács tagja a Reutersnek.
A Saab vezetősége és az anyavállalat, a General Motors (GM) megtette a vállalat felszámolásához vezető első formális lépéseket, a GM ugyanakkor megkezdte az értékesítési határidő lejárta előtt benyújt...