A PannErgy Nyrt. tájékoztatása szerint a részvényopciós programját a befektetői-, illetve sajtó kapcsolattartás és kommunikáció területére is ki kívánja bővíteni. Ennek keretében ezúttal Víghné Nagy Ildikó vált a program részesévé és az általa kijelölt társasággal (vételi opció jogosultja) részvényopciós megállapodás jött létre - olvasható a BÉT honlapján.
Budapest vezetése várja a Fidesz-frakció javaslatát arra, hogy a szakszervezetek által követelt többletkiadások fedezetét járatcsökkentéssel vagy további tarifaemeléssel biztosítsák-e - közölte Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) főpolgármester-helyettes kedden az MTI-vel.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) arra kéri a kormányt, hogy haladéktalanul biztosítsa az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény betartásához szükséges elektronikus rendszert - közölte a kamara kedden az MTI-vel.
Egy újinfluenzás 28 éves nő 30. hétre szülte meg ikreit Pécsett - közölte Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának professzora az MTI-vel. H1N1-gyel fertőződöt...
Az APEH sem tudott róla, hogy de valójában kint volt a honlapján a még el sem készült vagyonadó-kalkulátor. A tesztverzió nem lehetett volna éles, az adóhivatalnál nem tudják, hogyan kerülhetett ki a...
Már több száz étterem jelentkezett az idei Torkos Csütörtökre, amely február 18-án várja az érdeklődőket. Az akcióban részt venni kívánó éttermek, vendéglátóhelyek január 10-én éjfélig jelentkezhetnek...
Novemberben 16.0 százalékkal csökkent a függőben levő (a már folyamatban levő, de még le nem zárt) ingatlanértékesítési tranzakciók száma - derül ki a National Association of Realtors jelentéséből....
Narancssárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai intézet a nyugati és déli megyékre a várható havazás és ónos eső miatt. Ezeken a területeken holnapig 10-20 centimétert meghaladó hó is eshet.
Jogerős ítélet alapján a RosGas AG, mint tulajdonos, szabadon rendelkezhet a magyarországi földgázkereskedő EMFESZ Kft.-vel - közölte az EMFESZ az MTI-vel. A svájci Zug kanton bírósága jogerős íté...
Nem kártalanítja automatikusan Izland csődbe ment bankjának brit és holland betéteseit, visszautasította ugyanis a szigetország államfője az erről szóló törvény aláírását. A kérdést népszavazás fogja...
Szerda éjfélig országszerte kell csapadékra számítani; eleinte az ország déli felén-harmadán lesz havazás, amely a nap második felében észak felé terjed - közölte honlapján az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden.
Feszített munkatempója lesz az Országgyűlésnek a parlamenti választások előtti utolsó két ülésen; az elfogadásra váró törvényjavaslatok már most is megtöltik a napirendet, ráadásul a kormány és az MSZP is azt tervezi, hogy újabb - legfeljebb szimbolikusnak nevezhető - jogszabálytervezeteket nyújt be.
Vona Gábor szerint akinek van szeme, „és azt nem vakítja el sem szegfű-, sem narancskór", láthatja, hogy a parlamenti pártok legfőbb célja a Jobbik megerősödésének megakadályozása.
A karácsonyt, a szilvesztert átlagos, szürke téli hétköznapok követik, s ilyenkor sokan válnak lehangolttá. A nevetés, a derű, a pozitív hozzáállás azonban segít leküzdeni az év eleji rosszkedvet.
Az idei évtől 4,1 százalékkal nőttek a nyugdíjak, valamint a nyugdíjba vonulás idejétől függően korrekciós emelés is történt; fokozatosan 62-ről 65 évre emelkedik az öregségi nyugdíjra jogosító korhatár, azonban az 1952. január 1-je előtt születettek esetében marad a betöltött 62. életév.
Egy francia bíróság eltörölte Flavio Briatorénak, a Forma-1-es Renault istálló korábbi csapatfőnökének örökös eltiltását, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) rótt ki rá még szeptemberben.
Elhalasztották több, magas rangú izraeli katonatiszt utazását Nagy-Britanniába, mivel attól tartanak, hogy őrizetbe vehetik őket a szigetországban háborús bűnök vádjával. Ezt kedden jelentette be az izraeli védelmi miniszterhelyettes.
Gyengült kissé a forint, de 270 forint alatt maradt az euró, kedden délután négy órakor 269,49 forinton jegyezték a hétfő délután negyed ötkor jegyzett 268,88 forint után. A jegyzés 2009. december 31-...
Görögország a tervezettnél egy évvel korábban, már 2012 végére 3 százalékra szorítja GDP-arányos államháztartási hiányát - jelentette be a görög pénzügyminiszter a kormány keddi ülése után.
A Nemzeti Ingatlanforgalmazók Szövetsége adatai alapján a függőben lévő ingatlan értékesítések alakulásából képzett mérőszám az USA-ban novemberben megdöbbentő mértékben, 16 százalékkal 96 pontra zuhant az októberben elért és felülvizsgált 114,3 pontról. Az előzetes várakozások mindössze 2,3 százalékos csökkenésre számítottak.
A kormány sem a saját, sem más hibájából nem tanul, így fordulhatott elő, hogy a távhődíj beharangozott 5 százalékos áfája helyett jogilag most is a 18 százalékos van érvényben - közölte Kósa Lajos (Fidesz), Debrecen polgármestere a helyi hőszolgáltató cégnél tartott keddi sajtótájékoztatóján.
Október hónap után novemberben újra a várakozásokat meghaladó mértékben emelkedtek az ipari megrendelések, ez már az ötödik havi emelkedés volt az elmúlt hat hónapban. mindez további bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a feldolgozóipar megindult a helyreállás útján.
Varga Zoltán sportért is felelős önkormányzati miniszter szerint ha Magyarország költségvetésének egy százalékát a sportra fordítaná, akkor más területektől kellene pénzt elvonni.
Szerda éjfélig országszerte kell csapadékra számítani; eleinte az ország déli felén-harmadán lesz havazás, amely a nap második felében észak felé terjed - közölte honlapján az Országos Meteorológiai S...
A fejlett közösségi oldalakon a felhasználók sokkal könnyebben jutnak hozzá azokhoz az információkhoz, hogy az ismerőseik mivel foglalkoznak, mi érdekli őket, milyen filmeket néznek meg, vagy milyen eseményeken vesznek részt. Dobó Mátyás internetes szakértő szerint a közösségi oldalak sikerének titka az, hogy az embereknek szükségük van ezekre az információkra, így a következő években a közösségi…
Egyedi műalkotással szeretne emléket állítani Cseh Tamásnak a Budavári Önkormányzat: a Kossuth-díjas dalszerző-énekes egykori lakóházán elhelyezendő "emlék-műre" még január 21-ig várják a pályázatokat.
Több ezer szurkoló fogadta Brazíliában a Corinthianshoz igazoló Roberto Carlost. A 15 év után hazatérő 36 éves labdarúgó decemberben hagyta el a török Fenerbahce együttesét.
Egy francia bíróság eltörölte kedden Flavio Briatorénak, a Forma-1-es Renault istálló korábbi csapatfőnökének örökös eltiltását, amelyet a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) rótt ki rá még szeptemberben.
Matt Lowton - a fiatal védő édesapa lett - és Cory Sinnott biztosan nem tér vissza az Üllői útra - ahogy Csiszár Zoltán és Zsivóczky Norbert sem - ám a még mindig sérüléssel bajlódó Sam Wedgbury sorsa egyelőre még nincs lezárva.
A szociális tárca államtitkára szerint a nyugdíjak idei emelésével megőrizhető a juttatások reálértéke. A baloldali kormány a válsággal szemben volt kemény és következetes, de a rászorulókkal szemben meglehetősen lojális és segítőkész - mondta Korózs Lajos kedden. Hozzátette: nagyon fontosnak tartja, hogy a nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő mintegy hárommillió ember 4,1 százalékos…
Az idei évtől 4,1 százalékkal nőnek a nyugdíjak, valamint a nyugdíjba vonulás idejétől függően korrekciós emelés is történt; fokozatosan 62-ről 65 évre emelkedik az öregségi nyugdíjra jogosító korhatár, azonban az 1952. január 1-je előtt születettek esetében marad a betöltött 62. életév.