Ne emelkedjen 70 évre a nyugdíjkorhatár, hogy ne csökkenjen 15-20 százalékkal az újonnan nyugdíjba vonulók nyugdíja, valamint hogy ne lehessen privatizálni a nyugdíjpénztárakat.
Felsorakoztattuk a bizonyítékokat, megadtuk a kezdő lökést. Riportok, amelyekből nyomozás lett. Csődbűntett, fiktív számlák és vesztegetés. Célpontban hangminták, szakértők és a késlekedő hatóság, avagy sötét ügyek süllyesztőben.
Aláírásgyűjtésbe kezd hétfőn a Fidesz nyugdíjas tagozata, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt.
Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szombati számában megjelent kommentár azt állítja, hogy a Robert Fico vezette párt meglehetősen hasonlít a Fideszre
Fico és Orbán szerint csak az ő pártjuk képes felvirágoztatni és megvédeni az országot, ellenségnek tekintve mindenkit, akinek egy kicsit is más a véleménye" - írja a szerző.
Nem igaz, hogy a magyar depressziós nép, legfeljebb az, hogy rosszul működik az önértékelési képessége, ez befolyásolja negatívan egészségi állapotát. Az irigység, a gyűlölet, az ellenségeskedés előbb-utóbb kikezdi a lelki egyensúlyt, a harmónia felbomlik és megjelenik a betegség.
Az idei választási kampányban elmaradhat az ígéretlicit - véli a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatásvezetője. Novák Zoltán szerint az MSZP szűk mozgástere miatt a Fidesznek nem kell túlígérnie magát, így élhet a kimondatlan ígéret eszközével.
Aláírásgyűjtésbe kezd a jövő héttől a Fidesz nyugdíjas tagozata, mivel egy kormánydokumentum alapján attól tartanak, hogy az MSZP-kormány 70 évre akarja emelni a nyugdíjkorhatárt - mondta szombati sajtótájékoztatóján Iván László, a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke.
HATFIELD PEVEREL — Pár nap különbséggel egyszerre diagnosztizálták rákkal a brit ikerpárt, Megan és Gracie Garwood (4) mindketten a leukémia ugyanazon vállfajával küzdenek.
Buszmegállóban és kocsmában, munkahelyeken és otthon a leggyakoribb téma még mindig a BKV-sztrájk és korrupciós botrány. A bérlet érvényességének háromnapos meghosszabbítását keveslik.
Meghaladta a 110 ezret a haiti földrengés halálos áldozatainak a száma - közölte helyi idő szerint pénteken a karibi ország belügyminisztériuma. A haiti hatóságok által előzőleg ismertetett veszteségm...
A második legmagasabb fokozatra emelte pénteken a brit belügyminiszter a terrorkészültség szintjét, összefüggésben a karácsonyi amerikai repülőgép-robbantási kísérlettel. Ez a készültségi fokozat a hi...
A kis- és középvállalkozások (kkv) meghatározó szerepet töltenek be a magyar gazdaságban, olyan működési feltételeket kell teremteni számukra, amelyek segítik növekedésüket - hangsúlyozta Varga István gazdasági és fejlesztési miniszter pénteken, a kormányszóvivői tájékoztatón. A kitörési lehetőséget a miniszter az export növelésében és a határon túli együttműködésben látja.
A H1N1 vírus magyarországi halálos áldozatainak 52,5 százaléka férfi, 47,5 százaléka nő volt, a legfiatalabb beteg 10, a legidősebb pedig 93 éves - többek között ezt írja az Országos Epidemiológiai Központ hetilapja, az Epinfo legfrissebb száma. A január 15-ig igazolt 80 újinfluenzás haláleset elemzése során az is kiderül, hogy az áldozatok közül 4 ember a halála előtt időben megkapta a vírus…
Az Új Szó című szlovákiai magyar napilap szombati számában megjelent kommentár azt állítja, hogy a Robert Fico vezette Irány-Szociáldemokrácia (Smer) és az Orbán Viktor vezette Fidesz között sok a hasonlóság.
Ismét a Magyarországgal szembeni kanadai vízumkényszer esetleges újbóli bevezetéséről ír a kanadai sajtó, ezúttal a Torontóban szerkesztett Globe and Mail internetes kiadása, amely azt is tudni véli, hogy az ottawai kormány, ha elszánja rá magát, ezt az intézkedést majd csak a magyarországi parlamenti választások után rendelné el.
Az Egyesült Államok Földtudományi Szolgálatának (USGS) minap nyilvánosságra hozott becslései alapján kétszer annyi a venezuelai Orinoco-övezet felszíne alatti nyersolajkészlet, mint eddig hitték. Venezuela a világ ötödik legnagyobb nyersolajtermelője, és ha a nemzetközi hitelesítések végén valóban 513 milliárd hordó a végeredmény, akkor messze meghaladja a 266 milliárd hordós szaúd-arábiai…
Ismét a Magyarországgal szembeni kanadai vízumkényszer esetleges újbóli bevezetéséről ír a kanadai sajtó, ezúttal a Torontóban szerkesztett Globe and Mail internetes kiadása.
Vérbe fagyva találtak rá két vizsla tetemére kutyasétáltatók Nagyatádon. Az állatok élettelen teste egy bozótos részen feküdt. A megtalálók azonnal értesítették a helyi állatvédő egyesületet, amelynek munkatársai kimentek a helyszínre.
Tizenhat év óta először kellett veszteséget elkönyvelnie egy negyedévben a Harley-Davidsonnak, mert a válság és a hagyományos vevőknek számító baby-boom generáció öregedése miatt megcsappant a kereslet a csúcskategóriájú motorkerékpárok iránt.
A Los Angeles-i bíróság elutasította Roman Polanski ügyvédeinek beadványát, hogy a rendező Amerikába történő kiadatása nélkül, távollétében ítélkezzenek ügyében. Polanski egyszer már megszökött az amerikai igazságszolgáltatás elől.
Ismét a Magyarországgal szembeni kanadai vízumkényszer esetleges újbóli bevezetéséről ír a kanadai sajtó, ezúttal a Torontóban szerkesztett Globe and Mail internetes kiadása, amely azt is tudni véli, hogy az ottawai kormány, ha elszánja rá magát, ezt az intézkedést majd csak a magyarországi parlamenti választások után rendelné el.
Televízióműsorban szólította föl Magyarország egyik legveszélyesebb bűnözőjét ügyvédje, hogy rejtőzködjön el az igazságszolgáltatás elől. A műsorvezető kérésére a házi őrizetből megszökött Magyar Róbertnek azt tanácsolta jogi képviselője, hogy lehetőleg 3 évig maradjon szökésben. Ilyen eset nem fordult még elő.
Az Alföld és Tisza-tó régió évek óta következetesen, kampányokkal igyekszik meg- illetve visszahódítani a keletnémet tartományok turistáit. A Balaton iránt viszont Ausztriából is nagy az érdeklődés....
Ideológiai okból, ártatlanul végezték ki 1944-ben többedmagával a martonosi hentest, Forró Lajost - idézték fel a szerb bíróság közelmúltban hozott precedens értékű ítéletét.
Harminckét évesen elhunyt Oleg Velyky, a németek világbajnok kézilabdázója. A válogatott játékosnál egy éve diagnosztizáltak bőrrákot, ám a kezelések ellenére szervezete nem tudott megbirkózni a kórral.
Egy évszázada a párizsiak még humorral is küzdöttek a nagy árvíz ellen. Ma már nem lennének vidámok, 10-szer olyan súlyosak lennének a következmények. Pedig az ár meg fog érkezni
Lady GaGa fülledt erotikájától majdnem elájultak a nézők legutóbbi koncertjén. A botrányairól elhíresült énekesnő ugyanis pironkodás nélkül imitált szexaktusokat a színpadon.