A mai visszavásárlási aukciókra összesen felajánlott 66.5 milliárd forintnyi kötvénymennyiségből 14.2 milliárd forintnyit vásárolt vissza az Államadósság Kezelő Központ. A most áprilisban lejáró...
A Campos Meta F1 Team megerősítette, hogy nagy valószínűséggel egyetlen téli teszten sem vesz részt februárban, és nulla kilométerrel a háta mögött gördül majd pályára a szezonnyitó Bahreini Nagydíjon.
Kifejezetten megosztó étel ez a sárgarépa-főzelék: vagy imádják, vagy már a gondolatától is rosszul lesznek. Noha én világéletemben az imádók táborába tartoztam, a kolléganőm receptje a rajongás új dimenzióit nyitotta meg előttem.
Az RBNZ délutáni ülésén minden bizonnyal a kamattartás mellett dönt. A piacot azonban foglalkoztatja, hogy a bank vajon várhatók-e a továbbiakban kamatemelések. Eddig arról volt szó, hogy az év közepén emelésre lehet számítani. Mivel Kína intézkedéseket foganatosít a konjunktúra lecsillapításának érdekben, kitolhatják az időpontot. Az NZD/USD ebben az esetben 0,6967-re eshet. in-www.globalfx.hu /…
Eltört egy brómot tartalmazó egyliteres üveg délelőtt Budapesten, a IX. kerületben, tizenkét embert megfigyelésre kórházba szállítottak a mérgező folyadékból párolgó gáz belélegzése miatt.
Izrael "nagy veszélyt" jelent a muzulmán világra nézve, de "pusztulásra van ítélve" - jelentette ki Irán legfőbb vallási és politikai vezetője a teheráni látogatáson tartózkodó mauritániai elnökkel kedd este tartott megbeszélésén.
Bill Gates, a Microsoft társalapítója „Halló, Világ” köszöntéssel küldte el kedden első Twitter-üzenetét, majd további három, Haiti támogatására ösztönző bejegyzését a közösségi mikroblogon.
A britek nagy többsége ellenzi az olyan női iszlám öltözetek nyilvános viselését, amelyek az arcot vagy az egész testet eltakarják, ugyanakkor azt sem akarják, hogy a kormány bármilyen módon beleszóljon az egyének öltözködésébe.
Januártól kellene működnie annak az elektronikus rendszernek, amelyet az egyéni vállalkozói tevékenység megkezdéséhez, módosításához, megszüntetéséhez kapcsolatos adminisztráció megkönnyítésére ígértek, ám az ehhez szükséges programot nem telepítették az önkormányzatoknál - tudta meg a Magyar Hírlap.
Az AUD/JPY-nak eddig sikerült 79,73 fölött maradnia. A jen az éjjel átmenetileg nyomás alá került, miután a japán pénzügyminiszter újabb intézkedések foganatosítását sürgette a defláció legyőzésének érdekében. Ha a BoJ eleget tesz a felszólításnak, az AUD/JPY hamarosan elérheti a 86,21-es éves csúcsot. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Az Econet-PannErgy-Synergon hármas közül számításaink szerint egyedül a Sláger frekvenciáját elnyerő Econet tudott pénzügyi eredmény soron nyereséget felhalmozni tőzsdei befektetésein 2009 utolsó...
A rendkívüli hidegben nem csupán a hajléktalan emberek vannak életveszélyben, hanem a saját lakásukban élő szegények, magányos, beteg, idős vagy mozgásukban korlátozott emberek is....
A befektetők egyre jobban érdeklődnek a klímaváltozás üzleti jellegű hatásairól, de egyelőre nem kapnak megfelelő, egységes tájékoztatást a cégektől. Amerikában e probléma megoldására a tőzsdén...
Legkevesebb húszan megsérültek, közülük ketten életveszélyesen, amikor gázrobbanás történt szerdán a belgiumi Liege-ben. A helyi rendőrség közlése szerint két ház súlyosan megrongálódott a detonáció következtében, és ketten a romok alá kerültek.
Elméletben lehetséges, hogy az Alkotmánybíróság ajánlásait figyelembe véve, a kormány új ingatlanadó tervezetet terjesszen februárban a parlament elé - mondta el a Pricewaterhouse Coopers cégtársa.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa üdvözli az Alkotmánybíróság keddi határozatát, amely alkotmányellenesnek nyilvánította és megsemmisítette a vagyonadóról szóló törvény lakóingatlanok adóztatására vonatkozó részét - közölte az ombudsman hivatala.
Húsz évet fiatalodott Szabó Éva, miután egy titkos növény segítségével fél év alatt ötven kilótól szabadult meg. A középkorú asszony kivirult a boldogságtól és megfogadta, végrehajtja régi álmát: szégyenérzet nélkül, fürdőruhában ugrik fejest a Balatonba a nyáron.
Teljes érdektelenség jellemzi azt a két éve bevezetett szolgáltatást, amely lehetővé teszi ingatlanok forgalmi adatainak lekérdezését, az adatbázist két év alatt 966-an használták - írta a Napi Gazdaság.
Románia februárban lehívhatja a készenléti hitelszerződés szerinti harmadik és negyedik részletet - jelentette be szerdán Bukarestben tartott sajtóértekezletén Jeffrey Franks, aki a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió küldöttségének élén egy héten keresztül vizsgálta a román gazdasági helyzet alakulását.
A tegnapi kereskedés során a gyapotra talán jobban tudott hatni a pozitív hangulat és inkább az emelkedéssel töltötte a napját. Erős ellenállást jelenthet a 21 napos mozgóátlag, valamint az 55 napos mozgóátlag. Erős támaszok a 68,9-es szintnél. (Solar Capital)
Megfelelő lépéseket tett eddig Magyarország arra, hogy államháztartási hiányát az előírt, a GDP-hez viszonyított 3 százalékos szint alá szorítsa a 2011-es céldátumra, de jövőre még további intézkedésekre lesz szükség
Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság elnökeAz elmúlt hónapokban egyre több támadás éri a bíróságokat az enyhének tartott ítéletek miatt. A sajtó részéről nagy érdeklődésnek örvendő perek első- és másodfokú ítéletei közt sokszor 180 fokos fordulat tapasztalható. Ujkéry Csaba, a Somogy Megyei Bíróság elnöke az ítélőszékből tekintve elemzi a hazai bíróságok munkáját.
Feljelentést tett a Fidesz közérdekű adatokkal való visszaélés bűncselekménye miatt Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök és Veres János volt pénzügyminiszter ellen a 2006-os államháztartási adatok eltitkolása kapcsán. A Pénzügyminisztérium szerint nincsenek eltitkolt költségvetési adatok és korábban sem voltak.
A Jobbik szerint a nyugdíjasok megélhetési biztonságának javítása érdekében elsősorban a foglalkoztatáspolitikán, illetve a demográfiai helyzeten kell javítani. Erről Sztankó Éva, a párt nyíregyházi választókerületének egyéni képviselőjelöltje beszélt szerdán sajtótájékoztatón, ahol bemutatták a Jobbik megyei jelöltjeit is.
Az idei első negyedévben nem tervez további devizaalapú kötvénykibocsátást Magyarország és a legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a tegnapi forrásbevonással az idei egész évre szükséges...
Az elmúlt évekhez hasonlóan a zöldtárca az idén is pályázatot hirdet önkormányzatok és non-profit társadalmi szervezetek számára a települési illegális hulladéklerakók felszámolására....
A Nemzeti Múzeum kertje ritkán jut eszünkbe, ha zöldre, fák közé vágyunk. Milyen kár! Platánokba ivódott történelem: árnyas padok, napsütötte lépcsősor...
Vízbe fagyott őz kimentésére riasztották a szolnoki tűzoltókat szerda délelőtt. Az állat Szolnok és Tószeg között a Tisza árterén, a gáttól nagyjából 100 méterre, a nemrég kiöntött Tisza vizébe fagyott bele.
Kártérítésre és a perköltségek megfizetésére kötelezte a bíróság a McDonald's hollandiai egységét, miután a cég egy szelet sajt miatt bocsátotta el egyik alkalmazottját.
Kedden a BKV ügyeivel foglalkozó nyomozócsoport több tízmillió forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával őrizetbe vette Antal Attilát, a vállalat korábbi vezérigazgatóját. A Népszabadság úgy értesült, hogy kezdeményezik az előzetes letartóztatását.
A Facebook közösségi portál több mint 100 milliós amerikai felhasználói táborával közel áll ahhoz, hogy az élet nélkülözhetetlen és technológiai szabványnak tekintett részévé váljon.