A Financial Times értesülései szerint Görögország arra ösztönzi Kínát, hogy közel 25 milliárd euró értékben vásároljon tőle eurókötvényt, annak érdekében, hogy fedezhesse a megugró államadósságát - tudósít a Marketwatch.
Lassan már tizenhat éve, hogy a Megasztár egykori versenyzője, Hien vietnami szülők gyermekeként világra jött Budapesten. A fiatal énekesnő azonban ennek ellenére nem rendelkezett magyar állampolgársággal, egészen mostanáig.
Több mint három hónap után fogták el a kiskunsági nyomozók azt a tatabányai párt, akik a gyanú szerint mintegy hatmillió forintnyi értéket csaltak ki egy áldozatuktól Kalocsán - értesült a HavariaPress.
A kisebbségi ombudsman szerint az elmúlt húsz évben egyetlen kormányintézkedés, itthoni vagy uniós program sem hozott jelentős változást a cigányság életében. Kállai Ernő az MTI-nek adott interjúban úgy vélte, sürgős paradigmaváltásra van szükség a romákat érintő kérdésekben.
A helyes fogmosás lépéseit könnyen elsajátíthatjuk plakkfestés segítségével. A plakkok a fogakon és a fogak közt képződő lepedékek, melyek még gondos fogápolás mellett is kialakulhatnak, s így hozzájárulnak a fogkő megjelenéséhez, a fog szuvasodásához, de ínygyulladást is okozhatnak.
A horvát központi bank 3 százalékponttal tervezi csökkenteni a bankok kötelező tartalékráta szintjét, ezáltal ösztönözve a hitelkihelyezést - mondta el interjúban Borisz Vujcic a Reutersnek tegnap. A...
Újabb halálos ítéleteket hoztak Kínában az Urumcsiban történt júliusi zavargások miatt. Egy helyi bíróság négy emberre szabta ki a legsúlyosabb büntetést.
Felfüggesztette egyes kintlévő hiteleinek megújítását Kína legnagyobb bankja, az Industrial and Commercial Bank of China (ICBC) - a döntés része annak a folyamatnak, melyben a hatóságok a hitelezés...
Kilenc éve 520 ezer magyar nemzetiségű lakosa volt az országnak. A jövő évi népszámláláskor becslések szerint mintegy 30-50 ezer fővel lesz kevesebb magyar Szlovákiában
Egy még kedden eltűnt gyakorló repülőgépet keres a tajvani hadsereg a sziget déli részén - közölte helyi médiaforrásokra hivatkozva a Hszinhua hírügynökség.
Tovább tart a kínai csoda az ausztrál nyílt teniszbajnokság női egyesében. Cseng Csie után Li Na is bejutott az elődöntőbe. Utóbbi a hatodik helyen kiemelt Venus Williams ellen nyert 2-6, 7-6, 7-5-re. Li Na a döntőért a másik Williams-lánnyal, Serenával játszik majd, aki 4-6, 0-4-ről fordítva nyert a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen.
Decemberben éves összevetésben a várt -0,7% helyett -0,8%-os értéket hoztak a svéd termelői árak (előző: -1,7%). Az EUR/SEK egyhelyben toporog, miután tegnap új éves csúcsot ért el. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Mintegy 20-25 percet késnek a vonatok a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs és a Budapest-Székesfehérvár vonalakon a biztosító berendezés hibája miatt, felsővezeték-szakadás miatt pedig leállt a vasúti forgalom a Budapest-Győr-Hegyeshalom vonalon. A Budapest-Hatvan-Miskolc vonalon síntörés miatt 20-25 perc késésre kell számítani.
Megrongálták Vas Istvánnak, az MDF Fejér megyei alelnökének, országgyűlési képviselőjelöltjének a kampánybuszát szerdára virradóra - közölte a párt megyei elnöke szerdán az MTI-vel.
Az USD/JPY benézett a fontos 90,00-es támogatás alá. Az érték jelenti a BoJ fájdalomküszöbét, mely alatt intervencióra szánhatja el magát a bank a jen gyengítésének érdekében. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Távozik a magyarországi Jones Lang LaSalle ügyvezetői posztjáról Thierry Delvaux. Helyét Furulyás Ferenc veszi át, aki korábban a JLL Capital Markets részlegének budapesti vezetője volt. Thierry...
Az egyik franchise-hálózatban működő benzinkútnak üzemanyagot szállító nagykereskedő a korábbi megállapodás ellenére nem adta meg a literenkénti 1 forintos kedvezményt, ezért később az üzemeltető a követelését le akarta vonni a nagykereskedőnek járó számla végösszegéből. Az ügy a bíróságon landolt, az ítéletre 6 évet kellett várni....
Áram hiányában leállt a termelés a Macofill Zrt. telephelyén Demecserben. Az áramszolgáltató szakemberei kedden lekötötték a cérnagyárat a elektromos távvezetékről – írja a Kelet-Magyarország.
Az EUR/USD 5 hónapos mélypontot ért el 1,4021-nél. A veszteségek az euró további gyengülésének előfutárai lehetnek. Ha a Fed esti kamatdöntése után a kamatpolitikai irányvonal szigorítására utaló nyilatkozatot tesz, 1,40 alá is benézhet az EUR/USD jegyzése. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Leszakadt felsővezeték és elromlott biztosítóberendezés után most síntörés is nehezíti a vonatközlekedést. A Mávinform tájékoztatása szerint Isaszeg és Gödöllő között reggel az egyik vágányon eltört az egyik sínszál, valószínűleg anyagfáradás és a nagy hideg miatt.
Ha már a csülök puhulni kezd, tegyünk a párolóléhez csíkokra vágott sárgarépát, karalábét, cukkínit, paprikát, kanalazzunk rá a fokhagymás paradicsomszószból, fedjük le és pároljuk még tíz percig.
Vége a ledérségnek és a kacér pillantásoknak. Szabó Zsófi megkomolyodott. A szőke színésznő szerepe szerint egy férfi miatt teljesen hátat fordít önmagának, elfelejti azt, aki volt.
Mintegy 20-25 percet késnek a vonatok a Budapest-Pusztaszabolcs-Pécs és a Budapest-Székesfehérvár vonalakon szerda délelőtt a biztosító berendezés hibája miatt - közölte a Mávinform sajtóügyeletese.
Folyamatosan csökken a szlovákiai magyarok száma. Becslések alapján nagy a valószínűsége annak, hogy a jövő évi népszámláláskor mintegy 30-50 ezer fővel lesz kevesebb magyar Szlovákiában, mint 2001-ben volt - írja az Új Szó című szlovákiai magyar napilap.
Az EBU kizárhatja tagjai közül a Magyar Televíziót, amennyiben nem tudja rendezni a tartozásait. A hírszolgáltatás és a sportközvetítések forognak veszélyben.
Francia lapértesülések szerint a Renault F1 Team visszatér a 80-as években használt sárga-fekete festéséhez, aminek modern változatát néhány évvel ezelőtt már bemutatták a sportban eltöltött 30. évfordulójuk alkalmával.
Kína 800 millió eurós hitelt nyújt Szerbiának az ország második legnagyobb széntüzelésű erőművének fejlesztéséhez. A Kostoice városánál fekvő, jelenleg 1,010 MW-os erőműben két 350 MW-os blokkot...
Az új áfaszabályok következtében a korábbinál részletesebbek lesznek az áfabevallások, emellett a nemzetközi ügyletekhez kapcsolódó összesítő nyilatkozatok is több adatot tartalmaznak majd....
A makrogazdasági témák és Haiti megsegítése mellett a globális pénzügyi reform, azon belül is a bankrendszer megújítása lehet a ma kezdődő negyvenedik Világgazdasági Fórum fő témája a svájci Davosban...
A mai napon debütáltak az orosz alumíniumóriás, a Rusal részvényei a hongkongi parketten, a negatív tőzsdei hangulat közepette azonban 8%-kal értékelődtek le a papírok az első kereskedési napon. A...