2010. január 27. szerda

jan. 27
15:18
Borulátó a Boing az idei évvel kapcsolatban (ProfitLine)
A Boeing amerikai repülőgépgyártó nyereséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után, ugyanakkor borúlátó az idei évvel kapcsolatban.
jan. 27
15:18
Póznákat loptak Győr mellett (Blikk)
jan. 27
15:18
Pr-ügynökséget váltott a Sanoma (Kreatív Online)
A Weber Shandwick után új ügynökség dolgozik a Sanoma Budapest pr-feladatain. A meghívásos tender nyertese szélesebb körű megbízást kapott, mint az elődje, és már az intézi is a Story Ötcsillag Gála kommunikációját.
jan. 27
15:18
Skizofrén a késsel rendőrökre támadó néni (Blikk)
BUDAPEST – Skizofréniában szenved, mégis hosszú ideje nem szedte a gyógyszereit Piroska néni, aki hétfő délben késsel támadt két rendőrre. Mint kiderült, az idős asszonyhoz hétfő, reggel érkezett az orvos, hogy beutalót írjon neki, valamint gyógyszert adjon a nőnek. Piroska néni azonban nem engedte be, sőt azt mondta neki, gázzal árasztotta el a lakást.
jan. 27
15:18
Bori a Ferencvárosnál a szezon végéig (Metropol)
A szezon végéig kölcsönbe a Ferencváros labdarúgócsapatánál folytatja pályafutását Bori Gábor, az MTK középpályása.
jan. 27
15:18
Commodity: Arany- Erős támogatás a láthatáron (HírTV)
Az arany az EUR/USD nyereségeivel párhuzamosan gyengébbik formáját hozza, és 1.090,95-re esett, azonban továbbra is 1.082,25 és 1.104,10 között mozog. 1.076,00-1.070,50 fölött továbbra is kedvezőek a chart-technikai kilátások. A nemesfémet 1.091,85-ön jegyzik. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 27
15:18
Nem tart a pertől Molnár Oszkár (Metropol)
Nem tart a polgári peres eljárástól Molnár Oszkár, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény fideszes polgármestere; ellene több szervezet, illetve magánszemély jogi képviselője adott be keresetet a megyei bírósághoz.
jan. 27
15:20
A Boeing nyereséggel zárta a negyedévet (Privátbankár)
A Boeing amerikai repülőgépgyártó nyereséggel zárta a tavalyi utolsó negyedévet az egy évvel korábbi veszteség után, ugyanakkor borúlátó az idei évvel kapcsolatban. A cég az idei évre 3,70-4,00 dol...
jan. 27
15:20
Tavaly 50 milliárd forint üdülési csekk került forgalomba (ProfitLine)
Tavaly közel 50 milliárd forint értékben került forgalomba üdülési csekk Magyarországon - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) az MTI-vel szerdán.
jan. 27
15:20
Az utcára vonulnának a rendészeti szakszervezetek (HírTV)
Megegyezésre törekednek a rendészeti tárcával, de legvégső esetben akár az utcára is vonulnának a rendészeti szakszervezetek, ha a minisztérium nem teljesíti a követeléseiket. Az öt legnagyobb rendőrszakszervezet a héten írt alá együttműködési megállapodást és megalakították a demonstrációs bizottságot is. Azt akarják elérni, hogy a 2010-ben hatályba lépett, a rendőröket hátrányosan érintő…
jan. 27
15:21
A Fidesz megszerezheti a kétharmados többséget (Nézőpont Intézet) (Portfolio)
A Nézőpont Intézet legfrissebb kutatására alapozott számításai szerint Fidesz-KDNP-szövetség - 9 fős többséggel - megszerezhet a kétharmados többséget. A január 18. és 20. között készült kutatás...
jan. 27
15:21
A válság ellenére is költünk: egyre többet használjuk bankkártyánkat! (Pénzcentrum)
Jól szerepelt a Visa betéti kártya a 2009-es évben: a kártyás költések összértéke 6,3 százalékkal, az eladáshelyi tranzakciók száma pedig 10 %-kal nőtt egy év alatt. Itthon még ennél is látványosabb növekedést produkáltak a kártyabirtokosok - derül ki a Visa Europe mai napon közzétett eredményeiből....
jan. 27
15:21
Vámos Miklós 60 éves (Metropol)
Január 29-én lesz hatvanéves Vámos Miklós József Attila-díjas író, kiadóigazgató, dramaturg. Vámos Tibor néven született, de első novellái tizenkilenc éves korában már Vámos Miklós néven jelentek meg az Új Írásban és az Élet és Irodalomban.
jan. 27
15:22
50 milliárdnyi adómentes üdülés tavaly (Privátbankár)
Tavaly közel 50 milliárd forint értékben került forgalomba üdülési csekk Magyarországon - közölte a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány
jan. 27
15:23
Devizahitelesek: szorul a hurok? - Féléves csúcson a frank (Portfolio)
A svájci frankalapú devizahitellel rendelkezők az utóbbi napokban ismét feszültebbek lehetnek, hiszen féléves mélypont körül "táncol" a forint az alpesi devizával szemben. A havi törlesztő részlet...
jan. 27
15:24
Az Egis részvényesei 120 forintra számíthatnak (Privátbankár)
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. szerdai éves rendes közgyűlése részvényenként 120 forint osztalék kifizetéséről döntött a társaság 2009. szeptember 30-án zárult üzleti évének nyereségéből. A névérték...
jan. 27
15:27
Így hat a pártokra az ingatlanadó eltörlése (hirado.hu)
Az MSZP bosszankodhat, a Fidesz elvesztett egy jó kampánytémát az Alkotmánybíróság döntése miatt, politikai szakértők elemeznek
jan. 27
15:27
Újabb játékost vett a Fradi (ATV)
Bori Gábor fél évig kölcsönben a Ferencvárosban folytatja pályafutását – közölte a 100% Fradi.
jan. 27
15:29
Nyereséges volt a Boeing utolsó negyedéve (hirado.hu)
A cég az idei évre 3,70-4,00 dolláros részvényarányos profitra számít, ami jócskán elmarad a szakértők által várt 4,26 dollártól
jan. 27
15:29
Nézőpont: kényelmes Fidesz-kétharmad (ATV)
A felmérés szerint 9 fős többséggel szereznék meg a kétharmadot.
jan. 27
15:31
Szenzáció: Kibékült Tiger Woods és felesége! (hirado.hu)
Elin Nordegren az egész múlt hetet a golfsztárral töltötte a szexelvonón
jan. 27
15:33
Világrekord: körbedekázta Londont egy férfi - videó (Infostart)
Megdöntötte a dekázás világrekordját Dan Magness, aki 50 kilométeren keresztül nem ejtette le a labdát a földre, miközben körbejárta London stadionjait.
jan. 27
15:33
Elérhető a Google Voice az Apple telefonjára (hirado.hu)
A Google Voice a Skype-hoz hasonlóan a mobilhálózatokat kikerülve az interneten keresztüli, lényegesen olcsóbb telefonálást tesz lehetővé
jan. 27
15:35
Tasnádi emberei megfenyegették a Magyar Hírlap fotósát (hirado.hu)
Burger Zsolttól azt kérték a fenyegetők adja át gépe memóriakártyáját, a lap eddig nem tett feljelentést, de az országos rendőrfőkapitánytól kérik az ügy kivizsgálását
jan. 27
15:36
Pénteken eldőlhet a két rendszerváltó sorsa (Privátbankár)
Pénteken és szombaton az SZDSZ három vezető testülete is ülést tart. A párt fővárosi választmánya tárgyalja az MDF-el való együttműködés lehetőségeit
jan. 27
15:36
Tragédia! Tánc közben akasztotta fel magát a kislány (Blikk)
Véletlenül felakasztotta magát egy angol kislány, miközben Lady Gagára táncolt a szobájában.
jan. 27
15:36
A FINA szerint kizárólag Szepesi a felelős (Metropol)
A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) kizárólag Szepesi Nikolett felelősségét állapította meg, amiért nem jelezte, hogy 2009. január 22-én bejelentett visszavonulását követően újrakezdi pályafutását.
jan. 27
15:36
Elérhető a Google Voice az Apple telefonjára (Metropol)
Az iPhone-okra is elérhető a Google Voice internet alapú telefonszolgáltatás, miután az Apple végre zöld utat adott az alkalmazás árusításához App Store szoftverboltjában.
jan. 27
15:36
H1N1: változatlan a megbetegedettek száma (Metropol)
Egy hét alatt nem változott az influenzaszerű megbetegedések száma, a múlt héten 14.300-an fordultak orvoshoz - közölte heti tájékoztatójában az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) szerdán.
jan. 27
15:36
Nem tart a pertől Molnár Oszkár edelényi polgármester (Alternatív Energia)
Nem tart a polgári peres eljárástól Molnár Oszkár, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Edelény fideszes polgármestere; ellene több szervezet, illetve magánszemély jogi képviselője adott be keresetet a megyei bírósághoz.
jan. 27
15:36
EUR/USD Továbbra is az 1,40-es érték áll a középpontban (HírTV)
Az EUR/USD árfolyama ma 1,4021 és 1,4096 között mozog csökkenő tendenciával. Mivel nem jelentek meg a jegyzéseket megmozgató adatok, ezért eddig nem került sor az 1,40-es szint tesztjére. A piaci azonban izgalommal várja az amerikai új építésű ingatlanok eladásainak 16.00-kor megjelenő decemberi mutatóját (előrejelzés. 368.000, előző: 355.000) valamint a Fed 20.15 órai kamatdöntését (előrejelzés:…
jan. 27
15:38
Hajszálon múlhat a Fidesz-KDNP kétharmada (Privátbankár)
A potenciális szavazók megnyerésével számolva a Fidesz-KDNP szövetség kilenc fős többséggel megszerezhetné a kétharmados többséget
jan. 27
15:38
Falat bontottak, majd vitték a szeszes italokat is (HírTV)
Az egyik üzletlánc raktárát látogatták meg betörők keddre virradóra Jászberényben.
jan. 27
15:39
Holnap 4-kor Oszkó sajtótájékoztató - A helyszínről tudósítunk (Portfolio)
Január 28-án csütörtökön délután 4 órától Oszkó Péter pénzügyminiszter bemutatja Magyarország új konvergenciaprogramját - tájékoztatott az eseményről a pénzügyi tárca. Az elkészült...
jan. 27
15:40
Nézőpont: Fidesz 47, MSZP 12 (HírTV)
A Nézőpont Intézet januári közvélemény-kutatása szerint, amelyet a Heti Válasz számára készített, a pártok támogatottsága az aktív szavazók körében nem változott: a Fidesz 47, az MSZP 12, a Jobbik 9, míg az MDF 3 százalékon áll.
jan. 27
15:41
Az év iroda bérbeadása (Portfolio)
Prágában a Vienna Insurance Group helyi leányvállalata, nálunk már szokatlannak számító, 20,000 nm-nyi irodaterületre írt alá bérleti szerződést. A cég új otthona a PSJ Invest által fejlesztett...
jan. 27
15:45
Nem csökkent az influenzaszerű megbetegedések száma (hirado.hu)
A betegség miatt kórházban kezeltek száma azonban kevesebb lett a múlt héten
jan. 27
15:47
Nézőpont Intézet: őrzi "utcahossznyi előnyét" a Fidesz! (hirado.hu)
Lehetséges a kétharmados Fidesz-KDNP többség - derült ki a legfrissebb felmérésből
jan. 27
15:48
Az Avatar már megdöntötte a Titanic rekordbevételét (BorsOnline)
James Cameron szuperprodukciója már most megelőzte a rendező korábbi, rekordbevételt hozó moziját, a Titanicot.
jan. 27
15:48
ÉVOSZ - 2010 az építőipari recesszió negyedik éve lesz (ProfitLine)
A 2010-es év az építőipari recesszió negyedik éve lesz, az építési piac válságának elhúzódása pedig felerősítheti a negatív folyamatokat - közölte az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerdán az MTI-vel.
jan. 27
15:49
Fidesz: nem kampánytéma a 47-es négysávosítása (hirado.hu)
Az út összesen kilenc év alatt készült el, s ezidő alatt 156 baleset történt a szakaszon - mondta a hódmezővásárhelyi polgármester
jan. 27
15:50
Bajnai - már nincs idő a vagyonadó-törvény módosítására (ProfitLine)
Bajnai Gordon miniszterelnök szerint a kormány ebben a parlamenti ciklusban már nem lát lehetőséget a vagyonadóról szóló törvény szabályainak pontosítására, ezért a következő hetekben a kabinet áttekinti a költségvetési tartalékokat és a büdzsé egyes fejezeteit annak érdekében, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) döntése nyomán kialakult helyzetben is tartani lehessen az idei hiánycélt.
jan. 27
15:51
Varga: A Fidesz nem fogja bevezetni az ingatlanadót (Infostart)
A Fidesz hatalomra kerülése után újra kell tervezni az idei költségvetés - közölte sajtótájékoztatóján Varga Mihály alelnök. Megismételte: a Fidesz nem kívánja bevezetni az ingatlanadót.
jan. 27
15:51
Még lehetnek emberek az összedőlt ház romjai között (hirado.hu)
Reggel egy ötemeletes ház omlott össze Liege-ben, 20-an kórházba kerültek, két ember állapota súlyos
jan. 27
15:54
Életveszélyesen fenyegetőzött, majd újságíróra támadt Tasnádi Péter? (+videó) (HírTV)
Feljelenti Tasnádi Pétert a Vállalkozások Érdekvédelmi Szövetségének vezetője, mert a vállalkozó megfenyegette őt. Az Árverező Ház 84 ingatlant hirdetett meg nyilvános árverésre - a VÉSZ ezt próbálta megakadályozni.
jan. 27
15:54
Meglesz a Fidesz-KDNP kétharmada (Metropol)
A potenciális szavazók megnyerésével számolva a Fidesz-KDNP szövetség kilenc fős többséggel megszerezhetné a kétharmados többséget az Országgyűlésben egy most vasárnap esedékes parlamenti választáson - derül ki a Nézőpont Intézet legújabb felméréséből.
jan. 27
15:54
Pénteken tárgyalja az SZDSZ az MDF-fel való együttműködést (Alternatív Energia)
Pénteken és szombaton az SZDSZ három vezető testülete is ülést tart. A párt fővárosi választmánya pénteken tárgyalja az MDF-el való választási együttműködés lehetőségeit.
jan. 27
15:54
Sült zöldséges penne: Kaldeneker kitálal - videórecept (Édenkert)
Ha unod már a mindennapi olasz tésztát, akkor hagyd magad rábeszélni erre az extravagáns receptre. Most megmutatjuk, hogy nem minden tésztaféle hizlaló és egészségtelen.
jan. 27
15:56
EUR/GBP A 2009-es minimum a láthatáron (HírTV)
Az EUR/GBP a GBP/USD nyereségeivel párhuzamosan gyenge formáját hozza, és 0,8658-ig szánkázott. A figyelem középpontjában a 0,8648-as éves minimum áll. Ha a szint alá megy a jegyzés, 0,85 felé eshet az árfolyam. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
jan. 27
15:56
Fagyállót ivott kilenc ember Debrecenben (Metropol)
Túl vannak az életveszélyen azok a mérgezést szenvedett betegek, akik fagyálló folyadékot ittak a Debrecen melletti Sámsonkertben; egy 30 éves férfi belehalt a mérgezésbe - közölte Kovács Csilla főorvos.

Keresés