Bár még messze a báli szezon, a gondos szülő már most mindent megtesz annak érdekében, hogy gyermekét ne ijessze el a számára esetleg félelmetesen ható maskaráktól.
Kábítószerrel való visszaélés miatt két dombóvári férfi ellen indított eljárást a tamási rendőrkapitányság; a gyanúsítottak kocsijában 200-250 adagnyi, félmillió forint értékű marihuánát találtak - közölte Farkas Kinga hétfőn az MTI-vel.
Bebesy Dániel, Budapest Alapkezelő A decemberi 25 bázispontos vágással az MNB már jelezte, hogy ütemet váltott és fékez a korábbi 50 bázispontos enyhítésekhez képest. A helyzet decemberhez...
Bevezetik a helyközi közösségi közlekedésben márciusig a térítésmentesen utazók számára a regisztrációs jegyet, Antali Károly, helyközi közösségi közlekedés átalakításáért felelős kormánybiztos ma ismerteti az új rendszer bevezetésének részleteit....
Ismeretlen támadók tüzet nyitottak a radikális iszlamista Krekar molla oslói lakására - közölte hétfőn a norvég rendőrség. A támadásban a férfi 27 éves veje megsebesült.
A díjmentes utazásra jogosultak (a 6 év alattiak és 65 év felettiek, menekültek, hadigondozási igazolvánnyal rendelkezők) térítésmentes jeggyel utazhatnak a jövőben a helyközi vonatokon és buszjáratokon. A jegytípus gyakorlati haszna az, hogy általa egyértelműen nyomon követhetők a közösségi közlekedéshez kapcsolódó utazások. Adatokkal szolgál majd a jellemző utazási távolságokról, a…
Ahogy arra számítani is lehetett, a csapatvezetők megegyeztek abban, hogy a december elején jóváhagyott, már módosított pontrendszeren változtassanak, hogy jobban jutalmazzák a futamgyőztest, ezzel ösztönözve az előzésre a versenyzőket.
22 halálos áldozatot követelt a rendkívüli hideg Romániában az elmúlt öt napban. A hidegrekord is megdőlt: mínusz 34 fokot mértek hétfő reggel a székelyföldi Bodzafordulón.
Sandra Bullockot és Jeff Bridgest választotta az év színészének, a Becstelen Brigantyk stábját pedig a legjobb szereplőgárdának a legnagyobb hollywoodi színészcéh, a Screen Actors Guild (SAG). A díjat a hét végén adták át Los Angelesben.
Továbbra sem kezdődhet el a NATO-lokátor építése a Tubesen, a radar megépítésére kiadott engedély végrehajtását ugyanis felfüggesztette a Legfelsőbb Bíróság – közölte a pécsi polgármesteri hivatal. Tavaly novemberben a Fővárosi Bíróság jogerősen elutasította a radar építését támadó kereseteket. A civilek azonban a döntés felülvizsgálatát kérték a Legfelsőbb Bíróságon.
A család mellett a munkahely a nők társadalmi megbecsülésének legfontosabb területe. A számukra biztosított lehetőségek és feltételek jelzései annak, hogy egy vállalat miként értékeli a férfiakhoz képest országos szinten magasabb képzettséggel rendelkező nőket. Interjú Ferenczi Andreával, az MNKSZ elnökével.
Egyre több külföldi állampolgár él tartósan Magyarországon: a múlt év végén összesen 216 ezer külföldinek volt érvényes tartózkodási jogosultsága, 15 százalékkal többnek, mint az előző évben - közölte a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója.
Továbbra sem kezdődhet el a NATO-lokátor építése a Tubesen, a radar megépítésére kiadott engedély végrehajtását ugyanis felfüggesztette a Legfelsőbb Bíróság – közölte a pécsi polgármesteri hivatal. Tavaly novemberben a Fővárosi Bíróság jogerősen elutasította a radar építését támadó kereseteket. A civilek azonban a döntés felülvizsgálatát kérték a Legfelsőbb Bíróságon.
Száz bűncselekmény, főleg lopások írhatóak egy alig 14 éves miskolci fiú számlájára, most társával próbált meg rabolni, a rendőrök elfogták mindkettőjüket.
Kokaint találtak egy ellenőrzött gépkocsiban Nyíregyházán a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési szolgálatának munkatársai - közölte a főkapitányság sajtószóvivője hétfőn.
Száz bűncselekmény, főleg lopások írhatóak egy alig 14 éves miskolci fiú számlájára, most társával próbált meg rabolni, a rendőrök elfogták mindkettőjüket - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
Az elmúlt három napban látott esések után ma némi felfelé korrekció várható a tengerentúlon, a Dow futures 60 pontos pluszban tartózkodik. A hangulat azonban továbbra is törékeny, a kép a délutáni...
Miután az MNB az elemzői várakozásoknak megfelelően 25 bázisponttal 6,00%-ra csökkentette alapkamatát, az EUR/HUF nyereségeket könyvelt el. A minden idők legalacsonyabb kamatszintjére való kamatvágásnak az oka, hogy a bank igyekszik fellendíteni a magyar gazdaságot, mely a csaknem 20 éve tapasztalt legborúsabb időket éli át. Ellenállás 272,76-nál, míg támogatás 270,23-nál található. in-…
A Fidesz szerint az a hír hogy álmozdonyvezetőt fogtak a MÁV belső ellenőrei megmutatja, hogy hova juttatta a Gyurcsány-korszak a korábban jó állapotban lévő magyar vasutat. Fónagy János, az ellenzéki párt képviselője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón azt mondta: megrendült a társadalom bizalma a MÁV-ban, egy következő kormánynak ezt kell helyreállítania; ez komoly, következetes munka lesz.
Nevelőjére támadt egy 17 éves fiatal a nyírbátori gyermekvédelmi központban, a fiúval szemben közfeladatot ellátó személy elleni erőszak megalapozott gyanújával eljárás indult - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese hétfőn az MTI-vel.
Nem vezethetett mozdonyt az álmozdonyvezető - írja közleményében a MÁV-Trakció. Közlésük szerint a 25 év körüli fiatalember január 21-én késő este hívta fel telefonon a Keleti pályaudvar mozdonyfelvigyázóit azzal a kérdéssel, hogy nincs-e olyan vonat amelyet a szomszédos vasútállomásra kéne vinni - neki ugyanis ott van dolga, így eljuttathatná a járművet.
Az MSZP szerint fantomizálódott az a cég, amely korábban arra volt hivatott, hogy Orbán Viktor Fidesz-elnök vagyonosodását magyarázza, így "a gyanús ügy utolsó nyomai is eltűnnek". Nyakó István, az MSZP szóvivője hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón közölte, hogy felszámolták a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda Rt.-t, amely 2003-ban könyvben adta ki Orbán Viktor beszédeit.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a két fiatalembert, akik interneten hívták személyes találkozóra egy virtuális ismerősüket Szigetszentmiklóson, majd kirabolták – értesült a HavariaPress.
A bevándorlási hivatal szerint múlt év végén összesen 216 ezer külföldinek volt érvényes tartózkodási jogosultsága, 15 százalékkal többnek, mint az előző évben
Csúcsot döntött a munkanélküliség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében; a nyilvántartott álláskeresők száma január elsején meghaladta a rendszerváltást követő nagy leépítéseknek idején regisztrált mutatót is - közölte Miskó Istvánné, az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ főigazgatója Nyíregyházán sajtótájékoztatón hétfőn.
A vállalati eredmények idén 4-5 százalékkal bővülhetnek a rég nem tapasztalt szintű csökkenés után - áll az ING Investment Management (ING IM) globális vagyonkezelőnek az MTI-hez eljuttatott elemzésében.
Minden évben ugyanaz a „forgatókönyv”: a napok rövidülésével és a napsütéses órák számának csökkenésével egyidejűleg szervezetünk „lassított tempóban jár”, kedélyállapotunk romlik.
Három igen erős robbanás volt Bagdadban, egy nagy szállodáknak helyet adó belvárosi övezetben, nem messze a kormányzati negyedtől. A rendőrség szerint 36-an életüket vesztették, mintegy 70-en megsebesültek.
A Kecskemétről igazolt Yannick után újabb kameruni csatár érkezett a Debrecen labdarúgócsapatához: a 21 éves Etogo Essama négy évre írt alá a hajdúságiakhoz.
Egyre több külföldi állampolgár él tartósan Magyarországon: a múlt év végén összesen 216 ezer külföldinek volt érvényes tartózkodási jogosultsága, 15 százalékkal többnek, mint az előző évben.
Sem sportolásra, sem nádvágásra nem alkalmas még a jég a Velencei-tavon - közölte a tófelügyelő hétfőn. Falusi Ferenc tájékoztatása szerint a tavat nem mindenütt borítja jégtakaró, egyes részeken "hullámzik" a víz, ahol pedig befagyott, ott úgynevezett kettős jég fedi. Azaz, az alsó, viszonylag vékony, 4-5 centiméteres jégréteg fölött összefagyott hóréteg van, ami teljességgel alkalmatlan a…
Órák alatt elfogták a rendőrök azt a három férfit, akik minden ok nélkül megtámadtak és összerugdostak egy autóst Kunhegyesen – értesült a HavariaPress.
A GBP/JPY a hét elején ledolgozta veszteségeinek egy részét, és 144,60-as pénteki minimumáról 146,01-ig kúszott fel. A nyereségek hátterében a piaci megfigyelők szerint a spekulatív befektetők nyereség-kivétei a felelősek, és nem jelentik egy emelkedő trend kezdetét. 16 16.00-kor teszik közzé az amerikai használt ingatlanok eladásainak decemberi mutatóját (el
Kovács László volt uniós adóügyi biztos a köztévé Ma reggel című műsorában biztosként végzett munkájáról, az MSZP kampányában vállalt szerepéről és múltbéli ügyekről: Gyurcsány Ferenccel való kapcsolatáról és a 23 millió románnal való riogatásról beszélt.
Álmozdonyvezetőt fogtak el a múlt héten a MÁV emberei, a lapértesülésekkel ellentétben azonban a 25 év körüli férfi nem vezetett vonatot - adta hírül a Klubrádió.