Sparrow kapitány Hawaiira költözik: a csendes-óceáni szigeteken forgatják A Karib-tenger kalózai című kalandfilm negyedik részét - jelentette be az állam kormányzója.
Sparrow kapitány Hawaiira költözik: a csendes-óceáni szigeteken forgatják A Karib-tenger kalózai című kalandfilm negyedik részét - jelentette be az állam kormányzója.
Repüléstilalmi, illetve megfigyelési listát állít össze a brit kormány a be- és átutazni kívánó terrorgyanús személyekről - közölte szerdán a brit miniszterelnök.
SZEGED – Betörők jártak szombat éjszaka a Szeged háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázója, Molnár Tamás (34) házában. A tettesek főleg ékszereket loptak el. A center ötkarikás aranyérmeit szerencsére nem vitték el.
Egy munkaügyi vita nyomán szerdán kénytelen volt teljesen leállítani sörgyártását belgiumi üzemeiben a világ vezető sörfőzdéje, az Anheuser-Busch InBev SA.
A General Motors bezárja antwerpeni üzemét - közölte szerdán egy vállalati forrás. A GM már hetekkel korábban arra figyelmeztetett, hogy a több mint 2300 főt foglalkoztató üzem jövője veszélyben van, de mostanáig nem hozott konkrét döntést az ügyben. Most azonban - a forrás szerint - az Opel vezérigazgatója bejelentette, hogy végrehajtják az üzembezárást.
Sparrow kapitány Hawaiira költözik: a csendes-óceáni szigeteken forgatják A Karib-tenger kalózai című kalandfilm negyedik részét - jelentette be az állam kormányzója.
A brit határellenőrzési technológia az év végéig képessé válik arra, hogy a külföldről beutazók és az átutazók mindegyikét összevesse listákon szereplő nevekkel az utazás előtt 24 órával
Több konkrét intézkedést ígér a nyugdíjasokat érintően ismételt kormányra kerülésre esetére az MSZP. A tervezett lépéseket Mesterházy Attila ismertette
Hat nap múlva biztosan nem áll össze az Európai Bizottság, pedig így tervezték. A Lisszaboni Szerződés által megerősödött EP pedig pont most akarja erejét fitogtatni
Hozzávalók: A tésztához: 30 dkg liszt 1 kis pohár tejföl 1 db tojás kevés só A kenéshez: 8 dkg zsír 3 evőkanál liszt A töltelékhez: bármi, amit szeretünk a rétesben
Míg az újonnan kiadott építési engedélyek száma tovább emelkedett, a megkezdett építkezések száma csökkent decemberben - derül ki az Amerikai Kereskedelmi Minisztérium jelentéséből. Az újonnan...
Az emberek félelmeire, rossz érzéseire apellálva kampányolnak a szocialisták, akik "minden választásnál előveszik a nyugdíjaskártyát" - mondta az úgynevezett svéd modell bevezetése kapcsán a fideszes...
A magyar-román határon átnyúló együttműködés keretében tömeges közlekedési balesetek, tömegkatasztrófák kezelésére és ellátására nyert uniós támogatást a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi ...
Hozzávalók: 4 fél csirkemell só őrölt bors A töltelékhez tetszés szerint: gépsonka camember sajt gomba vörösborba áztatott aszalt szilva (vagy egyéb aszalt gyömölcsök) A panírhoz: só 2 tojás zsemlemorzsa liszt (szezámmag)
Josep Guardiola a következő szezon végéig a spanyol futballbajnoki címvédő és Bajnokok Ligája-győztes Barcelona vezetőedzője marad - jelentette be szerdán Joan Laporta, a katalán klub elnöke.
A MotoGP többszörös világbajnoka, Valentino Rossi szerdán megkezdte kétnapos tesztjét a Ferrarival a spanyolországi Barcelonában, ahol egy kétéves versenygéppel gördült pályára.
Az MSZP fejezze be a hazudozást a nyugdíjakkal kapcsolatban – jelentette ki Iván László, a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke, miután találkozott a nyugdíjas szervezetek képviselőivel.
Decemberben az egy évvel korábbi 494 ezer és a novemberi 865 ezer után 933 ezerre emelkedett a három magyarországi szolgáltató mobilinternet-előfizetéseinek száma
Eörsi Mátyás szerint „az SZDSZ szervere beköltözik az MDF szerverébe”, és oda nem szeretne utánamenni. A politikus nem kívánja a jövőben használni SZDSZ-es és parlamenti e-mail címét sem, hanem a magáncímét ajánlja azoknak, akik szeretnének vele kapcsolatban maradni.
Tamás Ferenc háziorvos szerint egyrészt a vakcina nem garantál százszázalékos védettséget, másrészt az oltás ellenére lehetséges, hogy egyesek immunrendszere valami miatt nem reagál a vakcinára
Jogi szakértőkkel vizsgálja a Fidesz, hogy van-e lehetősége ismét büntetőfeljelentést tenni a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök őszödi beszédében elhangzottakkal kapcsolatban - közölte Balsai István szerdán Budapesten.
Josep Guardiola a következő szezon végéig a spanyol futballbajnoki címvédő és Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona vezetőedzője marad - jelentette be szerdán Joan Laporta, a katalán klub elnöke.
Nem adhatja el az idei labdarúgó-világbajnokság közvetítési jogait az MTV. A kuratórium elnökségének szerdai szavazásán hatan voksoltak az értékesítés mellett és ugyanannyian ellene. Az MTV szerint "először nem adtak számára pénzt, majd nem hagyták pénzt keresni, amikor kármentésbe kezdett."
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) honlapjáról már elérhető a környezetvédelmi civil szervezetek számára kiírt, 120 millió forint keretösszegű "Zöld Forrás" nevű pályázat - közölte a zöldtárca szerdán.
Decemberben a várt 575.000 helyett 557.000-es értéket hoztak az amerikai megkezdett építkezések. Az előző havi értéket 580.000-ről 574.000-re igazították ki. Az EUR/USD az adatok hatására kisebb nyereségeket könyvelt el. in-www.globalfx.hu / ks-FXdirekt
Reggel óta enyhe csökkenést mutatnak az amerikai határidős indexek, a Dow futures 40 pontos mínusza azonban mondhatni semmi, pláne azok után, hogy a ma délután napvilágot látott makroadatok és...
Jogi szakértőkkel vizsgálja a Fidesz, hogy van-e lehetősége ismét büntetőfeljelentést tenni a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök őszödi beszédében elhangzottakkal kapcsolatban - közölte Balsai István szerdán Budapesten.
Az elmúlt egy év folyamán intenzív vita folyt az amerikai egészségügy átalakításáról és ez az egész országot egy ijedt és összezavart állapotba sodorta, mivel rengeteg amerikai polgár attól tart: a...