Több baleset is történt a havas, csúszós utakon országszerte. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: több kamion elakadt, emiatt nem lehet közlekedni Vác és a nógrádi megyehatár között, illetve Parassapuszta felé.
Felfüggeszti a katonai cserekapcsolatokat az Egyesült Államokkal Kína; az ázsiai ország azzal indokolta döntését, hogy a washingtoni kormány jóváhagyta a Tajvannak szánt amerikai fegyverek eladását. A pekingi védelmi minisztérium élesen elítélte az ügyletet.
A tűzoltók városon belül alapvetően csak akkor tudnak segíteni az elakadt autósoknak, ha a jármű akadályozza a forgalmat, egyéb esetekben, mint például akkor, ha valaki nem tud kiállni a garázsból, viszont nem - közölte a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője a szombat hajnal óta tartó intenzív havazás kapcsán hozzájuk befutott segélykérések kapcsán.
Átlag 10 százalékos a munkanélküliség az euróövezet országaiban az EU statisztikai hivatala szerint. Az Eurostat adatai alapján a 16, eurót használó államban 16 millióan vannak állás nélkül, az unióban összesen 23 millióan. A legrosszabb helyzetben - 23 százalékos mutatójával - Lettország van, hazánk is gyakorlatilag sereghajtó a 10,7 százalékos rátával.
Robert Fico és a szlovák nyelvtörvény kapta az idei Jogtipró-díjat, a Szabadság díjat pedig egyhangúlag - posztumusz - Újvárossy Ernőnek ítélte oda a Szabadság kör szombaton a fővárosban.
Az intenzív havazás miatt elakadt számos kamion egyelőre lehetetlenné teszi a közlekedést Vác és a nógrádi megyehatár között, illetve Parassapuszta felé, ezért a az M2-esen a rádi emelkedőnél megszűrik a forgalmat.
A tűzoltók városon belül alapvetően csak akkor tudnak segíteni az elakadt autósoknak, ha a jármű akadályozza a forgalmat, egyéb esetekben, mint például akkor, ha valaki nem tud kiállni a garázsból, viszont nem - közölte a Magyar Tűzoltó Szövetség szóvivője a szombat hajnal óta tartó intenzív havazás kapcsán hozzájuk befutott segélykérések kapcsán.
BUDAPEST – A szurkolók hőzöngése elérte a célját, nem igazol a Ferencváros együttesébe Bori Gábor (26). A korábban az MTK-ban és az Újpestben futballozó volt válogatott szélső fél évre, kölcsönben szerződött volna a zöld-fehérekhez, ám a klub tervei kiverték a biztosítékot egyes szurkolóknál, akik még élénken emlékeztek rá, Bori újpesti focistaként Fradi-sálat égetett.
A címvédő amerikai Serena Williams (28) ötödször nyerte meg az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesének küzdelmeit, miután a szombati döntőben három szettben, 6:4, 3:6, 6:2-re legyőzte a belga Justine Henint.
Lemaradt a február 12-én kezdődő vancouveri olimpiáról a magyar szánkósport legjelesebb képviselője, Pulai Imre, pedig sokáig úgy tűnt, hogy szabadkártyásként részt vehet a téli ötkarikás játékokon.
A havazás miatt több autó elakadt, az országban egyre nehezebben járhatók az utak, sok helyen jégbordák keletkeztek. A vonatközlekedésben 15-20 perces késésekre lehet számítani. Az ország több térségében riasztást adtak ki, a ferihegyi repülőtér bezárt.
Senki ne induljon autóval Dobogókőre, mert a síparadicsomhoz közeli emelkedőkön elakadt járművek miatt igen veszélyes arrafelé a közlekedés - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton.
Kína felfüggeszti a katonai cserekapcsolatokat az Egyesült Államokkal, mert a washingtoni kormány jóváhagyta a Tajvannak szánt amerikai fegyverek eladását
Barack Obama elnök pénteken közölte: az amerikai szövetségi kormány 2020-ig 28 százalékkal tervezi csökkenteni az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását - tudósít az MTI.
Felakasztottak Teheránban két férfit szombaton, akik megerőszakoltak egy nőt férje és gyereke szeme láttára - számolt be róla az iráni ISNA hírügynökség.
Tüntetők csaptak össze rendőrökkel szombaton a kazahsztáni Almatiban rendezett nagygyűlésen, amelyen a szomszédos Kína növekvő befolyása ellen tiltakoztak.
A KDNP szerint Magyarországnak jó esélye van arra, hogy nyerjen a tiszai ciánszennyezés miatt indított perben – közölte Rétvári Bence képviselő. A környezetvédelmi tárca jogi osztályától azonban a Népszava megtudta: semmi esély a kártérítésre, ugyanis a szennyező román cég a bírósági eljárás alatt csődeljárást kezdeményezett, s jogutód nélkül megszűnt. Így a magyarországi bírósági eljárás alperes…
A pekingi vezetés figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy a Tajvannak szánt fegyvereladásokról szóló pénteki washingtoni bejelentés megkárosítja majd a kínai-amerikai kapcsolatokat és "súlyosan negatív hatása lesz" a két nagyhatalom közötti együttműködésre.
Kedden kezdődik az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) pere, melyet az oktatási tárca és annak vezetője, Hiller István ellen indított.
Oszama bin Laden, az al-Kaida terrorszervezet vezetője tőle teljesen szokatlan témákkal foglalkozott legújabb, pénteken nyilvánosságra hozott üzenetében: a klímaváltozást, pontosabban az azért viselt nyugati felelősséget és a dollár uralmát kárhoztatta.
A kedden kezdődő 41. Magyar Filmszemle versenyprogramjában tizenhat nagyjátékfilm szerepel, ebből négy elsőfilmes alkotó munkája. A mozik között van vígjáték, dráma, pszichothriller, kísérleti és zenés film.
Mintegy ötven autóval demonstráltak a betegszállítással foglalkozó cégek az Egészségügyi Minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal épülete körül tegnap.
Politikai menedékjogot kért Észak-Koreában az az amerikai férfi, aki néhány napja lépte át illegálisan az ázsiai ország határát, s akit azóta ott őrizetben tartanak.
A minap fontos információhoz jutottam az RTL Klub reggeli műsora jóvoltából. Ha az asztalra kiborított kávézacc peremének sodrásiránya egy irányba mutat, akkor a jövőnkről, ha a másik irányba, akkor a múltunkról tudunk ezt-azt kiolvasni.
Nincs semmiféle alapja az LMP és a Fidesz együttműködésnek, semmilyen megkeresés nem történt az ügyben, csak egy újabb pletykáról van szó – reagált lapunknak Karácsony Gergely. A Népszava a napokban több forrásból úgy értesült, hogy Fidesz esetleg hajlandó lenne a Lehet Más a Politikának segíteni a kopogtatócédulák gyűjtésében. A megfontolás mögött állítólag az áll, hogy a legnagyobb ellenzéki…
Hillary Clinton nem tervezi, hogy jelenlegi megbízatásának lejárta után újabb négy évre külügyminiszter legyen – az amerikai diplomácia irányítója a PBS közszolgálati tévének nyilatkozott erről. A PBS riportere arról kérdezte a volt first ladyt, elvállalná-e újabb négy évre a külügyminiszterséget, ha Barack Obamát 2012-ben újraválasztják elnöknek.
Végre érdemi párbeszédet folytathatott a kormányzat a rendőrségi szakszervezetekkel, s az utóbbiak demonstrációs bizottságának szóvivője bízik benne, hogy ez hamarosan eredményhez is vezet. Bárdos Judit azután beszélt erről, hogy csütörtökön egyeztettek Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszterrel.
Robert Fico és a szlovák nyelvtörvény kapta az idei Jogtipró-díjat, a Szabadság díjat pedig egyhangúlag - posztumusz - Újvárossy Ernőnek ítélte oda a Szabadság kör szombaton a fővárosban.
"Van egy jobb oldali agyi aneurysmám, 6 mm-es, műtétet javasoltak érfestés után. Mi az Ön szakmai állásfoglalása a műtéttel kapcsolatban?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A BKV-nál bűncselekmény-sorozat történt – jelentette ki Demszky Gábor főpolgármester, aki szerint megállapítható a közlekedési céget korábban felügyelő MSZP-s helyettese, Hagyó Miklós politikai felelőssége.
India Asszám államának egyik állatkertjéből szombaton csaknem 10 ezer látogató menekült pánikszerűen, miután elterjedt a hír, hogy kiszabadult ketrecéből két bengáli tigris. Az állatok akkor jutottak ki a ketrecből, amikor a gondozók fertőtlenítették azokat.
A Parlament Nándorfehérvári termében a kormányfő egy fejelő futballistát ábrázoló porcelánszobrot ajándékozott Michel Platininek, aki egy névre szóló UEFA-zászlóval lepte meg őt.
Az MSZP szerint súlyosan jogszerűtlen, hogy a Fidesz-KDNP Pest megyei képviselőjelöltjeit bemutató rendezvényt Pest Megye Önkormányzata Hivatalának elnöki irodájából népszerűsítik, ezért arra kérik Orbán Viktort és Kubatov Gábort, hogy azonnal vessenek véget ennek a gyakorlatnak.