Már a héten megjelennek azok a felhívások, amelyek egy újfajta foglalkoztatási támogatási forma igénybevételét teszik lehetővé. Jó járhat az a munkaadó, aki a válság miatt munkanélkülivé vált munkavállalót vesz fel. A támogatási forma érv lehet a munkanélküli álláskereső tarsolyában az állásinterjún.
Végleg működésképtelenné teszi a MÁV a december közepén bezárt vasúti mellékvonalakat - írja a Magyar Nemzet egy, a birtokába került dokumentumra hivatkozva.
Rövidtávon kedvező mozgással indította az évet az arany is, hiszen elsőként produkált magasabb mélypont után magasabb csúcspontot (legalábbis e felé tart) ebben a korrekcióban. (Solar Capital)
Állandósulhat a jelenlegi tömegközlekedési helyzet a fővárosban, így a jövőben is akadozhat a buszforgalom - mondta Nemes Gábor, a BKV-s szakszervezetekből alakult sztrájkbizottság szóvivője kedden az MTI-nek.
A dohányzás ismert kockázati tényezője a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának, amerikai kutatók hétfőn közzétett tanulmány szerint azonban a leszokás - legalábbis rövid távon - tovább növeli a kockázatot.
A 26 éves rendőr fegyelmi eljárásnak néz elébe, és bűnvádi panaszt is emelhetnek ellene, amiért szemtanúi beszámoló szerint megzavarta a vallási szertartást
Az ipar belföldi értékesítési árai 2009. novemberben az előző havihoz viszonyítva 0,5 százalékkal emelkedtek, a 2008. novemberivel összehasonlítva 0,9 százalékkal mérséklődtek. Az ipari exportértékesítés árai az októberinél 0,5, a tavalyinál 1,2 százalékkal magasabbak voltak. A belföldi- és az exportárváltozás eredőjeként az ipari termelői árak az előző havihoz képest 0,5, az egy évvel korábbihoz…
Az ETT Humán Reprodukciós Bizottsága „rést nyitott” a magyar petesejtüzletnek, és a budai meddőségi központnak engedélyezte, a petesejt lefagyasztást, de egyelőre csak azoknál a nőknél, akiknél a termékenységük veszélyeztetve van
Tavaly szeptember végén 1,677 millió banki hitelszerződésnél - az összes szerződés 27,7 százalékánál - állt fenn valamilyen fizetési késedelem, emellett terjed a hiteltartozások átstrukturálása, átütemezése
Védhetőnek tartja az Európai Bizottság észrevételeivel szemben kialakított álláspontját a Pénzügyminisztérium, és nem tervezi az áfatörvény átírását. Nem várható, hogy idén az év eleji módosítások...
A bevételekről kiállított, valamint az adómegállapításhoz szükséges többi igazolást 2010. március 20-ig kell átadni az adó elszámolását vállaló munkáltatónak
60%-kal zuhantak a tavalyi évben a hazai személyautó értékesítések, a kishaszonjárművek és nehéz tehergépkocsik piacán pedig 50%-os volt a visszaesés. Élénkülés az év második felében várható és a...
Kevés egyéni mandátumra számít az MSZP a tavaszi országgyűlési választásokon – írja a Népszabadság. A napilap információi szerint egy, a párton belül készült felmérés azt állítja: valamivel több mint 50 olyan egyéni körzet van, ahol reálisnak tekinthető a mandátumszerzés. Ezeket „kiemelt körzetekként” kezelik.
A földrengést követő években nem csak a megrongálódott, összedőlt házakat, hidakat kell újjáépíteni, hanem akár még három esztendőn át több halálos szívrohamra is számítani lehet.
A lakosságot 2013 végéig gázálarccal látják el. Az izraeli hatóságok attól tartanak, hogy Irán és Szíria irányából indulhat vegyi, illetve bakteriológiai támadás az ország ellen
A jordániai titkosszolgálat alkalmazásában álló kettős ügynök hajtotta végre Afganisztán délkeleti részén azt az öngyilkos merényletet, amely megölte az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) hét alkalmazottját tavaly december végén - közölték névtelenséget kérő amerikai hírszerzési tisztviselők helyi idő szerint hétfőn.
Az ENSZ-főtitkár szerint a kormánynak és a nemzetközi közösségnek stratégiát kell váltani a következő hónapokban Afganisztánban, hogy javítani tudjanak a súlyos biztonsági helyzeten, és megkezdjék a sokat bírált intézményi rendszer átalakítását.
PAMPLONA – Rosszul kezdte az évet a két spanyol sztárcsapat. Sem a Barcelona, sem a Real Madrid labdarúgói nem tudtak győzni az élvonalbeli bajnokságban.
Meglehetősen jól indították az új évet a részvénypiacok, tegnap az amerikai indexek új csúcsra kapaszkodtak, az emelkedés pedig az ázsiai tőzsdéken is folytatódott ma reggel. Mindez azonban egyelőre...
A Thirty Seconds to Marsot tizenegy éve alapították Los Angelesben. Jared Leto az ének mellett gitározik a bandában, testvére, Shannon dobol, a harmadik tag, Tomo Milicevic pedig gitározik, billentyűzik és hegedül is.
Erőss Zsoltot a balesetiben ápolják, Hajdu Pétert Tatabányán kezelik, Kamlusz Marcelnek csak zúzódásai vannak, őt már vasárnap hazaengedték a kórházból
Ma éjfélig kell visszavinni a szilveszterre vásárolt és fel nem használt kis- és közepes tűzijátékokat oda, ahol vették azokat. Az eladó köteles a termékeket átvenni, de pénzt nem ad vissza érte.
A kormányzati szektor 2009. első három negyedévi hiánya 711 milliárd Ft volt, a GDP 3,7 százaléka – 2008 azonos időszakához képest 270 milliárd Ft-tal, GDP-arányosan 1,4 százalékponttal magasabb. A bázisidőszakinál nagyobb hiány kialakulásában a kiadások növekedése és a bevételek csökkenése egyaránt szerepet játszott. A 2009. III. negyedévi hiány 243 milliárd Ft volt, a GDP 3,8 százaléka, mely a…
Igen hidegre fordult az idei tél, ami a nyersanyagok, főként az energiahordozók iránti igények emelkedésével jár, mindez pedig ennek következtében az olaj árfolyamának alakulásában is megmutatkozik. (Solar Capital)
Éjjel érkezett Magyarországra a Szlovákiában balesetet szenvedett Erőss Zsolt hegymászó és két társa. A Magas-Tátrában balesetben megsérült magyar hegymászók egyikét a budapesti Péterfy Sándor utcai Kórház-Rendelőintézet és Baleseti Központban, a másik férfit a tatabányai kórházban ápolják.
A terrorellenes háború "utolérte" az Egyesült Államok elnökét. Míg első hivatali évében Barack Obama azzal foglalkozott, hogy feldolgozza elődje politikai örökségét, ma szinte a Bush-féle politika kiindulópontján áll. Első ízben kénytelen reagálni egy hazája elleni - igaz, meghiúsult - terrorista merényletre. George W. Bush "terror elleni háborúja" immár Obama saját háborújává vált.
A politikai pártok nem magukat pozicionálják, hanem az ellenfeleiket démonizálják - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Wermer András. A marketingstratéga szerint a negatív kép mutatása már nem új üzenet, ahhoz valami pozitívat kell megfogalmazni.
Bioetanol-gyártó üzemet készül építeni Magyarországon a Fagen amerikai óriásvállalat, az üzem várhatón Dunaföldváron lesz - írja a Napi Gazdaság tengerentúli sajtóértesülések alapján.
Jelentős hiány keletkezett 2009 első háromnegyed évében a kormányzati szektorban, ebben igen nagy szerepet játszott a nagy munkanélküliség, hiszen a kormány 46 százalékkal többet költött a munkanélküli ellátásra az előző év azonos időszakához viszonyítva, adja hírül a Napi Gazdaság.
A felszámolásról határoztak a tavaly fizetésképtelenné vált Magyar Bormarketing tulajdonosai – írja a Népszabadság. A nemzeti bormarketingen azonban ez nem változtat.