1% körüli mínuszban nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek, mostanra azonban némileg mérséklődött a lejtmenet, a DAX jelenleg 0.5%-kal van a pénteki zárószint alatt. A bankpapírok az elmúlt...
A szlovák külügyminiszter a Pravda című független pozsonyi lapban hétfőn megjelent interjúban reményét fejezte ki, hogy Orbán Viktor pártja, ha áprilisban hatalomra kerül, megváltoztatja a Szlovákiával szemben használt szótárát.
Holttestet találtak a rendőrök vasárnap egy váci lakásban, a férfi halálát valószínűleg kihűlés okozhatta. A rendőrök bejelentésre mentek ki a lakáshoz, akkor találták meg a testet. A férfi valószínűleg már egy hete meghalt.
Ezen a héten tartja téli ülésszakát az Európa Tanács parlamenti közgyűlése, melynek keretében meghallgatást szerveznek az Egészségügyi Világszervezet, az európai gyógyszeripar képviselői, valamint...
Japán 70 millió dollárra növeli a földrengés sújtotta Haitinek küldendő segélyt, s azt is fontolgatja, hogy rendőröket és katonákat küld a helyszínre az ENSZ békefenntartó missziójának megerősítésére - jelentette hétfőn a Kyodo japán hírügynökség.
A legfrissebb hírek szerint többen is túlélték a libanoni repülőgép-szerencsétlenséget. Egy libanoni katonatiszt szerint hét túlélőt sikerült kimenteni a tengerbe zuhant etióp utasszállító repülőgép roncsai közül - a helyi rendőrség két túlélőről tud.
Novemberben folytatódott a kiskereskedelemi forgalom csökkenése, egy hónap alatt 0,8 százalékkal, az előző év 11-ik havához képest 7,8 százalékkal - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn. Élelmiszerből valamivel kisebb mértékben, 6,6 százalékkal zuhant az értékesítés, a többi árucsoportban 11,1 százalékos volt egy év alatt a forgalom csökkenése.
Az év második felében vége szakadhat a részvénypiacok szárnyalásának, nyilatkozta a Bloomberg Tv-ben a válság megjövendölése miatt elhíresült Nouriel Roubini.
A Poniard gyógyszeripari vállalat már a 80-as évektől a tőzsdén van jegyezve. Komoly szélsőértékek között mozgott az árfolyam. A 90-es években 200 dollárt is adtak egy részvényért, de mostanság 1,5 dolláron is forogtak a papírok. (Solar Capital)
A 271 forintos euró árfolyamon stabilizálódva várja a hétfő délutáni kamatdöntést a forint, az eurót fél tizenegykor 270,92 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a péntek délutáni 272,03 forinttal szemben.
A héten fagyos idő és havazás várható, hét közepére akár -18 fokot is mutathat a hőmérő. A hétvégén viharos északnyugati, északi szélre van kilátás havazással, hófúvással.
Görögország nem lép ki az euróövezetből és nem vár külső segítséget pénzügyi problémáinak megoldásához - ismételte meg hétfőn a görög pénzügyminiszter.
Miroslav Lajcák szerint téved a Fidesz, ha azt hiszi, hogy térdre tudja kényszeríteni Szlovákiát. A szlovák külügyminiszter állítólag már figyelmeztette is a magyar pártot
BUDAPEST – „Mozgásba hoztuk a várost" – idézték a fővárosi közlekedési cég szlogenjét a „BKV-pótló" mozgalom elindítói. A társaság tagjai egy internetes honlapon kiírták, mikor merre járnak, a kocsiban felkínált szabad helyekre pedig bárki jelentkezhetett. Szervezők és pártolók, utasok és autósok szombat este egy kis ünneplésre gyűltek egybe.
Az orientációját vesztett társadalom nem tudott és ma sem tud mit kezdeni sem a parlamentarizmussal, sem a demokratikus közélet politikusával, irtózik a nyilvános vitától, és legszívesebben visszamenne az államszocializmus csendjéhez - mondta Tölgyessy Péter a Kossuth Rádióban.
Egyelőre nem vonul ki a keresőóriás Kínából és tovább egyeztet a hatóságokkal. Az internet szabályozása Kínában összhangban van a törvényekkel – jelentette ki egy interjúban a kínai kormány szóvivője.
Görögország nem lép ki az euróövezetből és nem vár külső segítséget pénzügyi problémáinak megoldásához - ismételte meg hétfőn a görög pénzügyminiszter.
A Svájci Nemzeti Bank elnöke óva intette a piacot a frank túlzott erősödésétől. A befektetők valószínűleg ennek ellenére tesztelhetik, hogy az SNB vajon engedi-e, hogy a tavaly márciusi, első intervenciós szintet 1,46-nál elérje az árfolyam. Az EUR/CHF ezért egyelőre várhatóan tovább fog gyengülni 1,46 felé, mielőtt az SNB lépésre szánja el magát. in-www.globalfx.hu / ks-Fxdirekt
Az Indianapolis Colts és a New Orleans Saints játszik majd február 7-én, a profi amerikaifutball-liga (NFL) döntőjében, a Super Bowl XLIV-en, Miamiban.
Álmozdonyvezetőt fogtak szombatra virradóra a MÁV belső ellenőrei - írta a Blikk hétfőn. Horváth Gergely, a MÁV Trakció szóvivője megerősítette a Blikk információit az álmozdonyvezetővel kapcsolatban.
Sok esetben nem értenek egyet az Alkotmánybíróság határozataival az ismertebb magyarországi adótanácsadók, adószakértők. Az adózási témában hozott döntések egy jelentős részében azonban szakmai...
Leszakadt felsővezeték miatt késnek a vonatok a Budapest-Cegléd-Szolnok-Nyíregyháza-Záhony és a Budapest-Cegléd-Szeged vasútvonalon - tájékoztatott közleményében Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese.
A szervezet az javasolja a főpolgármesternek, gondoskodjon a 2010. évi forrásmegosztásnál a 2009. évi forrásmegosztásra vonatkozó ÁSZ-javaslat szerinti korrekcióról
2010. február 1-jétől Vaszily Miklós a Magyar Telekom 100 százalékos tulajdonában lévő Origo Zrt. vezérigazgatója. Az elkövetkező hónapokban Novák Péter is csatlakozik a cég menedzsmentjéhez általános vezérigazgató-helyettesként.
Bujkálásra buzdítja Lakatos Csilla Magyar Róbertet: ha már elszökött, az első fokú ítéletig ne is jöjjön vissza. Az ügyvéd ezzel nem követ el bűncselekményt, csak az ügyfele érdekeit képviseli. Az Ügyvédi Kamara elítéli a védő viselkedését.
Az Állami Számvevőszék szerint nincs összhangban a főváros és a kerületek közötti forrásmegosztási törvény a helyi önkormányzatokról szóló törvénnyel, ezért a szabályozás módosításának kezdeményezését javasolja Varga Zoltán önkormányzati miniszternek.
Az EUR/USD január 13-a óta elkönyvelt veszteségeit konszolidálja, melyek hatására 1,45-ről 1,4027-re esett vissza. Az enyhülés 1,4182-ig tartott. Továbbra is rossz hatással vannak az euróra bizonyos EU-tagállamok adóssággondjai, miközben Obama reformtervei a dollár pozícióját veszélyeztetik. Amíg 1,4182 alatt marad a devizapár jegyzése, borúsak a kilátások. Továbbra sem kizárt az 1,40-es érték…
Már a második volt házvezetőnője perelte be Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök feleségét - írja a Jediót Ahronót című izraeli újság, amely korábban hasonló esetet tárt fel.
Fennállása első bajnoki döntőjére készülhet a New Orleans Saints az amerikai futballbajnokságban (NFL), miután fantasztikus izgalmak közepette, hosszabbításban 31-28-ra legyőzte a Minnesota Vikings csapatát. Az AFC döntőjében az Indianapolis Colts 30-17-re verte a New York Jetset. A finálét február 7-én, Miamiban rendezik.
Ittas volt az a sofőr, aki járművével kisodródott egy jeges útszakaszon a hétvégén a 65-ös főúton, és egyik utasa életveszélyes sérüléseket szenvedett – értesült a HavariaPress.
Az az érv, ami az APEH-kalkulátor használatánál az önkéntes regisztráció mellett szólt, megdőlni látszik. Nem írja elő jogszabály ugyanis, hogy így megúszhatja az adózó a későbbi bírságot.
Az esés tényével együtt is szembetűnő relatív erőt mutat, ami jó jel a piac egészét tekintve. Legalábbis annak, aki nem shortolja a piacokat. A széles merítésű, 2000 komponens teljesítményét tükröző index közel sem esett annyit, mint blue-chip testvérei és a technikai romlás sem olyan számottevő. A 610 környéki támaszát, de még az 50 napos mozgóátlagot sem érte el egyelőre. (solar Capital)
A Dnyeszteren túli terület kérdésének rendezése az elmúlt év moldovai politikai eseményei miatt némileg háttérbe szorult, ezért most új erőfeszítéseket kell tenni a politikai konszenzus keresésére, de legkevésbé sem csak egyetlen megoldás jön számításba - jelentette ki Mizsei Kálmán, az Európa Tanácsnak a szakadár területtel foglalkozó különmegbízottja egy lapinterjúban.
2.24 milliárd dollárnyi tőkét sikerült bevonnia a január végén tőzsdére készülő orosz alumíniumóriásnak, a Rusalnak, miután 1.61 milliárd darab új részvényét 1.39 dollárért kínálta eladásra a...
Az EUR/GBP ledolgozta veszteségeit, és 0,8753-as minimumáról 0,8768-ra kúszott fel. Mivel a GBP/USD 1,6240 alá esett, folytatódhat a korrekció, azonban az egyes EU-tagállamok adóssággondjaival kapcsolatos aggodalmak miatt a short oldalon érdemes piacra lépni. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt